Táviratilag

Végül Babszem egész jól gyógyult és bár már nem szorgalmaztuk, pénteken azt mondta, hogy szívesen elutazik szombaton a nagyival Tiszavasváriba. Úgyhogy ez meg is történt. Délután 4-kor buszra tettük őket én meg elmentem könyves délutánra.
Először a könyvklubunkba mentem, ami már jó rég jött össze utoljára, nem is nagyon beszélgettünk a feladott regényről (ami a Manderley ház asszonya volt), hanem mindenféle másról. Gyerekekről, írókról, blogokról, internet szolgáltatókról stb.
Aztán visszafelé még be kellett ugrani a gyárba, mert ott hagytam egy könyvet, amit a következő programra kellett vinnem. A Jászai Mari téren pont belefutottam a csillogó villamosba. Ami azonban csak 2 megállót vitt, mert lerobbant és le kellett szállni róla. Viszont igaz, hogy kívülről néz ki jól ez a jármű, belülről nem egy élmény.
Végül Moly.hu szülinapi bulin voltam, finom volt a szatmári szilvás torta.
Vasárnap nyugi napot tartottunk, elmentünk megnézni a Babák című filmet, előtte ebédeltünk a törököknél, amit hétfőn mind a ketten megéreztünk.
Babszem meg közben tudott 3x is szánkózni, de holnap már jön vissza. Én ma nem dolgoztam és nagyjából letudtam a karácsonyi bevásárlásokat.

Hasonlók