A hétvége egészen izgalmasra sikerült, már megint a saját mércénkhez képest, persze. Szombaton a párom hívta ebédre egy kollegáját, hogy megmutogassa neki, milyen klassz kínai ételeket tud főzni. Persze elszámoltuk az időt, úgyhogy mikor megérkezett a srác, még vagy másfél órát kellett várnia mire ehetett is. Pedig kínai kajákat gyorsan lehet csinálni:) De végül a srácnál a legnagyobb sikert a morzsás-almás desszertem aratta, amire pár hete Kicsi Vúnál bukkantam, s azóta rendületlenül gyártom, mert rájöttem, hogy
- én ezt már Angliában is imádtam
- milyen egyszerű és ízletes, hisz a világ két legfinomabb dologa van benne: alma és fahéj:)
A srác egyébként azért is jött, mert hozott videokamerát, hogy megörökítse Babszemet mozgásban. Persze a gyerek amint meglátta a kamerát pózba vágta magát és vigyorgott, mert hát azt szokta meg. Fotogén a lelkem. De azért sikerült vagy negyed órányi actiont rögzíteni.
Valami front is lehetett a hétvégén, mert szombaton szinte egész nap meg vasárnap délelőtt is ott lappangott ugrásra készen a migrén a szemem sarkában. Ráadásul a gyerek is fenn volt vasárnap hajnalban egy és negyed órát. Világért se akart 2 és negyed 4 között aludni.
Vasárnap délután pedig meglátogattuk Mirwenék régi/új rezidenciáját. Egész más, mint képekről nézni, főleg mert én nem tudom az ilyet összerakni és elképzelni, nekem látni kell. Szép munkát végeztek, amit a végén Babszem se tett tönkre, pedig tesztelte, fel tudja-e szedni a küszöböket. Gyermek hazafelé aludt vagy negyed órát az autóban, s miután finom focacciát sütött az ember, s bevágtuk salátával jó korán lefeküdtünk mi is (magunkhoz képest).