Ma kétszer is azt hitték Babszemről, hogy elveszett gyerek. Először a sétálóutcán futott vissza mellőlem, hogy még egyszer felmenjen és lejöjjön a CBA előtt, ahol aztán buzgó nénik azt hitték kiszökött a boltból. Én úgy 10 méterre álltam és néztem, mit próbálnak meg kezdeni a gyerekkel. Babszem ugyanis ha idegenek próbálnak meg ismerkedni vele azonnal vagy közelebb jön a szülőkhöz, vagy mutogat, hogy “vele vagyok, ő az anyám/apám”. Most is integetett felém, de egy néni mindenáron be akarta terelni a boltba egy másik meg rátukmálni valami nőre, hogy biztos az ő gyereke. Miután kommunikációja süket fülekre talált, otthagyta őket és odajött hozzám. Aztán meg a könyvtárban kergette őt két könyvtáros is, pedig csak a megszokott köreit rótta a könyvespolcok között, amíg én válogattam és úgy álltam, hogy fél szememet rajta meg a kijáraton tartottam.
Hogy mostanában megint rendesen eszeget a csemete, az anyagcseréje is ismét szinte kiszámíthatóan működik. A legjobb, hogy eddig alig kellett máshol tisztába tenni, mint a saját pelenkázóján. Mostanában azonban van 2 hely is, ahol felszabadul annyira, hogy elengedi magát. Az egyik a játszótér, a másik a könyvtár. Az előbbi helyen az elmúlt hétben 3x, az utóbbin 2x történt meg a dolog (könyvtárban egyébként csak 2x voltunk, szóval ott 100%-ra teljesít).

*Nem akartam elkiabálni, hogy az elmúlt 2 hétben már napi 4x normális kajája is van, ismét szerepel a repertoáron a gyümölcs, joghurt, főzelék, leves, sinlac. Bár még mindig pépesben utazik, de nem panaszkodom!

A helyi CBA a húsvéti készletét árusítja ki. 100ft-ért lehet venni Cote d’Or 70%-os kakaótartalmú csokinyulat, amit főidényben 730 pénzért vesztegettek. Bevásároltam, mert jó lesz az még mindenféle sütikbe.

Szóval kellemesen csalódtam a helyi, közeli bölcsődében. Tágas, van elég hely, tiszta, rendes, kedvesek a gondozónők, mindegyik képesített, tényleg számítógépesített legalábbis a vezető irodája (vacilláltam, hogy keressem-e meg őket emilen, de ezek után már nem fogok:). A leendő bölcsődések között főleg Babszem korúak vannak (a felvettek listáján kinn van a születési évük is), jó pár fiatalabb is lesz. Azt mondták, hogy az ideális bölcsikezdés 18-24 hónap között van, ezt szeretik a gondozónők is, mert hamar beszoknak és vidámak maradnak a gyerekek. A levegőszennyezésre meg nem panaszkodott még senki. Ráadásul ha Babszem a “bentebbi” csoportba kerül akkor az udvar terület, ahol játszani fog majd már jóval messzebb lesz a főúttól.
Egyébként úgy tűnik a kisfiamat a fehér csempés folyosók riasztják. Ugyanis amikor megnéztük az átadó szobát, a konyhát, mosdót stb. akkor sírt, viszont a játékok tetszettek neki, és az udvaron is szívesen elmászkált meg nézegette a többieket. Bár az érdeklődés kölcsönös volt, eléggé körénk sereglettek a gyerekek.

Délelőtt a séta előtt már kiraktam a csemetét a folyosóra, olyankor jól befutkározza a terepet, míg én az utolsó dolgot is összeszedem, meg felveszem a cipőmet. Ma azonban nem ment távolabb a mi részünknél, hallottam, hogy csak a közelben sertepertél. Meg sűrűn felbukkant az ajtóban és benézett hozzám is. Jól tippeltem, kint volt a szomszéd néni, azért nem mert túl messzi menni. Ráadásul az öreglány beszélgetést kezdeményezett velem! Persze az éppen lecserélt bejárati zárról, meg hogy vajon ezért külön kell-e majd fizetnünk. Közben Babszem ott téblábolt és kiáltozott, hogy menjünk már. Nénit persze nem lehet lelőni, hiába akartam szabadulni tőle, ő mindig hosszasan tud beszélni. A végén még gratulált nekem, hogy milyen sokat fogytam.
Biztos békülni akar.

Ma délelőtt elmentünk hát az első számú bölcsödébe, ismét rákérdezni, van-e még esélyünk. Babszem már vagy 500 méterre a céltól sírni kezdett. Néha sikerült lenyugtatni, aztán nem nagyon akart ott körbenézni, sőt a beszélgetést is végigbőgte, csak akkor oldódott fel, amikor eljöttünk. Kitettük a lábunkat és vigyorgott. Ez a földrajzi elhelyezkedés (bölcsi totál szemben a rendelővel) úgy látszik nem túl szerencsés. Úgyhogy lehet, nem kéne erőltetni.
Tegnap bementünk megnézni a  hirdetményt (szülői értekezlet stb.) abba a bölcsibe, ahova felvettek, ott érdeklődve nézelődött, s holnap megyünk találkozni a vezetőnővel is, meg körbenézni. Mondjuk amennyit tegnap a nyitott ajtón keresztül láttam, az tetszett, de a gondozónők lesznek úgyis az érdekesek.
Délelőtt összefutottunk a védőnővel is, aki mindig megkérdi, muszáj már bölcsibe mennie? De hát neki is meg nekem is kell már a társasági élet. De inkább anyagi okokkal szoktam előjönni, mert azt jobban megérti. Amúgy meg azt mondta, így utólag, hogy sokat kellett volna járni a bölcsödevezető nyakára, akkor megkaptuk volna a helyet. Hát naív vagyok. Na de majd az óvodánál, ott már jobban fogok igyekezni.

Tegnap megtört végre a jég: Babszem homokozott. Eddig ugyanis simán elment a homokozó mellett, nem érdekelte, az se ami benne folyik. Aztán már vasárnap is gyanús volt, hogy a mögöttünk lévő kis játszótéren a kavicsokat nagyon pörgette az ujjai közt, gondoltam, hogy mindjárt jön a homokozó. Tegnap aztán hazafelé bementünk újra, először csak lovacskázni, a rugós hintán, de jött egy kisfiú, fél évvel idősebb a mienknél, homokozó szereléssel és a működése nagyon lekötötte Babszemet. Többször körbejárta a homokozót, nézegette mi történik benne, aztán bekéretőzött, majd kapott lapátot is, apja meg próbálta megmutatni neki, hogy lapátoljon. Először persze azt akarta, hogy a lapátolást a szülők végezzék, mutogatta felénk a homokot meg a lapátot, de aztán mivel mi kitartóan csak ücsörögtünk a padon, egyedül kellett lapátolnia. Aztán persze alig akart hazajönni. Vetkőztetés meg az előszobában volt. Ma délután már visszük a saját felszerelésünket is.

Kölcsön labdával, boldogan:

Tegnap gyereknapon nem nagyon akartunk tömeges rendezvényre menni de azért mégis úgy gondoltuk, valami különlegeset csinálni kellenne, persze olyat, amit Babszem is élvezne. Úgyhogy délelőtt elmentünk a Normafához. Az Anna rétre igyekeztünk, s már odafelé kiderült, hogy a legnagyobb sikere az erdei utakat át-átszelő fa peremű vízelvezető csatornáknak van. A gyerek ugyanis különösen élvezte, hogy nagyokat lépve tud átkelni rajtuk (ugyanez megy a járdák repedéseinél is: megáll, mutat a repedésre, el kell mondani, hogy repedés, Babszem átlépi, ő vigyorog és nagyon komolyan átlép rajta). Elkövettük azt a baklövést, hogy a labdáját a kocsiban hagytuk, úgyhogy a réten letámadott minden, főleg pöttyös labdát és azzal játszó gyereket, hogy magához ölelve a szerzeményt odébb álhasson, esetleg odadobhassa valamelyikünknek a gömböt. Aztán hazafelé még levágott egy hisztit, mert nem akart beülni a kocsiba, de amúgy jól érezte magát.

Eddig mindig igyekeztem finomítani a párom hatását, aki rendszerint úgy utalt a szomszédban lakó nénire a gyerek előtt, hogy a banya. Ők a falfúrás óta nincsenek jóban. Na de tegnap óta már én is banyázom az öreglányt. Természetesen belőlem is kihozta az anyatigrist, csak a gyerekkel kellett szemétkednie.
Babszem mostanában szeret kinn csatangolni a folyosón. Amíg teregetek, vagy virágot öntözök, meg amúgy is, s ha be van zárva a folyosó ajtaja igazán sok baj nem történhet a gyerekkel. Ráadásul mi lakunk a végeken, úgyhogy csak egyik oldalra van szomszédunk. Tegnap persze akkor mászkált kint, amikor az öreglány épp takarítgatott a portája környékén. Babszemet meg ez nagyon érdekelte, úgyhogy ott ácsorgott a lakásajtó mellett. Néni meg persze rászólt, hogy „Menj már innen”, mert nem tudta lesöpörni a lábtörlőjét. Felnyaláboltam a gyereket és inkább behoztam, mert ő magától érdekes történés mellől nem mozdul el.  Öregek meg, akik egyedül élnek és felnőtt unokáik vannak nem túl türelmesek totyogókkal. Később meg azt mondta nekem, hogy „Voltak már gyerekek itt a folyosón, olyankor megoldották, hogy lezárták a szülők a saját részüket, hogy ne menjen el máshova. Te se tudsz rá mindig odafigyelni.” Na, gondoltam ezt figyelmen kívül hagyom, de azért megkérdeztem még a Marcsit, hogy őt zavarja-e Babszem, mert ő még egész sokat van itthon, él társadalmi életet a folyosón, plusz kutyája is van, aki vonzza a gyereket a bejárati ajtajuk elé. De csak legyintett, hogy ugyan már, nem zavarja, sőt, nagyon bírja a picúrt, az öreglánnyal meg ne törődjek. Az ő gyereke is itt nőtt fel a folyosón és soha senki nem kerített el semmit.
Aztán este, mikor hazatértünk, Babszem tett még egy virágöntözős kört a folyosón. A kannával természetesen nem csak a mi növényeinket „locsolgatta” meg, hanem végig ment az emeleten. Közben főztem neki a vacsiját. Amikor kimegyek érte, látom, hogy éppen áll a konyhaablakunk alatt, kicsit elgondolkozva, a nyanya meg a felmosófájával mászkál a saját térfelén. Azt mondja nekem, hogy „Itt bökögette a virágaimat a kannával” Mondtam neki, hogy nem bökögette, hanem öntözött. „Rá is szóltam, hogy le ne törje…” „Nem kell rászólni, fenyíteni, mert nem fogja letörni csak segít, jót akar, mert szereti a virágokat”.
Kézen fogtam a csemetét, bementünk és közöltem vele, „Ne is törődj a banyával”

Múlt héten felmondott a párom, ugyanis pont a szülinapomon volt egy interjún, amivel eleinte úgy volt, hogy annyira nem érdekli, utólag meg persze teljesen oda volt, hogy elszúrta és biztos nem veszik fel. Pedig néha már nagyon teli volt a hócipője a jelenlegi helyével. Holott éppen kicsit kiemelték, több feladatot és kihívást kapott volna, csak éppen anyagilag nem kapott elég ösztökélő erőt ahhoz, hogy komolyan is vegye a dolgokat. Illetve komolyan még vette volna, de semmiképp nem adta volna életét és vérét a cégért. Aztán múlt héten felhívták, hogy szívesen látják, ő meg fogta magát és még azon melegiben felmondott. Csak a felettese arra kérte, valami hülye elképzelés miatt, hogy a munkatársainak ne szóljon egyelőre erről. Úgyhogy egy hete hallgatni volt kénytelen. Közben felmondott egy másik kollega is a cégüknél. Úgyhogy valószínűleg aki nem hülye ott, az már rájött közben, hogy a párom miért nem foglalkozik néhány kérdéssel úgy ahogy kéne, annyira komolyan mint máskor szokott. Mindenesetre ő már egy hete nagy vidáman készül az elmenetelre, ami június 4-én következik be. De ma végre publikus lett a dolog, úgyhogy írhatok róla én is.
Munka több lesz, lehet tovább is kell dolgoznia, viszont megszabadul a munkaköre azon részétől, amit nem kedvelt (ügyfélkapcsolat), anyagilag meg persze jobban fogunk állni. Úgyhogy most izgalmas újdonságok, változások várnak ránk.

Annyira készültem rá, aztán elfelejtettem megnézni, hogy mikor és ki lehetett a 100,000 látogató (ez úgy az elmúlt 3-4 évben). Most megyek nyomozok, hátha kiderül.

Tegnap délután még gyorsan kihasználtam, hogy Babszem alszik, teszvesz néni meg itt volt, gyorsan beszaladtam átvenni a bookline-nál a két hete megrendelt új Fable novelláskötetet. Mivel eddig jókat hallottam róla, reménykedem ismét. Voltam könyvtárban is tartozást rendezni, jegyet hosszabbítani, könyveket vinni-venni is. Aztán a metrón láttam, milyen könyvekkel fog kijönni hamarosan az Agave. Ők véggre komolyan rámozdultak Gaimanra, úgyhogy Soseholra címesítve hamarosan angolul nem tudók is olvashatják a Neverwheret. Valamint a másik könyv, ami meg fog tőlük jelenni és amióta a Smart Bitchek írtak róla érdekel, az Naomi Novik Őfelsége sárkányai. Alternatív fantasy történelemi regény Napóleon idején? Sárkányokkal? Ide vele. Egyébként pont SBk miatt nem mozdultam rá Ward Éjsötét szeretőjére, mert bár azt gondoltam, hogy talán jobb alternatíva lehet, mint a 8. kötetnél részemről abba hagyott Anita Blake sorozat, s még az amazonon is elég sok csillagot kapott, a stílust és a történetet nagyon lehúzták a kritikájukban az okos nők. Úgyhogy majd megszerzem talán könyvtárból.

Ma délelőtt elmentünk megkapni a 18 hónapos oltást, meg a kullancs elleni második részét. Természetesen volt a szokásos sírás, úgyhogy csak kb-ra lett lemérve, hogy 12 kiló és a centivel nem is próbálkozott az asszisztens. Majd azt itthon igyekszem valahogy megoldani. Aztán nekem kezdődött a migrénes fejfájás, vagyis a látásom szórakozott és tudom, hogy ilyenkor koffein meg friss levegő kell gyorsan, akkor megúszom. Miközben minderről gondoskodtunk, átsétáltunk megnézni a szemközti bölcsődébe, hogy felvették-e Babszemet. Hát oda nem. Hanem pont a szomszéd sarkon lévőbe, ahova nem akartam, mert mégiscsak forgalmas út mellett van. Tudom, örüljek, hogy felvették valahova, de akkor is… gyorsan visszamentem még szólni a doktornőnek aki ígérte, hogy szól az érdekembe, majd beszéltem a bölcsőde vezetőjével is. Aki sajnálkozott, hogy bizottsági döntés született, és területileg helyezték aztán el a gyerekeket. Majd még futunk ezek után pár kört, mert mégse ez lett ígérve, amikor beadtam a kérésünket.

Annyira el tud nyelni a vidéki élet, hogy semmi kedvem sincs blogolni. Pedig rengeteg apróság történik. Babszemnek gyönyörű egészséges színe van, naponta 3-4 alkalommal végiglocsolja a kertet, szedi a sóskát, több virágot ismer fel, mint én, valamint a locsolócső legalább olyan nagy siker, mint a kanna. Itt azonban valahogy a különböző háztartási gépek hangjai nagyon zavarják, például mikrózni se lehet, ha ő is a konyhában van. A macskával az első nap óta patthelyzet alakult ki, mert akkor ő nagy bátran belémarkolt, na meg a kiscicáiba is, szóval Füstike fúj rá. Azóta ha meglátják egymást a fáskamra két oldalán kötnek ki. Macska az ajtón belül kuporog és néz kifelé, villámló tekintettel, Babszem meg kívül guggol és szemez vele. Néha megpróbálja rávenni, hogy élesítse megint a karmait a fán, mert az nagyon tetszett neki. Olyankor hangosan kiabál a cicával és mutogat felváltva az állatra meg a fára. De a macska siet inkább a fáskamra felé. Vasárnap megpróbáltam szandált venni neki a helyi heti piacon. Azt az ordítást, amit csapott, amikor a szandállal a lába felé közeledtem nem tudom leírni. Mintha ölnék. Mellettünk egy vele közel egy idős kislány nyugodtan tűrte a hasonló procedúrát. Mert ő nőből van. Babszem meg olyan mint az apja, meg a nagyapja, ha már 2 dolgot kell felpróbálnia, az sok. Úgyhogy szandi nincs egyelőre.

Csak címszavakban gyorsan, mert az elmúlt 2 napban a freeweb eléggé rakoncátlankodott. Szóval megvolt az első nagyobb pofára esés, nagymamával hazafelé a sétából. Homlok belilult, orron horzsolás. De szerencsére mint annyi minden, gyorsan gyógyul, hála a pici jégnek amit sikerült rászorítani meg a körömvirág kenőcsnek, a homlok szinte másnapra már észrevehetetlen volt, az orr hegyén még ott van egy kis piros folt. A kertben itt is a locsolás a nyerő, van mit bőven öntözgetni a kannából, illetve mindig hoz nekem sóskát és ha találnak a nagymamával még epret is. Kaja gate még mindig nem megoldott. Sőt kicsit rosszabbodott a helyzet, hogy minek lehet köszönni, fene tudja (hely, idő, környezet). Éjszaka Babszem nevetgélt álmában. Éjjel tuti hiányzik az apja, legalábbis szerintem azért ébred fel megint 2-3 alkalommal is, holott mostanában már beálltunk az 1-re. De semmi se végleges nálunk, ezt tudom.
Közben otthon is vannak fennforgások az emberrel :), de ez most jó. Például a Salvus sokat segít.

És akkor most kihúzom magam alól a lábamat:

Szombaton nagyon elcsesztük a délelőttöt. Ugyanis a nagypapa kivételével mind elrohantunk a városba, csupán 3 boltba akartunk menni, kb. háromnegyed órára, ez mégis eléggé megviselte Babszemet. Mert ha mi nem is vagyunk ott, de a nagymama legalább, az nem szokott gondot okozni, csak a nagypapa azonban kicsit még nem bejáratott felállás volt, úgyhogy sírással kezdődött a közös programjuk. Mert másnap, vasárnap amikor elmentünk ebéd után moziba, s úgy ébredt fel, hogy nem voltunk mellette, viszont jelen volt mind a két nagyszülő, már nem volt semmi probléma. Egyébként a Vasembert néztük meg, végre megint egy jópofa szuperhősös film, s persze megint szinte csak mi maradtunk megvárni a stáblista végét, hogy 2 év múlva jövő folytatást meglehetősen izgatottan várhassuk.
Aztán a bizalmat tovább játszottuk el azzal, hogy hétfő délután a férfiak visszautaztak Pestre, s bár egész nap mondogattuk, hogy apa meg nagypapa a busszal elmennek, éppen aludt, amikor kivittem őket a megállóba. Siettem vissza, nehogy arra ébredjen, megint nincs 1 szülő se a láthatáron, de persze akkor jó nagyot aludt délután. Mindenesetre aznap nem látszott rajta, hogy megviselné, ő az egyedüli férfi a háznál. Tegnap azonban már egészen más volt a helyzet. Bár nagyon korán kelt, szokás szerint reggelije után átsietett a nagymamához, viszont fél óránként visszajött megnézni, hogy még mindig alszom. Délután pedig nem akart elmenni sétálni a nagymamával, holott eddig ezzel nem volt gond. Pár lépés után mindig visszajött hozzám. Próbáltuk, hogy együtt indulunk, de nélkülem nem akart tovább menni a saroknál. Pedig biztosítottam róla, hogy én csak pihenek, olvasok és vigyázok a házra, nem megyek sehova, várni fogom. Akkor aztán lementünk a kertbe, aztán a veteményesbe már a nagyival együtt sétált, én addig egy helyben olvasgattam. Ezek után már elindultak együtt a boltba, s vártam még vagy egy fél órát rájuk egy helyben, de szerencsére már nem volt visszatérés, csak a szokásos 2 óra séta után.
Ma már nem voltak ilyen problémák, ennek ellenére kicsit bizalmatlanná tettük a csemetét, úgyhogy legközelebb majd orvosolni kell, mert lehet, amíg most itt leszünk még párszor vissza fog térni belé a kétség, hogy vajon marad-e anya akkor is itt, ha ő kiteszi a lábát a házból/szobából, amiben én tartózkodom.

Péntekre, 9-re a párom szabit vett ki, eredeti terv szerint 9-kor kellett volna indulnunk Vasváriba. De ugye előtte még ott volt a sok vasalatlan, pakolás, rendrakás, autómosás, bölcsibe menetel, gyógyszerek kiváltása. Végül 11 után indultunk el, de még Babszemet is sikerült megsétáltatni. Mert amíg az ember autót mosni ment, addig mi hazasétáltunk a bölcsitől, ahol leadtuk a munkáltatói igazolásaomat, meg bevásároltunk. Aztán beálltunk a Hungárián a dugóba, de szerencsére az M3 kivezetője jól járható volt. Aztán az utolsó benzinkútnál a matricás táblát elhagyva esett le nekünk, hogy hoppá, nem vettünk autópálya matricát. Gyorsan le az első levezetőnél, ahol persze sehol sincs a közelben benzinkút, plusz mi vagyunk annyira bénák, hogy nem tároljuk a matricavásárló telefonszámot (ez most megváltozik gyorsan, csak a jövőre nézve), s még a környéken se vagyunk ismerősök, úgyhogy autózunk egy jót Káposztásmegyeren, mire visszatérünk a kivezetőre. A benzinkút helyett meg persze az autópályaügynökségnél vesszük a matricát (nem is tudom miért matricázunk még, mikor nem is kell ragaszgatni semmit sehova), megkajálunk, mert most már elég késő is van és elindulunk végre 9 óra helyett fél 2-kor hagyjuk el Pestet. Na és természetesen én fel voltam buzdulva, hogy az előző nap Babszem többször is aludt a kocsiban, most biztos nem lesz vele gond, de természetesen a gyerek egy szem hunyást se alszik. Pedig hallgatunk Halász Juditot, énekelek vannak játékok és általában unalmas az út, s míg mi simán el tudtunk volna szunyókálni, még a sofőr is, a gyereknek néhány félig leeresztett pillán túl nincs kedve pihenni. Megérkezve a nagyszülőkhöz meg persze felpörög, úgyhogy a nap alvás nélkül telik el. Igaz, így megúsztuk az ismeretlen helyen első éjszaka az utazóágyban rosszul telik jelenséget, mert persze nem volt gond az esti elalvással.

A párom megjegyezte, hogy egy csomó mindent nem dokumentálok mostanában a blogban. Pedig annyi minden történt, történik, olyan sokat fejlődik a gyerek is és voltak azért kisebb-nagyobb programjaink is az elmúlt héten. Úgyhogy most lehet reszketni, pár bejegyzés alatt beszámolok az elmúlt napokról. Mert ez mégiscsak egy napló is.
Még május 8án a szülinapomon kezdődött az egész. Délelőtt bementünk a céghez. Úgy döntöttem, hogy kocsival vágunk neki, mert mégis jobban kiszámítható, mint a BKV. Csupán egy dologtól tartottam: a belvárosban nem fogok BBnek és nekem megfelelő méretű parkolóhelyet találni. Ehhez képest már az odavezető út se volt egyszerű. Először is vagy húsz percet vártunk, mire a kocsihoz fértünk, ugyanis sokan voltak a garázsnál, aztán meg a srác, aki ki szokta nekünk nyitni a telepet, nem tudta megkötni az örző kutyát, vissza kellett mennie a tulajért, mert ő ért a hatalmas dög nyelvén (aki szerintem hülyülhet, mert mostanában semmit se hajlandó csinálni, csak fekszik a lakókocsi tövében). Aztán a belváros is nagyon durván dugós volt. Mondjuk mire másodszor mentem körbe a munkahelyem környékén, találtam egy nagyon is pöpec, hatalmas helyet, melyre simán belavíroztunk.
A gyárban először a személyzetisekkel intéztem el a dolgokat, aztán mentünk a részlegre, de épp nem sok mindenkit találtunk ott, korai ebédet tartottak, negyed 12kor a legtöbb kollega nem volt sehol. Úgyhogy odaadtam a parkolójegyemet annak, aki utánam jött, mert még volt rajta vagy negyven perc, aztán elindultunk hazafelé. Mivel Babszem meglepetésemre aránylag hamar elaludt a kocsiban, nem is bántam, hogy a Kőbányain csak lépésben tudtunk haladni, mert így aludt vagy 25 percet, ami meglehetősen szokatlan volt tőle. Ennek köszönhetően, mivel utána már nem akart a saját ágyáben lefeküdni, viszont evett hatalmas adag főzeléket, egész időben tudtunk elindulni Délegyházára. Ugyanis anyu ott volt, mert meghívták húgom lányainak anyáknapi műsorára (nem is tudtam, hogy bölcsiben is tartanak már), ezért aztán megkaphattam a szokásos szülinapi gyümölcstortámat, meg begyűjtöttem pár ajándékot is. Visszafelé vagy negyed órát álltunk a Dunaharaszti határában lévő útépítés miatt, de a nullásra felkanyarodva meg kellett állapítanom, hogy mi még jól jártunk, mert az ellenkező oldalon elég durva volt a helyzet, már-már a körgyűrűt is a beállás fenyegette. Babszem kimondottan élvezte azonban a vidéki levegőt, a csúszdát és a kavicsokat. Annyira, hogy hazafelé, míg vártunk, bealudt. Így a kétszeri kocsiban alvással igazából megvolt a napi adagja.

Még mindig az van, hogy azt hiszem rengeteg időm van, aztán valahogy kicsúszik minden a kezem közül. Pénteken leutazunk a Tiszához a nagyszülőkhöz, s míg a párom a Pünkösd hétvége után visszajön, mi maradunk vagy 20.
Holnap még be kell mennem a céghez, ugyanis úgy tűnik a zizi lakáshitelbank végre elküldte az adókedvezményről szóló igazolásomat. Volt ugyanis ma végre egy cetli a postaládában, hogy tértivevényes ajánlott küldeményem van és más nem lehet. Mert az első évben ide küldték ki az igazolást, de nem vehettem igénybe (csak akartam, ha-ha, naívan és ügyetlenül és meg is ciccentett az APEH), aztán nem kaptam. Most megint jól jöhet, és hiába vártam rá. Felhívtam őket, hogy küldenek-e. Azt mondták már kiküldték. A régi albérleti címemre. Na telefonálás, levelezés, lakcímkártya hitelesített másolatának beküldése. Újabb telefonok, levelek aztán személyes találkozás aminek azt hiszem végre megvan az eredménye. Így nem kell önadóznom, mert bevihetem a céghez az igazolást és Erzsike elintézi az egészet, azt mondta május 10ig még megtehetem. Egyébként ma este még adót is tölthettem volna ki. Na meg tőle kapom meg a munkáltatói igazolást, amit majd a bölcsibe kell leadnom. Na szóval ez egy kör holnap. Aztán kimegyünk délután a húgomékhoz is, szülinapi köszöntésre. Közben azért még el kell intéznem a postán a csekkeket és a MÁKnak is írtam levelet, mert bejött amitől tartottam, lógnak nekem 1 havi családi pótlékkal. Januártól ők fizetik ki, nem a cég – amikor tájékoztattak erről, tudtam, hogy gond lesz, mert a gyár legalább fizetés terén pontos mindig – és természetesen márciusban kaptam csak először tőlük utalást, holott már februárban járt volna. Szóval levelezés velük is ON, ugyanis emiljük nincs, a telefont sose veszik fel, s az automata is csak munkaidő után kapcsol be, Ceglédre meg, ahova tartozom (MIÉRT?) meg nem tudok leutazni. Meg egyébként se megyek ügyfélszolgálatra állami szervhez kisgyerekkel.
Ja és közben még van egy rakás mosni-vasalni való, kisebb elmaradások a takarítás utánról. A csomagolásról ne is beszéljek. Ma meg persze jót vigyorogtak rajtam a gumisnál, hogy még mindig a téli garnitúra van rajt? Természetesen a nagy, vastag könyveket amiket ott majd olvasni akarok, már rég összeválogattam.