Azaz Kázmér és Huba:

Tegnap este kicsit keresgéltem, hogy mikor is vettük BBt, szóval visszalapoztam a tavaly márciushoz, amikor Babszem is először volt a kék sárga áruházban. Aztán belefeledkeztem az olvasásba. Hű mennyire részletesen írogattam akkoriban, ma már nem teszem, részben mert kevesebb az időm, részben mert lassan kicsit nagyobb léptékben fejlődik a csemete, nem napról napra vannak kunsztjai, hanem mondjuk hétről hétre. Azért az, hogy 3 héttel azután, hogy elindult simán legyalogol egyben több mint 1 kilómétert, nem semmi. Majd ő is olyan mozgásigényű lesz, mint Adri^*, aki sokáig sétálni se tudott, mindig mindehova szaladt és minden időben ki kellett vele menni az udvarra, lehetett bármilyen hóvihar.
Szóval itt alszik a szomszédban ez a 16 hónapos csemete, aki azért még mindig tud valami újat mutatni nap mint nap. Ma például, hogy a könyvtárban míg kölcsönöztük a könyvet, elvette a tollat amit aláíráshoz tesznek ki és nem csak megrágcsálta, mint otthon szokta, hanem megpróbált vele rajzolgatni. Mindenféle felületre persze, de szépen fogta, jobb kézzel, s szerencsére be nem volt kapcsolva a toll. Úgyhogy pont idejében fogja kapni húsvétra a rajz és festékkészletet.

^*Tegnap óta van a húgoméknak otthon is netjük egyébként és írta, hogy bárányhimlős a lánya, még valószínűleg import, azaz itthonról hozta. Lehet, hogy a reptéren már lappangott benne, szóval akár nálunk is kijöhet. Pedig épp tegnap beszéltük a doktornénivel, hogy bölcsi előtt megkapja ellene az oltást.

Süt a nap és havazik.

Ma elmentünk a 16. hónapos tanácsadásra. Természetesen amint beléptünk az épületbe, sírni kezdett Babszem. Megnyugodott azonban később, míg vártunk, mert mászkálhatott meg felszereltek egy olyan patika-tévé szerűt, igaz hirdetésnek csak rajzfilmeket ajánlottak, szóval bambult rá egy kicsit. Aztán kezdődött az ordítás mikor bementünk a vizsgálóba és csak kiérve hagyta abba. Pedig tegnap óta mondogattam neki, hogy megyünk a doktor nénihez, nem fog vele semmit csinálni csak felír receptet meg megnézi mennyit nőtt. Mondjuk a hosszmérés szerintem nem sikerült mert 83cm-t mértek, holott legutóbb már 85 volt a gyerek. Súlyra meg 11,9 kg. Nagyon szálkásít mostanában, gyönyörű lábai vannak: hosszú izmos combok, vádlik.
Utána meg IKEA-ban voltunk, ahol legjobban az tetszett neki, mikor a földszinti piactér üvegfala mögül vigyorogva integetett vissza a ráfeledkező járókelőknek, na meg a rázható táblák voltak még nagy élmény.

Vadnak születve:

Hogy Babszem sétaköben bealudt a babakocsiba. Úgy látszik, kicsit sok élmény érte már ma reggel: jöttek a légkondi szerelők, ráadásul ezért a párom is tovább maradt itthon. Aztán meg tízórai után felpakoltunk és bebuszoztunk a Múzeum körútra mert most személyes átvétellel kértem a bookline csomagomat. Hazafelé meg elringatta a 9-es busz, úgyhogy most kinn alszik a folyosón:)

Míg én szombat/vasárnap zsírt égettem, a fiúk nagyokat sétáltak. Babszem úgy másfél órát bír nagyjából egyfolytában lábon lenni (néha lecsücsül, nem csak mert megbotlik, hanem direkt leteszi a fenekét, hogy megnézzen valamit, pihenjen stb.). Az apja megtanította, hogy kell viselkedni a zebráknál: megállunk, megfogjuk a szülő kezét és csak a zöldön megyünk át, ha nincs lámpa, a magasabb ember határoz arról, mikor indulunk. Vasárnap délután, mikor együtt mentünk sétálni párszor ez már úgy is működött, hogy ő állt meg magától a járdaszegélynél és nyújtotta a mancsát. Néha persze kell egy kis noszogatás, de általában működik a dolog. Például ma délelőtt kettesben is egész jól ment. Ja és most már nagyjából alkalmazkodik ahhoz, hogy merre szeretnénk ha menne. Mivel neki még maga a mászkálás a fontos, s belátja, ebben nem korlátozzuk, csak az irányt szabjuk meg, hajlandó úgy csinálni, mintha elfogadná az ötleteinket. Persze nem bízom el magam, lesz ez még így se. Egyedül még azzal nincs tisztában, mikor fárad el igazán. Mi már látjuk, ha 2 lépésenként leül, főleg mert elbotlik a saját lábában, babakocsiba lenne való, ugyanakkor ha rákérdezünk, hogy beül-e a Verdákjába, hevesen rázza a fejét.
De mindenképp jó úton haladunk.

Sokáig hiteltelennek tartottam az olyan recepteket/főzőműsorokat, ahol nézzük mi van otthon maradék felkiáltással előszedtek a kamrából meg a hűtőből mindenféle csodadolgokat (igaz felbontott csomagolással), amiket én például csak nagy ritkán találnék otthon. Aztán eltelt pár év és mivel mostanában én is vásárolgatok olyan élelmiszereket, amik megtetszenek, hallottam róluk, egyszer majd felhasználom valamire elképzeléssel, meg mindig látok valami új fűszert, ami hiányzik a készletemből de úgy érzem nem tudnék élni nélküle. Ennek köszönhetően ma ebédre a párom olyan finom salátát rittyentett tényleg maradékokból és talált cuccokból, hogy simán megnyaltuk utána az összes ujjunkat. Maradék kelkáposztát felszelt hagymával, almával, meglocsolta zöldcitrom levével, kicsi fahéjat szórt rá, meg magos dijoni mustárt aztán állni hagyta. Öntetnek meg lecsöpögtetett joghurt volt cukorral, sóval cayenne borssal, kis tejföllel kikeverve és még egy marék vörös áfonyát szórt a salátába, a végén pedig még egy kis cayenne bors került a tetejére. Sajnos fotó nem készült

Már megint X hónap kihagyás után mentem el ma tornászni.Meg kellett állapítotanom, mivel előző életemben (Babszem előtt) mindig csak kis helyekre jártam, szinte családias tornatermekbe, ahol maximum kézi súlyzókat használtunk, menőbb fitness termekben elképesztő herkentyűket  is (amiknek még a nevét se értettem, csak elvettem a fal mellől amit a többiek is) igénybe lehet venni ahhoz, hogy alattomosan egyszerre több izmot is megdolgoztasson velünk az oktató. Egyébként elégedett voltam magammal, mert végig bírtam az órát és holnap is megyek. Úgy tűnik ez a szombat/vasárnap délelőtti zsírégetés akár hosszú távon is kivitelezhető lehet.

Itthon már nem tetszik annyira a kabát, amit megvettem, visszaviszem. Ugyanis átmeneti kabátot keresve találtam pár hete egy feketét, de úgy gondoltam mégse legyen fekete az átmeneti kabát. Hanem mondjuk ha már olyan lazán H&Mes, kombat színre szavazok. Csakhogy ebben a típusban az nem volt opció. Megvettem hát a szürkét, most a Babszemmel együtt próba nélkül, mert tudtam, a szabás jó, de itthon kiderült nem áll jól. Úgyhogy holnap viszem vissza és inkább feketézem. Akkor legalább hordhatom majd munkába is, nem csak a játszótérre.

Azt hiszem, megtaláltuk egyelőre az ideális sétahelyet, ha az idő nem kedvez a szabadnak. Hétköznap az Aréna Pláza, főleg nyitás után az első emeleten kong az ürességtől. Babszem persze nagyon élvezte, hogy föl-alá mászkálhatott és még van olyan aranyos, hogy az eladónénik  és -bácsik elnézzék neki, csupán bemegy a boltba, körbejár, esetleg megtapogat néhány üveg- vagy tükörfalat, mosolyog, integet és kijön. Persze ha rendszeresen járnánk oda, biztos kinéznének már minket. Egyébként meg a játékbolt kevésbé érdekelte, viszon sokáig elmászkált volna a PhotoHallban a plazma tévék és laptopok között, csak ott nem gyerekbarát a berendezés, nekem meg nincs felesleges párszázezrem, hogy az okozott kárt helyrehozzam. A séta mellett sikerült vásárolnom is, egész konzumanyunak éreztem magam  jó pár szatyor lóg a babakocsin, benne a gyerek, pogácsát majszol én meg kávézom miközben tologatom őt.

Azt hiszem, Mamának szólít engem a kisfiam. Már a legelején elhatároztuk, hogy Mama az anyu lesz, elvégre ő a Mama az összes többi unokánál is (mondjuk Klári mama, megkülönböztetve a Zsuózsi mamától Dóriéknál és az Angi mamától Adrinál), Tesz vesz néni meg lesz a nagyi. Mi csak anyának meg apának tituláljuk egymást előtte, s ő lelkesen keres minket, ha hallja a nevünket, megmutatja hol van anya és apa, szóval úgy tesz, ahogy kell. Amikor Babszem először gügyögte, hogy “mamamamama” jó pár hónapja, oda is volt anyu, hogy na megint egy unoka, akinek ő a mindene. Csakhogy azóta bár tudja Babszem, hogy ki a mama és a nagyi, sose mondta szemtől szembe anyunak, hogy mama. Pedig mostanában megint mondja egy csomószor. Amikor itthon vagyunk, kettesben. Persze nekem csak ma este esett le az összefüggés, amikor bruscetta készítés közben, miután már azt hittük, magától bealudt, bementem hozzá, ő meg már ott állt az ágyában, mindent kihajigálva belőle meg ledobva azt is amit elért a pelenkázóról, és közli, miközben vigyorog, hogy “Mama“. Aztán amikor kiveszem és rákérdezek, hogy akkor engem szólítasz így? Megpuszilt. (Csókváltás pár hónapra kimaradt a télen, de most visszatért és néha megy felszólításra is. Párszor persze nyelvesen próbálkozik:)

Vízhatlan felszerelés kell Babszemnek. Pedig azt hittem, őszig megúszom, de a mostani méretében is muszáj lesz. Egyelőre 2 széldzsekije van, de nadrág és lábbeli még hiányzik. Esőben ugyanis másképp nem megy a sétaigény kielégítése. Különben itthon szenvedünk, esetleg gangon sétálás megy. Mert becsomagolva a babakocsizást csak fáradtan, jó kis mászkálás után vagy napi 1x viseli el.

Ma van egy hete, hogy a húgom blogja szerepel az RSS olvasómban. Itt még együtt a 4 unoka a reptéren és ez tényleg trükkfelvétel, olyan, minta Babszem sütit enne :

A sétálások egyelőre úgy mennek, hogy én jobbra, vagy balra esetleg a Babszem mögött lemaradva pár lépéssel megyek. Az önállósodás igénye elég nagy a gyerekben. Ha előtte megyek, nem követne, illetve többnyire meg van az elképzelése arról, merre akar menni. Néha nehezen lehet eltántorítani céljától, olyankor kézenfogás, vezetgetés rosszabb esetben a felkapás, odébb tétel esetleg babakocsi jön. Azért ha elesik cipőben még megvárja, hogy felsegítsék, holott otthon már simán talpra áll akkor is, ha nincs a közelében semmi, amibe kapaszkodhatna, de ez közterületen még nem megy. Úgyhogy előfordult már, néhány segítőkész járókelő felemelte. Olyankor aztán mindig megfordul és mutogat rám, hogy „Én anyával vagyok”

Olyan jó kis családos hétvégénk volt hármasban. Bár az idő megakadályozott hosszasabb kirándulásokban, és a park helyett is inkább a sétálóutcában jártattuk a Babszemet, de azért volt minden: szombaton Tescós bevásárlás, délután kicsik-nagyok egyaránt aludtak, vasárnapra maradt a takarítás, amit a gyerek meglepően jól bírt, ott sertepertért az apja körül, aki magára vállalta a szobák portalanítását míg én a konyhát tettem rendbe. Aztán míg ők sétáltak én felmosás után el tudtam tölteni egy kis időt a kávémmal meg az internettel is. Finomakat főztünk, például vettünk halat, tengeri süllőt, amiből egyszerű citromos-baconos sültet csinált az ember, s nem is szombati vacsorára, mire készült, hanem másnapra lett igazán finom, nagyon összeértek addigra az ízek. Közben meg találtunk még jó pár halas receptet amik közül nem egy megfogott (pl. a gyömbéres-chilis mézes) és felbuzdultunk, hogy még sűrűbbé tesszük halfogyasztásunkat.
Vasárnap persze elmentünk azért szavazni is, de inkább nem politizálok ennél komolyabban. Esténként meg Hősöket néztünk, már csak 4 rész van vissza az első évadból. Megállapítottuk, hogy Hiro a kedvencünk.

Nem is kicsi. Babszem nagyon hosszan tud sétálni, tegnap is legyalogolt délután vagy 1 kilométert. S bár a vége felé, fáradással arányosan nő a lehuppanások száma, alapjában nagyon ügyes, óvatos totyogó. Nagyon büszke voltam rá, hogy a Patakyban kapásból tudta, merre kell mennie, hogy a könyvtárban kössön ki, ahol tett egy kört a gyerekkönyveknél, majd kijött. Persze a babakocsiba tétel ilyen fokú önállóság után problémás. Egyelőre azonban megoldás, ha van nálam egy pogácsa, amit a kezébe nyomhatok, mert az leköti, s mire megunja a nyalogatást-majszolgatást, már eltöltött annyi időt ülve, hogy élvezze azt is.

Most, hogy a filmbuzin is fenn van a Tropic Thunderből, a készülő Ben Stiller filmről egy kép eszembe jutott valami, amit még kanizsán fedeztem fel, amikor a magyar MTVn láttam a Winkler műsorát. Nevezetesen, hogy ő és Jack Black igencsak hasonlítanak. De azt hittem, a magyar ürge utánozza a színészt, de most kiderült, hogy mégsem. Alátámasztanám:

Szóval úgy tűnik, hogy nem tudok írni eléggé. A könyves bejegyzésem inkább vicces akart lenni, mint többnyire bármi, amit anyósjelöltről mondok. De úgy látszik ez nem jött át. Kicsit keményre sikerült. Én nem gyűlölöm őt, de úgy tűnik, a róla szóló írásaimon ez üt át. A stílusa tényleg messze van az enyémtől és azóta, hogy a második héten itt volt segíteni nekem, és volt pár nézeteltérésünk gyereknevelés kérdésében, nem szólok be neki. Semmiért, max. néha ha nem tudja jól a verseket/énekeket kijavítom. Pont azért, amit egy néni is mondogat a hozzászólásokban, mert ő a nagymama és Babszem tök jól kijön vele és megegyeztünk a párommal, hogy hagyjuk a nagyszülőket csináljanak amit akarnak, mert kell ilyen is a csemetének, aki amúgy is már megtanulta kezelni a felmenőket. De ez itt a naplóm az én érzéseimről és gondolataimról. Főleg azokról, amiket nem mondok ki. Mert alapjában konfliktuskerülő, alkalmazkodó ember vagyok és ha megkérdeznék teszvesz nénit, szerintem azt mondaná, semmi baja nincs velem. Mert ez így is van. De rosszabb lenne, ha elfojtanám magamban mindig a gondjaimat, megkeserednék stb. A blogom mindig is a „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” (de kb. annak a 15 embernek, aki olvassa), így sikerült a munkahelyi problémáimat is leküzdenem, most az anyasággal járó gondokról írok, mert még mindig jobb, hogy itt vezetem le és írom ki magamból, mint mondjuk ne adj isten itthon, hangosan dühöngenék esetleg a gyerek előtt.

A párom mostanában visszafogja magát, úgy döntött, nem szól rá mindenért az anyjára, mert Babszemnek szüksége van ilyen hatásra is. Ezért aztán mivel nem hozta fel, én se mondam semmit a könyvre, amit Babszem névnapjára hozott. Létrehoztam ugye egy kívánságlistát a gyereknek a bookline-on, hogy aki akar könyvet ajándékozni a gyereknek, onnan válogasson. Én majd leveszem, amiket megvettem/kaptunk, illetve bővítem azokkal, amiket még szeretnénk. Anyósjelölt Karácsonyra meg születésnapra rendelt/vett onnan könyveket. Tudom nem tetszett neki a Katicabogaras könyv illusztrációja, pedig a mese aranyos és Babszem határozottan megkedvelte a kötetet, annyira hogy még ki is tépett belőle egy lapot. Illetve a Thomasos könyvek még koraiak voltak, de szerintem azóta elég jó támpontokat adtam. Mindenesetre teszvesz néni önállósította magát és beállított egy Ciróka-maróka című daloskönyvvel. Ami egyszerűen iszonyúan néz ki. Életemben eddig látott legrondább gyerekkönyv. Mert még csak nem is giccses, mint mondjuk Füzesi Zsuzsa rajzai, hanem undorítóak. Tudom, azért vette meg, mert benne van az a katicabogaras dal, amit ő szokott énekelgetni és amit én nem ismertem. Meg a fia szerint azért is, mert szeret ő választani. Én még azt is mondtam, hogy talán lokálpatriotizmusból, mert hogy nyíregyházi a kiadó és tuti a piacon árulták, de a párom azt mondta, ennyire nem foglalkozik ilyesmivel az anyja. De a kötet illusztrációi olyanok, mintha ugyanaz készítette volna, aki a Móricka magazinba rajzolgat. Mintha részeges lenne a katicabogár, öreg feje van a csecsemőknek, csókos-buja szája a kislányoknak és még sorolhatnám, mitől ráz a hideg. Nagyon érzékenyen érintett a dolog főleg, hogy nem is szólhattam érte… Csak remélem, hogy Babszemet se fogja érdekelni a könyv, vagy egyszerűen elteszem és majd csak akkor veszem elő ha ők jönnek. Vagy akkor se, mert még olvasni/énekelni akarnak belőle…
Lehet, hogy úgy tűnik, felfújom az egész esetet, de nem vagyok kultursznob, nincs különösebben fejlett szépérzékem, ám úgy gondolom, a könyvekhez értek valamelyest és az, hogy felülbírálták a véleményemet, illetve ki se kérték és az egész számomra katasztrófával végződött (igen, oda akarok figyelni Babszem könyveire, ha már szereti őket, tényleg jó kis gyűkteménye legyen) elég érzékenyen érintett.