Huhh

Egy 13 oldalas közjegyzői okirat, sima sortávva 12-es betűmértettel csupán azért készül, hogy az ügyfeleket a halálba untassa. Pláne, hogy elő is adják, mert azért érteni kell, amit aláírsz. A végére annyira a földbesulykolt a másfél óra szöveg, hogy amikor értesítési címről kérdeztek azt se tudtam, most hol vagyok és egyáltalán lakhatok-e ott hivatalos pecsét nélkül. De azért összeszedtem magam annyira, hogy aláírjam, a lakásom igazából közel 2/3 részében a bank tulajdona lesz és ha irrgum burrgum van (i.e. szerződést szegek), másnap kiküldik a végrehajtót. De lehet, hogy a végrehajtó anyósjelöltékhez megy. Mindezek közben azt is éreztem, hogy én most már nagylány vagyok, megbízik bennem egy bank, hogy képes leszek neki fizetni évtizedekig, lesz egy lakásom. A társasdalom azon tagja leszek (erősen későn érve azért), akikről annyi Pulp szöveg szólt, s ha még olcsóság miatt IKEA-val rendezem be a lakást, sose léphetek be a Harcosok Klubjába (na jó, a nemem eleve kizár, de lehetnék Marla).
Persze azért ezzel még nincs vége a dalnak, mert ma ügyvéd, biztosító és ha hétfőn leadok mindent, akkor míg Párizsban vagyok talán már a kölcsön is az eladó bankszámlájára kerül.

Continue Reading

Sűrűség

A mai program zavaros. Máris túlvagyok egy bankátutaláson (hitelbírálati díj, 50 ezer), felvettem kápében a közjegyzőnek járó díjat (40 ezer), anyósjelölték már a vonaton vannak, délután 1/2 2 kor megyünk a bankhoz aláírni. Hogy mit keresek itt mégis? Meg kellett néznem, hogy mikor megy visszafelé vonat, amin a szülők szombaton hazautazhatnak (otthon ünneplik a csatlakozást), majd megyek megveszem nekik a helyjegyet, aztán irány haza kiganajozni a lakást, hogy fogadóképes legyen. Holnap pedig még ügyvéd is lesz, ja és még azért is jöttem, mert be kell ugranom a pénzügyre is, hogy felvegyem a párizsi útra megszavazott céges költőpénzemet.

Continue Reading

In the air

Tavasz az tavasz. Hiába. Én is örülök annak, hogy jön a gyerek és mások meg telifejjel vigyorognak. Ez úgy lejön a blogokból is. Hajrá fiatalság. És még csak most jön május, az ÉN hónapom.

Continue Reading

Bölcsöde

Dórit újra bölcsibe szoktatják. Ma már egészen jól viselte, hogy otthagyja az anyja, csak utána panaszkodott, hogy valami Emese bántotta. A hugom szerint ez az Emese egy háromév körüli kisboszi, elég gonosznak tűnik. Van már bandázás is és lehet, hogy ő a vezér csaj, Dóri meg az új bige, akitől féltik a poziciójukat, tette még hozzá. Elég korán kezdik…

Continue Reading

Látogassunk beteget jól

Most ment el Köcsög, hogy meglátogassa Főnénit. El tudom képzelni, mit fog mondani a Bossnak, mikor az rákérdez, hogy kinek volt az ötlete a nagy csokor virág, üdvözlőkártya stb. Majd lefitymálja Redheadet. Aki összegyűjtötte a pénzt, megvetette az ajándékokat és lelkiismeretesen utána járt, hogy a legutolsó aknakukac is aláírja azt a lapot. Elintézi majd, hogy hát ilyenek az amerikaiak. Mindenesetre amióta ő van főnöknek kinevezve, még a szokásosnál is köcsögebben viselkedik. Persze nem szólhatok, mert hála neki, azaz annak, hogy visszamondta a párizsi utat, jövő kedden én fogok repülőre ülni.

Continue Reading

Update

Reggel ugyebár jövök lelkesen, hogy a hajnali bloghegesztés milyen klassz eredménnyel járt és felpakkoltam mindent a freewebre. Elküldtem a postot is. Erre mit kell látnom? Hogy a dolog nem működik. Mert nem és nem. Próbálkoztam, javítottam, ellenőrizgettem, hogy IE és Tűzróka alatt is jó legyen. S offline klasszul is mutat minden. Megen fel a freewebre. Megen nem működik. Aztán leesett a tantusz. Ugyan reklámmentes vagyok, de még mindig ott van az a 0-ás frameje a freewebnek. Ami ugyan üres, de mégis bezavarja az én kis elépzeléseimet. Úgyhogy az egész stílusváltási mizéria igazán akkor jön ki a Firefoxos felhasználóknak (ld. az az 1 ember), ha a http://www.freeweb.hu/lobotomia/blog.php címről közelít meg.
Szolgálati közlemény rovatunkat hallották. Köszönöm figyelmüket.

Continue Reading

Esti termés

Átállítottam a céges default böngészőmet a Firefoxra. Igen, ez majd tuti kétségbeesésbe kergeti azokat, akik véletlenül leülnek a gépemhez, hogy pl. CDt írjanak, de közben menjen a net is. Sőt a párom megmutatta, hogy lehet stílusokat is váltogatni, mert ez beépített feature a tüzesebbeknél. A piros jelzi amit figyelni kell!Úgyhogy azok a kedves olvasóim, akik rajtam kívül Firefoxot, Mozzilla alapú klónt használnak (igen, te egyedül a hátsó sorban), az találkozhat a böngészője bal alsó sarkában ezzel a kis ikonnal, azok bátran kattintsanak rá és kiválaszthatják az előző hányásszínű (c by Bogi) stílust is. Mert az mondjuk világosabb és jobban olvasható. Ha minden jól működik, akkor az explorer felhasználók ebből semmit se vesznek észre (úgy kell nekik). Köszi drágám.

Continue Reading

Radioblog

Na be kell vallani, ez az ötlet nekem is megtetszett, mivel azonban sok munkával jár, ezért aztán inkább mások radioblogjait hallgatom. Bár vannak számok, amiket nem találok, ezért megint csak felmerült, hogy talán kéne nekem is valami… De kitartok. S találtam olyan klassz számokat, mint Lisa Ekdahl dalai, meg egy régi nagy kedvenc Desiree Kissing you-ja. Szerelmes kedvemben vagyok. Pedig Tabletet kéne keresni, mert ez az új project (laptop helyett).

Continue Reading

Ismerük egymást

Nem mondanám, hogy én vagyok az élet központja. Sőt. Egy csomó minden jóval később jut tudomásomra, vagy ismerkedem meg vele mint mások. Például vagy egy fél évig tökéletesen féltékeny voltam erre a WiWre vagy mire. Persze büszkébb annál, hogy valakinek a küszöbét rágjam egy meghívóért. Úgyhogy elkönyveltem magamnak, hogy fuj, elit nem is kell. Aztán persze meghívtak. S nem is olyan nagy szám. Szóval hiába vagyok pár hónapja tag, nem igazán értem a lényeget, az egyetlen ember akivel levelezni akartam volna azóta keresett meg, hogy rendszeres leállások vannak, nem működik a posta stb. A legjobb sztori persze az volt, hogy leggyorsabban A. férje igazolta vissza, ismer. Pedig mikor utoljára beszéltem vele telefonon, ami kábé két és fél éve volt, még szó se volt válásról, de már nagy volt a széthúzás, s én csupán A. után érdeklődtem, meg volt róla győződve, hogy a “Szia Lobo vagyok, A. van?” kérdésben benne volt minden megvetésem, csupán álcáztam.

Continue Reading

Visszaestem

Igen, ma újból elmentem a FSZEKbe és könyveket vásároltam. Durva volt a népség, meg kell hagyni. Szinte ölték egymást a politológia hallgatók a különböző Osiris kézikönyvekért.

Continue Reading

Logo

Nos, amióta (már egy hete szinte) használom a Firefoxot (hülye Malévreklámot egyből tiltotta az Indexen, azóta imádjuk), feltűnt, hogy mennyi honlapnak van kis ikonja, ami megjelenik az address bar-ban. Persze én is akartam. Helyi specialistám (ie. a párom) megtalálta a megoldást az MSDNn nekem. Be is másoltam azt a sort, ahogy kell. Firefoxban gyönyörűen látszik is a kis magamhegesztette icon. Hol nem láccik azonban? az IE6-ban. I rest my case.

Continue Reading

Utazzunk

Mire beértem, Angyalka kolleganő már teljesen be volt sózva, hogy mehetünk a repülőjegyeinket felvenni. Miután elküldözgettem a cikkemet, mentünk. Felvettük a jegyet. Holnap megkapjuk a napipénzt, meg amit még kértünk. Ma a könyvtárban sikerült azt az utikönyvet beszereznem, amitől tiszta eu konformnak fogom magam érezni. Vagy japánkomformnak, mert ugyanebből a sorozatból, persze a Budapest fajtából mindig van legalább 1 darab a Bazilika előtti pálmafákat fényképező lehelletnyi kamerákkal filmező túristák kezében, zsebében, hóna alatt.

Continue Reading

Könyv

Hiába követtem már el ezt a hibát tavaly ősszel, ma megint sikerült teljesen véletlenül belesétálnom az Osiris kiadó FSZEKben rendezett könyvvásárába. Mivel csak kevés pénz volt nálam (vagyis azt hittem, mert utóbb kiderült, hogy bújt még meg pár ötszázas a pénztárcámban) mindössze 1500 forintot költöttem, de ezen is vettem egy Nyomdaipari enciklopédiát, egy Esti Kornélt meg egy Paul de Man-t. Lehet, hogy még holnap délelőtt is benézek… Mert függő vagyok.

Continue Reading

Szombat

Amikor még gyerek voltam, anyu szombat délre már mindent elrendezett. Elment bevásárolni, piacra ha kellett, mert annak idején szombat reggel 8 után már kenyeret se lehetett kapni, nem is beszélve friss zöldségről. Mi már elkényelmesedtünk. Ha délben megyek vásárolni, még mindig kapok szép pulykacombot, paradicsomot, póréhagymát. Sőt néha vagyok olyan lusta, hogy vasárnap délután intézem a nagy hétvégi bevásárlást. És én még csak Tescóknak, Coráknak stb-nek a közelébe se szagolok ilyenkor. Ezért van aztán, a nagy kényelmeskedés miatt, hogy ha véletlenül ünnep lesz és a szupermarketek ne adj isten fél napra bezárnak, akkor előtte megőrülnek az emberek. Kölcsönkérik a szomszéd Ford Tranzitját és elmennek a Tescoba, Osanba stb, s mindent megvesznek ami akciós legyen az tízdarab lekávros fánk vagy egy kézimixer. Bedugul a város és nincs hely a zsiráfos vagy körtés parkolóban se. S ez nemcsak a fővárosban alakul már így, hanem biza vidéken is. Óh az a civilizáció.

Continue Reading

Firefox

Most kicsit ezzel is netezgetünk, s bizony bár a blogring működik, egész sok blogspotos bloggerkartácsnak elcsesződött ékezetei vannak a Mozillában. Igen, érdemes lenne a sablonba beírni a charsetet. Azért vagyok ám ilyen okos, mert a párom mégiscsak webszerkesztést oktat vagy mi.

Continue Reading

Útilapu

Az útlevelem tegnap szerencsésen megérkezett. Az 5 évvel ezelőttiben csupán két bejegyzés volt, egy amerikai vízum és a tavaly nyári angol út. Sajnos annak a három évvel ezelőtti decemberi prágai 3 napnak nem maradt semmi nyoma. Még nem is blogoltam akkor és bár nem volt túl jó a társaság, a környezet és a luxus kárpótolt. Nem vagyok egy külföldrejáró típus, ebből is látszik.
Mindenesetre a május eleji párizsi út előtt igencsak sűrű lesz a program. Szerződök még jövő héten bankkal, biztosítóval, eladóval és ilyenkor kétségbeesetten vásárlási kényszerem is támad, mert úgy érzem, hogy nem lesz majd öltözékem városnézni és konferenciázni is egyben. S ma reggel rádöbbentem, remélem tudom, hogy hova suvasztottam tavaly nyár végén a fürdőruhámat.

Continue Reading

Föld alatt

Mivel már tavaly egész ősszel a hátterem volt, éppen ideje, hogy végre megnézhessem moziban. Különben is, Van Helsingre edzek. Nos, a filmmel megint az volt a gond, hogy fél órával hosszabb lett, mint kellett volna, s azt is az IMDBs kódlapról vettem észre, hogy Amelie-ként Görög Zita tűnt fel (nincs tévénk átka?:). Jött az Orient expresszel keletről. Az alapsztori oké volt és nagyon impozánsan tudtak a vámpírok máaszkálni fel és alá a volt OMIKK lépcsőn, Beckinsale-nek is jól állt a bőrgönc, viszont talán nem kellett volna előbb látni az Igazából szerelmet, mert Bill Nighyt sajnos így nehezen tudtam hitelesnek értékelni.
De tartoztam ezzel az ördögnek. Az már biztos, hogy Van Helsingnek meglesz az az előnye, hogy mindössze 100 perces.
Jah és a másik veszedelem a Corvin moziban a mellette lévő antikvárium. Tegnap háromdarab Jane Austennel a hónom alatt távoztam.

Continue Reading