Pénteken itt volt anyósjelölt, mindig sikerül pont akkor érkeznie, amikor etetek, ilyenkor körülményesebb a beengedése a lakásba. Mert vagy ő szobroz a folyosón, vagy a gyerek ordít, amíg leteszem és kirohanok kinyitni neki az ajtót.  Ő szombat délután ment haza, éppen melegen váltásban voltak, mert jöttek a játékpartnerek (az ember kollegái), akik aztán kellően el voltak képedve azon, hogy még látták a páromat mosogatni. Egyébként őket vissza fogjuk hívni máskor is, mert hagyták a házigazdákat nyerni. Igen, végre én is a dobogó felső fokán állhattam Puerto Ricoban.
A gyerek péntek éjszaka óta 2x kel fel enni éjszaka. S ugyan az egész nem több, mint fél óra és visszaalszik simán, azért remélem, hogy visszatérünk az egyszerihez. A hétvége front és lehetséges fogzás miatt nyüszisebben telt a szokásosnál, ráadásul vasárnap sikerült a Babszemnek megszabadulnia a kedd óta gyűjtögetett salakanyagától is, szóval halmozottan hátrányos helyzetben volt, ezért minden meg van bocsátva neki. Mert még mindig szép:

 

Most már csak autót kell venni. Az embernek ugyanis sikerült ma a vizsgája forgalomból. A kis strébernek eddig minden sikerült elsőre, a KRESZ, a rutin és most a forgalom is, s mivel kismotorra már van engedélye, egészségyügyből nem is kellett mennie. Szóval van esély arra is, hogy elsőre kapjon jogsit valaki. Úgyhogy most autót kell venni, aztán már semmi se tart minket vissza attól, hogy vidéki nagyszülőket is lelátogassuk és körbemutogassuk a rokonoknak Babszemet.

Ismét sikerült túlesni az első alkalmon. Ezúttal az első lázon. Tegnapi oltás folyományaként estére bizony felment a kiskrapek hője. Szegényke mintha nem is ő maga lett volna, bágyadt volt, a fürdést se élvezte, ezért nagyon gyorsra csináltuk, öltöztetésnél nem hadonászott a kezével, még csak a szájába se tette az öklét. Mivel amúgy is éreztem, hogy meleg, lázmérőzéssel nem zavartuk, csak kapta a kúpot (mint 5kg feletti immár egy egészet), s gyors vacsora után szinte pillanatok alatt bealudt. Sikerült azért előadni a tipikusan anyuka viselkedést, nem is gondoltam volna de tényleg olyan tehetetlen tud lenni az ember, amikor látja, hogy a gyereknek valami nagyon nem jó. Én meg bármilyen szívesen átvállalnám az egész lázat, nem tehetek semmit, pedig az agyam tudja, hogy ez természetes, ezen túl kell esnie. Ráadásul Babszemnek, mivel először történt ez az egész láz dolog vele, saját maga is meg volt lepve, láthatólag nem tudta, mi a fene ütött belé.
De ma reggel már vigyorogva ébredt, sőt a hétfő óta tartó kakielmaradás is megoldódni látszik.

Ma elmentünk a három hónapos tanácsadásra, oltásra. A gyerek még mindig inkább hosszában nő, mint vastagodna, immár 64 centi, szóval a 62-es ruhák se lesznek rá jó már túl sokáig. Ráadásul ismét bemutatta a hasról hátra fordulást, a doktornő és a védőnő elképedésére, mert elvileg még pár hónapig ezt nem lenne muszáj csinálnia, de hát mit csináljak? A Babszem egy örökmozgó, nem is tudom melyikünktől örökölte ezt, mert egyikünk se az a nagy sportoló alkat. Lehet, olyan lesz mint Adri, az unokatestvére, aki nem tud sétálni, csak szaladni, valamint ha eső van akkor is ki kell mennie az udvarra, mert futkározásra van szüksége, és ezt közli is a hugommal. A szurkálásig ment minden szépen, most azonban a picur jobban megsértődött, mint a legutóbb és tovább sírt. Valamint jól megnézte a helyet, hogy tudja, ha legközelebb ide kell jönnie, akkor bizony már előre tudja majd, mi vár rá.
Na és elhatároztam, hiába meleg az ajándékba kapott szép bordó rugdalózó és dokihoz egyszerűen ideális mert könnyen lehet öltöztetni-vetkőztetni a gyereket, többet nem fogom ráadni. Ugyanis ketten is kislánynak nézték benne. Igaz vígasztalhatna, hogy a váróban volt egy világoskékben lévő kislány, akit meg fiúnak gondoltak.

Tegnap este meglátogattak minket Mirwenék, a gyerek éppen jókedvű volt, mosolygott, gügyögött, bemutatta a teljes repertoárt. Éppen végigvettük, hogy tényleg miket is tud már, meg hogy még mindig csak 1x fordult a hátára. Erre fogta magát, s ott 3unk szeme láttára produkálta a hasról hátra fordulást. De ez nem maradt elszigetelt eset, ugyanis ma is megcsinálta délelőtt. Majd elégedetten vigyorgott és élvezte, hogy dícsérve körbeugrándozom. Azt hiszem, jól tettem, hogy a puha takaró helyett csak egy sima pokrócot tettem a játszószőnyege alá, mert így nem süpped bele a semmittevésbe, de a kemény alátét miatt jobban tud mozogni is.

Megkaptam Isolde révén a 9 kedvenc szám meme-t és amennyire örültem neki, hogy beszállhatok valamibe épp annyira ijedtem meg, mert rájöttem, hogy zeneileg nem vagyok túl képzett, plussz eléggé kommersz ízlésem van. Ha megnézzük a Cdimet vagy éppen az mp3 gyűjteményemet, túlnyomó részben vannak a soundtrack-ek és a válogatás lemezek.

Aztán mégis egész hamar összeszedtem több mint 9 számot, s végül az alapján szelektáltam, hogy mihez tudok valami sztorit is keríteni. A nagy lelkesedésből meg persze az lett, hogy több mint egy hétig lapult elfeledve a lista egy doksiban.

1. Sting: Fragile – Szegeden a főiskola alatt végig ugyanabban a panellakásban laktam albérletben, s egy vizsgaidőszak végi reggel kötődik ehhez. Teljesen felszabadultam ébresztőóra nélkül nyitott ablaknál aludtam, s arra keltem, hogy friss levegő áramlik be a szobába, valamint valahol szól ez a szám. Elég hangosan ahhoz, hogy halljam és elandalítson, s tudatára ébredjek, hogy nyár van, vége a vizsgáknak, s már csak pihennem kell.
2. Bruce Springsteen: Hungry Heart – Számomra a 80-as évek életérzésének egyik nagy filmje, ahonnan a sok angol kedvenc elindult a Peter’s Friends volt (Stephen Fry, Hugh Laurie, Emma Thompson, Kenneth Brannagh, Imelda Stauton), a soundtracken pedig igazi slágerek, amelyek már válogatáskazettán is fent voltak, s imádtam hallgatni vezetés közben a sussexi lankák közt.
3. Clannad: I will find you – Az Utolsó Mohikán. Ennél többet nem kell mondani 🙂
   
4. Leonard Cohen: Everybody knows – A Pump up the volume (Adj rá kakaót!) című filmben ezzel a dallal kezdte a rádióadást Kemény Harry. A videótékából kihozott film stáblistáját végigvártam, hogy megtudjam mi is ez a szám. Aztán évekig kellett várni, mire megszereztem az I’m your man CDt.
5. Ella Fitzgerald: Cry me a river – Az első napokban Angliában csak ismerkedtem Jane-ék háztartásával és nagy örömmel vetettem rá magamat a CD gyűjteményükre. Itt találkoztam először az ő nevével, hangjával ebben a számban. Elvesztem.
6. Desiree: I’m Kissing you – A Romeo+Juliet egyik legszebb száma, bár sokáig a Young hearts run free volt az, amit meghallva állandóan felpattantam és táncoltam. Fogalmam sincs, miért.
7. Jane Horrocks: Get happy – Egy kis egyetemi moziban játszották Georgetown-ban a Little Voice című filmet, amit már rég meg akartam nézni, hisz Jane Horrocks nagy kedvenc volt amióta Bubbles-ként, Edwina kétbalkezes asszisztenseként először megláttam az Absolutely Fabulous-ban. A film után hazafelé végig ezt a dalt dúdolgattuk Norával, a litván csajjal akit rábeszéltem, hogy jöjjön el velem a filmre. Másnap első dolgom volt, hogy megvegyem a film OST-jét.
8. Metallica: Enter sandman – Eleinte kicsit berzenkedtem, mikor kiderült, hogy a zeneileg hozzám hasonlóan képzetlen párom a Metallicát tartja az egyetlen hallgatható zenekarnak. Ráadásul csak az első 4 lemezüket. Ennek ellenére kapcsolatunk hajnalán megszereztem ezeket és ajándékba kapta, s hagytam, hogy erre programozzon. A fent említett számra ráadásul még tornászni is szokott otthon, nem egyszer értem haza arra, hogy már a folyosón hallottam a dübörgést és tudtam, hogy a párom fekvőtámaszokat nyom.
9. Ms. Dynamite: Put him out – Az egyik legdurvább belsőcomb gyakorlat alatt ment tornán és elég sokáig tartott, mire le tudtam nézni az mp3 lejátszóról, hogy ki a fene is énekli a dalt. Megvolt, hogy Mrs. Dynamite, de a szám címe nem, viszont néhány sort a refrénből sikerült megfejtenem és a google-lal felfejtettem a dolgot. Azóta rendszeresen hallgatom Ms. Dynamite dalait.

Akiknek pedig továbbküldeném, aztán eldöntik van-e kedvük hozzá: Vagabond, Myreille, Olga, Mrs.Shirley, Kerekerdeux, Teodora, Greta, Pamutlány, Aeonflux

A postával szemben mégse lehet nyerni. Először is ez a nagy posta nincs nyitva szombaton. Ami meglepett, mert mégiscsak Kőbánya központjában van, vagy mi. Teljesen meg voltam győződve arról, hogy egy ekkora posta bizony szombaton is kiszolgálja a polgárokat. De hiába találtuk ki, hogy a szombat délelőtti sétát arra vesszük s amíg én feladom a csekkeket (már kezdtem nagyon rosszul érezni magam a 2 napos késé miatt), az ember fel-alá grasszál a gyerekkel. Na de odaértünk és míg a láncdohányos 10 dédunokás ujságos néni nyitva volt, addig a nagy fehér épület bizony zárva.
Úgyhogy ma délután újból próbálkoztunk Babszemmel. De nehéz nyerni a postával szemben. Ismét csak hosszú sorok, s hiába álltam be a legrövidebbe természetesen az haladt a leglassabban. Viszont most legalább a gyerek jól érezte magát és el is aludt, szóval sikerült végigállni a sort és megnyugodhattam, csekkek postázva.

Szombat délután rendezte meg Timi, aki a terhestornát tartotta az éppen aktuális (3-4 havonta szokott tartani 1et) baba-mama találkozót volt tanítványainak. Elhatároztam, még amikor a meghívót kaptuk, hogy feltétlenül ott leszünk. Sikerült is a dolog. Igaz, Babszem volt a legkisebb gyerek, a lányok közül, akikkel együtt jártunk annak idején az órákra csak egy volt ott, s neki is már 5 hónapos volt a kisfia. A többség 8-10 hónapos kisgyerek volt, jófejek, érdekes volt nézni, hogy mit tudnak már, hallgatni, milyen problémáik vannak: még mindig felkelnek legalább 1x éjszaka, szilárd kaja mellett ragaszkodik a cicihez is stb. Túl azon, hogy megint mindenki megcsodálta a gyereket, meg elméláztak, hogy milyen kicsi, hisz még csak most lesz 3 hónapos és ők már el is felejtették milyen volt az, ilyen kisgyerekkel. Egyébként szinte mind elsőgyerekesek voltak, akárcsak én. Mivel apukát nem vittem, fényképezni se volt nagyon lehetőségem, mert a társaság bár lekötötte a manót és érdeklődve nézelődött, azért szüksége volt arra, hogy a közelébe legyek, úgy oldódott fel igazán.
Na és megvolt az első otthonon kívüli etetés is, ami nem sikerült valami fényesen. Mivel hazai körülmények között minden rutinosan megy, fel se merült bennem, hogy idegen helyen akár nehézségeink is támadhatnak. Ráadásul láttam, mások milyen könnyedén oldották meg az egészet, úgy tűnt, ez meg se kottyan nekem. Csakhogy nehéz volt jó pozíciót találni, szoptatós párna nélkül megtartani a babát stb. Végül átvonultunk a kisterembe, Babszem már erőst sírt, mert egy villanás a tejcsarnokból máris farkaséhségre késztette, s lefeküdtünk és végre baba-mama megnyugodott, s az előbbi jól is lakott.
Azt hiszem ezentúl az ilyet is gyakorolni kell itthon, hogy ha éppen házon kívül jön el az ebéd (uzsonna, tízórai, nasi stb.) ideje, ne szenvedjünk feleslegesen.

Úgy gondoltam, hogy megvárom, amíg lezajlik a felvételire való jelentkezés, majd csak utána megyek feladni a csekkeimet. Még akkor is, ha ezzel 1 nappal túllépem a határidőt, ami többnyire nagyon szokott zavarni. De sebaj, ez még nem a világ vége. Ma sétálásra alkalmas idő van, még 2 előtt, ott leszek a postán, túl az ebédidőn (amikor a környékről mindenki kiugrik csekket és levelet feladni) de még mielőtt pénteken mindenki hazamehet és útbaejti a postát. Persze tévedtem. Mindhárom ablaknál hosszú sor állt, s hiába nyitott ki a negyedik is, és sikerült 5.ként odaállnunk, pont problémás esetek voltak előttünk. Babszem pedig nem aludt el amíg odaértünk és nem kötötte le sokáig a plafon bámulása, meleg is volt, bár igyekeztem kigombolni amennyire sikerült, azért elég kényelmetlen lehetett. Úgyhogy miután jelezte, hogy neki ez nem jó, inkább kiálltunk a sorból és otthagytuk az egészet. Pedig volt már ennél nagyobb sikerünk postán, gyógyszertárban, boltban. Nem szabad utolsó napra hagyni a csekket, akkor többször van lehetőségem bemenni és kijönni a postáról és a megfelelő alkalommal befizetni.
Praktikus, ha a menetfelszerelésünkbe mindig benne vannak a csekkek, receptek stb. Úgyis a 3-4 sétaút egyikében benne van a posta, meg a gyógyszertár.
Persze gyakorlott kismama erre korábban jön rá. Viszont ma is tanultam valamit. Tisztára kaland az élet, minden nap tartogat valami újat.

Tegnap az eső miatt elmaradt a délutáni séta, s ez komoly fejtörést okozott mind a kettőnknek. Babszem elég nyugtalan volt, mert hiába, megszokta már, hogy megyünk, legalább 1x egy nap. Ugyan a babakocsihoz kaptunk A-tól átlátszó műanyag esőfedőt, mégse akaródzott nagyon kipróbálnom, mert kicsit tartok tőle, hogy befülled, másrészt meg nekem nincs ilyenem, a kabátom se kapucnis*, kocsi mellett ernyőzni meg képtelenség. Aztán végül úgy döntöttem, trükközünk. Gyereket felöltöztettem, be a babakocsiba, ki a folyosóra. S alig negyed órányi tologatás után Babszem bealudt és lezavarta a szokásos délutáni szunyát, igaz most 3 helyett csak 2 órát pihent, de azért este egész vidám volt.

*Határozottan látom a rációt A. kapucnis, hidegre-melegre megfelelő dzsekijében, szerintem a következő nagy beruházás ruhailag magamnak valami ilyen minőségi cucc lesz (irány a Columbia bolt).

Délelőtt a gyerek bealudt játék közben a szőnyegén, de pont lemerült a kamera aksija, ezért aztán nem tudtam megörökíteni, ugyanis mire sikerült volna, addigra felébredt. Úgyhogy íme egy tegnapi kép (természetesen mozgó kezekkel, mert a kéz-láb állandóan kalimpál, hihetetlen tempóban), a kedvenc rugdalózómban. Én James Bond szerkónak hívom mert a sötétkékben roppant elegáns a fiatalúr:

 

Nah most már tuti, hogy a szomszéd néni begyében én is benne vagyok erősen. Eddig azt hittem, csak az emberre haragszik, mert ő volt otthon, amikor kifúrták a falat. De ma reggel, amikor teregettem, megjegyezte, hogy jó lenne ha nem tenék semmit az ő részére, mert jön a takarítónője és szüksége lesz  a helyre. Emlékszem amikor ideköltöztünk egyszer fél órát beszélgettem vele (vagyis hagytam, hogy beszéljen), amikor azt taglalta, hogy elvileg a zsinór bár átlóg az ő  ajtaja elé igazából a miénk és ugye nem baj ha néha tesz rá pár dolgot. Aztán meg 1x jajj elnézést kért, mert a saját zsinórjával levágta a miénket. Amit aztán a párom a nyáron felújított, új zsinórt feszítettünk ki, és én eddig azt hittem az a mienk, oda teregetek ahova akarok, plusz nem szólok a nyanyának, ha ő költözik oda, mert mégiscsak szebb a zsinór, mint ami nála lóg. De hát háború van, ahogy elnézem, szóval semmi se biztos.
Persze közben az eső miatt nem tudott teregetni bibibiii.

Nagy sikert arattunk Babszemmel, nemcsak az angolok, de a vendéglő pincérei körében is. Ugyan tovább kellett sétálgatnunk, mint terveztem, mielőtt a gyerek bealudt, de aztán simán ki lehetett tenni a kerthelységbe babakocsistul, míg mi jól megebédeltünk. Ráadásul nem is nagyon kellett kimennem ellenőrizni, mert az összes felszolgáló megtette ezt nekem, s mindig csak intettek a konyha felől, hogy nyugi, még alszik. Úgyhogy Babszem jóbabaként vonult be a köztudatba, s mivel a főpróba jól sikerült, legközelebb az apjával is elmehetünk a Zilába.

Múlt héten kaptam levelet Anne-től, hogy ő és Mike* 5 napra Budapestre jönnek és szeretnének találkozni velünk. Megírtam nekik, hogy okés és rugalmas vagyok, meg a baba is, beszéljük meg mikor hogy és megadtam a telefonszámomat. Aztán csak nem jelentkeztek én meg közben azon filózgattam, hogy kéne megoldani majd a dolgot. Hol találkozzunk, hova menjünk, milyen logisztikai megoldások lehetségesek Babszemmel együtt. De ők csak hallgattak, aztán ma délelőtt szólt a telefon, hogy már itt vannak, péntekig maradnak, mikor tudunk találkozni. Úgyhogy gyorsan kellett kitalálni valamit. Eljönnek ide, elmegyünk sétálunk egyet aztán beülünk a Zilába ebédre.
Azért még így is kicsit aggódom, hogy fogja bírni a baba. Lehet, hagyom, hogy most ne sokat aludjon mert akkor a sétát biztos beájulja és nem lesz gond az ebéd alatt. Micsoda izgalom egy kis vendégség is.

* Jayne-ék, akiknél bébisintér voltam Sussexben szomszédai, nem egyszer vigyáztam a gyerekeikre a régi szép időkben.

Ma majdnem nem sikerült elmenni sétálni, pedig az elég fontos, ráadásul többnyire sétálás közben bealszik a gyerek vagy 3 órára és az nekem nagyon jó. De ma nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Eső miatt később mentünk sétálni, Babszem se aludt csak fél órát, ráadásul egész nap nyüszis volt. Azt hiszem a felemlegetett hidegfront rá is hatással van. Inkább reagál a hideg, mint a meleg frontra, én pedig pont fordítva szoktam lenni.

Még szerencse, hogy a lakás csak 50 m² mert így könnyedén tudom venni a háziasszonyi teendőket is. Amiket ha nem hanyagolok el és tényleg csinálom mondjuk két három naponta, akkor nem kell egy-egy feladatsorra több, mint fél óra, ami pont annyi amennyit Babszem délelőtt alszik. Úgyhogy egyelőre nincs gondom a háztartással. Még a főzést és ebédet is ki tudom játszani, főleg mert most már ha kell, kijön velem a gyerek is a konyhába, kisszékében az asztalról vagy a földről tudja követni szemével, hogy mit is csinálok.

Már kezdtem nagyon elbízni magamat, hogy a gyerekemnek legalább olyan jó gyomra van mint nekem. Hisz eddig semmi se kottyant meg neki. Aztán ma délután kaptunk egy másfél órás ordítást. Éppen kaja előtt kezdődött, elutasította az etetést és sikoltva zokogott. Nem lehetett semmit csinálni szegénykével csak a függőlegesen, a vállamon tartani, mert úgy percekre is megnyugodott akár. Persze először bepánikoltam, lázat mértünk a párommal, próbálkoztam az etetéssel többször is, mert az jolly joker szokott lenni, minden bajra orvosság. Csak nem most. Babszem csak nem nyugodott meg, nagyon fájhatott neki. A kis hasa tök kemény volt, s alul semmi se akaródzott kijönni belőle (se szelek, se valami határozottabb). Telefonos segítséget kértem a hugomtól,meg anyutól (mert épp egy helyen tartózkodtak), de szerintük is valami nagy hascsikarás lehetett. Végül kisakkoztuk a párommal, hogy valószínűleg a pénteki kajám tehetett be neki, mert minden más amit a napokban elfogyaztottam már többször is szerepelt az étrendeben. Megkívántam a májat a héten és anyuval resztelt májat csináltattam. Amit még nem ettem, amióta teherbe estem. Babszemnek meg jól keresztbefordult a fing a hasában tőle. Másfél órás zokogás után aztán beájult és aludt vagy két órát. Jobb kedvűen ébredt, bekajált de azért már nem volt az a 100%-os kiskrapek, aki vasárnap délután szokott lenni . Egy kis fájdalom, ami új volt neki, mert sose volt hasfájós, rendesen kivette az ő erejét is. Úgyhogy a máj továbbra is törölve a menüről.

Villámlátogatásban váltják egymást a nagymamák nálunk. Tegnap anyu jött, aki kedd óta a húgoméknál volt, aztán ma meg délután már haza is utazott. Majd holnap délelőtt teszvesz néni jön, de ő megy is vissza délután. Éppen csak megnézi a Babszemet. Mind a ketten remélték, hogy a gyerek nem fog sírni látványukra. Múlt hét végén ugyanis Cicáékat meglátva hevesen sírni kezdett, mire mi ki is jelentettük, hogy ez már az az időszak, amikor csak a megszokott arcokat kedveli, elsősorban anyát és apát részesíti jókedvű mosollyal. Anyu előre stresszelt erről, anyósjelölt pedig már elhatározta, hogy olyasmi világos felsőben lesz, amilyeneket én is hordok és amelyeket elragadtatottan szokott a gyerek fixírozni. Anyu egyelőre átment a vizsgán, Babszem nagyokat vigyorgott neki. Holnap kiderül, mennyire emlékszik még a másik nagyira.