Az úgy volt, hogy még Babszem fotózott utoljára a Canonnal, méghozzá villamost Miskolcon. Amikor három hete elővettem, hogy lefényképezzem valamelyik jópofaságát a fiúknak, homályosan láttam a lencsén át. Próbáltam megtörölni, de nem működött a dolog, az ember is először azt hitte csak a + meg a – van rajta elállítva, de kiderült, hogy nem. Szóval valami történt a géppel, vittem szervizbe. Ott először a munkafelvevő azt mondta, valami apróság eshetett ki belőle, 7000 Ft és hamar megcsinálják. Kitöltötte a munkalapot, majd bement a kulisszák mögé, 5 perc múlva azzal jött vissza, hogy a műszerész megnézte, ez mégse az, amire ő gondolt. Komolyabb dolog, valami gáz van a gép keresőjével, ki kell cserélni, de szerencsére alkatrész van, meg is lesz a héten. Viszont 30.000 forintba kerül. Na egy kicsit megállt bennem az ütő, s gondoltam azért megnézem, hátha máshol talán lesz aki jobb ajánlatot mond.
Csak hát innen nehezebb nyerni, mert a szakszervizben minden van, plusz elvileg értenek hozzá. Kisebb boltoknál meg lehet, hogy bár rengeteg hasonló gép megfordult a szaki kezén, csak épp az én típusom nem, plusz ha tényleg komoly alkatrész kell, akkor a megrendelés se egyszerű menet. Volt is, ahol csak ajánlatkérésre két hetet kellett várni, de aztán találtam egy szimpatikus, kicsi, családias helyet, ahol egy hét után azt mondták, 12e-ért megjavítják és holnap mehetek érte. Ha bejött a dolog, majd megmondom kinél sikerült megcsináltatni.