Szóval megkésve kicsit, de itt vannak vasárnapról a képek is.

A játszótér, ahol voltunk:

Így csúszott Babszem:

Itt pedig Makarénát jár:

Múlt héten szerdán voltunk Babszemmel könyvesboltban. Én átvettem a Bookline-on keresztül rendelt kötetemet, ő pedig meglátta kipakolva a teljes Anna, Peti és Gergő^* repertoárt és persze azonnal kiszúrta azt a kötetet, ami neki nincs meg, viszont az óvodában az elmúlt hetekben 3 is forgott közkézen. Mivel épp mindenre 20% kedvezményt adtak, megvettem neki a Nagycsalád lettünk kötetet, amit azóta többször is kiolvastunk.

Szombaton dolgoztam, s amikor kérdeztem az embert, hogy mégis mit csináljunk vasárnap, kitalálta, hogy menjünk el a Hajógyári szigetre az ott lévő csúszdás játszótérre, amiről olyan jókat ír Bartos Erika a fent említett könyvben. Úgyhogy vasárnap ott jártunk, Babszem nagyon élvezte a sok csúszdát és teljesen egyedül ment rajtuk. Semmi segítség nem kellett neki. Amikor már fáradt akkor kért meg, hogy én is csússzak vele, de ne úgy, hogy ő az ölemben van, mint amikor kicsi volt és Stockholmban együtt jöttünk le a játszótéri csúszdán, hanem menjek utána. Még éppen jó időnk volt, kicsit hűvös, borongós, de száraz. Babszem nagyon élvezte a délelőttöt, s miután hazamentünk még sokszor el kellett olvasni neki a Játszótér mesét a könyvéből. (Majd lesz illusztráció is:)

^*Igazából egész sokáig ellenálltam a Bartos Erika köteteknek, sőt eleinte 1-1 könyvet kivettünk a könyvtárból meózni és amikor úgy másfél éves volt Babszem, nem is tetszett neki. Se a Bogyó és Babóca sorozat, se az Anna és Peti. Aztán úgy másfél éve meg teljesen beleszeretett. S bár én is fanyalgok a szövegeken, mert abban tényleg semmi humor és kevés képzelőerő van, a rajzok viszont nagyon közel állnak a kisgyerekekhez. Azt hiszem, az fogja meg Babszemet is igazán: könnyen értelmezhető, színes, ugyanakkor elég részletgazdag. Ráadásul amik a gyerekekkel történnek azok nagyon közel állnak a kicsikhez. S mivel nincs kurrensben jobb, ami magyar és szintén megszólítja a kicsiket ennyire hétköznapi szinten, s ami elég változatos történeteket és sokat vonultat fel (mert azért hamar meg tudja unni a gyerek), feladtam és engedem, hogy Anna Petizzünk. Van Janikovszky Éva is emellett, most például nagyon menő a Már óvodás vagyok! azt olvasgatjuk felváltva Bartos Erikával.

Az olvasónaplóban értekeztem egy jó hosszat pár hete, hogy mégis miért és milyen e-könyv olvasót szeretnék. Munkahelyem meg lehetővé tette, hogy teszteljek egy Kindle 3-t. Ami tegnapelőtt érkezett meg, s azóta teljesen szabad kezet kaptam a vele való bánásban.

Nem tántorított el, továbbra is kell nekem egy e-könyv olvasó, de nem a Kindle, hanem valami más, mert igenis, az, hogy kevés formátumot kezel, az nagy hátrány. Viszont legalább most ismerkedem a dolgok csínjával-bínjával. Még konkrétan olvasásra nem is használtam a kütyüt, mert még mindig van nálam egy papírkönyv, amivel végeznem kéne, de a következő kört mindenképp a Kindle-n fogom futni.

Mivel a múlt héten nem voltunk, ezért csak tegnap láttuk, hogy ma reggel fényképezés lesz az oviban. Délután megkérdeztem az Ági nénit, hogy is folyik ez. Azt mondta, jöjjenek szép ruhában a csemeték, reggel az óvónői szobában készít képet a fotós, lehet szülővel is, mondta. Aztán a nap folyamán majd lesznek csoportképek is. Mivel ma koránl jöttem ügyelni, az apja vitte oviba. Végül nem a szokásos csinos inges-farmeres szerkót készítettem elő nekik reggel, hanem a Csillagok Háborúja pólót^* (IV. rész eredeti filmplakátos). Kíváncsi vagyok milyen lesz. A párom szerint teljesen profin viselkedett.

^*amit amikor lelkendezve hazavittem, még a szokásos “ez nagyon kedves tőled” se hangzott el Babszem szájából, amit mondani szokott ha kap valami ruhát, sőt kijelentette, hogy nem tetszik neki. De én az ilyesmit nem adom fel (meg még én öltöztetem) és azóta megkedvelte.

Először is pénteken felhívott a szervező, hogy nem jeleztem vissza, megyek-e. Holott én erre azért nem gondoltam, mert mozgásba indítottam az egészet (szóltam a szervezőnek, hogy akkor idén nem lesz? meg tudtam pár elérhetőséget adni), s úgy gondoltam, teljesen evidens, hogy én ott leszek. Nos, a Timi nem így gondolta, úgyhogy biztos ami biztos rákérdezett. Pénteken vettem egy csomó ruhát, meg cipőt (nem csak erre az alkalomra, de kihasználtam a 20% kedvezményt, hogy lecseréljem a gumicsizmám, harisnyákat, télikabátomat stb.) s fodrásznál is jártam. A hétvége amúgy is a kor jegyében telt el (egyik osztálytársam szerint ez a 3 betűs betegség, ami benne bujkál mindegyikünkben), rögtön úgy indítottam a fodrász srácnál, hogy fiatalos frizurát kérek. Úgyhogy jó rövid és vörös lett a hajam, ami a párom szerint igazán 3. napra nézett ki jól, azaz már az esemény utánra, vasárnapra. Vittem magammal 3 féle ruhát is, hogy mégis melyiket húzzam fel, s az ember és anyu is azt választotta ami nekem is az első helyezettem volt, s még kényelmes is, meg aránylag csinos. A párom persze végig vigyorgott, hogy mi a fenének készülök ennyit, meg mi az, csak nem matinéra megyek, hogy már 4-kor találkozunk? Aztán éjfélre értem haza.

Talán kevesebben voltunk, mint legutóbb, de jelentek meg olyanok is, akik 5 éve sőt régebben se jöttek el. Volt akivel érettségi óta nem találkoztam, már nagy fiai vannak és anno ő volt a nagy heavy metal rajongó kiscsaj, most meg polgármester lett a községben ahol élnek a családjával. Alapjában mintha tényleg nem 5 éve, csak tegnap álltunk volna fel az éttermi asztal mellől, ott folytattuk a beszélgetést. Csak persze családi állapotokban történt változások (főleg a fiúk voltak a későn érők, most lettek családapák jó páran), s már itt-ott befigyelt néhány egészségügyi probléma. Előadtam az elméletemet, hogy az öregségben az a jó, hogy most már bármilyen társaságban tudok beszélgetni és nem csak ücsörgök a sarokban, mire nagyon kedvesen azt mondták, hogy szerintük eddig se volt ezzel (beszélgessünk idegen emberekkel) problémám. De hát ők sose voltak nekem idegenek. Mindenesetre ez nagyon jól esett.

Kolléganőm kérdezte, hogy mi olyan jó osztály voltunk-e? De mondtam, hogy nem. Úgy éreztem, a jó osztály mindig a másik, ennek ellenére valahogy az elmúlt években az érettségi találkozókon összefutva mindig úgy gondoltam, hogy volt valami bennünk. Mert meg tudtunk így maradni egymásnak, hogy még mindig érdekel minket a másik. Legalábbis azokat, akik eljöttek. S nem, semmit se változtunk, főleg nem az 5 évvel ezelőtti képeket elnézegetve, mert idén is én voltam az egyik fotós és még a végén azt is sikerült elvállalni, hogy legközelebb szervezem a dolgot.

A héten természetesen nagy lógásokat rendeztünk. Kicsit tovább dolgoztam, kicsit többet mászkáltam, meg éjszakai ügyeletet vállaltam be. Továbbá mivel végignéztem, hogy már 20 éves az IMDB és micsoda filmek voltak ebben a két évtizedben, nosztalgiázni volt kedvem. Úgyhogy végignéztem az X-men trilógiát. Holnap meg fodrászhoz megyek és igenis Glamour napozok is, egy csomó mindent szeretnék venni, magamnak (mert valahogy ki kéne azért nézni az érettségi találkozón), meg a gyereknek is.

Az egyik Angliában élő osztálytársam írt levelet arról, hogy mi történt vele az elmúlt 5 évben és én felolvashatom majd szombaton. Mit ne mondjak, nem hazudtolta meg magát: jó hosszan ír a munkájáról, ami igen tudományos és nem értünk hozzá, de csak 1 mondatot a családjáról (feleség, 2 gyerek). Ja és mindezt kb 10 mondatban.

A múlt héten úgy döntöttünk, hogy megkérdezzük anyuékat, nem akarják-e egy hétre elvinni magukkal Babszemet kicsit őszi szünetezni. Leginkább az lepett meg minket, hogy miután a nagyszülőkkel lebeszéltük, hogy vasárnap elviszik a srácot, mi meg majd megyünk hétvégén mert úgyis lesz érettségi találkozóm (ne is kérdezzétek mennyi:), a gyerek mikor elé tártuk a programot azt mondta, nem akar menni. Mert jól érzi magát az oviban. Tavaly bezzeg bölcsisként kapva kapott az ilyen lehetőségeken. De az ovi az klassz hely.

Úgyhogy felkészítettük anyuékat, a találkozóra (Dóri 9. szülinapi bulijára – bocs, party-ra – voltunk hivatalosak mind), lehet a csemete majd nem akar velük tartani Kanizsára. De persze amikor a mama kérdezte Babszemet, hogy “Eljössz velem Kanizsára?” a válasz a szokásos “hát persze“^* volt. S nagyon várta a vasárnap délutánt, hogy mikor mennek érte a nagyszülők.

Dóri meg már, hihetetlen, de 9 éves. Nyáron nekiállt pöttyös könyveket olvasni és kiválóan beszél németül. Sajnos most annyira nem volt jó idő a buliján, hogy a tervezett sok szabadtéri játékot megvalósítsák, de így is voltak csapatversenyek. Amit még a két kicsi, Eszti és Babszem is élvezett (utóbbi megint a legfiatalabb és egyetlen fiú volt, de ez nem zavarta és még Esztivel is csak 1x vesztek össze). Sőt ők voltak a legboldogabbak, amikor az eredményhirdetésen kiderült, hogy 5.^** helyezettek lettek:

^* Mostanában nem igent szokott eldöntendő kérdésekre válaszolni, hanem azt, hogy “Hát persze“.

^** Az 5 csapatból persze

Az ember veszekedett hát egy kört, beszélt a bölcsi vezetőjével is, szerinte se kaptunk mi semmiféle felszólítást, de rajtuk keresztül, ahol menni kellett volna, biztos nem. Viszont megköszönte, hogy a párom az ügyintézőt rájuk ráuszította, mert mint mondta, ő nem bírta elérni, hogy hónapok óta életjelet kapjanak az önkormányzattól.

Engem meg lenyugtatott, hogy ne akarjak semmit bizonygatni, papírokat előkeresgetni, mi ezen már túl vagyunk, a bölcsiből kiiratkoztunk 2 év távlatából meg nevetséges rajtunk követelőzni. Fizesse be azt a 6698 Ft-ot az, aki hanyag volt és ezek nem mi vagyunk.

Pénteken amikor leadtuk a gyereket az oviba, odajött hozzánk az igazgató nő és mondta, hogy kimutatást kértek az önkormányzattól, amely szerint nekünk van egy 6895 forintos fizetési hátralékunk feléjük. Méghozzá 2008 októberéből. De hát akkor még bölcsis volt a csemete, mutattam rá, sőt mi a legelejétől csoportos fizetési megbízással rendezzük a térítési díjat, szóval 15-e körül leveszik a számlánkról a pénzt. Azért mondtuk, hogy utána járunk. Bár a párom kijelentette, hogy ne nevettessenek, 2 éve tartozunk és most rángatják elő a helyzetet?

Azért próbáltunk nyomozni, de tuti, hogy az önkormányzat szúrt el valamit. Emlékszem, hogy 2008 júniusában a beiratkozásnál kitöltöttem a csoportos beszedéses megbízást, de augusztusban még kápében fizettem aztán utána még 1x csekken, mert nem sikerült beindítani a beszedést. De aztán szépen ment minden levonás a számlámról. Tavaly már kaptunk igazolást is róla, sőt alá is kellett írni, hogy átvettük a számlát a gondozónőtől. Ugyanezt a rendszert vittük át az oviba is. Úgyhogy valaki valamit nagyon benézett. Az ember kollégája, aki előző életében általános iskolában volt igazgatóhelyettes és sokat forgolódott az önkormányzatnál meg még most is ismeri a dörgést és hall híreket, mesélt pár dolgot. Kiderült, hogy Kőbányán mindenféle okokból több milliós kintlevőség van étkeztetési pénzek miatt. Úgyhogy most igyekeznek rendezni a sorokat. Jogosan, jogtalanul, trükkösen vagy balek módon de tényleg voltak, meg vannak olyanok aki megúszták, kicselezték stb. a rendszert. De az ember elhatározta, hogy nem mi leszünk azok, akik elviszik a balhét valami rosszul intézett ügy miatt, aminek biztos van felelőse, mert mi amúgy rendesen fizetnek, csak például kicsit hanyagul bánnak a bizonylatokkal. Úgyhogy én nyomoztam a bankszámlákon, meg adtam neki önkormányzatos ügyintéző nevet és telefonszámot és hagyom, hogy veszekedjen. Sokkal jobban megy neki, mint nekem.

Tegnap már le is futotta az első kört, azt mondták neki, hogy még felszólítást is küldtek anno, bölcsin meg postán keresztül is. Érdekes, hogy nem kaptunk. Mindenesetre most elvileg ott a labda, ők néznek utána hol volt hiba az ügymenetben.

Amikor még az óvodában jártunk nyílt napon, mesélték, hogy három féle külön foglalkozást ajánlanak a kicsiknek (az úszást inkább csak középső csoporttól preferálják): foci, fitnesz, angol. Rögtön úgy döntöttünk, hogy mi majd focira járatjuk a csemetét. Elvégre függetlenül attól, hogy az apja nem szereti a futballt és mindig mondtuk neki, hogy majd a Feri papával rúghatja a labdát meg nézhet meccset, azért a mozgásra igénye van. S miért ne tanuljon meg akkor focizni.

Aztán a szülőin az egyik anyuka, akinek nagyobbik fia már egy éve ovis mesélte, hogy aki tavaly a focit tartotta az elég rendszertelenül járt, sose pótolták az elmaradt alkalmakat és még a pénzüket se kapták vissza. Úgyhogy amikor rákérdeztem az óvonéninél, hogy ugyanaz fogja-e tartani a focit, mint tavaly és azt a választ kaptam, hogy igen, elbizonytalanodtam. Ráadásul a foci pont alvás időben lenne, 2-től. Babszem pedig emlegette a nagyinak, hogy olyan hamar keltik fel őket ebéd utáni szunyókálásukból. Szóval neki még kell az a délutáni alvás. Úgyhogy kettő dolog is a foci ellen szólt.

Végül az angol mellett döntöttünk, mert a fitnesz is rossz időpontban van, angol azonban hétfőn 4 körül. Ugyan azt mondták (a fent emlegetett anyuka), hogy tavaly csak rajzolgattak meg énekelgettek angolon, de mivel mindkét dologban rá fér Babszemre a korrepetálás, hát üsse kavics, legalább azt csinálja. Főleg ha már jön a rossz idő és nem tudnak kimenni délutánonként az udvarra legalább lesz valami, ami kicsit lefoglalja.

Úgyhogy igen, elkezdjük különórára járatni a gyereket.

Mert olyan teljesítmény orientáltak vagyunk és zsenit akarunk belőle nevelni, hogy aztán tuti felvegyék valami elit iskolába és 12 évesen meglegyen az összes plusz pontja, amivel majd bárhova felveszik egyetemre.

A házban lakó kisfiú egy héttel később kezdte az ovit, de nagyon hamar összehaverkodtak Babszemmel. Mert Zalán csak őt ismerte, meg minket látásból, bár egy hétig nem tudta még megjegyezni a gyerekem nevét, s csak kisfiúnak meg barátomnak szólította őt, (az előbbit már korábban is használta, mikor a folyosón meg az udvaron összefutottunk). Ráadásul Zalán elég mokány kiskölyök, nem sok mindentől fél, már nagyon kellett neki a korabeliek társasága, ő 4 évig volt otthon anyukájával meg a húgával, viszont nem egy félős krapek. Az apja biztonsági őr, biztos a génekben átadta a fiának az attitűdöt. Mindenesetre Zalán megoldotta az első hetek vonatos kérdését, amikor is volt a Bence (az egyik a 4ből, még nem tudom a vezetéknevüket, amivel az óvónők megkülönböztetik), aki reggel lecsapott a Lego vonatokra, egész nap azzal játszott és hisztizett (sírás, ordibálás stb. ahogy kell), ha valaki megpróbálta őt eltéríteni ettől. De Zalánnal senki se packázott, pedig nem erőszakoskodott, viszont Bence is érezhette a viszonyokat, meg azok állását és reggelente láttuk, hogy már más is vonatozgat és Babszem is odaférhetett.

Aztán a régi csoportból ott van még Csabi, Gergő és Levente, akikkel szokott még Babszem játszani. Már nem mindig úgy találom az udvaron, mikor megyek érte, hogy egyedül motorozik, vagy magányosan játszik, mászókázik, van amikor társasággal együtt van. Sőt állítása szerint, bár a fiúk csak fiúkkal, a lányok csak lányokkal játszanak, szokott fogócskázni Izával és Sárával is, valamint Karinával továbbra is jóban van. Tegnap délután Nándival csúszdáztak. Nincs is aranyosabb, mikor az egyik kissrác mondja a másiknak, hogy “jössz még egy körre?” és együtt elszaladnak a létra felé, de azért máris vetélkedve, ám bevárva a másikat mert úgy izgalmasabb.

Amúgy hála a jó időnek és az óvónéni új taktikájának (már uzsonna előtt mindenki felveheti a kinti ruháját), nemcsak ebéd előtt, de alvás után is kint voltak a fiatalok az udvaron és onnan nehéz volt elcipelni őket haza. Egyik délután például meg kellett várnunk, míg az óvónénik felmennek, mert nem szabad a mogyoró bokorra mászni, csak ha anya meg apa megengedi, a helyi szabályzatban ez nem megengedett. Mivel Babszem két hete megtanult felmászni rá, s élvezte, hogy a nagy ágakon hasalhat, alig várta, hogy a héten is megismételhesse a mutatványokat. Persze mire arra került a sor, hogy lógott a mogyorófán, már elég hamar elunta a mászást és alig 5 perccel azután, hogy az ovisok visszatértek a csoportszobába várni a szülőket, mi is mehettünk haza.

Babszem mostanában nagyon belelendült a mászásba, ugrálásba. Délutánonként nehéz elhozni az óvoda udvaráról, szerencsére most már jó az idő, keveset kell öltözni, így uzsonna után is lemennek a gyerekek, úgyhogy ott szoktam megtalálni őket, amikor megyek érte. Fára mászik, mászókára, leugrál, magasról is. Itthon is szeret mindenhonnan leugrani. Egész ügyes. Na és ha fenékre is esik, felpattan, tényleg csak akkor nyavalyog ha nagyon megüti magát, vagy éppen nincs felkészülve az esésre, mert valami váratlan dolog (pl. másik gyerek) történik vele.

Ennek ellenére esténként mindig vannak új plezúrjai.

A legrosszabb, amikor ő Dulifuli, mert akkor úgy viselkedik és mindent meg mindenkit utál. Az általános ellentmondás mellett ezen már csak vihogni lehet és felhívni Babszem figyelmét, hogy Dulifuli igazából csak csinálni nem szeret dolgokat, de aztán ha morogva is mégis megteszi azt.

De tegnap egy új barátnőnek (idősebb csajokat kedveli, egy iskolással játszott a szökőkút mellett) és ma egy nagypapának azt mondta, hogy ő Törpapa.

Pénteken délután elindultunk Tiszavasváriba, mert átnézve az előrelátható őszi programokat, kiderült, ha most nem megyünk el, akkor soká nem fog beférni ez a látogatás. Természetesen a legnagyobb esőben indultunk, már eleve bonyolult volt előszedni a kocsit, ugyanis az egész nyáron ígért sódert az út kiegyengetésére a parkoló előtt pénteken 1-re hozták. Az őr is mérges volt, elfurikáztam a parkoló másik végére, kinyitotta ott a kaput majd visszavittem a helyére. Rendes voltam, na. Aztán a rádiót hallgatva mindenhol dugó volt, meg baleset. Az M3 kivezetőn mondjuk annyira nem, csak valahol Gödöllő környékén láttunk egy kiégett autót, viszont a látótávolság se volt túl nagy.

Szombatra azonban már egészen normálissá vált az időjárás. Babszem a kertben garázdálkodott, mi meg elmentünk vásárolni. Többek között kellett 2 vagont venni, mert anya nem pakolt el egyet se az útra és nagyiéknál nem volt mit húznia Gordonnak. Amúgy meg végül az ember kapott két pulóvert. Délután voltunk névnapozni, s hazafelé még futottam is, meg vasárnap délelőtt is, úgyhogy még mozgás is akadt. Most már csak azt kéne kitalálnom, hétköznap hova tegyem ezt. Persze mire igazán jó idő lett a hétvégének is vége szakadt és haza kellett jönni.