Ejtőernyős kábé huszonhétszer kérdezte meg az elmúlt két hétben, hogy mikor is tervezünk szabit, mert neki két gyerek miatt már nagyon korán be kell tábláznia a nyarat. Nagymamákkal, táborokkal két szülővel oszt meg szoroz. A márciusi szerződésaláírás óta jeleztem többször is, a huszonhét kérdésére pedig huszonhétszer, hogy június utolsó, július első hete, konkrétan júni 28-júli 9 amit költözés miatt lefoglalok. Természetesen tegnap bejelentette mindezek megfontolása után, hogy akkor ő is július 5-től menne nyaralni. Igazából nem gond, mert itt van még Angyalka meg a Mentorunk, és nyáron egyébként is aránylag nyugi van, tehát tartják a frontot. Csak könyörgöm akkor mi a fenének kérdezősködik ha elfelejti az egészet, vagy nem érdekli a válasz vagy le se szarja végülis, mert a nagy alkalmazkodásban inkább szeretné ha mindenki hozzá alkalmazkodna, mert neki mégiscsak van 2db gyermeke.

Valakinek itt, ebben a belvárosi függőfolyosós házban, amerre az ablakom is néz, vicces csengője van. Mint a légiriadós sziréna. Durván hangzott párszor a múlt héten, mikor állandóan helikopterek is köröztek felettünk. Most már nem is nyugtalanít senkit.

Ma este megint ihatunk:D Felhívtak a bankból, hogy megkaptam a kölcsönt, szerződnek velem. Csupán apró szervezés van hátra, ugyanis a dologi adósok (ezek anyósjelölték) is kellenek az aláíráshoz, gondolom biztos ami biztos alapon, nehogymá’ valakinek a házára a tudta nélkül tegyem fel azt a jelzálogot.

Az éttermünk ma PPT-ben küldte el legújabb kínálatát, a pizzaszeleteket. ClipArt rules.

Ajjaj. Hétvégén kénytelen leszek cikket írni, azt ígértem ugyanis valamikor, hogy áprilisban csinálok valamit. De persze elsumákoltam a dolgot. Viszont rámtelefonáltak, hogy biz jó lenne az a néhány oldal, mert nem tudják mivel kitölteni a lapot… Behazudtam rendesen oldalszámot meg képeket is… Úgyhogy a hét hátralévő részében anyaggyűjtés lesz. Bár már van a témámról 60 oldal (lásd szakdolgozat), de az már 2 éves, úgyhogy update update. Még jó, hogy telefonon, beszéltünk, így szemrebbenés nélkül ment ez a mondjunk nagyot a dolog.

Felveszem, és megismerem a hangot, Beke az.
– Féltékenységből, mondja. Mire nagyon okosan visszakérdezek:
– Mi?
De folytatja tovább:
– Féltékenységből lövi le.
– Na jó, de ki kicsodat?
– Ki vagy te? – kérdez aztán ő is vissza, miután vagy 3x elhangzik ez a kérdés és válaszsor.
Szóval kiderült, hogy nem engem keresett, és egy megkezdett beszélgetést akart befejezni, ami A vörös és feketéről szólt, hogy Julien miért is akarja lelőni a polgármesternét. De ha már engem ért el, megvitattuk, hogy nem azért, hanem a leleplező levél miatt, ami megakadályozta volna házasságát és előrejutását, ami mint tudjuk egészen addig a pontig Julien Sorel életében nagyon is fontos volt. Ilyenkor mindig megnyugszom, hogy még nem vagyok szenilis, mert ezeréves olvasmányokra is emlékszem.

Annak idején nekem is nagyon tetszett az Apa és fia, rendesen bőgtem is a végén. Úgyhogy nagyon vártam a második részt, ami azonban kicsit erőltetettnek tűnt, folytatott egy történetet, amit nem kellett volna, már semmi olyan nagy újdonságot nem hordozott. Egyedül a komikusnak, Eamon Fishnek volt pár beszólása, ami enyhített a mondvacsinált érzelmességen. Az egyik nagy kedvenc:

Fogd már fel, hogy a nők életük különböző korszakaiban olyanok, mint a Föld. …Tizenhárom-tizennyolc évesen a nő olyan, mint Afrika: szűz terület. Tizennyolctól-harmincig olyan, mint Ázsia: forró és egzotikus. Harminctól negyvenötig olyan, mint Amerika: tökéletesen feltérképezett, de bőkezűen adakozó. Negyvenöttől ötvenötig olyan, mint Európa: kicsit kimerült, kicsit nyúzott, de még mindig sok érdekes hellyel rendelkezik. És ötvenöt felett a nő olyan mint Ausztrália: mindenki tudja, hogy ott van valahol, de nagyon kevesen veszik maguknak a fáradtságot, hogy megkeressék.

Ezért aztán kíváncsi vagyok, hogy az Egyetlen szerelmem hogy sikerült.

Vajh hogy lehet olyan szabályt írni a levelezőprogramomba, hogy az összes olyan emilcímet, ahol 3 mássalhangzónkként (QZ,QY,WQ stb. már háromnak számít) nincs legalább egy magánhangzó azonnal a kukába dobja?

Tudom, unalmas, de a légkondink vagy mi megint kezdi az őrületet. Közel haminc fok van az irodában. Hiába ültem nyittott ablaknál, még így is fel kellett vennem a játszópólómat (ráadásul amit itt tartottam vadiújat, frissen csomagoltat, arról kiderült, hogy hosszú ujjú, még szerencse, hogy a fiók mélyén találtam egy másikat). Angyalka persze pulcsi kardigánban ül még mindig. Kész szerencse, hogy Párizsban külön szobánk lesz…

A nyolcvanas években egyik kedvenc rádióműsorom péntek délután volt, a Petőfin. Rohantam haza, hogy hallgassam a kulturális műsorajánlót (igazából nem emlékszem már magának a műsornak a címére). Abból is leginkább a filmajánlót kedveltem. Volt egy manusz, aki korrektül mesélt nemcsak a művészfilmekről, de az akkoriban még a mostaninál is jobban lenézett kommersz, ne adj isten amerikai mozikról is, s teljesen egyenértékűnek tekintette a műfajokat, úgy is beszélt róluk, hisz mind a celluloidra készültek, ezáltal egy csoportba tartoztak.
Azonnal beleszerettem a hangjába. Meg voltam győződve, hogy Fable Belloqja (akkoriban a másik nagy kedvenc) is így hangozhat. Mivel így szépen összehoztam a hangot a regényhőssel, annak a rádiós pasinak is legalább olyan markánsan kell kinéznie, gondoltam.
Persze nem sokára megjelent Réz András a képernyőn is. Nos, igen, kisebb világ omlott össze bennem, de továbbra se adtam a külsőre, mert a hangja, stílusa és látásmódja szimpatikus maradt. Nem követtem ugyan szorosan a pályafutását, de valahányszor összeakadtam vele (láttam tévében, hallottam rádióban, olvastam újságban – a szépemlékű Filmmagazin egyik rendszeres írója volt és nagyon kitűnt a cikkeivel, kritikáival, néha egész oldalakat másoltam ki írásaiból a naplómba), mindig megállapítottam, hogy igencsak találó az amit mond, amiről ír, egyet bírok vele érezni.
Most végre elolvastam a Válogatott szorongásaimat is. Ami ugyancsak beleillik a róla alkotott képbe. Sőt.
Éppen kitaláltam, hogy jó lenne meghallgatni őt előadóként is. Úgyis mindenképp valahol tanulni kell, ha valaha GYESre megyek (ingyenes oktatást kihagyni vétek), s a kommunikáció, kultúra, média mindig érdekelt, mint kívülállót. Ja és a Pesti Est felvételi tesztjei alapján lazán felvennének Kommunikáció szakra 😀

Ma elutaltuk az Eladónak az önerőből fennmaradó részeket. Vagyis a kedves, aki már kedden megkapta apuéktól a pénzt, úgyhogy ma reggel gyönyörködhetett pár másodpercig abban, hogy hány nullát ír a bankoslány neki le arra a kérdésére, hogy mennyi is az egyenlege. Aztán kiadta a parancsot, hogy utalják tovább. Mi egyelőre tartjuk az ütemezést. A bank szerint az eladó jövő hétfőn már ott látja számláján a sok nullát. Kedden pedig remélem alá is írja ezt. Elvileg most már felmértek, kiértékeltek mindent a bankban is a döntéshozatalhoz, remélem jövő héten ott is szerződök.

Nos, az Empire szerint csak 3 csillag. Mi még várhatunk két hetet. Én még úgyis inkább Van Helsingre várok (éppen a hátterem is az, úgyhogy legalább oly sötét mint a blog).

A sok bizonytalankodás helyett megyek és csináltatok magamnak express új útlevelet. Mert ki tudja, hajlandók-e felismerni a francia határőrök az én őskövület 14 évesen kapott keményfedelű személyimet, ami ugyan meg lett hosszabbítva 2008-ig, de az a bizonyos rendőrségi barnástinta már nagyon megfakult és szinte olvashatatlan a dátum is.
Visszafelé pedig beszerzek egy fülhallgatót, mert Ejtőernyős és BeeJudy nagyon pénteket játszanak (előbbi éppen brekeg), megjött a második Judy is, aki állandóan dumál. Aztán péntek délutánra még BabyBee is várható minimum 1 de max 3 barátnőjével is. Tényleg én is antiszociális leszek. Milyen jó volt múlt héten, mikor Ejtőernyős beteg volt, BeeJudy meg tavasziszünetre vitte a gyerekét. Vissza vissza vissza.

Tegnap este tényleg nem ezt akartam… Miután kitakarítottam és leültem a gép elé előbb még befejeztem a Heroes pályámat (nyertem :D), aztán hogy rendetrakok a brushok közt… Na meg amennyire örültem az előző skinnek az a hozzászólás, hogy hányásszínű kicsit lelombozott. Úgyhogy besötétítettem. Kis rózsaszín beütéssel. Éljen a CSS, mert miután a képet meghegesztettem az egész 10 perc volt (mert kezdő vagyok.)

A hétvégén csinált képek, amikről írtam is, a virágzó fák, a 3-as tó, a másik tó kavicsos partja, egy hattyú, meg még három, ibolya és nárcisz. Ja és még egy. Behoztam a hugomnak is a képeket, főleg a Dóriról, de kérte ezeket is, hogy dicsekedhessen, milyen jó helyen lakik.

A Passiót ugyan nem láttam, de nem csodálom, hogy Írországban lenyomta a zsarupáros JCt.
Valamint feltűnt, hogy a legutóbbi nyereményfilmemhez képest mennyivel több pasi volt a nézőtéren, s mennyire ők tudták a válaszokat (kivéve amiket én). A film egyébként jól sikerült kis feldolgozás volt. Részben visszaadták az eredeti sorozat hangulatát, motívumait (részemről ugyan csak a nagyobb vonalakra emlékszem), de megspékelték mai dolgokkal is. A disco tánc nagyon ott van, a párom szerint a hármas jelenet miatt is megérte a film, és persze egész este mondogattuk, hogy 'do it! doit'
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Ben Stiller meg Owen Wilson mennyire jól kijönnek egymással, s össze tudnak dolgozni.
Annak idején tudom, hogy nem szerettem Hutchot, túl nyálasnak tartottam, jobban bírtam a göndör fekete pasit, de most persze nem kérdés, hogy OWEN WILSON.

Csak hogy szinkronba legyek a ma esti mozival, sikerült reggel úgy megmosnom és beszárítanom növésben lévő izgalmasan förtelmes hajamat, hogy anyu se ismerne rám (ld. Starsky és Hutch tagline: Jó zsaruk, gázos sérók). A párom csak rám szokott nézni és megrázza fejét, hogy úristen. De még kitartok ebben a janövesztési projektben. Bár ha megyek Párizsba (egyelőre úgy tűnik Angyalkával), akkor előtte szerintem beiktatok valami fazonigazítást.

Vasárnap kint volt az egész család Délegyházán hugoméknál. Részemről bevállaltam egy nagy adag tésztasalátát (hatalmas siker, Lobinak nagyon ízlett), meg a pehelykönnyű túróspitét. Legutóbb mikor többen is otthon voltunk ugyanis, megcsináltam, igaz, könnyű dolgom volt, mert anyu nyújtotta ki a tésztát, a kedves meg felverte a tojásfehérjéket. Most azonban egyedül dolgoztam. Eltekintve attól, hogy a kocsiút Délegyháza felé megviselte, s a kelesztés ezért aztán nem volt tökéletes, tudok tésztát nyújtani, sodrófával.
Délután hatalmasat sétáltunk a párommal körbe az egyik (3-as) tó körül. Csináltunk fényképeket virágokról, virágzó cseresznyefákról, hattyúkról. Miután Dóri felébredt volt persze tojás és ajándékkeresgetés is, aztán a gyerek jól elbújt és magábatömött nem kevés csokitojást. Végülis a család rábeszélt, hogy maradjunk mi is ott éjszakára, bár nem úgy készültünk, szerencsére a hugomnak volt tartalék kontaklencsetárolója, csak éppen a fürdőtől a nappaliban fekhelyként kijelölt szivacsig kellett kíséret. Persze ennek megfelelően nem aludtam valami jól, de meg kellett állapítani, hogy a padlófűtés tényleg számít. Hétfőn pedig csak ebéd után (délelőtt megint nagy séta, sajnos addigra lemerült az összes elemünk) jöttünk vissza a városba.
Úgyhogy a legtöbb dolog, amit terveztünk (kedves szakdolgozata, blogrendbetétel, cikkírás stb.), az elmaradt.

Ahhá, most már értem miért nem volt tegnap késő délután. Nagyon szép lett, nekem már a bétaverzió is teccett és örülök, hogy van megen barakk. Gratulálok Mr. A.-nak (meg rokonainak és üzletfeleinek, ha voltak még benne mások is). Úgyhogy gyűrűzzünk tovább.

A hétvégi filmtermésből leginkább a tegnap este megtekintett Gattaca volt az, ami foglalkoztatott, de annyira, hogy arról álmodtam, előadást tartok róla. Ez a 40-es évekre hajazó vízió a jövőről Huxleyt, Wellst és Orwellt jutatta eszembe (álmomban irodalomszemináriumot tartottam a filmről). Jah és ha már irodalom, a filmben Gore Vidal az író játszik, nem valami névrokon.