Tegnap déluánom programja volt, hogy végignéztem felvételről. Amióta nincs tévénk mindig valaki felveszi nekem valahonnan. Az elmúlt 2-3 évben A-volt ez a valaki (mióta a hugomék videója nem tud felvenni, sőt lassan már lejátszani se), s eddig a HBO-ról vette fel. Na de idén végre a PRO7-ről, ahol ugyan a szünetekben volt kismillió Radeberger reklám meg idegesítő német csaj live from LA, de csak ennyi. Senki se dumált alá a közvetítésnek, hogy mire a kamerát rég elkapják Nicole Kidmanrőlmég mindig csak ott tartson a magyarázatban, hogy Tom C… Brrr. Nem kéne erőlködnie a HBO-nak, mert akit érdekel az Oscar, és hajlandó hajnalban megnézni, vagy felvenni az élő közvetítést az meglehetősen filmbuzi ill. jó nagyot akar fikázni rajta de mindenképpen ért valamennyire angolul, ahhoz eléggé, hogy egy okostojás sziknrontalan tolmács elcsessze a szórakozását.
Részemről mindig a show kedvéért nézem. Igen, azért is, hogy ki mit viselt, ki mit mondott és hogy csinálták meg. Idén például hatalmas volt Billy Crystal meg a nyitó montázsa és a viccei, na meg persze Owen Wilson és Ben Stiller, s ahogy Jack Black (Rock suli mikor lesz már?) meg Will Ferrer előadták a lekeverő dalt. Sean Penn még mindig tök olyan mint a sógorom (illetve fordítva), csak jóval alacsonyabb és több a haja. John Travolta fogyott, John Cusack pedig puffad (jajj ne:( ). A ruhák idén eléggé uncsik voltak, s bár Liv Tylernek jól áll a szemüveg (persze nem azzal a hajjal, ami volt neki), inkább vett volna fel kontaktlencsét, mert nevetséges volt a konferálása. Ami meg a díjakat illeti a ROTK megérdemelte, hogy végre díjazták, elismerték azt a 6-7 éves munkát, amit a kiwik belefektettek. Alig várom az extra DVDt.
Mint köztudott az Oscar Hollywood saját vállonveregetése, de közben többnyire jól lehet szórakozni rajta. Én ezt tettem.

Végülis ma is sikerült beérnem úgy, hogy a kajafutár már elment, de itthagyta a zacsimat, benne a mai ebéd, uzsonna vacsora meg a holnapi reggeli, tízórai. Max 1200 Kcal és mindezt 1500 rugóért. Drága. De még nem fizettem érte. Végülis csak a munkahelyi címemet meg a telefonszámomat tudják. Akár végigehetném az egész étlapot aztán meg fityiszt mutatnék.

Már egy ideje gondolkozom azon, hogy ki kéne próbálni a sokféle házhozszállítós kajálda közül valamelyiket, akik napközben hordják munkahelyre a kis dobozos kajákat amelyek a mikróba belökve huss megmelegednek. Persze ehhez az is kellett, hogy végre ősszel kapunk mikrót a cégnél.
Másfél hete kaptam az első levelet a házipatikás fogyókúráról, s megláttam, hogy most lehet kaját rendelni, azaz kényelem mindenek felett és csak 1200 Kcal. Megrendeltem hát. Az adataimat visszaigazolták, majd megírták, hogy majd kapcsolatba lépnek velem. Ez nem történt meg, ezért megfeledkeztem a dologról.
Ma délelőtt A. és fia látogatóban voltam, mikor felcsörren a telefonom. A. ugyanis felvette nekem a Pro7-ről az Oscart élőben, mert a németek legalább nem beszélnek bele és szeretném látni, hogy Billy Crystal megint vezeti a showt, valamint a nagy mackó P.J-t amint megkapja végre amit már 3 éve is megérdemelt volna de majd holnap nézhetem meg délután. Nagy meglepetésemre, a kedves volt a vonalban, aki egyébként utálja a telefonomat, s a legritkábban hív fel rajta. Röhögve közli, hogy a gyárba megérkezett a Wellness menüm és hogy tudom-e, hogy mennyit fogok fizetni 5 napra azért a csomagért.
Szóval megjött a kaja, kösz, hogy visszaszóltak. Viszont még nem tudtunk fizetni, mert senkinél nem volt pénz, hogy kölcsönözzön nekem. Holnap biztos újra próbálkozik a kajafutár, de nem lehetetlen, hogy megint nem jön össze a dolog. Azért ennyi kajától tényleg lehet fogyni.
Egy hétre mindenesetre bevállalom. Szerintem tovább nem. Drága mulatság.

Az a jó abban, hogy most rajtam kívül senki sincs az irodában, hogy lehet Sinatrát fülelni, olyan hangerővel ahogy én akarom, s ha nagyon úgy érzem, még énekelhetek is.

Tavaly februárban indítottam, s ahogy elnézem, az első hónapokban benne voltak a nagy kedvenceim. Aztán meg én is sokkal többet tanultam, ismertem meg hála a gyűjteménynek, ajánlatoknak. Valószínűleg nem hiába csodálkoznak rá a külföldiek arra, hogy a magyarok milyen bensőséges viszonyban vannak a verseikkel. Elvégre én magamat is megleptem azzal, mennyire leklesen, lelkiismeretesen dolgozom már egy éve az ügyön.
Az első hónapok után már hangulattól, eseménytől, ajánlattól függően válogattam. Ami így visszatekintve feltűnt, az az, hogy milyen kevés klasszikust szerepeltettem a Versblogban. Vegyük csak mindjárt Petőfi. Tőle csupán két költeménytválasztottam az elmúlt évben, egyszer a Világosságot! egyszer meg a Tiszát. Pedig annyi verse van, és olyan sok ami szinte közhely. Meg nem is divat szeretni őt, merhogy olyan ciki, pláne felnőtt ésszel, fejjel. Ilyenkor már csak Pilinszkyt szabad. Pedig ha belegondolok, Petőfi igenis felmutatott valamit. Hisz a semmiből indult, kevés formális iskolával és mégis volt benne tehetség ahhoz, hogy olyan verseket írjon, mint a Világosságot (my personal favourite).
Nem hiszem, hogy mai ésszel, körülményekkel ítélkezhetünk felette. Mert igenis az ő korában a környezetében az, amit csinált, csoda volt. A jellemével, életvitelével persze lehet egyet érteni, vagy nemérteni. De fiatal volt, méghozzá nagyon. Huszonhat évesen már meghalt s előtte mégis mennyit élt.
De hát aki a verseket szereti, Petőfit nem szereti, mert őt meg kell vetni a túlzott propaganda miatt. Én meg ilyenkor reflexből megvédem szegényt.
Azt hiszem, mindezekben benne van, hogy kinövünk az óvodából, ahol a rím és a ritmus meg a zeneiség kedvéért valamint anyanyelvünk szépségének megismeréséért tanulgattuk a verseket és iskolások leszünk. Ott pedig már tudományosan, háttértörténetekkel is meg kell ismerkednünk és már nem élmény, hanem kötelező, a legszebb vers is. Ráadásul csak úgy 16 éves korunkban tudjuk felfogni igazán a legtöbb költőt, mondanivalóját, addigra pedig már rég tele a hócipőnk a nagy nevekkel és inkább megértjük József Attilát meg Adyt. S messzebbre aztán nem is nézünk visszafele, hanem folytatjuk Pilinszkyvel vagy nem és inkább más kezd érdekelni, s nem a költészet.
De ugyanígy hiányzik az elmúlt évből Csokonai, Vörösmarty, Arany, Balassi. Egyszer azt hiszem szemeztem az Ó magyar Mária siralommal, aztán mindig elmaradt. Lehet, hogy erre figyelni fogok a jövőben.

A franciáknak is van víziójuk a jövőről.

Elszámoltam magam és nem vettem tejet. Ez sajnos csak ma reggel tudatosult bennem, így nem tudtam otthon kávét inni. Ehhez képest egész jól indultam, még postán is voltam és feladtam az adóinkat. Gondoltam akkor most kávéhiány miatt beugrom a közeli kávézóba, és veszek egy capuccinót. A csajok már nyár óta, amikor is pofátlan áremelést hajtottak végre nem láttak, ráadásul sapkában voltam mégis felismertek, meg is jegyezték, hogy rég láttak és én mondtam, a két okból a kevésbé bántót, hogy mert már nem errefelé járok munkába. Emlékeztek még, hogy is szeretem a kávét, ez azért jó pont ilyen hosszú idő után. Egyébként már a capuccinó se az igazi. Legközelebb majd jegeskávézni fogok náluk.

Nem tudom, ki találta ki, hogy az After Eightet fehér csokival is jó ötlet gyártani, de szerintem hatalmasat tévedett. Azok az étcsokiba csomagolt mentolos krémecskék úgy voltak az oigaziak originál formájukban, az édes fehér csoki csak elrontja a harmóniát. Ja és az igazi élvezetért hűtőben kell tárolni, ha már nem is nyolc után eszi az ember.

A felnőttek két nagyon érdekes kérdést tudnak feltenni gyerekeknek, először is, hogy Na és mi újság az iskolában/óvodában, másodszor meg, hogy Mi leszel ha nagy leszel? Nálam ez még kiegészült a Nem akarsz orvos lenni, mint anyu? kérdéssel is. Nekem kiskoromtól 3 reálisabb álomállásom volt (híres, és itt legalább Oscar díjasat értek, színésznőt és írót kizártam, mint irreálisat):
1. Jegyszedő a moziban (ha minden kötél szakad, a takarítónő). Úgy gondoltam nem is lehet jobb annál, mint ingyen nézni a filmeket annyiszor ahányszor akarom. S mindezt még egy kisvárosi moziban is bevállaltam volna, a nyolcvanas években, pedig akkor még sehol se volt a mostani kínálat (ha később születek, lehet hogy a videókölcsönzőssel is megelégedtem volna).
2. Újságos hisz lehet ücsörögni a kis bódéban, körbevéve a rengeteg tévéújsággal, magazinnal, képregénnyel (korai 80-as évek még mindig!) és olvasni, olvasni, olvasni.
3. Könyvárus szintén az előbbi olvasni olvasni olvasni okból Ráadásul mindig friss ropogós köteteket lehet forgatni, akik az én kezemben kezdik meg az életüket, miután kibontom őket a csomagolásból.
Legrégibb Barátnőm kukás akart lenni, mert szerinte buli lehetne a kukásautók hátulján utazni.
Te mi akartál lenni?

Aki nem tud odautazni, nézegesse onlány.

Tegnap a pincében dolgoztam, mikor A. icukán közölte, hogy zuhog a hó. Gyorsan felrohantam egy ablakhoz ellenőrizni, hogy jéééééé, tényleg.
Hazafelé a belvárosban is még mindig zuhogott, de parkoló autók szélvédőjét borító lepelen kívül nem úgy tűnt, hogy megmaradna bármeddig is. Láttam utcán dohányzókat és elkapott a hév, hogy milyen jó lenne hazamenni, kiállni a folyosóra egy szál mentholos cigivel és bámulni a zuhogó havat, de mire hazaértem hál isten elmúl a késztetés. Felénk már igazi eredménye volt a hónak, vastag bunda faágakon, padokon. Bebújtam a melegbe és HMMIV-eztem meg olvastam.
Aztán hazaért a kedves és nem volt hajlandó bejönni, hanem utasított hogy hozzam a fényképezőgépet meg az állványt és menjünk fotózni. Fél tizenegykor lent voltunk hát a hóesésben és fényképezgettünk. De nem mi voltunk az egyetlenek, legalább egy embert láttunk még, amint bőszen vakuzta a havas sövényt. Egész télen nem volt alkalmunk igazi hóeséses képeket csinálni, mert mikor időnk lett volna, nem volt hó, és persze fordítva. Pedig mindig ha utazgattunk családlátogatásra vittük a fényképezőgépet, hallgattuk az időjárásjelentéseket és reménykedtünk, hogy fehér lesz a táj és csinálhatunk például a Tiszapartról klassz felvételeket. Nem jött össze. Tegnap este jó volt. Még rólam is készült kép.

Lehet, hogy el van dugva az emilcímem, olyan ritkán kapok levelet. Bár így legalább a vírusok is elkerülnek. Aki meg hozzászól annak megköszönöm a véleményét. A beszélgetős ablak eddigi megfigyeléseim szerint úgy tűnt, hajlamos elszaladni a fenébe, ezért sose próbálkoztam beilleszteni. Közvélemény kutatásokat nem szoktam tartani (na jó, voltak gyenge próbálkozások, de kevés siker koronázta őket), de ha mégis megtenném, tuti megköszönném annak aki megfelelt, aki válaszolt, próbálkozott, még ha nem is nyilvánosan, és nem sértegetném őket azzal, hogy biztos csalással jutottak el a helyes válaszhoz. Mindig úgy gondoltam, hogy a népszerűséget kiérdemli az ember, mert jó valamiben, főleg abban amit csinál és ha megszerezte, hálás is érte (mi lenne a sztárokkal a rajongók nélkül?), s nem visszaél a bizalmával azoknak, akik oda juttatták, ahol van. De persze mindenkivel elszaladhat a ló. A csúcson meg pláne.
Most éppen jól megmondjuk kedvemben voltam, mert Lizzie visszautasította Mr. Darcyt, aki láthatóan hatalmasat küszködött a vallomásával.

Úgy látszik, hogy főnéni megint haragszik Redheadre. Lehet, hogy a betegsége miatt meghosszabbodott szabadság az oka, vagy az, hogy Köcsög is ugyanakkor ment el síelni, pedig ősz óta tudta, hogy az ír-amcsi csaj a télen hazautazik… nem tudom. Mindenesetre kaptunk egy levelet, hogy jövő pénteken valami amerikai VIP vendég lesz és a délelőttöt együtt kell töltenünk, mert megmutogatjuk majd neki, hogy mi milyen faszán rittyentettük össze a mi kis birodalmunkat x év alatt, a semmiből. Redhead azonban, mint a részleg elvileg 3. legfontosabb embere nem volt a címzettek között. Korábban, még SZS idején ez elő se fordulhatott volna. Ennek lehet az oka, hogy Boss néni csupa helyi emberkével és azok tudásával akar villogni, illetve a másik, hogy Redheadre megint haragszik. S ha ez így megy még egy darabig, nem fogom csodálni, ha fogja magát és elmegy, legalább szülni és akkor ismét lehet keríteni valakit a pozícióra.

A divat online múzeuma három évszázadban. Van mit nézegetni. Mindig úgy képzeltem, hogy bár valószínűleg marha kényelmetlen lehetett úgy öltözni, mint Scarlett O’Hara, de azok a ruhák megérték volna.

Már jó ideje szemezgettem azzal, hogy az Amazonról rendeljek könyveket, mert milyen olcsó. De elrettentettek a szállítási költségek, dupla annyiba került volna a csomagolás meg a lassú szállítás is, mint maga a könyv. Nem is beszélve a rémtörténetekről, hogy elkavarodott a csomag, felbontották, megrongálták stb. Úgyhogy amikor januárban Redhead felajánlotta, hogy mivel hazautaznak a férjével a szüleihez, ha valaki szeretne valamit az USA-ból, szívesen hoz nekik, hát kapva kaptam az alkalmon. Megrendeltem a könyveket, amiket ingyenesen kiszállították Redhead anyukájához, aki átvette, aláírta. Most már csak meg kellett várni, hogy a munkatársnőm visszatérjen Magyarországra. Ez megtörténd, de megbetegedett, úgyhogy csak ma kaphattam kézhez a könyveimet. Már megint el vagyok látva olvasnivalóval.
Jah, az egyik kötetnek elszakadt a hátulja, ugyanis még az ír-amerikai Redhead csomagját is oda vissza alaposan megvizsgálták és valami ügyetlen vámos megrongálta a kötetemet. De nem vészes, a tartalommal semmi gond.

Huhh nagyon el voltam maradva a cikkeimmel, már kétszer is rámszóltak, de azért sikerült elküldenem őket az előbb. Nem nagyon éri meg, állapítottuk meg a párommal, mikor hétvégén kitöltöttük az adóbevallásomat (életemben először, mert eddig mindig a gyárban csinálták). Persze nem nagy munka, csak gyakran hiányzik a lelkesedés, hogy nekiüljek, ezért aztán a legtöbbször utolsó utáni pillanatokban csapom össze. De ennek ellenére elégedettek lehetnek, mert még állandóbb műsorszámra akarnak felkérni, de kicsit kételkednek talán, mert közöltem, hogy számlaképtelen vagyok.

Jelenlegi sütőmnek nagyon limitált a kapacitása, csak forrót tud. Ezért van az, hogy nem is használom sütikészítésre nagyon, pedig vannak dolgok amiket szívesen kipróbálnék, inkább ha mégis édesebb felé hajlik a kedv maradok a bevált dolgoknál (muffinok, csokiskeksz, brownie, almás-fahéjas süti). Viszont mostanában az egész család kenyérsütési lázban ég. Anyuék tőlünk kapták a gépet karácsonyra, anyósjelölték meg akarták venni maguknak, de aztán elhúzódott, úgyhogy ők csak a kenyérsütés könyvet kapták akkor, de azóta meglett a herkentyű is, tehát sütögetnek. Mindkét helyen ettünk már. Aztán meg itt volt a Meztelen szakácskönyv a múlt hét végén, amiben Jamie úgy bemutatta a kenyérsütést, hogy igazából tényleg gyerekjátéknak tűnik és azok az olaszos kenyerek nagyon ínycsiklandozók. Szóval, lehet, hogy kipróbálunk valamit, mert a kenyérsütéshez a sok sok kelesztés mellett FORRÓ sütő kell. Az meg nekünk van.

Én mindig úgy képzeltem, ha az ember elmegy nyaralni, akkor azt kikapcsolódásért teszi meg hogy kiszakadjon az otthoni környezetből, esetleg világot lásson, aztán majd ha visszatér hatalmas beszámolókat tartson arról, hol járt, mit csinált, mit látott egyáltalán, milyen élményekkel lett gazdagabb vagy szegényebb. Ha az ember lelövi közben a poénokat mert mondjuk chatel meg blogol abban mi a jó? Kapunk közben értelmes elbészélést legalább? Irígykedjünk mi, akik itt vagyunk a malomkerékben? Két hétig nem blogol az ember, az persze teljesen aláássa az olvasottságát. Ez eléggé nyomós érv. Én is rinyáltam a nyaralások után, hogy senki se olvas. De mennyivel jobb volt kirándulni meg semmit tenni, olvasni és csak kettesben lenni, mint internetkávézóba dögleni, légkondival vagy anélkül.
Azt persze nagyon sajnálom én is, hogy amikor hosszabb időt töltöttem külföldön (bébisintérség, ösztönpénz) még nem volt blogom, mert akkor mindenképp spóroltam volna egy csomót a leveleken, amikben mindenkinek külön írhattam le, hogy mi is történt velem. Plusz ott volt a naplóm, a kockás. De anno annak is megvolt a maga bája. Nosztalgia rulez.
Úgy tűnik, hogy idén nem lesz pénz meg idő nyaralásra, csak hosszúhétvégézünk, esetleg lakásfelújítunk (ismét a remény hal meg utoljára csapdájában vagyunk).

Az én egyik lebgorzalmasabb fogorvosi emlékem persze nyaraláson történt. Általános és középiskola között, vállalati üdülő a Balaton partján. A fogam begyulladt, nagyon fájt. Irány a keszthelyi ügyelet. Ahol úgysincs remény, csak húzni fognak, de nem érdekelt, csak legyek már jobban és élvezhessem a nyarat (persze rögtön a második napon kezdődött a szenvedés). Már akkor elhagytam a 170 centit, szerintem a gimiben maximum csak 2-t nőhettem, mert úgy második táján már megvolt a mostani 176os méret. A doktornő persze kis filigrán 150 centis szőke kis hölgy volt. Tiszta Nagy-Kálóczy Eszter. Megkapom az érzéstelenítőt, majd miután megvárom kint a váróteremben, hogy hasson, vissza a székbe. Amit a doktornő legalacsonyabb fokozatra állít. De még így is odahoz egy sámlit. Felállt rá és nekiállt rángatni a fogamat. Mindez vagy 10-15 percig tartott és szörnyen recsegett. Olyan gyökerei voltak annak a fognak, hogy egy elefánt is megirigyelhette volna. A doktornőnek persze gyöngyözött a homloka a végén. Hála az érzéstelenítésnek csak a recsegés-ropogás volt félelmetes és attól féltem, hogy kiráncigálja az állkapcsomat is.

Éreztem én, hogy valami szúr a mellkasom tájékán. Aztán kiderült, hogy a melltartóm merevítője tört el. Azt hiszem, ki kell belőle operálnom, hogy túléljem a nap hátralévő részét.