És igen

Tegnapi nap fénypontja, hogy hazafelé fél hatkor még mindig világos volt. Érzem, hogy hamarosan felvehetem a klassz kis farmerszoknyámat meg tavaszi cipőcskémet, amiket a tél közepén vettem, s mindkettő szerelem az első látásra alapon került hozzám (a cipőért egy vasárnap hajlandó voltam plázázni, mert attól tartottam el fog fogyni, mert az egyik helyen már nem volt a méretemben).

Continue Reading

Aki beteg

BeeJudy egész héten szenvedett, tegnap iskolába kellett volna mennie, de otthon maradt. Ma pedig jött, merthogy a raktárost helyettesítené, de még mindig köhög és folyik az orra. Mondta, hogy ötig kéne lennie, de nem lesz, mert nem érzi jól magát. De rögtön meg is beszélte Angyalkával, akinek ma 2-ig tart a munkaideje, hogy utána elmennek moziba. Ez azért gáz, nem? Beteg vagy, szenvedsz, haza akarsz menni. Ez oké. Még az is, hogy közben elmész tovább fertőzni másokat egy moziba. De hogy ezt még be is jelented a kollégák előtt, akik pénteken ötig dolgoznak, az túlzás. Persze ez senkit se zavar, nem mond rá senki semmit. Mentorom, aki a főnökünk a világ legjóindulatúbb embere. Mindenkiről csak jót írt jellemzésben. Rólam például, hogy segítőkész vagyok, gyors és effektív.

Continue Reading

Cole Porter film

A szereposztás alapján még is lehet. Elvileg Cannes-ban már láthatják a szerencsések. A zene biztos ütni fog, hisz Sheryl Crow, Robbie Williams, Alanis Morissette, Mick Hucknall, Elvis Costello is énekel. Megint lesz egy must have soundtrack.

Continue Reading

Az ügyvéd

Még tavaly ajánlotta B. barátnőm az ügyvédnőt, aki képviselte az érdekeinket ma reggel a szerződés aláírásakor, s meg kell hagyni, hogy nagyon jól csinálta. Az eladó (továbbiakban Eladó) feltett néhány kérdést, akadályokat próbált támasztani, de a csaj simán leverte őket. S nagyon szépen kész lett úgy a szerződés, hogy betű szerint azért a mi hátunkat védi. Sose tudnék ilyen lenni, mert én mindig igyekszem a kompromisszumokat keresni, még akkor is, ha ez nekem esetleg nagyobb gondot okoz, de ne keverjem kellemetlen helyzetbe a másikat.

Continue Reading

Hölgypóker

Mintha blogot olvasnék, csak éppen nincs dátumozva, nem naponta frissül. Pedig én is megfogadtam, hogy nem olvasok több szingliregényt. Aztán tessék:

Találkoztam a földkerekség leghelyesebb pasijával. A napba lehet nézni, de rá nem. A postaládáknál futottunk össze. A szomszédom. Két emelettel fölöttem lakik. Nem úgy, mint a többi szomszéd, akik fényévnyire.
Sohasem fogom elfelejteni a szavait. Azt mondta: – Szia.

Abban a reményben, hogy újra egymásba futunk, mindnnap ugyanabban az időpontban nézem meg a postámat. Akkor is ezt fogom tenni, ha már nem lakom itt.
Elképesztő, hogy a szerelem gondolata mennyivel érdekesebb, amikor szerelmed tárgyát még csak nem is ismered, és úgy fabrikálsz össze mindenfélét róla. Nem engedhetem, hogy a valóság közénk álljon.

Continue Reading

Track list

Tegnap estére rendesen elfáradtam, a nem alvás és az újból támadó migrén együttes hatásának hála, s bár megkaptam az ukászt főnénitől, hogy csináljak valami vicces montázst V-ről, s otthon igyekeztem is kicsit barátkozni a PS-sel, mégse bírtam sokáig a kiképzést. Hát levetettem magam az ágyra és míg vártam a páromat csukott szemmel többször végighallgattam ezt a számot, s közben magam előtt láttam azt a jelenetet, amiben Karen elsiet a szobájába karácsonyi ajándékával és ott bőg, mert nyilvánvalóvá válik, hogy a férje nem neki szánta az ékszert. Így utólag visszagondolva biztos azért, mert én is csináltam ilyet nem egyszer, hogy félrevonulva bőgtem, csak hogy ne lássák, valami bánt.

Continue Reading

J.K. Rowling

At kell mondani, hogy valamit tud a csaj, mert én jobbhíján kezdtem el olvasni az ötödik Pottert, pénteken este, lévén a Jane Austen nekifutás befuccsolt, s ma hajnali fél kettőkor fejeztem be. Annak idején, második megjelenésekor én is megvettem az első könyvet (azóta valahol a nagybátyám volt élettársánál van, talán sose kapom vissza), de a többit köcslönben olvasgattam. Nem is mindig frissen, azonnal a megjelenés után. De azért még moziban is láttam a filmeket. A tavalyi Harry Potter hisztéria nyomán pedig nagyon is tartózkodóan viselkedtem, úgy gondoltam, eljön majd az ideje annak is, hogy elolvassam. Valamikor Újév magasságában kaptam kölcsönbe a könyvet Láthatatlan unokatesómtól, de előbb még a hugom is elolvasta. Mindig visszataszított a gondolat, hogyha belekezdek olvasni, ezt a vaskos kötetet kell majd BKVzás közben cipelnem ezért inkább választgattam vékonyabbakat.
De most aztán a fenti körülmények miatt én is belelapoztam. Igazából nem bántam meg. Túl azon, hogy néha persze a hajamat téptem és azon gondolkoztam, nehogy má ennyire hülyének nézzen, azért figyelmeztetnem kellett magamat, hogy nem én vagyok a célközönség. Ugyanakkor pedig voltak benne olyan részek, amik nagyon is aktuálisnak tűntek. Politikailag. Persze lehet, hogy csak az elmúlt évek miatt tűnt fel nekem, hogy a Mágiaügyisek vakítása, hogy tagadják, Tudodki alakot öltött és Harryt őrültnek bélyegzi a mágus sajtó, és mindent elkövetnek, hogy struccpolitikát folytassanak igazán közelinek tűnt. Az izgalom megvolt, nem hiába nem bírtam letenni, s a célközönség miatt (ami ugye nem én vagyok)gyorsan is lehetett olvasni (nem csoda, hogy BabyBee annak idején 1 nap alatt befalta) a fordító pedig az első kötet óta nagyon bírja tartani a színvonalat.

Continue Reading

Ejnye

Teljesen úgy éreztem, hogy jól vagyok, semmi bajom. Megbeszéltük még tegnap a párommal, hogy csak mert mindenki utálja és depressziós lesz ettől az időtől és általában senkinek nem jó ha hideg van, ha havazik de ha meleg van és megfőnek az se, mi csakazért se hagyjuk magunkat olyan piti dolog miatt, mint az időjárás befolyásolni. Benn a gyárban mindenki búvalizélt. Pedig hétfő van, a hétvége lelkesedésének még tartania kéne (mi is Galaxy Questet néztünk).
De Ejtőernyősnek már délután kettőkor szürke felhő van az agya helyén (ezt ő mondta), a Mentorom meg under the vödör, még BeeJudy is kiabált BabyBeevel, mert nem csinált házit, hanem Harry Potterezett, sőt mintha elkapta volna valami nátha is őket. A kedves meg azt mondja, plotty vagyok. Hogy úgy nézek ki, mintha én is hagynám magam legyűrni, de bizonygattam, hogy nem.
Azért pont ügyelet előtt kiderült, hogy nem hiába… beindult a migrénes látászavar, fejfájás belopózik a perifériámra.
Quarelin.
De nagyon lassan múlt el.
Most már oké, végre olvasgathatom a havi Empiret (Starsky és Hutch is van benne :D)

Continue Reading

Forró csoki

Tegnap háznézőben voltam a hugoméknál, s uzsonnára forró csokit csinált. Valamelyik Stahl receptet, de nagyon durva volt. Töményen édes. Nem győztük tejjel higítani, hogy ne csikorduljon bele a fogunk.

Continue Reading

Munka munka munka

A héten megint lesz munkagyűlés. Ennek első lépéseként meg kellett írnunk a beszámolót arról, amit az elmúlt négy hónapban csináltunk. Összefoglalva és a számokra támaszkodva. S igen, végre, leköröztem Ejtőernyőst, akinek kevesebb dolga lenne mint nekem én mégis több adatot tudok felmutatni. Persze a pedál-medál éremrend örökös tulajdonosát, Angyalkát nem lehetett beelőzni. De azért tetszik, hogy míg nekem ezer más dolgom van/volt és még mindig nem viszem túlzásba a munkát, azért eléggé lelohadt Ejtőernyős kezdeti lelkesedése, sőt eredménye is. Ő a jelentésében mindezt a fordításra és a hosszú téli szünetre fogta. Hahha.

Continue Reading

Már megint alakul

Tegnap este még anyósjelölt is felhívott, hogy boldog Kázmér napot kívánjon. Mondtuk, még nem aktuális, de úgy tűnt, hogy a nap szerencsét hozott. Egy pezsgőzés erejéig felfüggesztettem a diétát (tea helyett:D). Persze már a multkor is ittunk előre a medve bőrére, aztán mi lett… (egyébként még mindig hirdetnek, de csak kápéra). Ha még jövő csütörtökön is ilyen vidám vagyok (szerződés aláírás kitűzött időpontja egyelőre), akkor juhejj.

Continue Reading

Vendégség

Ma megtudtam, hogy miért nem akarja főnéni, hogy Readhead is részt vegyen holnap, mikor jön a VIP vendég texas alsóról. Mert nem szereti. Na meg mert azt várja, hogy a látogatónk felajánl valami ösztöndíjat valakinek közülünk. De Köcsög beteg és nekem kell tovább szervezkednem, ráadásul boss néni megkérdezte azt is, hogy kit kéne még Angyalkán kívül meghívni, s amikor Redheadet ajánlottam, eléggé elmesélte, hogy miért is nem bírja. Hát… így sose fog igazi jobbkezet találni maga mellé. Ha az ír-amcsi csajra jobban odafigyelt volna az elején nem lenne vele semmi gondja. Így viszont Readhed nem tud vele kommunikálni, Boss néni meg mindenben csak a rosszat látja, pedig ő igazán igyekszik. Azért a délutáni köremilben az szerepelt, hogy Redhead mégis jelen lesz a vendég szórakoztatásán.
Majd meglátjuk miből lesz a cserebogár.

Continue Reading

Ismerd meg Pestet

Tegnap este sikeresen elkavarodtam lakásnézés közben. Rossz felől közelítettem meg a helyszínt, de gondoltam sebaj, majd gyaloglok egy nagyot, elvégre az 58-astól nincs messze a 16-os számú ház. Csakhogy az utcának csupán egyik oldalán volt számozás, az is egyesével, plusz hatalmas raktárak, ráadásul az idő is kezdett hideg szelesre fordulni aztán meg elfogyott az utca, pedig csak 54-nél tartottam tíz perc gyaloglás után is. Na, gondoltam keresek egy forgalmasabb utat, hátha tömegközlekedés is akad arra. Világosabb helyen jól megtanulmányoztam a térképet és akkor már világossá vált, hogy hát sikerült a nagyon rossz utirányt választanom, pedig sokkal jobb, egyszerűbb, rövidebb is lehetett volna, 15 percre az előző megtekintett lakástól. Így a kettő között eltelt vagy egy óra. Találtam buszt, majd jött maga a jármű is és félóra késéssel felhívtam a tulajt, hogy nem baj-e ha most mennék mert elkavarodtam, de már 5 percre vagyok tőle. Nem volt baj.
Jah és ma Kázmér nap van. Bár még nem kell ünnepelnünk, de jó megjegyezni. Valahogy majd úgy kell időzíteni a dolgokat, hogy ne legyen közel egymáshoz névnap és szülinap.

Continue Reading

Enni kell

Biztos genetikai kódjában van valahol a nőknek, hogyha itt a tavasz, akkor fogyókúrázni kell. De ha nincs itt, akkor is. Néha állandóan. Persze vannak szerencsés alkatok, akiknek nem kell, sőt olyanok is, akiknek felesleges. De ezt a férfiak úgyse értenék, hogy miért is van szükség minusz 2-4 kilóra mikor láthatólag semmi súlyfeleslege nincs az embernek. Mert ha ennél több van, az úgyis feltűnő. Az ember lánya meg igyekszik törődni magával és az egészségével, ha másra nem, hát erre tud hivatkozni, hogy túlsúlyt cipelni minden, csak nem egészséges és ezért teszi azt amit. Lehet, hogy nem olyan szenvedéllyel, mint a diétásnővérek, hanem józanabbul (nem mondom, hogy mint én, mert nem biztos, hogy józannak lehet nevezni amit én művelek, kisebb-nagyobb, de inkább kisebb sikerrel). Azok szokták lefitymálni és nevetségesen picsadolognak tartani a fogyókúrát, akiknek nincs rá szükségük, vagy nagyon lazák és megvetnek minket, vagy tartósan kiegyensúlyozottan élnek (megbékéltek magukkal, az életükkel, vagy rosszabb esetben beletőrődtek). Mindenki más formába akarja hozni magát. Külső vagy belső nyomásra. De valami oka van és nem biztos, hogy a Cosmo.

Continue Reading