Nemrég felemlegettük a hugommal, hogy amikor kicsit voltunk és anyuval boltba mentünk, mindig kellett kapnunk valamit. Legtöbbször a gumicumi nyert. Ami egy kis műanyag karikán lévő zselés cukor volt. Többnyire zöld színben. S miután az ember elszopogatta a cukrot, a műanyag karikát mint gyűrűt a kezére húzhatta.
Sógorom le is szögezte, hogy ez bizony tipikusan női felkészítő darab lehetett, előbb egy kis szopogatás, aztán jöhet a gyűrű.

Ma sikerült beszereznem a Nescafés bögrét. Már izgultam, hátha elfogyott, mer ugye az akció végéig illetve a készlet erejéig tart az egész, és hát azután, hogy le voltam maradva kétségeim lettek.
Trófea beszerezve. Egyelőre még lelkes vagyok, elmosogatom és benn tárolom az íróasztalomon.

Erős túlzásnak tartottam volna, ha írok
a. egy köremilt, hogy “Új lakó a konyhába, a piros Nescafes bögre Lobo tulajdona. Kösz, hogy nem hasnzálod”
b. Kinyomtatom ugyanezt és kiteszem a konyhaszekrényre. de akkor meg velem lesz teli a falatnyi kis helység (merhogy már van kint egy felhívásom 🙂

Majd meglátjuk meddig tart a dolog. Részben a lelkesedésem, részben a kollegák toleranciája.

Bridget Jonesot követően az Ulpius Ház (klasszul ráérezve a helyzetre) kezdte el nálunk kiadogatni az angoloknál megjelent, egyértelműen Helen Fielding nyomában íródott regényeket.
Én pedig elkezdtem szépen olvasgatni őket, a könyvtárból kikölcsönözve (az árakat borsosnak találtam, úgyhogy előbb tapogatóztam) ezeket a regényeket, amelyek a kiadó női könyvek sorozataiban jelengettek meg.
Voltak köztük nem rosszak, néhány egészen eltalált is (pl. A Kalandorok e-mailjenek internetes kapcsolata, vagy a Forró rágógumi azon találmánya, hogy a srác szemszögéből is leírja ugyanazokat az eseményeket stb.) a legjobban azt hiszem a Ya-Yák tetszettek (később elolvastam a Little Altars everywhere-t is, és így jobban érthetővé vált, hogy mi is a gond Siddával és az anyjával), bár az igazán nem a szingliségről szól. Na és persze a nyáron sor került Terézanyura is (amitől mint azt kifejtettem, nem voltam elragadtatva, legjobban az tetszett, hogy tényleg felismertem benne a kolleganőmet aki azzal adta kölcsön a regényt, hogy megemlítik).

Karácsony előtt a hugaim lenyúlták előlem a Lucy Sullivan férjhezemegyet, amelyen jókat derültek, kijelentették milyen jó és végre visszaszereztem tőlük, s gondoltam Cary Grant mellett jó kikapcsolódás lesz. Hát nagyon hamar elkezdett nyilogatni a bicska a zsebemben, és legszívesebben fölképelném azt az ostoba Lucyt. Komolyan, még Kéki Kata se váltott ki belőlem ilyen heves reakciókat.
A Kedvesem szerint kezdek olyan lenni mint ő, csökkenőben a toleranciám. Persze valószínűleg az írónő baja az, hogy Bridget Jonesot túl akarja szárnyalni, ezért eltúloz mindent főszereplője körül. Csak éppen hiányzanak az eredeti ötletek, amelyek jó pár más hasonszőrű regényben megvannak.
Hiszen Lucy esetében komolyabb a családi probléma ; Danielnél is szélhámosabb pasiba esik bele, akiről ráadásul első körben látszik, hogy ép eszű csajt nem vehetne így le a lábáról ; valamint az elejétől sejthető, hogy ki lesz az a szerencsés manusz, aki mindig is odavolt Lucyért, de a lány vak volt hozzá (ja és nem maradhat ki az ultra homokos havert se), s ettől az egész csaj hiteltelen és ostoba lesz.

Szóval pont az a regény, amit Ulpiusék A Nőklapjával közösen nagy csindradattával adtak ki, a legszörnyűbb a sorozatban (legalábbis azok közt, amiket én eddig olvastam).
Természetesen pont ez a regény az, ami sajáttulajdon (kedvezményes antikváriumi vásár), és nem vihetem vissza a könyvtárba, de majd lepasszolom a hugaimnak, nekik úgyis tetszett. Még nem döntöttem el, hogy kiolvasom, vagy sem, egyelőre a metrón még előveszem, de otthon már nem fűlik hozzá a fogam.

Ma szabadság után újból kinyitott az újságos. Voltak már jelei, mert elkezzdték a bódén kicserélgetni a plakátokat. Így láthattam ma reggel a legújabb Cosmopolitant több mint embernagyságban.
Volt szerencsém már jó messziről is elolvasgatni a főcímeit, és csak azt nem értem, hogy nem ellenkezik az egész Cosmo-csajszisággal a melléklet, amely egy könyvecske mindenről ami egy esküvőhöz kell.
Szóval nincs mindennek vége, sőt eddig félre voltam vezetve, mert lám, még a Cosmo lányok is férhezmennek, bármennyire is Fun Fearless Female-ek.

Most olvasom, hogy Suematra frizurája is hagy maga után némi kívánnivalót. De hát hétfő van, mit vár az ember lánya.

Nekem sose sikerül úgy elfeküdnöm a hajamat, hogy úgy nézzen ki, mintha rengeteget vesződtem volna vele de azért mégis nagyon trendi-kócos. Az én hajamon állandóan láccik, hogy nem trendi-kócos, hanem egyszerűen elfeküdtem. Szeretnék olyan hajat mint Nicole Kidman-é neki még sose volt bad hair day-e.

A hugom márciustól menne vissza dolgozni, hát bejelentkeztek, hogy huszadikától elkezdi szoktatni a bölcsödéhez Dórit. Pénteken voltak dokinál, megkapta a papírt, hogy egészséges. Erre szombatra belázasodott a drága, s ugyan vasárnapra már nem volt semmi gondja, és ott a papír, hogy semmi baj a csajjal, ezért aztán elnapolódik a bölcsi kezdés. Mondtam is a hugomnak, hogy a lánya sejt valamit.
Persze eleinte ők is úgy gondolták, hogy a gyerek nem fog bölcsibe menni, de hát építkezni kéne és még ott az albérlet is, s a sógorom szinte belerokkant a másodállásába, hát inkább ezt a kisebb rosszat választották. Gyerek bölcsibe, hugom vissza munkába.
A. is kénytelen lesz szeptembertől bölcsibe adni a maciját, bár ugye nála is úgy volt, amíg volt férj is, hogy nem kell, de most, hogy már egyedülálló anyuka kénytelen pénzt keresni, elvégre 4-5000 forint egy gyerekcipő.
Megjegyzem én féléves koromtól jártam bölcsibe (anyu meg egyetemre), s a hugaim is korán kezdték a közösségi életet. Felnőttünk 🙂

Ma a metrón tanlmányoztam a mozgólépcső mellett kiplakátolt hirdetéseket és rájöttem valamire. Nevezetesen, hogy a tv2 és az RTL Klub tulajdonképp egy és ugyanaz a cég. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint az a tény, hogy az Activity és a Fábri Show egymás mellett lévő plakátjának a színvilága ugyanaz.

Érzem, kezdődik… látásom homályosul megyek felhajtok egy gyógyszert, hátha sikerül valamennyit orvosolni a dolgon

Nem szoktam, inkább ha úgy jön ki, Burger Kingezek. Mert a régi klassz gyorskajás helyket, a New York Bagels-t meg a Wendy’st felszámolták.
Viszont most itten van ez a Nescafe bögrés reggeli őrület. Kitaláltam, hogy szerzek egyet, eldicsekszem itt benn vele aztán fejét veszem annak, aki ezek után használni fogja. Gyűjtögetem a pontokat, már csak 1 hiányozna, gondoltam azt elintézem, erre közölték velem, hogy egy helyen kellett volna összegyűjteni mind az ötöt. De hát ezt nem mondták a többi 4 helyen, hanem simán lyukasztottak s a felhívásban sincs benn, még apró betűkkel se, a játékszelvényen se sehol.
Mondjuk elképzelhető, hogy piros betűkkel szerepel valahol a piros papíron.

Megjött végre az ehavi. Nagyon belassultak így január elején a postások. Gyors átlapozás, van egy hosszú beszámoló a Gangs of NY forgatásáról (stylish fotók), interjú persze Leonardoval (hisz ráadásként még Spielberggel meg Hankssel is forgatott), a 100as alap DVD kollekció, Eminem, M. Belucci, interjú David Cronenberggel és Brekivel a békával 😀 És pozitív kritika a tavaly Pesten forgatott I Spy-ról, persze főleg Owen Wilson érdeme 😀
Karácsony környékén sikerült kifognom egy Eminem napot az MTVn. Komolyan modnom, egyre jobban tetszik a fickó meg a zenéje.
De most megyek haza és olvasok.

Most mondta SZS, hogy Főnéni is osztotta a véleményemet arról, hogy érdemes minél több mindent megrendeltetni a IT szakembereinkkel (most szépen hívom őket és kedves is leszek hozzájuk, a jutalom reményében), mert hátha ránk is szánnak némi pénzt. Szóval leadva a laptop, TFT monitor kérelem (talán még az extra CD író is V-nek, aki így talán utána már nem fogja az én gépemet csesztetni), valamint a fincsi szoftverek. Malomozás és várás következik. Majd beszámoló eredményről.

Kedves Bika!
Munkahelyeden szóbeszéd, intrika örvényeibe keveredhetsz, vagy félreértések zűrzavara vehet körül. A legjobb, ha nem mélyedsz el ezekben, és nem fokozod még jobban a káoszt. S ez nem is olyan könnyű, mert szándékodon kívül, egy elejtett megjegyzéseddel is vihart kavarhatsz. De mindennél fontosabb, hogy szándékaid tiszták legyenek.

Január elején párommal megállapítottuk, hogy rendes fizetésből nehéz megélni, meg ha már úgyis teli van néha a hócsukám s esetleg a baby kérdés is aktuálissá válik pár év múlva, akkor nincs más hátra: vállalkozzunk.
A kedvessel kitaláltunk valamit, ő kidolgozott egy klassz menetrendet, persze beleütköztünk a tőke kérdésébe, illetve annak kezdő mivoltába, és hiányába. Pár éve milyen jól mutatott a dollárban lévő tartalékunk.
Hahhahha …
Na meg az iskola kérdés se elhanyagolható.
Úgyhogy tegnap este megegyeztünk, most még nyárig elhalasztjuk a dolgot, érleljük az ötletet, piacot kutatunk, spórolunk és helyette inkább veszünk majd egy új számítógépet 😀

Az Otthon, véres otthonról (azt hiszem, ezt a nevet kapta a magyar keresztslgben a Grosse Pointe Blank) két dolog jut midndig az eszembe:
1. John Cusacknál coolabb bérgyilkost nem tudtak összehozni azóta se filmvásznon
2. Az ember saját érettségi találkozója (erről sokkal hosszabban és részletesebben lehet írni, és gondolkozni)
Úgyhogy miután mindezt leírtam, el is ment tőle a kedvem, s inkább nézem tovább a filmet.

Valamikor december elején egy nemzetközi blogringen találtam rá egy lányra, aki ír létére éppen Pesten telepedett le a férjével. Nekiálltam olvasni, mert mindig is érdekelt, hogy a külföldiek, aki önszántukból, vagy valami kényszerből itt ragadtak nálunk, tulajdonképp hogy érzik itt magukat. De őszintén, nem arra kíváncsian, amit udvariasságból mondanak egy ilyen faggatózásra. Gondoltam, hogy érdekes ovlasmány lesz.
Kiderült azonban, hogy rosszkor kezdtem bele az egészbe. A lánynak ugyanis tönkrement a házassága és most hétvégén visszautazott Birminghambe, retur jegy nélkül.
Ezzel a Kányádi Sándor verssel búcsúzott a havas Budapesttől:

vannak vidékek ahol a szerelem
akár a harmat az árnyékos helyen
tavasztól őszig őrizgeti magát
szerény hasonlat de illik rám s terád
félszeg is mint az iménti asszonánc
de időt-jelző mint arcunkon a ránc

vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

Kányádi Sándor: Viseletes szókkal

Nahát nahát, hiszen a britek csináltak már filmet a Focilázból, méghozzá Mr. Darcyval, személyesen. És ezt most kell megtudni? Ha valakinek netalán megvan valami formátumban, vagy tud az elérhetőségéról, nyugodtan írjon.

Ma megdícsérem magamat. Reggel torna, aztán jöttem be és mostanáig, leszámítva a párommal elköltött gyors ebédet, húztam az igát. De talán most estig nyugi lesz. Olvasgatok, netezgetek.
hmm mindjárt itt is van az első emberke, aki Mancs Cikkenek köszönhetően már blogol is.