Tegnapi nagy hír, hogy nagybátyámtól elköltözött az élettársa. Hét éve vannak együtt, kislányuk múlt héten kezdte az iskolát. Szemétség, hogy pont most, amikor fontos lenne, hogy a gyereknek valami normális háttere legyen, mert hiába okos ha egyszer arra megy haza, hogy amíg az apja külföldön van az anyja összecsomagol és albérletbe költözik vele aztán megSMSezi hogy elmentem, kulcs a lábtörlő alatt…
És mindezt azok után, hogy alig három hete még külföldön nyaralt együtt az egész család, aztán bevásároltak a gyereknek új bútorokat, iskolaszereket stb. és mivel mindig is a férfi volt a családfenntartó, ráadásul nagyszüleim után rendes örökséget is kapott, természetesen ő állta az egészet.
Igazából tudom, hogy nagyfiú meg minden, de a lányát imádja, és most hazajön és üres a lakás és még sose jött úgy haza, hogy valaki ne várta volna… de megszakad a szívem és ha nagyon tragikusan fogja fel a dolgokat, akkor féltem, hogy mi történhet vele.

Anyu pedig azt mondta, teljesen rá nem jellemző módon, hogy “Számító kurva” és magától, mert anyai ösztönök az öccsével kapcsolatban stb… De biztos, hogy első kérésre ha szükség lesz rá, ugrani fog és segít.

Tavaly ilyenkor nem bírtam felkonnektálni a CNNre. Az ADWOFF-on követtem az amerikai csajok közvetítését. Volt egy 16 éves lány, aki miatt izgultunk, mer Manhattenbe járt suliba, és ott volt a Brooklyni ápolónő, aki aztán elmesélte, hogy is indult az a nap. Egy lány, aki tévénél dolgozik és nekünk sírta el, hogy riporterként nem szabad neki érzelmeket mutatni, de nekünk igen. A. aki akkor még nem volt terhes azon izgult, hogy folytassa e a próbálkozást, mert mi lesz ha mégis háború … Döbbenetes nap volt.
És a hétvégén ugyanazok, aki egy éve a szemem és a szívem voltak, arról kezdtek el írogatni, hogy mennyire rossz ami most media címen folyik.
Hogy SPKAZt idézzem:
“Well… as some of you know, I work in the television media as a producer/assignment editor. (I don’t report, but I get to boss reporters around – fun!)
Personally… I’m fried. I had the ironic thought of starting this post “As the anniversary of 9/11 approaches…” – and realized that THAT phrase is just what this peeve/rant/weep is all about.
The anniversary isn’t even here yet, and I’m tired. I can’t watch any more coverage… can’t handle any more pseudo-heroic stories of “The Victims of 9/11″… can’t deal with watching the same “carefully edited” footage of the Towers play over and over and over again.
What I mean by “pseudo-heroic” is the stories that are written about survivors or families are supposed to inspire, supposed to impress – what I see, being on the other side of the media fence, are articles being carefully targeted to bring out the most heedy emotional response possible. “If we make you cry, by god, that’s a 4-share!” That’s what news writers do… they find a human button to push and jam their thumb on it.
It’s weird to be on this side… I don’t have family members that lost their lives, nor was I anywhere near those sites, but I feel strangled. I told my boss that I don’t want to come to work that day, I don’t want to watch any specials, I don’t want to work on finding families or victims or rescuers or anyone!
I’m still emotionally drained from last year. I sit here and call people who have been most affected, and I make sympathetic noises and wrangle an interview out of them and I can’t do a single damn thing to help. I didn’t go over there to dig through fallen concrete, and I didn’t work at preventing something like this, and I don’t currently work at preventing something like this from happening again. I just sit here and create careful tv pieces to elicit an emotional response from people who don’t need it.
I don’t even get to write fiction to bring people away from reality. I voluntarily drag them into reality and pound on them to boost ratings.
I channel surfed all weekend – desperatly looking for anything besides 9/11 coverage – AE even had hours of 9/11 stories – I ended up watching hours of the Style network (which I hate), 5 hours of Trading Spaces, and a couple of episodes of Iron Chef. (yeah, I know, turning off the tv entirely came to mind, but there’s some sort of ingrained bug in me that I have to have the tv on, just in case – another result of 9/11 – don’t miss anything! And Zero likes it. And then I thought, “damn it! I shouldn’t have to turn off the tv! I should be able to watch tv! So I’m going to! So there! You didn’t win with your stupid programming! HA! I’ve got 584 channels, including QVC! You’ll never win!” The dog thinks I’m nuts. We went to Target on Saturday – there were 9/11 books, magazine covers, and the tribute songs playing in their cd section.) Then I came to work today and it’s non-stop CNN, MSNBC with all of their 9/11 coverage.
I know that I picked this job and this kinda comes with it. Mostly I just leave work at work and get on with life. I live for the fun stories I get to do and for the adrenline that comes with some day-to-day run and gun stuff. This is beyond me… I tried to explain to a friend, who is not in this business, what I was dealing with, and she said something like “Oh my God, how can you not want to remember? These people DIED!!” And then I just felt like I had some patriotic, civil, human duty to watch the 9/11 interviews, stories, specials, footage, etc.
But I can’t do it. Others in this business either feel indifference or bury whatever they feel or drag out whatever they feel and see if that emotion can be turned into tonight’s story. Others, like those that pick the 9/11 coverage, feel like they’re doing some sort of patriotic duty by replaying those scenes over and over again, while more just forget feelings all together and do the job. I’m working on being in the latter category… like being some kind of 9/11 media lemming.
I can’t ever forget, and I don’t want to. But I can’t deal with the constant media bombardment that is forcing me to be overly emotional, and all I really want to do this week is watch endless episodes of Trading Spaces because they don’t insert any “carefully edited” footage of the Towers.
I don’t know how to explain what else I feel… I just know that I have to get it out of my system because I have to come to work on Wednesday. I’ve looked at other jobs and wonder why I’m still in this one. Haven’t figured that out yet. Maybe next year it will be a little easier and what the media does will have more “

Tegnap a párom kioktatott, hogy ha már van ideiglenesen 3 beosztottam is, akkor legalább a látszat kedvéért igazgassam őket.
Mert milyen jó az ha utána írok egy látszat beszámolót is, Mert akkor én meg leszek dícsérve és az sose jön rosszkor. Fene kellett neki tegnap menedzsmentet hallgatnia? Most majd bombázni fog ezekkel az ötletekkel. Amelyek persze nem hülyeségek, csak nekem magamtól sose jutna eszembe-

Kiolvastam, illetve átlapoztam a Nehéz főnökök, nehéz kollegák című kötetet. Megállapítottam, hogy egyik kedvenc munkatársamat se lehet beskatulyázni a könyvben felsoroltak közé. Majd mindenkinek, boss néninek is többféle jellemvonása van, amit itt külön szedve tárgyaltak és adtak hozzá használati utasításokat. A legtöbb esetben az jött ki, ha rendesen viszonyulunk ezekhez az emberekhez, akkor bizony meg lehet oldani legalább rövid távon a problémákat. Csak ritkán volt az a megoldás, hogy jó, akkor most pedig ne foglalkozzon vele, rúgja ki, kerülje meg, árulkodjon stb.
Mindenesetre a fő szabály: Számoljunk tízig.

Mostanában teljesen leszokok a regényolvasásról, pedig lenne otthon mit olvasni, négy kötet fantasy vár, de Robert Jordant már a Káosz Ura első részénél letettem, s azóta megjelent még kettő. Aztán ott van Krondor sorozat első része Feist tollából. Lehet hogy a Kegyetlen Esküt
azonban elolvasom, az most színpatikusabbnak tűnt. Mindenesetre non fictiont olvasok jelenleg. Érdekes volt a Digitális létezés Nicholas Negropontétól, főleg mivel még 1995ben írta (jellemzőleg nálunk tavaly jelent meg az IKB új könyvsorozatában, kemény borítás, nagy betűk 2500 forint – persze könyvtárból) és előrevetítette, hogy néhány éven belül mik várhatók, problémák vagy éppen haladás. Ehhez képest vannak trendek, amelyek mégse arrra fejlődnek mint ő jelezte.

Most pedig bánatomban, mert a könyvtárban megint nem volt se CD se normális könyv (a Ya-Ya csajokra vadászom) kivettem a Bevezetés a kommunikációelméletbe-t, hátha okosodom belőle. Persze most, hogy vége a sulinak, szívesen tanulnék meg olvasnék szakirodalmat. Csak nincs mit. Hát keresek magamnak 😀

Visszatérve Editkére… kiderült, hogy miután elmentem anyósjelölt nagymamát felelősségre vonta, hogy honnan is szedte az Editke nevet meg micsoda dolog, hogy már négy éve nem bírja megjegyezni hogy hívnak. Mire nagymama tiltakozott, hogy jó jó már emlékszik hogy mi a nevem. Laura. Na legalább a kezdőbetűt eltalálta (ld: Lobo). Egyébként Lobo keresztnevű leányzók még legalább 2en vannak a családjukban, pedig anno gimiben hogy örültem, hogy egyedi a nevem, erre kiderült, hogy míg nyugaton nem volt akkoriban menő, a keleti országrészben meg hajjaj.
Cica azt mondta, nem kell ezen fennakadni, a nagymama úgyis csak a fiúunokáit tartja számon. Ő mondhat bármit, nem érdekes, sőt le van torkolva, míg a párom minden szaván csüng a drága nagymami.
Majd maximum én is elfelejtem hogy hívják 😀

Nagyon irigylem Suematrat amiért Angliába mehet. Remélem beszámol róla, sokszor és részletesen. Néha elkap a nosztalgia, hogy milyen jó is volt az …vissza is mennék, persze már nem egyedül. Vagy Írországba, mert oda simán jönne a párom is, máshova nem nagyon 😀

Sokkal inkább és többször gondolok az angolokra, mint az amcsikra, meg az ott töltött időre. Oda inkább csak látogatóba mennék újra, meg rövidebb időkre… Amerikát azért se szeretem, mert míg Angliából karcsún gyüttem haza, addig három éve nem bírom ledobni magamról az Amerikában felszedett kilókat. És rengeteg van belőlük. Hiúság, Bridget Jones a neved 😀

Természetesen teljesen lehetetlen normálisan felhasználni egy ilyen autót. De akkor is ez a gyengém. Azt igazán bánom, hogy anno nem gyűjtöttem össze annyi pízt Angliában, hogy még a klasszikussal térhessek haza. Pedig milyen buli lett voln, a másik oldalon levő kormányával együtt. Na de lehet, hogy akkor úgy jártam volna, mint az az ismerősöm, aki németországi tanulmányi során egy Bogárra valót spórolt össze, de el kellett adnia, mert vidéken szinte lehetetlen volt szervízt találni hozzá, s hiába volt szép csillogó piros, belülről nem működött minden. Ráadásul szerintem az új bogár csúnya. Míg a Mini, na az egy más kérdés 😀 Igaz, nem bírom MR. Beant elképzelni, amint halad a korral és ilyenre updateli a járgányát.

Mivel mostanában nem találok semmi olvasnivalót a FÉSZEKben, hát mindenféle egyebekbe kapkodok bele. Most éppen, mután visszavittem a Wet Wet Wet CDt és szomorúan konstatáltam, hogy a Last of the Mohicanst már megint elhappolták az orrom elől, kivettem a mellékelt könyvet. Hihhi, persze nem fogok belőle semmi okosat tanulni, csak kíváncsi vagyok, hogy felállította e már valaki a Boss nénimet, mint prototípust.

Honnan vette a párom nagymamája az Editke nevet amin ma szólított, még mindig nem tudom (de vígasztaló a tudat, hogy a családból más se). Mindenesetre félő, hogy rajtam marad, mármint a párom sógora e nyelvbotlás után így szólongatott. Szörnyű, de még hallgattam is rá.

A Hobbit nevem:
Polly Brownlock of Overhill
Persze Göncz Árpi bácsi kéne ahhoz, hogy igazán jól hangozzon magyarul is.

A jelenlegi KEDVENC, amit kinyomtattam és kitettem a falra a munkahelyi íróasztal mellé

Tegnapi sörözés enyhén katasztrófa gyanússá sikeredett. Legalábbis mi a kedvessel úgy éreztük. Megszokott társaság, csak azért hívtak meg minket, hogy végre mások is hallhassák a nagyszerű szövegeiket. Tök mindegy, hogy közel egy éve nem találkoztunk, nem érdekelte őket, mi van velünk. Bármit is próbáltunk kezdeményezni, közbeszóltak, átvették az irányítást. Először megkérdezték, hogy vagyunk, mi történt velünk, de aztán nem vártak a válaszra, csak mondták a magukét. Aztán meg persze előkerültek a mobiltelefonok és mivel mi még nem hódoltunk be, csak nézhettük, hogy 10 percig a kúl funkciókat mutogatták be és hallgathattuk a sokfajta csengőhangot.
Szeretünk abban tetszelegni, hogy utolsó Mohikánok vagyunk, még megengedhetjük magunknak a luxust, hogy NE legyünk mindenhol elérhetők. Még egy kicsit abban tetszelgünk, hogy udvariasak vagyunk és odafigyelünk egymásra, mert eddig – és ez tényleg szomorú -, de akinek lett mobilja az már nem kér elnézést, ha beszélgetés közben csörög neki, hanem felveszi. Sőt, van hogy míg nagyban beszélek hozzá előveszi a telefonját és elkezdi nyomkodni. A tömegközlekedésen még mindig jobban szeretek könnyvel zötyögni, akár ülve akár állva mint nyomorékká tenni az ujjaimat. Persze ha lesz kocsink vagy gyerekünk, akkor lesz mobil is. De addig is jó nekünk a vezetékes telefon. Üzenetet ott is lehet hagyni, sőt, a minap olvastam, hogy SMSt is lehet majd küldeni és fogadni vele. Szóval csak a mobilitást veszítem.
De legalább van valami, amiben tartom magam az elveimhez. Sőt, van elvem :D.

Hiába is akarom, nem tudok megszabadulni a Big Brothertől. Tegnap az új Kika katalógust nézegetve olvashattam az első oldalon, hogy a BB házban levő bútorok megvásárolhatók náluk. Pedig a nyár eleji bútorvásárlás alkalmával elcsodálkoztam, a Kikában nagyobb volt a választék, mint a Svédeknél. Igaz, nekik jobb a katalógusuk. Amit ugyan nem kaptam meg, sőt mivel Pesten lakom meg se rendelhettem, anyuéknak küldettem egyet és talán elmegyek az áruházba és szerzek onnan. Tavaly rájötttem, hogy nem kell az áruházi példányt lenyúlni, mert van nekik direkt a vásárlók részére kirakott is.

Wow, EMPIRE megjött, esti csemege jónak ígérkezik.

Hmm első lapozásra: Red dragon, interjú Steve Buscemivel, Chris Nolannal, Sam Mendessel, Signs (kevesebb csillag, mint a Bourne Identity-nek) na és a szokásos a haláli képfeliratok 😀

Vagyis… előbb még sörözés lesz ma este, rég nem látottakkal. Vajon tudok miről beszélgetni velük? Maximum ülök és szopogatom a Gin tonikomat.

Tényleg jót tett az a bizonyos 3 hét szabi. Nyugis vagyok, nincs rinyálás és picsogás se. Míg augusztus elején sőt még a szabi kezdetekor is volt nem kevés súrlódás a Kedvessel, most már teljesen el bírjuk viselni egymás hülyeségeit. Hétvégi anyósjelölt látogatás se lesz nagy kaland (remélem)
Kicsit el is fogyott a témám, mert terápiás célzattal kezdtem írogatni. De bár most munka van, SZS nincs és nem szítogat meg keveri a szart. Pedig anno ki volt jelentve, hogy szeptemberben nem mehet senki szabira, mert most van a csúcsidő nálunk, és ez tuti minden évben, erre pont ő akinek meg kell szerveznie és irányítani a szeptemberi hajrát, ő nincs jelen. Hmmm Hmmm
Köcsög azonban teljesen jól helyettesíti. Tényleg le a kalappal előtte.

Már megint ez a Hebe hebe szám megy a Juventuson. De persze most nem működik a play listájuk. Végre tudni szeretném mi ez. Vasárnap délután erre aludtam el, és úgy érzetem borzasztó hosszú szám. Viszont teljesen jó lenne tornára 😀

Vannak antikváriumok, ahol horribilis összegeket képesek elkérni mondjuk egy Fable könyvért, ne is említsük a Fantasykat, míg más helyeken szinte alig kell fizetni értük valamit is. Például a minap láttam a Szőnyi antikváriumban (Jászai térnél) az Édes mint a bűnt 200 forintért, míg a Nyugatinál lévő Eiffel antikváriumban 1500 alatt nem lehet Vavyantól könyvet kapni.
Anno mikor nem sikerült megszereznem a Mágia színe első kiadását a baráti körből, ott voltam kénytelen 800 forintot kifizetni érte. Alig két hónappal később a Honterusban (Múzeum krt.) vettem meg 280ért, passzoltam is A-nak, akié elveszett.
Aztán persze tavaly újra kiadták a könyvet.
Szóval elképesztő milyen rablás lett a könyvpiacból is.
De azért persze nem adom fel, és továbbra is veszem őket, merhogy valamivel kell a szellemet is táplálni.

Leszedem az összes számlálómat. Szart se érnek. Aztán vagy rámtalál valaki és olvas, vagy nem. A többi blogból úgy látom, hogy ha igen, akkor úgyis írogatnak lelkes vagy lelketlen olvasók emilcimem meg fent látható

Már megint csak áldom magunkat, hogy NINCS TVnk. Persze sajnos így se lete szabadulni a Nagy testvértől, mer ugye lépten nyomon ez van mindenhol. Van aki utálja, leszólja, de akkor is NÉZI. És hát úgyis ez a lényeg. Mi még mindig partizánkodunk. Csak akkor lesz TVnk, ha megengedhetjük magunknak a DVDt és sok sok DVD filmet. De előbb úgyis hűtőt meg normális gázsütőt kell venni, mert a tortasütés mindennél fontosabb.

Ma reggel arra jöttem be, hogy V. cseh rokzenét hallgat. És most nem tudok menekülni sehova, itt kell maradnom az irodánkba. Egyetlen reményem, hogy eltűnik innen mert máshol van dolga, se jött össze.