Velvet

Tudom ám, hogy mi a baja az Indexbitchnek © She. Hát hogy a Kiskegyedből meg a Hölgyvilágból szedi a cikkeit. Pedig elég lenne elolvasniuk az Indexes csajok hozzászólásait néhány témához (ha már egyszer az ő istállójukból szárnybontogat a Velvet) és sokkal többet érnének az általuk ajánlgatottak feldolgozásával.

Continue Reading

Kola

Tegnap hazafele úgy éreztem, hogy leesett a koffein a cukor és a szomj szintem, hát gondoltam, ezt orvosolni kell. Vettem egy kólát, de bármennyire is kívántam és szükségem volt rá, nem bírtam meginni a hülye promóciós üvege miatt. Undorító volt. Pedig próbálkoztam, becsuktam a szememet is. De csak nem jött össze a dolog, valalhányszor kiniytottam a szemem, megpillantottam azt a fényes szürkeséget, úgy éreztem, alumínium flaska ér a számhoz, szinte éreztem a szörnyű szagát Hazaértem és kitöltöttem pohárba az egészet. Megnéztem a hátulját, hogy október 31-ig tart az akció. Meg amíg még utána is marad a boltokban ebből a kiszerelésből Brrrrrr Ha addig nagyon muszáj lesz kólát innom, veszek nagyobb üveget. Vagy át fogok térni a Pepsire, az lesz a vége. Végülis, nem mindig Jacko meg Britney reklámozta, anno Marty McFly is mindig Pepsit rendelt a filmekben.

Continue Reading

Belle

Felvidítottam magam azzal, hogy megtudtam, pont a kedvenc Disney hősömre hasonlítok (na jó a szemem zöld, de Nem csaltam, azt írtam be, mégis Belle jött ki 🙂

I am Belle!

Continue Reading

Jutalom

Megvolt a nagy meeting kettőtől. A nagy dolgok. Van egy törzsgárda tagunk, aki már 10 évet lehúzott az intézmény kötelékében. Kapott papírt meg borítékot. Gratula. A mentorom, aki a legtöbbet tud közülünk, aki 89ben (félve bevallotta) még őszintén sírt OV beszédein, és OV volt élete egyik legnagyobb csalódása. De ennyit a politikáról, csupán Gt akartam jellemezni ezzel. Örülünk neki.
Aztán jött persze a beszámoló arról, hogy ki és miért kapta úgy a fizetését ahogy.
A cég átlagosan 5%ot adott mindenkinek fejenként, ehhez képest kellett a főnököknek kiosztaniuk a cuccost. Idén volt 3 ember, akik, mivel a legnagyobb részt vették ki az új rendszer beindításában, kaptak magasabbat. Ilyen volt SZS, Köcsög és a rendszeradminisztrátorunk (egyébként a főnéni után egyébként is nekik a legnagyobb a fizetésük). Még voltak 3an, akik a munkájukat jól végezték az elmúlt évben, illetve az ő fizetésük elmaradt a többiekétől (3ból egyikük tavaly is a legnagyobb plusz %ot kapta, persze igaz, neki kell a legtöbbet elviselnie a főnéni szörnyűségeit). Mink a mardék, majd megtudjuk a borítékból, de mindenki 4% felett kapott, de 5% alatt.
Volt kaja, pia, fincsi vörösbor, aztán Ljöttem. Még nem láttam a borítékom.

Continue Reading

Body Shop

Nah igazán ez az érdekes cikk. Jamie Lee Curtis megmutatta, hogy ő már nem mai csirke és ha nincsenek szakemberek nem néz ki jobban, mint bármely más középkorú nó.
Bravó.
Anita Roddicot pedig imádjuk, elvégre kitalálta a Body Shopot. És még mindig várom, hogy megjelenjenek Magyarországon is. Addig azért kitart a barackos parfümöm 😀 Ha valaki ajándékozni akar, Fuzzy Peach a jelszó.

P.S. Persze mire kisiránkoztam magam, a Freeweb megjavult 😀

Continue Reading

FTP

Teljesen rámjár a rúd. A bloggerem hétfő óta nem működik, ma reggel pedig a freeweb nem akarja beengedni az ftpmet.
Talán haza kéne mennem és inkább aludni.
AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA

Continue Reading

Álom

Éjszaka felébredtem álmomból. Ez még hagyján bár tudjuk, új ágy miatt ilyen nem nagyon fordult mostanában elő, tehát azért említésre méltó a dolog. De a legfélelmetetsebb, hogy álmomban őrjöngtem.
Az történt, hogy én zártam a bazárt a munkahelyen, azaz 10ig kellett maradnom. De valahogy belefeledkeztem a blogolvasásba ( 😀 ), így mindent sokkal később fejeztem be, szinte a legvégső pillanatban, kapkodva. Miután az utolsó kuncsaftot is sikerült kipaterolni, kiderült, hogy még maradtak elrejtve kollegák az irodákban. Na őket még nehezebb volt kitenni. Aztán néhányan még vissza is jöttek hogy kuncsorogjanak ezért azért, de én közöltem, hogy bocs, de most már valóban vége a nyitvatartásnak. Erre megjelent a főnéni és felülbírált, visszaengedett néhány renitens személyt. Már kezdett 11 felé járni az idő. Tudtam, hogy a metrók ilyenkor már alig közlekednek. Telefonáltam páromnak, aki éppen nekilátott sütni a vacsit, amivel várt és szintén nem volt boldog, hogy kések. És ekkor mint végső csapás találtam még egy utolsó kuncsasftot valamelyik sarokban, amikor le akartam oltani a villanyt. Volt képe és még segítséget is akart kérni. Na erre elkezdtem könyveket földhözcsapkodni, tombolni és kiabálni. Brrrrrr

Continue Reading

Esküvő

Tegnap, jobb későn mint soha felkiáltással végre kézbe vehettem a meghívómat a diplomaosztóra.
Gyorsan fel is hívtam anyuékat, hogy megnyugtassam, Nem azon a 7végén lesz, amikor neki konferenciáznia kell. Ez volt az eddigi 1etlen pozitív hír. Mert hétközben lesz, csütörtök délután, pont Dóri szülinapján, amit otthon a nagyszülőknél akarták tartani, azon praktikus okból, hogy hugomnak haza kell menni, mert kiveszik a múlt hónapi veseköve miatt benne hagyott csövecskét a testiből. Szóval most majd kiderül, hogy ki a fontosabb, az unoka vagy az elsőszülött gyermekük 😀
Na jó, egyébként is útálom ha engem ünnepelnek. Teljesen zavarba hoz a dolog. Nem ígénylem.
Ezért okozott többször is fejtörést nekem, hogy akkor most lesz e valaha is esküvőm vagy se.
Merthogy a hugomé nagyon klassz volt, jól érezte magát mindenki, az ifjú pár is. Aztán meg ott vannak az ajándékok a pénz amit adnak csak azért mert kimondod az IGENt. És akkor megjelenik a mérleg másik oldalán az, hogy Nekem kéne a középpontban lenni, egész este. Kedvesnek és szépnek és még az se árt, ha jól is érzem magam meg boldog vagyok.
Érettségi találkozón mesélte két nős osztálytársam, hogy ők bizony, lévén hogy testvérpárt vettek feleségül, szépen négyesben megjárták a templomot és az anyakönyvvezetőt. Ahogy előadták hogy milyen kedves meg bensőséges volt a dolog, hirtelen nem is vágytam másra, csak arra, hogy így történjen meg 1x velem is.
Ugyanakkor hogy hagynám ki, hogy életemben 1x. mint menyasszony igazán szép legyek? Mert többször saját szememmel láttam, hogy egyébként a hétköznapokban átlagos, ne adj isten csúnya lányok is átszellemülnek, ragyognak és hihetetlenek lesznek, s nemcsak a fotókon, de IRL is.
Na jó, mindez azért is jöhetett elő, mert azt álmodtam, hogy jegygyűrűm volt. Nem tudom, hogy miért meg hogyan, csak azt, hogy kitől, de ott csillogott az ujjamon. De erről még nincs szó.

Continue Reading

Szerda reggel

Vacsora eredménye: a babfőzelék inkább leves lett, merhogy a rántás, pedig több lisztből csináltam, mint a recept írja nem igazán volt elég a bablöttyhöz. A fasírtot pedig süthettem volna tovább is. De sebaj, azért megettük túléltük és még maradt belőle legközelebbre is 😀
Tegnap este hazafelé sikerült belegyalogolni, vagyis körbegyalogolni az Erzsébet téri nagygyűlést. Rögtön kitaláltam a szövegekből, hogy kikről van szó. Megtudtam, hogy a nyugdíjasok imádnak a Terézvárosban lakni és a pedagógusoknak ott lesz 14. havi fizetésük is. Hu ha. Mivel az Erzsébet tér ezen RÉGI része a kutyák paradicsoma, szerintem sokan mentek haza nagyon büdös cipőkben. Jah és árultak pólókat is, csak hát ki az, aki tüdőgyuszit kockáztatva kampányol lenge cuccosban?

Continue Reading

Vacsora

Már csak kb negyed óra van a videóból. Aztán megyek haza és vacsorával várom a párom. Ami persze lehet hogy katasztrófális lesz, de legalábbis nem az igazi, ugyanis életem első babfőzelékét és fasírtját fogom véghez vinni. Arra azért kimondottan büszke vagyok, hogy reggel nem felejtettem el beáztatni a tarkababot.
Ha még holnap élünk, akkor lesz beszámoló is a vacsiról.

Continue Reading

Video DJ

Video DJ vagyok 🙂
A hugom és anyuék videóiból, amik Dóriról szólnak kell két egyformát összehoznom, Másoltam egyikről másikra és vissza.
Az egyetlen amiben nem látok semmit, az az Ultrahangos video. Pedig láttam egy csomót már, elvégre A. is meg a hugom is mind a mai technika gyermekei, nem is beszélve az ő csemetéikről. Azért tök jó az elmúlt egy évet végignézni a kiscsajon. És holnap mehetek hozzá lemérni, hogy MOST hol tart.
Két hét múlva pedig 1 éves lesz és ha nem vigyázunk, addig még járni is megtanul. Már a múlt héten volt néha amikor az asztaltól az ágyra akart átkapaszkodni és egy pillanatra a kettő között megállt. De aztán gyorsan leült úgy meglepődött azon, hogy Jeeeee, állok.

Continue Reading

Tartós blog

Ahh még mindig nem jelentem meg a bloglapon, pedig már szívesen vennék olvasókat, most hogy így kiderült, hogy hosszasan vagyok képes fenntartani a szorgalmamat és majd mindennap van kedvem akár nem 1x is írogatni. Talán be kéne linkelgetni olyan nagymenőket, akik komolyan nézegetik meg számolgatják a saját statisztikáikat és akkor rámtalál valaki. Vagy dierktmarketinget folytatni, írni bloggereknek, hogy naaaaa gyereeeeee olvasss és nézz és linkelj be és ajánlj másoknak.
Mindossze az a gond, hogy nehezen megy a nyalizás. Itt benn a munkahelyen is rendszeresen elhatározom, hogy valakinek nyalni fogok, meg kedves leszek meg minden és nagyokat nyelek és mást mondok mint amit gondolok, csak hogy megszerezzem az akármit. De még csak a nagy nyelés megy. Nem nyalok, de nem is mindig hajolok, hanem passzív dünnyögésbe vonulok, be a sarokba, nyaldosom a sebeimet.
Csütörtöki staff meeting nagyon titokzatos. Ma KoKo, az egyik kolleganő ebédnél mondta, hogy tudja miről fog szólni a főnéni bejelntése de nem mondja meg, mert nem csoda hogy nem verték nagy dobra. Szóval ezzel csak jobban kíváncsivá tették az ember lányát.
Remélem kiemelten nagy fizetésemelésekről lesz szó.
A többi nem érdekel.
Önző vagyok 😀

Continue Reading

7vége

A hétvége igazán jól telt el 😀
Minden reggel úgy ébredtünk, hogy isteni éjszakánk volt. Szóval minden pénzt megért az az ágy. Voltunk moziba, Megnéztük a Minority Reportot, ami különösen tetszett. Akárhogy is nézem, Spielberg felnőtt. És nem várt kárára. Utána még egy csomót beszélgettünk a filmről, a kérdésekről a technikai hibákról stb. Mert azért voltak benne 😀
Reggel torna, aztán takarítás aztán ebédidőben sétáltam egyet a napsütésben. Szóval jókedvem volt. Oka részben nem publikus, hogy Adro szavaival éljek, részben pedig még mindig a kipihentség, a stressz free munkahelyi légkör. Igaz, ma már láttam SZS-t, de csak bejött, megkérdezte hogy vagyok, éppen nagyon el voltam foglalva, ezért aztán nem beszélgettem vele. Mindenesetre nagyon sok dolga lehetett, hogy utolérje magát mert még egyetlen emilt se kaptunk tőle. És ez teljesen szokatlan.

Azért a hétvégén voltak rossz hírek is. Nagybátyám hazajött és ott találta az üres, koszos lakást. Még függönyei se voltak. Aztán meg kiderült, hogy nem kevés pénz is eltünt. A volt élettárs persze azt mondja, nem ő volt, de hát ki tudta volna még, hogy hová van eltéve a tartalék? Szóval egyelőre még a hugom is, aki nagyon nagy barátnője volt SZK-nak (Számító Kurva – anyu után szabadon) kicsit megrendült.

Fejlemények persze még várhatóak.

Continue Reading

Sznob vagyok

Bejelentkeztem a blog.lap.hu-ra. Kíváncsi vagyok mikor kerülök ki.
Egyébként rájöttem nem kell félni, mert nyilvánosan nem mondanak a bloggerek rosszat a másikról. Max. nem olvassák az adott oldalt. De ezt úgyse tudom meg, mert leszedtem a statisztikákat, ugyanis szart se értek. Tegnap valahogy mindenki keveset írt a blogjába, hiába is frissítgettem a cuccosokat. Én se írtam reggel óta. Olyan kedvem volt. Ma meglátjuk mi lesz.
Jövő héten már jön SZS és kíváncsi vagyok, hogy ez a nagy nyugodtság, ami itt volt az elmúlt 3 hétben nélküle, mennyire fog megbomlani. Egyébként nagyon durva volt ez a hiányzása, mert… de erről már írtam. Jövő pénteken még rövid staff meeting is lesz. Ami azt jelenti, csak a boss néni fog beszélni, mink nem. Lehet hogy lesz már hír a fizetésemelésről. Hmmm
Anyu izgul, hogy mikor lesz már végre a diplomaosztóm, mert lehet, hogy amilyen szerencsések vagyunk pont akkor amikor neki egyébként Győrben kéne lennie konferencián. Én mondtam, hogy nem nagy ügy az egész, de hát ott akar lenni, merhogy ez azért mégis csak a második. Uhh azért nagyszerű munkát végeztek velünk a szülők, három diplomás lány 😀 (Sznob sznob sznob vagyok? )
Lassan énrám fogják mondani a nagybátyámék, hogy a leghülyébb én voltam a családban, mert engem kellett a legtovább taníttatni. És igazából még kéne valamit tanulni. Most hiányzik…

Continue Reading

Pickwick

Mivel itt van az ősz valószínűleg nemsokára kapható lesz megint a kedvenc őszi teám, a fahéjas almás. Addig is meg kéne valamit inni mielőtt elmegyek előadást tartani. Nos, Van itt Zöld tea jázminnal, Nyugodt percek, Friss gondolatok, Meghitt pillanatok vagy pedig az eperízű csipkebogyótea hibiszkusszal. Hmmm ez utóbbinak isteni illata van. Azthiszem a Jázminos volt ami anno a legkevésbé ízlett, meg a Meghitt pillanatok. De olyan jól mutatnak az ablakpárkány alatt az íróasztalom fölött. Van még egy doboz mustár, amit Vtől kaptam Prágából, egy doboz magnéziumos plussz amit meg a hugom hagyott itt, illetve virágcsokrok meg tevék, még A. ajándékai. Azt hiszem, a teák mutatnak a legjobban, mert az ablak és a műanyag borítású vezetékek között pontosan annyi hely van, amilyen magasak a Pickwickes teadobozok és olyan szép színesek. Télen pedig teázni kell.

Continue Reading

Kutyaszar

Mostanában ha mászkálok az utcákon már úgy gondolkozom, hogy ezt vagy azt az eseményt, gondolatot hogyan tudnám megörökíteni ide a blogba. Persze körülbelül a negyede se jut el odáig, hogy írásba kerüljön.
Ma reggel, míg a kutyaszarokat kerülgettem a belvárosba és bár üres volt a gyomrom (nem bírok reggelizni – rosszul vagyok, ha korán kell ennem, egy tejeskávé nekem elég), a hányinger kerülgetett néhány sarkon át és elgondolkoztam azon, hogy mennyire állat vagy emberkínzás négylábút tartani a belvárosban. Illetve aki tart, az miért nem gondoskodik nemcsak az állatáról de a környezetéről is. Van egy játszótér útközben, amit este zár reggel nyit az önkormányzat. Korrekt. Nem mennek be állatok, délutánonként gyerekekkel van teli, mert van néhány olyan óvoda a környéken, amely bérház emeletén lakik (nekem vidékinek ez szinte elképzelhetetlen, hogyis működik ez, hisz anno az óvodának annyira szerves része volt az udvar, a nagy terasz, hogy nem értem hogy tudnak gyerekek napokra meglenni négy fal között), szóval a kerítésen kívül pedig kavicsos rész, amin ma reggel négyzetméternként kb. 5 kupac kaka volt.
Angliában mi a tengerparton is felszedtük a kutya után kis zsacsiba a cuccot, London parkjaiban ilyet nem látni, pláne az utcákon és akkor még messzire se kell menni, mert Prágáról az egyik legnagyobb élményem a TISZTA UTCA.
Itt van a sarkon a nyár elején megnyílt menő étterem, amely aztán teraszt is csináltatott magának, gyönyörű magas zöld növényeket raktak ki, amelyeket azonban nem gondoztak és mostanra már elszáradtak. Mindig menő autók állnak előtte (hétközben esténként nem ritka a Jaguár), plusz a foltozott Trabant, ami egy szemközti idős páré, akik azonban mióta a menő étterem (melynek nevét csak hosszú nyomozás, többszöri ablak és ajtó mellet elmenés során találtuk meg a kiírva, de elnézve a kényelmetlen székeket és az idétlen tálalást, valamint a picnérek különleges öltözékét egyből lehet tudni hogy nem normál ember pénztárcájának való, és akkor még ott vannak a sportkocsik) megnyílt direkt a teraszuk előtt parkolnak, kiszorítva onnan néhány Range Rovert. Mindenesetre reggelenként csupa pisi az étterem környéke is. Munka után nem szoktam arra menni, de majd megnézem, hogy tesznek e ellene valamit, vagy a vendégek a teraszokon kénytelenek ücsörögni és a párás hugyszagot belélegezni.

Hétvégén végre megtudtam, hogy mi is az a Hebe Hebe dal. Előadó: Las Ketchup, a szám címe pedig :Asereje (The Ketchup Song). Egyszezonos dal, állítólag olyan mint anno a Macarena volt. Azaz van tánca és egy hét múlva már az idegeinkre fog menni 😀

Continue Reading

Bridget Jones

Nem tehetek róla, vannak filmek amiket képes vagyok kismilliószor megnézni.
Most éppen a Bridget Jones megy. Orginal language + 35 minutes extras. Tisztán mint valami DVDn. Nemsokára lesz 4 esküvő is és akkor hetente egyszer azt is meg lehet nézni.

Continue Reading