Most komolyan, van még Magyarországon bárki, aki elhiszi, hogy lesz itt Liza Minelli koncert az életben? Az előző legalább 2 átcseszés után? Ha van, akkor szerintem elkezdek Fank Sinatra koncertre jegyeket árulni.

Ma megint kiderült, mennyire kicsi a világ. Ennek nyomán gyorsan keresgéltem még egy kicsit és megtaláltam azt a srácot is, akibe 6. koromban a Zánkai úttörőtábroban teljesen belezúgtam. Persze az utolsó búcsúdiscón, mert engem kért fel lassúzni (12 évesen, fiú, lányt, önként nagy szó) nem a mellettem ülő barátnőmet aki már 3 hete próbálta elkapni a srác tekintetét. Ráadásul magasabb fiú volt, mint én, ami szintén nagy szó volt akkoriban, ugyanis a legtöbb srác akit ismertem kábé 16 éves korára tudott behozni engem. Mivel másnap elváltak útjaink eléggé rövid életű volt a személyes kapcsolat, de aztán utána még legalább egy évig lehetett álmodozni róla. Bevallom akkoriban Ernő volt sokáig a kedvenc nevem, az összes kabalaállatomat úgy hívták. Esetleg Ernőkének és elhatároztam, hogy ha fiam lesz akkor Ernőnek fogom hívni. Aztán felnőttem.
Most ugye Kázmérra hajtunk

Tavaly már láttuk ezt a filmet, csak akkor Madagaszkár névre hallgatott és a DreamWorks csinálta.

Minden nagyon jól indult, mert időben felkeltem, nem félórát nyammogtam a reggelimen, már tegnap este összekészítettem a cuccot, s ugyan az első harisnyámat elszakítottam, de mégis sikerült már fél előtt az Őrsre kiérnem. Aztán meg ültem 12 percet a metrón, mert műszaki okok miatt nem indult. Vicces volt, hányan telefonálgattak, hogy bocs, késni fogok, mert a rohadt BKV szaraxik. Egy idő után már leszállni se lehetett, mer nemcsak a kocsik voltak teli, de már a peron is. Aztán mégis elindultunk, minden megállóban persze sürgették a ki és beszállást, meg hogy használják az összes ajtót, stb. volt morgás is és végül csak 3 percet késtem a tornáról.

Ugyan azt terveztem, hogy a mai szabad délután tündi-bündi háziasszonyként hazamegyek, kitakarítok, esetleg sütök valamit a holnapi könyvklubra vagy a csütörtöki ünneplésre amit itt cégenbelül tervezünk, de olyan jó idő van, hogy szerintem kerülőúton fogok menni. Azaz mászkálok egyet, benézek ilyen-olyan boltokba, és kicsit élvezem a tavaszt. Tegnap is sétáltam egyet, igaz akkor postára menetellel kötöttem egybe a csellengést, de most nem kell sehova visszajönnöm, a takarítás meg úgyis megvár, az olyan.

Amikor az Empire úgy dönt, hogy két vagy többféle címlappal jelenteti meg a havi mozimagazint. Gyűjtőknek, persze. Na most megint izgulhatok, hogy vajon Wolverine és Storm vagy Jean Grey és Magneto fog nálam landolni? Oly nehéz, a választás:

Most, hogy Délegyházán is van internet végre, már megint az össze Lobolány onlány. Úgyhogy most traccsparti.

Mégse fogok vasárnap dolgozni. Erre a hónapra nem voltam egyáltalán ügyeletbe beosztva, de hétfőn megkeresett Tikka, nem vállalnám-e el a vasárnapot, mert neki valami közbejött. Elvállaltam, mert semi különlegeset nem terveztünk (majd most), viszont a túlórapénz mindenképp jól jön. Ma aztán 10 óra magasságában aztán bejött Tikka és azt mondta, hogy mégis tud ügyelni vasárnap, hát térjünk vissza az eredeti beosztáshoz, azaz ő igen, én nem, mert hogy neki most alig van pénze és jól jönne. Nem voltam lelkes, persze, mert már lelkileg felkészültem, pénzileg meg beleszámoltam a jövő hónapba. De én ilyen kis rendes vagyok. Csak most már lassan tényleg kezd elegem lenni abból, hogy Tikka nem beszámítható, de legalábbis mindig utolsó pillanatokban derül ki róla, hogy kiveszi a holnapot, délben, hogy a délutánt, 5-kor, hogy a másnap reggelt és pénteken, hogy mégis dolgozik vasárnap. Azt hiszem lassan nem szólhat egy szót se GyéVé miatt, aki eddig hasonló dolgokat játszott el, amiket rossz szemmel néztünk.

Már megint olyan az idő, hogy legszívesebben ágyban kucorognék, alvás, olvasás, zenehallgatás, felválltva. Azt hiszem nem lesz valami produktív a hétvégém. Igaz, vasárnap dolgozni fogok, de szombaton szívesen bevállalnám az első mondatban írtakat, plusz testgyakorlatokkal. A párom szerint azért jó ez az eső, mert elmossa a koszt, ami hóolvadás után marad, szóval tisztul a város. Lehet pozitívan is szemlélni a dolgokat. Például hogy ma péntek van.

Reggel a hóesésben elmentem a Fővám téri nagy csarnokba, hogy zöldségeket vegyek és körbenézzek az ázsia boltban is. Egész jól visszafogtam magam, tényleg csak azt vásároltam, amire szükségem volt. Na meg láttam újabb fajta zacskós tésztás leveseket. Nem vifont, mást. Rögtön meg is vettem a Keleti tűz nevű made in Thailand zacsit (valami mama leves, legalábbis ennyi volt rajta római betűkkel), amit persze ebédre el is fogyasztottam. Életem legcsípősebb zacskóst tésztalevese volt. Most már nem lángol a szám. S megyek vissza, veszek még ilyet.

Minél nagyobb ember titkárnője* vagy, annál butábbnak kell lenned és annál bunkóbb lehetsz mindenki mással.

*bocs assszisztense

Reggel a villamoson négy hetedik osztályos fiú között ültem. Igen érdekes volt. Egyikük gyorsan megcsinálta amatek háziját, eleinte magától aztán a végén lemásolta a haverjáról. Egy másik azzal volt elfoglalva, hogy befáslizza a jobb kezét, ezzel két legyet ütve egy csapásra. Felmentést tornából és mindenféle dolgozat alól (fizika volt várható). A legkellemesebb meglepetés azonban az volt, hogy egyikük elővett egy vastag könyvet a táskájából, hogy ezt most kezdi olvasni. Az ifjuságba vetett hitemet adta vissza a srác, mikor kiderült, hogy a kötet könyvtárból van (hagyományos kölcsönzőcédula volt a kis fülben a borítón, ráadásul kicsit viharvert is volt), a címe pedig az, hogy Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban

Ma reggel tornán összefutottam 3 kolleganővel is. Így aztán négyen adtuk ki a csoport felét. Semmi se motivál jobban arra, hogy becsületesen, laza arccal végigcsináljam a gyakorlatokat, mint hogy nem akarok leégni például GyéVé előtt.

Néha elszáll felettem Mr. A és co súgóinak stílusa és bár szeretem azt hinni, hogy nem vagyok hülye értelmezhetetlen számomra amit közölni akarnak, de inkább jókat szoktam röhögni. Mint például a ma észreveett blogringes FAKKon:

Mivel úgy tűnik, a bloggerek buták, itt van a “gyengébbek kedvéért” zanza.
* Ha a blogodat 5 perce regisztráltad, akkor te vagy a leggyengébb láncszem, viszlát.
* Ha a blogodban csak két bejegyzés van, akkor is te vagy a leggyengébb láncszem, és viszlát.
* Ha a blogodban van sok bejegyzés, de ezt mind egy nap írtad, akkor gyere vissza három hét múlva. Addig te vagy a leggyengébb láncszem, és viszlát.
* Ha már régóta blogolsz, de az admin nem találja meg az archívum linket a blogodon, hát… akkor bizony viszlát.
* Ha a szájt, amit regisztrálni akarsz, az nem blog, akkor te tényleg gyenge láncszem vagy. (És persze, viszlát.)

Tegnap megint elmentem megnézni a Büszkeség és Balítéletet, de most az eredeti, feliratos változatot. Csajmoziként, persze. Ennek ellenére a teremben voltak férfiak is, sőt akadt aki szörnyen élvezte, láthatólag teljesen átélte, hogy milyen enhéz dolga van Mr. Bennettnek 5 leánnyal, na meg Mrs. Bennettel. Ugyanúgy ahogy a könyvet vigyorral az arcomon olvasom sokadszorra is, ezt a filmet is képes vagyok megnézni így. Még akkor is, ha a Mr. Bingleyt játszó figura Jamie Oliverre elmékeztet és folyamatosan várom, mikor kap elő egy mozsárt, hogy összetörje benne a fűszereket.
Hála tegnapi mozistársaságnak most a film zenéjét hallgatom

A hétvége kérdése az volt, hogy Mit csinál egy szingli nő, ha elmromlik a drága vibrátora? (esetleg ha nem is drága, de mondjuk kedvenc). Megszereli? De mi van, ha technikai antitalentum? Esetleg keres valakit aki megszereli neki? Az apjához csak nem fordul ilyen eseben, ha éppen nincs kéznél olyan pasi, haver, barátnő, aki ezermester. Elviszi valamilyen szervízbe? Mert persze garancia nincs rá. Egyáltalán milyen szervízbe mehet? Vagy fájó szívvel vesz egy újat. Illetve ha a kedves vállalna ilyen szerelést, mennyit lehetne elkérni egy vibrátor-javításért? 2000 Ft/szerelés végülis jelentős spór lehet, elnézegetve az árakat. Erre lehetne diszkrét szolgáltatást alapozni, nem?

Összeszámoltuk, az elmúlt fél évben, mióta felfedeztük közel 10x voltunk a Zilában, szóval nyugodtan kinevezhetjük a törzshelyünknek. Három hete, amikor anyósjelölttel jártunk arra felfigyeltünk, hogy a szomszéd asztalnál valami különlegességet esznek, amit aztán hiába kerestünk az étlapon, nem volt ott. Még fizetés után is kutakodott a párom (még legalább 2 étlapot fellapozott, hátha valamelyikből hiányzik egy la), mire az összes pincér körégyűlt, hogy talán nem elégedett valamivel, de tisztázták a helyzetet. Mint megtuduk előre kell rendelni. Szóval most pénteken ezt megtettük. Vasárnapra asztalt és kaját foglaltunk. Nem bántuk meg, mert igazán jó kaja volt (sajnos a nevét még mindig nem tudjuk, mindenesetre volt benne fürjtojásos csirkevagdalt, vargányagombás mártás és valami istenien sikerült krokett), s most már a nevünket is tudják a felszolgálók és tegeződünk. Legközelebb anyuékat kell elvinnünk ide, ha pár óránál többet töltenek nálunk, s nem csak az unokák miatt jönnek fel.

Elvakultságban kákán is csomót keresni, apróságba belekötni, csak a magunkét hajtogatni, másra nem odafigyelni, mindenért szólni, előítéleteket nem levetkőzni,na ez nagyon nem tetszik. Remélem én nem vagyok ilyen, hogy ha valamit imádok akkor tűzzel vassal mellette és soha senki véleményét nem vagyok hajlandó meghallgatni és belátni esetleg az ő igazát, vagy csak elfogadni az álláspontját.

Nem, én biztos nem vagyok ilyen, lévén kevésbé állhatatos a természetem.

Tegnap láttam könyvárust, aki fél hét felé pult alól titokban adott 6. Harry Potter könyvet. A hivatalos megjelenés előtt, bizony. Én majd megvárom, hogy valaki kölcsön adja. Az első kötet megvan, azóta is mindig megkaptam valahonnan és elolvastam. Mert annyira azért nem vagyok elájulva tőle.