Nagyon eldugott irodában ketten dolgoznak felvételi kérdésekkel kapcsolatban. Az egyiküknek, a fiatalabbnak van számítógépe, az idősebbnek nincs. Ő mégis fejből mondta nekem, hogy a héten majd megkapom az értesítést, mert a tanszék épp most adta le az időpontokat és beosztást, de azért megmondja, hogy július 5. Reggel 9-kor fog kezdődni, de időre hívnak, mert két bizottság is lesz. Szóval megvan a nagy nap. Lehet visszaszámolni.
Csak egy ötlet
Már egy ideje foglalkoztat a dolog, hogy kéne szerveződnie az osztálytalálkozónak, de nem történik semmi. Pontosabban azóta foglalkoztat, hogy anyu találkozott a volt magyar és történelem tanárommal, aki szintén számon tart minket, több okból is. Mi voltunk az egyik utolsó osztálya akit végigvitt mielőtt elhagyta volna a tanári pályát, ráadásul ő volt az osztályfőnök helyettesünk is, nem egyszer együtt kirándultunk és még a válását is végigcsináltuk vele. Ráadásul én szerettem őt, mert nagyon igyekezett, fiatal volt és tényleg segítőkész.
Nu de hiába várom a levelet, a telefonhívást, úgyhogy az az ötletem támadt, hogy beszélek Régi Barátnőmmel, aki gyakran találkozik azzal a lánnyal aki az előzőt is szervezte és a mostanit is ígérte, hogy rákérdez akkor most mi is van? Ha meg az illető azt mondja, hogy neki a két gyereke mellett nincs ideje, kérje el a címlistáját és ketten megcsináljuk a találkozót. Ő a bázison tud foglalni helyet, meg időpontot egyeztetni én meg innen irányítok és nyomozok. Régi Barátnőm biztos benne lenne, mert ő is szeretne találkozni a volt osztálytársakkal.
Nem voltunk egy mintaközösség, összetartó banda, azok valahogy mindig a másik osztály volt, de nem mi, vagy legalábbis sose az az osztály, csoport ahova én jártam (általánostól főiskolán át a munkahelyemig alapjellemző, néha kételkedtem is abban, hogy a jó közösség mint olyan létezik). Voltak kisebb baráti körök akik még mindig együtt vannak, és alapjában akadtak jó fejek, akik megmaradtak annak, s mindig élvezet látni őket, hallani felőlük. Mint majd minden kisvárosi gimis osztállyal, velünk is az lett, hogy szétszóródtunk, elköltöztünk erre-arra, főleg persze ide Budapestre, ezért néha összefutok váratlan arcokkal, vagy olvasok róluk az újságban, s nagy naívan örülök ennek. Hogy jééé őt én ismerem és benne van a Népszabiban.
A nagy terv tehát kész van. Lendületbe persze csak júliusba jöhet, de miért is ne akkor találjak magamnak izgalmasabb projekteket amikor TANULNI kéne.
Otthon jártunk
Kivételesen az odaúttal nem volt semmi gond. S mivel a család többi része csak szombat ebédután érkezett, az igazi buli akkor indult. Megjöttek az unokák, akiknek össze kell csiszolódniuk és kemény vesenyt folytatni a mama figyelméért. Még persze nem olyan éles a helyzet, mert Adrit még leköti az, hogy járni tud és nem korlátozza szinte semmi a mozgásban (ez lépcsőkön lefelé még komoly kihívás annak, aki vele van, mert míg felfelé gyönyörűen mászik, lefele úgy gondolja, semmi gond, csak lépni kell), meg annyi felfedeznivalója van. De ott volt még nagybátyánk lánya is, aki meg 10 éves lesz és kitűnően bánik a gyerekekkel. További gyerekeket lehetett megtekinteni a játszótéren is, meg a nevelésüket, főleg ami az agresszív kisfiút illeti, aki belemarkolt a gyerekek hajába, elég fájdalmasan, s mindössze kis ejnyebejnyét kapott, azt se anyukától hanem a nagyitól.
Este elmentünk moziba, hagytuk, hogy a család megoldja a fürdetést, ágybadugást és úgy terveztük, hogy majd mikor visszajövünk befekszünk a szabadon maradt ágyba. Nekem tetszett a Sin City, míg a páromnak kicsit túl véres volt, viszont ő is elismerte, hogy a hangulatot, a képregény-érzést nagyon is jól sikerült eltalálnia az alkotóknak. Hazaérve pedig gyerekek és várandósok kivételével még ébren volt a család, hisz ment a Forma1, úgyhogy pezsgőztünk két kört. Meg fényképeket mutogattam az érdeklődőknek.
A vasárnap minikatasztrófák sora volt. Anyu kezéből a levesesfazék hűtőből kivéve a földön kötött ki (de azért ebédre maradt még elég), apu az erkélyről behozott olajsütőt a szobában borította ki, ő csapott rá úgy az ebédlőasztalra is, hogy kiburult a borom. Aztán amikor pakoltunk nem találtuk a fényképezőgépünk lencséjének kupakját, a vonatra várva (ami 20 perces késéssel indult, majd erre még rávert vagy 30-at útközben) rájöttem, hogy nem tudom hol a lakáskulcsom és egy hivatalos levél is a mikró tetején ragadt. E két utóbbi ma fog érkezni, a fényképezőgép kupakja azonban még nem került elő. Na de legalább nem unatkoztunk a hétvégén.
És hogy mennyit tanultam?
Persze zérót.
Hurrá utazunk
Ma reggel a hétvégére pakolva először úgy gondoltam, csak az éppen aktuális könyvemet teszem el, meg a tanulnivalót. Aztán persze beraktam még egyet, sőt úgy néz ki visszafele útra megkapjuk a Da Vinci kódot is, szóval most már nem sok minden ment meg attól, hogy elolvassam. Reggel mondtam is a páromnak, hogy úgy csinálok, mint ő évekig. Hazaviszem a tanulnivalót, hogy aztán jól ki se nyissam a hétvégén meg az utazás alatt. De legalább nyugtatom a lelkiismeretemet, hogy a lehetőség a tanulásra az megvan. Mert most úgyis össznépi szülinapozás és névnapozás lesz.
Mingyárt
Akkor azért szép lassan elkezdem a beszámolót, bár a képekkel még mindig vannak problémáim. De már egy része a szövegnek megíródott, a képeket kiválogattam hozzá, csak éppen még nem sikerült őket feltöltenem, mert túl nagyok, s nem akarom, hogy bárkinek komoly gondot okozzon, ha mégis arra vetemedik, hogy meg akarja nézni mit kattintottam Bejrútban. Mert az a 264 kép az ugye közel 1 giga 🙂 Abból már lekicsinyítettem a belső használatra egy adagot, de a netre az még mindig nagy. Úgyhogy aki netán épp a körmeit rágja izgalmában, az még egy kicsit nyammogjon. Megértésüket köszönjük! Úgyis mindez az olvasók érdekében történik.
Első post
Nah már meg se kell írnom, mert valami olyasmit akartam, mint Ebsik. Viszont jó kis linkeléses semmitmondó postot generálhattam.
Felvételi
Azt hiszem, lassan izgulnom kell. Ma megnéztem, hogy a szóbeli, mert csak az van július 1 és 6 között várható. 55-en jelentkeztek, elvileg 20 helyre. Nos, ehhez képest én még mindig nem kaptam értesítést, hogy mikor menjek szóbelizni, és persze még a tanulással se állok sehogy. De ez utóbbi nem is meglepő. Lehet, hogy az előbbinek se kéne annak lenni, ismerve a Tanulmányi Osztályok malomkerekeit.
Zöld konyha
A virágjaink a konyhába emigráltak. De most már az összes. Ennek pedig két oka van. Először is kitaláltuk, hogy mivel itt a nyár és szinte egész délután világos van a szobában, azaz odasüt a nap, ami télen valami csoda, de ilyenkor már hamar bemelegedik a lakás, mi meg azt akarjuk, hogy hazaérve normális hőfok fogadjon, egész nap zárva kell tartani az ablakot és lehúzva a redőnyt. Ez persze nem tesz jót a virágainkak. A konyhába viszont csak reggel süt a nap, utána marad világos, viszont nem melegszik, hát a szobanövények menjenek oda. Ezt a párom a múlt héten el is intézte. Tegnap délután kétszer is felhívták rá a figyelmemet, hogy ma indulni fog a folyosófelújítás, jobban tenném, ha a virágjaimat eltüntetném a gangról, mert útban lesznek és szörnyen poros lesz minden. Úgyhogy ma reggel még a zöldségeinket is be kellett hordani a konyhába. A vacsorakészítés kész kaland volt, megközelíteni a sütőt például. De nagyon hangulatos a növekvő pálmák tövében salátázni. Mintha dzsungelben eszegetnénk.
P.S. Hamarosan lesznek képek is Libanonból, az új gép és én is jól vizsgáztunk
Haza
Nos, 264 képpel és 289 olvasatlan üzenettel, de jelen.
Készülődés
Még csütörtökön kérdezte a hugom, hogy izgulok-e, készülődöm-e, de mondtam, hogy nem, még nem. Aztán pénteken a gyárban szépen mindent elrendeztem, az íróasztalom már rég volt ennyire szépen letisztítva. Tegnap ugye elmentünk Star Warst nézni. Meg kellett nézni, szó se róla. Nem hiszem, hogy fogom még látni, vagy megvenném mondjuk a DVDt. Annyira azért nem nyűgözött le. Valóban a párbeszédeket nem kellett volna erőltetnie Lucas-nak, eléggé gyengére sikerültek, főleg Anakin és Padme között. Az átállás oka is kicsit mondvacsináltnak tűnt, de az utolsó fél óra azért eléggé feszült tempót diktált és látványos volt. Vége egy fejezetnek. A részek lezárultak, csak azon bosszankodtunk a párommal, hogyha már Csubakkát megjelenítették, igazán rohangászhatott volna egy 8-10 éves kisfiú is a környéken, mint ugye a múltkor Boba Fett, csak most Han Solo jelenhetett volna meg valahol.
Aztán elindultunk, hogy megvegyük a táskát, amivel majd mehetünk kirándulgatni és bele fog férni nemcsak a laptop, de objektívestül a fényképezőgép is. Bejártuk rendesen a Westendet, aztán mégiscsak az elsőre az Árkádban kinézett táskát tettük magunkévá. Nagyon menő túrista leszek, úgy nézem. Aztán ma már a mosás, vasalás lesz még hátra ebéd után, na és még megnyírom a páromat, szépítkezek, összepakolok, este negyed tízkor jön értem a Minibusz és irány a reptér, hajnalban pedig már Bejrutban leszek.
Merészség
Igen, ebéd időben kimentem a városba, méghozzá bevásárlási célzattal. Amit meg is tettem. Visszavittem a két könyvet a könyvtárba, aztán meg útbaejtettem a nagycsarnokot ahol az egyik jópofa árus azt kiabálta, hogy Ma vásároljanak, mert a meleg miatt a szombat elmarad! (mindezt persze a húsos pult mögül). Vettem hát újburgonyát, rollo salátát, petrust, pulykamellet, csirkecombot és Csillagok háborújára jegyet. Végre megnézzük, első előadáson szombat délelőtt, hogy még hideg legyen a moziban.
Kalandregény
Tegnap délután ugyan abból a szempontból sikertelen volt, hogy nem vettem semmit (illetve ez lehet sikeres is, elvégre nem költöttem pénzt), viszont két kalandos momentum is akadt. Először is, Batthyány tér, éppen elment előttem a metró, sebaj, leültem addig is olvasgatni, mellettem két széknyire egy 50es csinos nő ücsörgött. Aki egy idő után odajött hozzám és elkezdi előadni a sztoriját. Hogy a déliből jött és felfelé a mozgólépcsőn egy férfi elkezdte zaklatni, megfogta a kezét meg csókolgatta és próbálta tapizni. Aztán fent kerített egy biztonságiőrt, de nem mert elmenni a buszával hát visszajött a metróhoz.
– Jajj, már megint itt van, látja, ott hátul fehér ingben – mondta és félreállt, hogy jól láthassak én is.
Nos én egy csapat laza középiskoláson kívül senkit se láttam persze. De a szemüvegemre hivatkozva mondtam, hogy nem igazán látok jól. Javasoltam, hogy menjen egy megállót, de amikor jött a metró inkább azt mondta, marad, megvárja, hogy a pasi elmegy. Én felszálltam a metróra, ő meg visszaült a padra, elegánsan keresztbetett lábbal.
Már fizettem épp a Spárban és pakolásztam a bevásárlókocsinál amikor megszólalt a telefon. Nagyobbik hugom volt, merthogy a múltkor ugyan sikerült megoldani a CD írás problémáját, de most újra próbálkozott és hát elakadt. Úgyhogy vakrepülésben, mert azért legutóbb, amikor kéznél volt a gépem és tudtam követni a dolgokat azért egyszerűbb volt, sikerült CD-re másolni Dóri Kiszteszójának első képét, hogy hazavihesse anyuéknak megnézni. (Ugyanis anyu emilcíme nem működött, pedig kisebbik hugom előbb úgy próbálta elküldeni a harmadik unoka képét) Komoly reményeket fűzünk az UH képhez, ugyanis ha már én is felismertem rajta a gyerekformát, akkor talán anyuéknak se lesz gond.
Keresőszavak
Néha eltűnődöm, hogy miért is keresnek rajtam romantikus smseket? Illetve hogy bírják megtalálni ezekre a szavakra a blogomat, hisz én ha lehet nem írok SMSt. Későn jutottam telefonhoz, és sose tudtam megszeretni az SMSen való kommunikálást, nekem túl fárasztó, türelmetlen vagyok, elvégre 1 percben telefonon el tudom mondani ugyanazt amit százvalahány karakterben bepötyögök. Úgyhogy a családom, főleg a hugaim le is szokott arról, hogy várjanak tőlem választ a küldeményeikre. A szülők azonban edzettebbek, bár lassan írnak, de most már anyunak van új Nokiája (biztos nem a legújabb persze, nekem pl. többnyire a sajátom márkájáról sincs fogalmam, lényeg hogy mindenkinek olyan van mert akciós volt egy éve), ami defaultból mondat elejére tesz csak nagybetűket, aza már nem írnak mindent nagybetűvel és egybe, mert a szóközt is tudják kezelni.
Harisnya
Harisnyát keresnék. Igen, tartóhoz. Mert az van, előbányásztam, de sajnos harisnyákat nem találtam márpedig elhatároztam, hogy szívesen hordanék újra azt. Eddig összesen 1 helyen találtam harisnyát, ott is csupán 1 fajta volt, és csak annyit lehetett variálni, hogy pirosat vagy zöldet kérek. Nem igazán választék. Pedig már próbálkoztam Calzedoniában meg a metrólejárókban lévő nagyobb harisnyás boltokban. Ez utóbbi helyen kiröhögtek, csak a szilikonos combfixeket tudták ajánlani, meg hogy talán valahol van olyan amit a nagyik hordanak. Mondtam, kösz nem. Ha valakinek van tippje, nyugodtan írja meg. Egyébként ma végül a csipkés combfix mellett döntöttem, meg az új bordó pólómat választottam és echte nőnek öltöztem. annyira, hogy a délutáni megnyitón nagyemberek bámulták meg alaposan a mellemet, Tikka kolleganőm meg arról áradozott, hogy mennyire jól áll ha ki vagyok festve. Muszáj kicsit megint gyakorolni mert Bejrutban a konferencián kénytelen leszek felnőttesebbnek kinézni. Bár bőrgyógyászom mostanában gondoskodik arról, hogy smink nélkül is sima legyen az arcom.
Kikiáltók
Ma délelőtt hazafelé végighallgathattam amint valami nagycirkuszt reklámoztak fel és alá Kőbányán, amit a Mádi meg valami más utca sarkára felhúztak. Mennyire idegesítően rossz hangsúlyok, felvitt mondatközepek voltak benne. Hemzsegtek tőle. Ezeknek a kikiáltóknak, akik valami kidekorált autóval (esetleg szendvicsautóval) reklámozzák a vándorcirkuszukat biztos van valami titkos iskolájuk, ahol megtanulták hogyan kell fél mondattal felállítani mindenki hátán a szőrt. De már ezt csinálták akkor is, amikor a nyarakat a Balatonon töltöttük. Csak még sehol se voltak állatvédők és szendvicsautó helyett minden nyáron valami állatot hordoztak a hőségben egy ketrecbe zárva az autó tetején. Ez többnyire párduc volt, esetleg tigris, ha jobban ment a cirkusznak, de volt hogy napokig egy szerencsétlen barnamedve szenvedett a hőségben és a 10 km/órás úton a napon. Ja a balatoni cirkuszosoknál a kedvencem még az volt, amikor külföldi kiejtéssel hirdették magukat (mert ők voltak az amerikai cirkusz), illetve magyaros kiejtéssel, de ugyanazokkal az idegesítő hangsúlyokkal harsogták a “Liebe Damen und Herren”-t is.
Közszolgálat
A BBC az egy külön dolog. Még mindenféle médiaismeret nélkül is látszik, hogy ott valamit nagyon jól csinálnak. S közszolgálatban. Az övék a legjobb tévé és rádióadó. S nem reklámokból élnek. Eléggé lépést tartanak a világ dolgaival s nem csak a hagyományos médiában, de még az interneten is. Olyan oldalaik vannak, hogy az embernek potyog az álla. Ráadásul angliában szinte az összes jó komédiasorozatot a BBC bocsátotta útjára. Monthy Python, Waczak szálló, Absolutely Fabulous, Fekete vipera, Vicar of Dibley, Men behaving badly stb. S akkor még ne is beszéljünk az olyan dolgokról mint a nagy irodalmi művek tévésorozattá szelidítése, népszerűsítése (lásd Mr. Darcy vizes pólója).
Komolyan valahol az emberek közti különbségben lehet a hiba, vagyis az angolok meg a magyarok közt. Hány tanulmány született itthon is a BBCről, hányan utaztak ki megvizsgálni ott hogy csinálják, hogy még mindig ők a vezetők az etalon a médapiacon, nem is tudom… Na meg persze megírták a tanulmányokat és pályáztak, hogy itthon mit kéne tenni. Aztán mi lett belőle? Szinte semmi. Nálunk hiába próbálkoznak közszolgálatban utánozni a BBCt (ld. A Nagy Könyv) itt valahogy mégse ugyanaz. A sok pénz elúszik, a kész műsorok meg olyanok, mintha az óvodások csinálták volna. Ha a BBCn ismételnek valami régi sikert, akkor mondjuk előszedik a Halo halo-t nálunk meg a Szeszélyes évszakokat.
Megmaradok
Munkaegészségügyi vizsgálaton voltam, ami ugye két évente lenne kötelező, én pedig már jó régóta itt vagyok, mégiscsak most voltam először. Csupán aki nálam is régebben van itt (BeeBee, Boss néni meg Mentorom), ők jártak már vizsgálaton, mi újoncok (hahhahha) még nem. Na de most azt mondta a doktornéni, hogy komolyan fogják venni és tényleg kétévente megvizslatnak. Mindenesetre egészséges vagyok, megmaradok. Még az EKGm is szép volt.
Nyavajgás
Tegnap délután Diana Krall szerelmes CDivel felpakolva mentem haza, hogy majd aláfessem a búfelejtést. De drámai fordulat történt és nincs bú, nem kell felejteni, sőt. A jó szex igenis sok mindenre megoldás. Az alvás problémára mondjuk nem, pedig azt hittem, azon is segít, de azt hiszem most, hogy a héten én vagyok a főnök, mert Boss néni férjhezadta a lányát majd elutazott a nővérével és jövő héten meg megyek Bejrutba, kicsivel több gondot adott, mint vártam. Úgyhogy most itt bent hallgatom Diana Krallt és nem éppen nyugtató hatással van rám. A nyugtató pedig szintén dolgozik. Bár nem biztos, hogy jelenléte nagyon nyugtatna.
Aludni akarok
Pedig azt hittem, nem lesz gond az elalvással, mégse sikerült nyugodtra az éjszaka. Először is jött az a bizonyos felébredés a félálomból, amikor dobogott a szívem mert mintha hallottam volna valamit. Aztán meg a trópusi eső keltett fel. De annyira, hogy ki is szaladtam a gangra és a korlátról a konyhaablakba pakoltam a három kis cserepet, amelyekben bazsalikom, petrezselyem és snidling próbál nőni. S mikor visszamentem a helyemre elkeseredve láttam, hogy még csak háromnegyed kettő van. Aztán valahogy szenvedtünk reggelig. Talán a mai éjszaka már jobb lesz. Vasárnap éjjel se aludtam, tegnap se most már éppen itt lenne az ideje.
Lapszemle
Míg a buszra vártam, volt időm a bezárt újságos kirakatában gyönyörködni és mindjárt két dolog is erőst szemet szúrt. Először is a Cosmo ehavi címlapja. Avril Lavigne, a lázadó csitri. Nem ellentmondás ez? Hogy ő, a lázadó tini (vagy lehet hogy már elmúlt 20 éves is amíg nem figyeltem oda?) van a világ legmenőbb, legszofisztikáltabb csajújságjának az elején? Nem úgy volt, hogy ő ezt rühelli? Persze pénz meg ilyenek (menedzsment) eléggé közbeszólhat és különben is jön Magyarországra, hát miért is ne, hátha elmegy néhány cosmo tanácsokon edződött lány is a koncertjére, hisz Avril egy a fun fearless female-ek közül.
A másik nagyszerű újság amin elcsodálkozgattam a Meglepetés fogyókúrás különszáma, Liptai Klaudiával a címlapon. Komolyan, minden évben vele adják ki? Nekem van egy kb 3 évvel ezelőtti, szintén vele. És komolyan, ott soványabb volt. Eléggé a fogyókúrák csődje a Klaudia, nem igazán vele kéne reklámozni a tuti biztos megoldásokat. Ennyi erővel én is lehetnék a címlapon, én legalább 3 évvel ezelőtti magamhoz képest soványabb vagyok.