Megkaptam aí oz Országos Felsőoktatási Felvételi Irodától, hogy felvettek a nyilvántartásukba, szóval semmi komoly dolgot nem írtam el a papírokon, nem hiába dobtam ki azt a 8ezer pénzt, mehetek majd felvételizni. Most például már el is jött az ideje annak, hogy tanuljak is. A szakirodalmat persze már idejekorán beszereztem, minden megvan hiánytalanul, de ahogy ismerem magamat majd a júliusi szóbeli előtt két héttel akarok mindent egyszerre benyelni. Csak mert én nem változom. Én meg lehetnék a Last minute woman (copyright by Bright nyomán ofkoz)

Már megint keveseket írok mostanában. Jól lefigyeltem ezt magamon. De mostanában megint játszom egy csomó mindennel a neten. Mármint vannak új blogok amiket olvasgatok, új szolgáltatások amiket kipróbálok (ld. wish list, del.icio.us, wiki) meg régiek amikhez vissza-visszatérek. Pedig nagyon izgalmas hétvégénk volt. Függetlenül attól, hogy nem igazán mozdultunk ki a lakásból. Majd ha 1x írok receptblogot megírom a tuti finom cseréptál meg kőrözött receptjét, nem is beszélve a pizzámról. Ez utóbbi most nem volt, majd jövő hét végére tervezzük. Viszont nekiestünk a fürdőszobának megint. A linóleumfeltépés, na az nem egyszerű, főleg ha a 60-as években lett az alsó rész leragasztva valami pálmatexnél is erőszakosabb dologgal. Végül én hiába feszegettem az embernek kellett bevetnie minden erejét és rendesen vízhólyagos lett a tenyere, mire felkapta az egészet. Itt aztán meg is álltunk gyorsan, inkább hatalmasat takarítottunk, mert anyuék felugrottak látogatóba. Úgyhogy most megint a fürdőszoba romokban, de minden más csillog villog.

Nagyon úgy néz ki, hogy utazunk. Persze hacsak addig be nem jön a másik pályázatom ami ugyanakkorra esik. Mindenesetre a repülőjegyek lefoglalva (csak éjszaka vannak járatok, éjjel indulunk és hajnalban érkezünk), most intéztem el a hotelt is, elég menő, de a felét a szervezők fizetik. Mindenesetre a család már izgul emiatt.

A nagy könyv Top 150-jéből 55-öt nem olvastam s ezek közül főleg a magyarok hiányoznak. Azt hiszem lesz mit bepótolni. Talán Wass Albertet nem, mert egyszer nekiálltam A funtineli boszorkánynak, de nem jött be nekem.

Több mint egy éve hallottam először a filmről és azóta kíváncsi voltam, mert Cole Porterről azon túl, hogy imádom a dalait és Cary Grant már egyszer megszemélyesítette filmen, többet nem tudtam. Tegnap sikerült megnéznem, kikölcsönöztem a könyvtárból a DVDt. Nos eléggé vegyes a fogadtatás. A dalok nagyon jók voltak benne, a két főszereplő is igazán hozta a formáját. Csak éppen a történet… annak semmi komolyabb értelme nem volt. Nem jött át belőle Cole Porter igazi lénye az élete története. Nagyon csak arra koncentráltak, hogy bár Linda, a felesége volt aki a karrierjét igazán beindította, egyengette, azért mégiscsak a fiúkat jobban szerette. Nem derült ki számomra, hogy miért nem volt sikeres eleinte aztán hogyan lett mégis az és miért. Bár teltek múltak az évek, hisz a hősök öregedtek (kivéve a baráti házaspár gyerekeit) az egész mintha légüres térben lett volna. Semmi történelmi háttér, semmi dátum. A forgatókönyvírók kicsit jobban is összeszedhették volna magukat, tényleg lehetett volna izgalmasabb az egész történet.
Azért a soundtrack még mindig must have.

Még januárban figyelmeztettek az előző összeröffenés alkalmával, hogy lesz majd a tavasszal is egy, ugyanis meg kell beszélni, hogy pályázzunk e homlokzatfelújításra. Na pár hete jött a papír, hogy lesz 21-én. Tudtam, hogy ott kell lennem, részben mert ugye megválasztattam magam számvizsgáló bizottsági tagnak és még az ég világon semmit se tettem ezen minőségemben. Részben mert tulajdonos vagyok. De gondoltam, okulva a múltkoriból, ismét csak enm fogom elkapkodni a dolgot, később megyek és mivel úgyis folyik az orrom nem lesz nehéz beláttattni a többiekkel, hogy nekem vissza kell mennem a lakásomba citromos teát szürcsölni. Fél hatos kezdés után negyed órával leóvakodtam az előtérbe. Ott persze arról volt szó, hogy valamelyik szomszéd rosszul viselkedik. Na, gondoltam a két napirendi pont még javában hátra lehet. Miután letárgyalták, hogy büdös szomszéddal nem lehet mit csinálni, a szomszéd ház kőfala tényleg romos, majd írunk az ottani házfelügyelőnek, közös képviselőnk összegezte az elhangzottakat és kész, vége volt. Meg voltam döbbenve. Hat óra előtt öt perccel be is fejeződött az egész. Nem töltöttem csak 10 percet a lakógyűlésben és még felelősségre se vontak azért, hogy szalmaszálat se tettem keresztbe a bizottságban. Gyorsan még szóltam a közösnek, hogy szeretnék végre kódot a bejárati ajtóhoz, aztán mehettem vissza az ágyikómba a teámhoz és Cole Porterhez.

Nost itt vagyok talpig takonyban. Rendesen megfáztam. Hogyan, mitől még kétséges de biztos hogy nem segített a tegnapi eső se meg a lehülés. Délután otthon jól felöltözve teát kortyolgattam, estére meg neocitrán és forraltbor kísért ágyba. Azt hiszem elmarad a ma délutáni gyereknézés A-nál, megyek haza majd vissza a meleg ágyikóba most pedig folytatom a felhalmozott teakészleteim apasztását.

Kul, egy manusz április 1-én megvette a pápa domain nevét. Két hete. Benedict XVI.com. A Wirednek nyilatkozott is, hogyan és miért csinálta. Leleményesség ember a neved 😀

Ma Főnéni extraballábbal kelt fel, nagyon ideges, mindent egyszerre akar, ezért aztán egy csomó hibát persze elkövet, kiesik kezéből papír, rosszat fog meg és még jobban tüzeli magát. Viszont megtanultam kezelni a dolgot. Nem kapkodtam, visszafogtam magam, mindenre tudtam a választ, előbb nyújtottam neki a papírt amit keresett mint megtalálta volna. Szóval én voltam a megtestesült nyugalom szobra. Ezzel el is értem azt, hogy bocsánatot kért tőlem, mert rossz a kedve, sok a dolga és ilyen kor nem megy neki semmi. Ezt eddig még nem csinálta. Nagyon menő vagyok. Tegnap is nagy kérdésben ugyanarra a következtetésre jutottam mint ő, megoldást találtunk egy problémára, úgyhogy kezdek belejönni a dologba. A kollegák meg sütiket hordanak nekem.

Tegnap ugyebár itt siránkoztam, hogy senki vagyok, nulla még a CM-mel se spammolnak. Nem is írok róla. Aztán végülis akaratlanul írtam. Ma meg nézem a régi emilcímemet, a hotmaileset, hát ott a levél ami részben követőkre részben meg felháborodásra adott okot. Nem hiába az MSN is úgy ítélte, spam ezért aztán, ahogy azt az MS szokta, a felhasználó kérdezése nélkül rendesen bele is pakolta a Bulk mail folderbe.

Egyrészt senki vagyok, nem kaptam levelet, de a szavam és bannerem se érnek szart se. Másrészt nem követjük a népet. Harmadrészt nincs is herkentyűm és bár néha elkap a vágy, ez mindig vágy marad. Évek óta nem tettem. Tisztán úgy vagyok vele, mint a futással meg a növényekkel. Bár ez utóbbiakkal javul a kapcsolatom. A tavalyt túlélők még mindig csak burjánoznak és az újonnan beszerzettek is határozottan jól tartják magukat.

Na szóval mégse vagyok annyira amatőr. A pénztárcámat nem hagytam otthon, csak a hatalmas táskám egy másik cippzározható részlegébe raktam, ahova nem szoktam. Viszont az továbbra is tény, hogy a Kossuth téren szálltam le a Deák helyett.

Egyébként jól indult, csak fenn maradtam a metrón, annyira belemerültem a Marsbéli krónikákba, illetve otthonhagytam a pénztárcámat is. Szerencsére kajajegyem az van, szóval éhen nem fogok halni.

Az Orange díjat az angolok adják ki évente és regény, illetve annak írója kapja. Idén a jelöltek

közt szerepel egy könyv, aminek a címét olvasva és a borítóját látva egyből mindenki Traktoros leánya ugrott be.

Nos igen, az ideggáz használt. Arra jöttem haza, hogy nincsenek hangyák. Kegyetlenség, Lobo a neved.

A múlt héten valamikor elkövettem a bakit, hogy este nem töröltem le magam után a konyhapultot, amikor pár szem cukor mellément miközben a mostanában állandóan betegeskedő* párom esti teáját csináltam. Hát másnap reggel beindult a hangyainvázió. Azóta küzdök velük. Ha már huszonhatszor nem mostam le a pultot domestossal is, akkor 1x se. Minden kaját elpakolok róla. Ennek ellenére még tegnap este is ott szambáztak a mosogató körül a hangyák. Csak rohangásznak fel és alá és a nagy nyüzsgésben kb 1000-szer többnek látszanak, mint amennyien valójában vannak. Tegnap este aztán bevetettem a nehéztüzérséget. Ideggázt. Valami Raid cuccot. De nem tűnik elégnek, úgyhogy hangyacsapda is kell. Felírjuk a bevásárlólistára.

*
A párom meg így kezeli a feszültséget, beteg, fáj többnyire a torka. Igaz, most meg is fázott még ráadásnak, mindenesetre rajtunk a stressz mindig valami testi dologgal párosul. Én fulladozva ébredek álmomból, neki fáj a torka. Amióta Köcsög elment nem is fulladoztam. Még a főnöki feladatoktól se. Most pénteken viszont igen, megint légszomjjal küzdve, hörögve ébredtem alig egy órányi alvást követően. Talán Bejrut miatt, mert azt Főnéni nagyon szervezi.

Tuti, hogy ma mindenkinek az lesz az alaptémája a blogban, hogy fúj milyen nyálas esős borongós nap van, ráadásul hétfő. Nekem igazából tetszik ez, egyrészt sokkal rosszabb lenne dolgozni jönni napsütésben, másrészt meg minden olyan gyönyörű friss zöld lesz, mint mondjuk Angliában. Juszt se játszok Garfield-et, inkább élvezem a napot.

Nos, ma végre beüzemeltük Rozit, úgyhogy most az összes gépünkről lehet internetezni. Jelenleg éppen közösben nyomunk egy HMM pályát, míg egyikünk köre megy a másik netezik. A párom Canon EOS 350D topikokat nézeget, én meg postolok. Szép az élet, netügyileg legalábbis 😀

Biztos azért olvasgatom megint a versecskéit mert közben meg lélektársa Vavyan Fable mesél az Álmok Tengeréről. De ez a mai vers ez nagyon annyira jellemző a helyzetekbe amibe keveredni szoktam:
Valamit elfelejtünk,
elmulasztunk valamit,
elszalasztjuk, vagy elhalasztjuk.
És ez a majdnem-semmi attól fogva
jön, jön, nyomunkban van és egyszer csak
mérettelenné hatalmasodik, mint az éjszaka
csendjében egy padlóreccsenés.