A mamának huszonnyolc éves korától volt egy hófehér tincs a hajában. Azt mesélte, egyszer csak megjelent valamely reggelen. Azóta vigyázott rá. Mikor már hófehér lett volna a feje, anyu festette a haját, s csak azt az egy tincset hagyták meg. Mikor már másodszor is özvegy maradt elkezdett fodrászhoz is járni, de a védjegyéhez senki se ért.

Fiatal korában állítólag Szeleczky Zitához hasonlították, nekem inkább olyan volt mint Turay Ida. Aprócska, törékeny, közvetlen s rengeteget tudott beszélni. Balatonra utaztunk vonattal és egy kocsiban ült velünk az osztály legmenőbb csaja. A mama legalább 20 ismerőst talált egyből, elvégre vasutas családból származott, s rendesen ki is használta a kedvezményét mindig, így otthagyott engem a kémiával és elment traccsolni valami országos barátnőjéhez. Tőlük zengett a kocsi. A menő lány pedig, amikor leszálltunk, közölte velem, hogy Nagyon jó fej a nagyanyád. Nem kell magyarázni mit jelentett ez a mondat egy nem vagány, okostojás visszahúzódó lánynak. Imádtam a mamát, büszke voltam rá.

Mindig cigit lejmolt mindenkitől, mert hogy ő kisnyugdíjas. Nem válogatott, elszívott bármit. Mikor már akkorák voltunk, hogy mind simán rágyújthattunk a család előtt, még akkor is vigyázott ránk a Balatonon és 3 hetet kihúzott 1 doboz cigivel simán.

Előre vetítette, hogy a fejére fogunk nőni, mind magasabbak leszünk mint ő, s valóban már általánosban lehagytuk. Befért a hónunk alá és úgy hívtuk, hogy “A mi kis sokat bukott osztálytársnőnk”.

Eltette a csomagoló papírokat, szalagokat minden ünnep után. Évekig nem akart új csizmát venni, mert az nagy befektetés és hátha nem tudja már kihasználni. Farmertatyókat varrt nekem. Rengeteg meséje volt, amiket újra meg újra elővett. Örült, ha újabb ember jelent meg társaságunkban, mert elmondhatta megint a sztorit a kocsonyáról, Miska rókáról.

Annyi apróság jut mindig eszembe róla, pedig öt éve nincs már köztünk.

Nos, mivel nem hiába írok már egy ideje blogot, korábban kifejtettem nézeteimet a nőnapról. Most nem teszem. Megvárom, míg a 3 férfikollega akciózik, V. biztos csokit hoz, Radar meg Ricardo virágot. Aputól már kaptam SMSt, igaz anyu telefonjáról írta, nem is értettem először negyed 9kor miért ír anyu SMSt nekem. Aztán kiderült a turpisság.

Szombatra virradóra azt álmodtam, hogy szültem. Fiunk lett és igazán jógyerek volt, evett, aludt, mosolygott, boldog volt s úgy éreztem magam, ahogy elképzelem, amilyennek egy anyának lennie kell. Ahogy a nagy könyvben meg van írva: gondoskodás, szeretet, nevelés, odafigyelés, aggódás stb. csupa olyan dolog, ami igazából nem jellemző rám. Mindez persze biztos azzal függ össze, amit a múlt héten állapítottam meg a szüleimről, hogy alig hívnak mert nincs gyerekem.
Ennek folyománya persze az volt, hogy a szenvedély hevében azt mondtam, ne foglalkozzunk a védelemmel, előbb utóbb neki kell látni a dolgoknak.

A hétvégén megszakítottuk a Jóbarátok sorozatot, fokozzük a feszültséget, hisz már csak az utolsó szezon van hátra, s a munka és életem első húslevese mellett (ami finom lett, nagyon) megint olyan filmeket néztünk meg, amiket még nem láttunk. Ebből kettőre anno sajnáltuk az időt meg a pénzt, és jól is tettük. A harmadik, ami nem ment a moziban, határozottan jó volt.
Pénteken volt Arthur király. Se izgalmas, se látványos nem volt, pedig hogy beharangozták. Clive Owen nem tudott igazán karizmatikus se lenni.
Függőség. Eleve bírom a kemény csaj rendőr dolgokat, Ashley Judd jól is hozza a szerepet, aztán elbutítják a végére az egészet és a feszültségteremtés kudarcot vall, a megoldás mondvacsinált és értelmetlen.
Végül az Eltűntek olyan volt, amilyennek vártam, kiváló színészek, feszültség, realitás. Klasszikus western, a Nincs bocsánat vonalából.

Tegnap meglátogattam új lakásukban A-t. Kiderült, hogy rendesen elszámolták, hatalmas a pocakja, már 3400g-ra saccolják a kiscsajt, úgyhogy nagyon reménykedik, jövő héten végre szülhet. Majd elkídértem a bölcsibe a kiskrapekért, aki csódajó fej. Már csak azért is, mert állítólag este közölte az anyjával, hogy A Lobo, az szép.
Gondoltam, hogy férjül veszem, de még csak két és fél éves. Ennyire nem tiprunk liliomot, mindenesetre pár éven belül az összetört szívű nők hada fog rostokolni A-ék ablaka alatt. Az tuti.

Mostanában valahányszor telefonáltam anyuéknak, mindig azt mondták, hogy éppen hívni akartak, csak megelőztem őket. Na jó, gondoltam, akkor most megvárom, hogy keressenek, úgyhogy miután múlt csütörtökön beszéltünk, elhatároztam, rendben akkor most ők jönnek. Tegnapig azonban nem telefonáltak. Meg is jegyeztem a húgaimnak, hogy meg vagyok rájuk sértődve, mert ezek szerint, ha nincs gyerekem, akkor nem érdekli őket, mi újság van velem. Kisebbik húgom a szülők pártjára állt, hogy most sok a dolguk, elvégre hétvége óta náluk van a Dóri. A nagyobb húgom viszont mondta, hogy amióta az Adri van, azóta hívják őt is két naponta. Szóval amíg nincs Kázmér, addig kénytelen vagyok én hívni a szüleimet. Amit persze meg is tettem tegnap este, és nem említettem, hogy meg vagyok sértődve, mert én ilyen elfojtós vagyok.
Ha nem lennék az, akkor nem lenne miről írni a blogban. De mivel az vagyok, megvan az állandó témám. Ami bánt, azt inkább leírom, minthogy annak mondjam el, akivel a problémám van. Így maradok (?) lelkileg egészséges.

2005 őszén csak és kizárólag Wallace meg Gromit fog megmenteni minket. A vérnyúltól!

Még mindig úgy gondolom, hogy a lényeg, hogy olvas az ember. Nálam a komoly szépirodalmi korszak főiskola végéig tartott, na jó, még 22 éves korom után is egy jó ideig az vezetett. Aztán jött Anglia, ahol persze az első hétvégén beiratkoztam a helyi könyvtárba és a bestsellerekre buktam rá, mert többkilós szótár nélkül is klasszul boldogultam velük. Ami engem illet, azzal szoktam igazolni a fanyasy vonalamat, meg a többi könnyed olvasmányokat, hogy elég komoly nekem a szellemi munka és felüdülök ezekkel. Addig nem épülök le, amíg betűt látok. Ezért aztán egyik legnagyobb félelmem, hogy valami történni fog a szemem világával. Aztán akkor soha többé nem olvashatok, nézhetek filmeket.
Egyébként Frederic Pohl könyve is folytatódik az Átjáró után.

Huhh, lehet, hogy Nick Hornby nagyon eladta magát? A Fociláz az egy nagyon jó sportkönyv, focikönyv, talán a legjobb (na jó nem sok másikat olvastam). Még én is marhára élveztem, s egy hajszál választott el attól, hogy Arsenál rajongó legyek. A belőle készült filmet persze csak Colin Firth miatt néztük meg. Nem volt rossz, hisz Hornby írta a forgatókönyvet, de azért rendesen át kellett dolgoznia az alapanyagot, és valljuk be, csak harmadik lehet megfilmesítésben az Egy fiúról és a Pop, csajok satöbbi után. Az utóbbinak nagyon is jól sikerült az átdolgozása és Chicagoba való helyezése. John Cusack meg csak segített az egészen.
De hát ez a mostani dolog… Fever Pitch mint amerikai komédia, egy Red Sox őrülttel, Jimmy Fallonnal és Drew Barrymore-ral egy nagy kalap kakinak tűnik. Az IMDb szerint pedig ott van writing creditsként Nick Hornby.

Már korábban megállapítottuk a párommal, hogy a dupla oldalú DVDket tuti a hülyéknek találták ki. Ugyanis mi eleinte elolvastuk, hogy mi van ráírva és azzal a felével tettük be a filmet, amit nézni akartunk, erre kiderült, hogy nem, annak kell felül lenni, amire rá van írva, hogy mi van rajta, mert a másik oldalon van igazából amit a szöveg jelez. Ennek ellenére az elmúlt hétvégék monstre Jóbarátok nézése során nem egyszer fordult elő, hogy A oldal helyett B oldallal kezdtünk.
Mert olvastunk.
Legutóbbi otthoni tartózkodásunk során anyuéknak vettünk a karácsonyi számítógépükhöz hangfalakat, hogy apu végre hanggal együtt játszhassa a Bejeweled-t. Teljesen addikt lett egyébként, s a számítógépet anyu már nem tudja úgy eldugdosni, mint annak idején a piaci tetris játékot, ami néha hónapokra eltűnt. Na a hétvégén húgomék leszállították Dórit a nagyszülőkhöz, ahol 1 hetet fog tölteni a műtétje előtt, s vitték a mese cédéket is.
Vasárnap este aztán apu kétségbeesetten telefonál, hogy valami nem jó, elromlott a CD lejátszó, mert azt írja ki a Windsor (amióta apu 1x így nevezte, családi körben az ablakokon ragadt), hogy nincs benn CD, pedig benne van, hisz belerakta saját kezűleg.
Mindenfélét kipróbáltak, újraindították a gépet, de még mindig semmi. Mivel a húgom távgyógyításra nem képes, meg jobb nem jutott eszébe, azt javasolta, hívják át a 16 éves szomszéd srácot, ő majd biztos tudja, mit kell csinálni. Persze a fiú nem volt otthon, azért az anyukája feljött, hátha tud segíteni, hisz a gyerekének hála ő már jó ideje él PCs közegben.
S valóban segített.
Apu fordítva rakta be a CDt.

Nem volt egy igazán egy produktív hónap, meg kell mondani. Ráadásul tegnap, miután jól kiderült, hogy nem utazom külföldre, bánatomban egy csomó mindent rendeltem az Avon katalógusból. Sajnos majd csak hónap végén kapom meg, de a hidegben nem igazán volt kedvem boltokban mászkálni, viszont legalább meg volt a terápiásvásárlás érzése így is.

Volt egy nagyon folyamatban lévő dolog, amit nagyon titkoltam, mert jó lett volna ha bejön hisz azt jelentette volna, hogy tavalyhoz hasonlóan a május elejét külföldön tölthettem volna. Igaz munka ügyben, de ki a fenét érdekel, ha a konferencia San Franciscoban van. Nos, a cégvezetőség nem ad rá pénzt. Úgyhogy nem megyek. Pedig már kitaláltuk, hogy mi mindent fogok ott venni, könyveket, ruhákat, notebook-ot, esetleg valami pöpec MP3 lejátszót. Most stornó.
Itthon nézegethetünk notebook ügyben.

Remélem, A. idén is felvette nekem az Oscart, ráadásul most nem kellett a szomszéd HBOs csaját kérnie erre, hisz az RTL is közvetítette. Minenesetre online a legjobb beszámoló természetesen az Empire honlapján olvasható, ahol a szerkesztőség leginkább meztelen Salma Hayek-et szerett volna látni. Mivel már mindenki előre fújolt, hogy úgyis biztos az Aviator lesz a nagy nyertes, most kíváncsi vagyok, mivel fogják ostorozni a filmakadémiát, hogy a Million Dollar Baby vitte a nagy díjakat.

Álmomban sztárbloggerekkel nyaraltam, s kiderült róluk, hogy jó fejek. Sőt engem is jónak találtak és megbarátkoztunk. Pedig ez a valóságban sose történhetne meg 😀 Mindenesetre mostanában annyira keveset írok, hogy biztos ezért álmodok inkább a bloggal. Ezzel is letudva a dolog.

Tegnap az egyik dolog, amiért kicsit rám szóltak az volt, hogy rendetlen vagyok. Persze nem csak én, állítólag mindenki, ha valaki bejön valamelyik irodánkba csodálkozik, hogy találunk meg mi itt valamit is. Annak idején, amikor elkezdtem itt dolgozni és A. barátnőmmel egy irodába kerültem (előbb kerültem az irodájába, aztán lett a barátnőm, persze), Főnéni rendszeresen lehordott minket “taknyos hugyos gyerekek”-et, hogy micsoda kupleráj van nálunk. Akkor kitettük az idézetet a szobába, hogy ugye a zseni átlátja a káoszt. Sajnos most már ez a verzió nem jön be, már nem vagyok csitri, nem lehet pofátlankodni. Mindenesetre a hátrahagyott helyemen rendet kell varázsolni, ami nem egyszerű, ugyanis kis lyukamba a fiókokba beszórt dolgokon kívül szinte semmi mást nem tudtam felhozni, mert Köcsög dossziéit megkaptam, ami azt jelenti, hogy a teli polcot is megkaptam, s jövő évig keret sincs új polcokra.
A rendrakás persze azt is jelenti, hogy dolgozni kell, régi félrerakott cuccokat át kell fészülni, szortírozni, fájlolni vagy kiszórni.
Ma egy doboznyit átfésültem. Ennyit erről. Dolgoztam.
Délután megyek Dórizni.

De annyira, hogy elfáradtam. Hazamegyek. Mindenesetre helyezkedési taktikám annyira bejött, hogy még beszámolnom se kellett.

Ma megint félév értékelő munkagyűlés lesz. Most már nekem is van részlegem, sőt, részlegeim (alias 3-4 ember) akikről be kell számolnom. Egyébként attól függően, hogy Bossnéninek milyen hangulata lesz addigra várható a gyűlés kimenetele is. Szokás szerint síró szemű, vagy nevető munkatárssak. Mindenesetre évek hosszú tapasztalatának köszönhetően én sose ülök szembe vele. Inkább mellette, legalább még véletlenül se jut eszébe, hogy az én szemembe nézve nekem címezze panaszait, mert az még akkor is fájdalmas tud lenni, ha tényleg ártatlan vagy az ügyben. Mert olyankor Főnéni nem nézi az ártatlanságot, a probléma azé, akinek a szemébe mondja és ha olyan a hangulata, nincs apelláta.

Nah a mai napon megoldottam egy problémát, amivel jelentősen nőttem Mentorom szemében, ugyanis a munkájukon, főleg az övén könnyítettem. Ráadásul ez egy komoly rendszeradminisztrátori feladat, ilyet korábban Radar szokott végezni. Úgyhogy most elégedett vagyok magammal. Megyek és elégedettségemben elküldöm a szerelmes levelemet az Illetékhivatalnak.

Most már teljesen tuti, hogy járvány van, hiszen olyan bikaerős és sose beteg emberek is kidőltek, mint például a Főnököm. Boss néni még ritkábban szokta elhagyni magát, mint én. Egyelőre 1 naposra tervezi az otthonmaradást, de ez még lehet több is. Addig is én vagyok a góré. Jee Jee Jee

Hogy ellenálljak a polcon ácsorgó Cadbury’s Drinking Chocolat-nak, inkább csinálok egy forró fürdőt és egy jó kis romantikus regénnyel beleülök. A gyertyákat megint hanyagolni fogom, lustaság miatt.