A hétvégén csinált képek, amikről írtam is, a virágzó fák, a 3-as tó, a másik tó kavicsos partja, egy hattyú, meg még három, ibolya és nárcisz. Ja és még egy. Behoztam a hugomnak is a képeket, főleg a Dóriról, de kérte ezeket is, hogy dicsekedhessen, milyen jó helyen lakik.
Starsky meg Hutch
A Passiót ugyan nem láttam, de nem csodálom, hogy Írországban lenyomta a zsarupáros JCt.
Valamint feltűnt, hogy a legutóbbi nyereményfilmemhez képest mennyivel több pasi volt a nézőtéren, s mennyire ők tudták a válaszokat (kivéve amiket én). A film egyébként jól sikerült kis feldolgozás volt. Részben visszaadták az eredeti sorozat hangulatát, motívumait (részemről ugyan csak a nagyobb vonalakra emlékszem), de megspékelték mai dolgokkal is. A disco tánc nagyon ott van, a párom szerint a hármas jelenet miatt is megérte a film, és persze egész este mondogattuk, hogy 'do it! doit'
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Ben Stiller meg Owen Wilson mennyire jól kijönnek egymással, s össze tudnak dolgozni.
Annak idején tudom, hogy nem szerettem Hutchot, túl nyálasnak tartottam, jobban bírtam a göndör fekete pasit, de most persze nem kérdés, hogy OWEN WILSON.
Haj ha jó (vagy rossz)
Csak hogy szinkronba legyek a ma esti mozival, sikerült reggel úgy megmosnom és beszárítanom növésben lévő izgalmasan förtelmes hajamat, hogy anyu se ismerne rám (ld. Starsky és Hutch tagline: Jó zsaruk, gázos sérók). A párom csak rám szokott nézni és megrázza fejét, hogy úristen. De még kitartok ebben a janövesztési projektben. Bár ha megyek Párizsba (egyelőre úgy tűnik Angyalkával), akkor előtte szerintem beiktatok valami fazonigazítást.
Húsvét
Vasárnap kint volt az egész család Délegyházán hugoméknál. Részemről bevállaltam egy nagy adag tésztasalátát (hatalmas siker, Lobinak nagyon ízlett), meg a pehelykönnyű túróspitét. Legutóbb mikor többen is otthon voltunk ugyanis, megcsináltam, igaz, könnyű dolgom volt, mert anyu nyújtotta ki a tésztát, a kedves meg felverte a tojásfehérjéket. Most azonban egyedül dolgoztam. Eltekintve attól, hogy a kocsiút Délegyháza felé megviselte, s a kelesztés ezért aztán nem volt tökéletes, tudok tésztát nyújtani, sodrófával.
Délután hatalmasat sétáltunk a párommal körbe az egyik (3-as) tó körül. Csináltunk fényképeket virágokról, virágzó cseresznyefákról, hattyúkról. Miután Dóri felébredt volt persze tojás és ajándékkeresgetés is, aztán a gyerek jól elbújt és magábatömött nem kevés csokitojást. Végülis a család rábeszélt, hogy maradjunk mi is ott éjszakára, bár nem úgy készültünk, szerencsére a hugomnak volt tartalék kontaklencsetárolója, csak éppen a fürdőtől a nappaliban fekhelyként kijelölt szivacsig kellett kíséret. Persze ennek megfelelően nem aludtam valami jól, de meg kellett állapítani, hogy a padlófűtés tényleg számít. Hétfőn pedig csak ebéd után (délelőtt megint nagy séta, sajnos addigra lemerült az összes elemünk) jöttünk vissza a városba.
Úgyhogy a legtöbb dolog, amit terveztünk (kedves szakdolgozata, blogrendbetétel, cikkírás stb.), az elmaradt.
Blogring
Ahhá, most már értem miért nem volt tegnap késő délután. Nagyon szép lett, nekem már a bétaverzió is teccett és örülök, hogy van megen barakk. Gratulálok Mr. A.-nak (meg rokonainak és üzletfeleinek, ha voltak még benne mások is). Úgyhogy gyűrűzzünk tovább.
Film7vége
A hétvégi filmtermésből leginkább a tegnap este megtekintett Gattaca volt az, ami foglalkoztatott, de annyira, hogy arról álmodtam, előadást tartok róla. Ez a 40-es évekre hajazó vízió a jövőről Huxleyt, Wellst és Orwellt jutatta eszembe (álmomban irodalomszemináriumot tartottam a filmről). Jah és ha már irodalom, a filmben Gore Vidal az író játszik, nem valami névrokon.
Párizs
Úgy tűnik, nem lesz egyszerű a dolog. Pedig már tökre hangolódtam rá, mert ugyan a könyvtárban nem volt útikönyv, Cicáéktól azonban elkértem a French Kiss zenéjét (most éppen a La Mer szól, Kevin Kline előadásában), s megfordult a fejemben, hogy szülinapomra meglepem magam párizsi útikönyvvel. Ma viszont arra jöttem be, hogy Főnéninek a hétvégén balesete volt, több helyen eltört a lába, műtötték és lehet hogy pár hónapig ágyban kell maradnia. A szervezés még csak annyiból állt, hogy lefoglalta a repülőjegyeket. Úgyhogy most vinnem kell tovább a dolgot és a szállásfoglalás, konferenciára jelentkezés a legkevesebb, de hogyan fogják tőlem bevenni a cégnél, hogy menni akarok, ha nincs támogatásom a Bosstól. Jah és még az se tiszta, hogy kell-e nekem gyorsan útlevél, vagy május 4-én már személyivel beengednek a franciák.
Kimaradás
Húsvét s szerverleállás történt. Jó hír: nyertem jegyet és szerdán megyek Starskyt meg Hutchot nézni. Most viszont ebédelek, részletekről később.
Pán Péter
A mekre felkerült Peter Pan, az az angol mese, amit sose szerettem, nem értettem mit esznek rajta a gyerekek. Szerintem Pán Petyusz abszolút arrogáns, unszimpatikus mesehős, akit ugyan már felnőtt (fital leány) fejjel olvastam először, de majdnem biztos voltam benne, hogy gyerekként se szerettem volna. Ráadásul Disney filmben is a leguncsibb volt, és a Hookban is csak Julia Roberts ért valamit (bocsi Spielberg). Viszont szép a szobra a Kensington parkban.
HuhaHuhaHuha
Főnéni berángatott az irodájába, becsukatta az ajtót is, hogy negyszemközt akar velem beszélni. Azt mondja, nem akarja részletezni, hogy miért, de a Köcsög nem tud elmenni május elején vele egy konferenciára Párizsba és hogy én akarok-e. Persze igent mondtam azonnal. 6 nap, ebből csak 2 és fél a workshop. A szervezés már elkezdődött, csak a neveket kell kicserélni.
Gyorsan most csináltatnom kell útlevelet.
Micsoda szülinapi ajándék magamnak 😀
Vagyok
Ma el kellett volna mennem korábban, de nem sikerült, mert leltárt kellett csinálni, utolsó pillanatban. Abban bízom, hogy a cégvezetőség jó szokásához híven holnap megint azt fogja mondani délben, hogy akkor 2kor mindenki leléphet. Korábbi években a pénteki ügyeletem miatt én mindig itt sápadoztam, míg a többiek vidáman elhúztak haza, vásározni, nyuszit ültetni, stb… de most, most nekem is jó lehet és elmehetek.
Marad
Lassan két éves leszek és semmi kedvem abbahagyni, főleg miután tegnap a páromtól megkaptam az Örülök, hogy blogolsz mondatot. Mindezt azok után, hogy visszaugrott az ágyvásárlásunkra, aztán elkezdte olvasgatni, mi is történt akkoriban, 2002 augusztusában szeptemberében velünk, s úgy belefeledkezett, hogy kis híján elkésett.
Megnyugtattam magam, lassan a blogbloomot követően nagyon menő már az is, hogy benne vagyok az első 50-ben, ennél többen nem fognak olvasni (mert ki volna hajlandó végignyalni az elmúlt 23 hónapot, én meg lusta vagyok összefoglalót írni) ráadásul kitartok és nem változtatok, változok. Nem szűkítem az írandómat azzal, hogy ismerősök előtt tárom fel a blogomat (pedig hányszor gondoltam rá), vagy éppen online emberekkel haverkodom élőben is, mert úgy érzem, azzal csak elitista lennék vagy éppen beszűkíteném a lehetőségeimet, mert megint csak kevesebb emberről, történetről irnék. S hiába érdekesek a gondolataim, elmélkedéseim (hehhe :D), azért az mozdít előre, ahogy reagálok a környezetemre.
Úgyhogy most elégedett vagyok ezzel az egész blogzással.
Megtartom.
Pesto2
Azért enni kell, hát a mai ebédem is a tegnapihoz volt hasonló. Közben viszont benézett a konyhába Redhead, és áradozott a Barilla Pestóról majd mondta, hogy ők szokták szendvicsekbe is tenni, most a böjt miatt például mozzarellás pestos szendvicset eszegettek a férjével. Végülis valahol pestos csirkés receptem is van… ha megcsinálom, akkor legalább elfogy a kis üvegcse.
Ja, és ma mostam fogat ebéd után, így aztán a fenyőíz nem zavar. Máris két dologgal lettem okosabb, csak ebédidőben.
Képek
Mostanában rákattantam a PS-re. Ismerkedünk. Korábban nem szerettem. Úgy éreztem, nem fekszik az én Microsoftos termékeken edződött szoftverfelhasználói beállítottságomnak. Megszereztem hát a PSPt, mint fapados változatot, beleástam magam a neten mindenféle oktatóanyagokba, de annyira vérgagyi összeállításokat találtam, hogy azon vettem észre magam, a szofisztikáltabb PS-es cuccok egyre jobban érdekelnek. Úgyhogy bár grafikailag kétbalkezes vagyok, de a fényképmachináláshoz nem kell akkora nagy tehetség, hát belevetettem magam. Múlt héten gyártottam Dóriról egy helyes kis montázst, amit ki lehet nyomtatni, el is küldtem a szüleinek, most mindenhol az a háttérképük, gondoltam Húsvétra meglepem a nagyobbik hugomékat is a Lobival egy összeállítással. Sikerült megalkotnom a dolgot tegnap este (az ember leül molyolni és azt veszi észre, hogy elmúlt éjfél már megint), egész frappáns lett, gondoltam elküldöm valamely digitális fényképelőhívónak. Reggel még az egészet ki is írtam szépen a pendrive-omra, hogy itt első dolgom legyen feltölteni őket a netre. Erre mit hagyok otthon? Talált, elsüllyedt.
Pesto
Megboldogult bébisintér koromban találkoztam vele először persze, West Sussexben, mint ahogy egy csomó nagyvilági dologgal. Úgy emlékszem, ízlett. Aztán ugye az elmúlt években, hála Jamienek meg Juditnak nagyon népszerű lett itthon is. Hogy megvannak a hozzávalók és lehet csinálni. Egy ideje én is kajtatok fenyőmag után, főleg hogy van turmixom, nem lehet már semmi akadálya se annak, hogy csináljak. Végül azonban nemrég elcsábultam és vettem egy üvegcse Barillás Pestót (Pesto Genovese). Gondoltam, még mielőtt a kedvesnél is szerepelnék a dologgal, főpróbázom. Úgyhogy ma behoztam és azt ebédeltem. Nos… nem volt annyira rossz, de a páromnak biztos nem ízlene (nem egy tésztás fazon), és most olyan íz van a számban, mintha megrágcsáltam volna egy fenyőfát.
Vallomás
Nos, tegnap este bevallottam a főbérlőnknek is, hogy mi lakást találtunk és elmegyünk. Egész jól fogadta, csak még vacillál, hogy mi legyen a foglalónkkal, lelakhatjuk, vagy a végén visszaadja. Én inkább a lelakás mellett szavazok, mert akkor május-júniusban nem kell azt kifizetni, a pénznek meg úgyis van helye, úgy is mint ügyvéd, bankkiadások, költöztetés, kisebb bútorok. Azt hiszem, nagyon jól döntöttünk, hogy 3 éve két beígért kanapéra bútorozatlan lakásba költöztünk, mert most van ágyunk, klassz saját tervezésű íróasztalunk, komódjaink, csupán a konyhát (első lépésben hűtő) meg az étkezőt kell majd berendezni. A főbérlőék egyébként végül úgy döntöttek, hogy nem adják el a lakást, hanem továbbra is kiadják, ha tudok megbízható embert, akkor szóljak nekik nyugodtan. Mi végülis jól éreztük magunkat, a kisebb gondoktól eltekintve. Ami hiányozni fog, az a zöld, meg a Metro minden reggel az ajtó előtt.
Elmúlt
Amikor elhagytam a FSZEKet délelőtt, mintha egy régi ismerőst láttam volna, hátulról, vagy félig oldalról, s először azt gondoltam, megszaporázom a léptemet és odaköszönök neki, megkérdem hogy van, micsinál stb. Aztán hiába gyorsítottam bele, amikor egy vonalba értem vele, inkább tovább mentem és még csak rá se néztem, hogy tényleg ő volt e. Az elmúlt egy hónapban ez volt a második ilyen alkalom, hogy láttam valakit, akit ismertem, vagy ismerni véltem, és elszalasztottam a lehetőséget, nem mentem oda és beszéltem vele. Talán azért, mert úgy érzem, nem tudok semmi újat mondani, velem semmi nem történt, megvagyok, jól vagyok, ugyanaz a munkahelyem, a barátom mint az elmúlt 5 és fél évben. Ez már nem menő dolog manapság. Miért is lenne rá bárki kíváncsi? (ld. a blogstatisztikámat) Különben se voltam soha az a könnyedén csevegő barátkozó típus. Miről tudnék beszélgetni velük, még akkor is, ha vannak közös emlékeink, barátokon is osztoztunk.
1 Google mind felett
Már nagyon rég nem használtam az Altavistát, s úgy nézem, megváltozott rendesen. Kezd a Guglira hasonlítani, bár olvastam, hogy a Yahoo adatbázisán fog alapulni.
Rocksuli
Tegnapi moziműsor, nagyon jó film volt, Jack Black elvitte a hátán, a gyerekek nem azok az édes jópofa cuki kis amerikai kissrácok voltak, hanem mindenfélék és tehetségesek. Ráadásul nem ment el az egész a mindent megnyerünk és szupersztárok leszünk irányba sem. Még reális is volt. Utána persze megbeszéltük, hogy
a, Kázmért is kell majd zenére taníttatni, valamint
b, miért is nincs otthon nekünk klasszikus rokzenénk? Akkor a páromnak nem kéne állandóan Metallicára programoznia, mert betehetné mondjuk a Led Zeppelint is. Lehet, hogy majd apósjelölttől kérünk, ő gyűjti az ilyet.
Heti horoszpók
Azt mondja:
Tevékeny hétvégéje lesz, nem lustálkodhat annyit, amennyit szeretne, de cserébe élvezheti majd a munkája “gyümölcsét”. A pénzügyeiben pozitív változásra számíthat, érdemes lottót vennie…
Nos, ami a munkát illeti, a mai ügyelet a megaVIPesek miatt eléggé húzósra sikeredett. Az elmúlt hónapokban 5 hetes lottóval játszogattam, ma jár le, szóval még be is jöhet… vagy ma kéne venni ahhoz, hogy jó legyen nekem?