Tegnap este a születésnapi vacsorán kicsit túllóttünk a célon és már elég lett volna csak 1 desszertet rendelni kettőnknek, de én mohó voltam és magamnak is akartam egyet, így aztán nem is bírtam megenni és tuti párszáz kilót fel is szedtem. Ráadásul az éjjel mind a ketten hülyeségeket álmodtunk, a legjobb azonban az, hogy mindketten Láthatatlan Unokatesómékról. Igaz az én álmomban inkább a Brazil szerepelt, míg a pároméban persze a páros női fele 😀 Biztos azért, mert hazafelé a vendéglőből ők is szóba kerültek, hogy lassan megint meg kéne próbálkozni vele, hogy visszahívjuk őket, miután legutóbb lemondták a vacsorát.
Az étteremben egyébként megfigyelhettük, hogyan randiznak ifjú párok. Néhány esetben nem is csoda, ha az egymással ismerkedő felek nem tartanak ki sogáig egymás mellett. Ott volt a páros, ahol a lány vagy 30 digitális fényképet csinált a pasiról, vagy ha nem, akkor mobilozott, illetve csupán akkor beszélhetett a manusz, amikor a csaj evett. A másik asztalnál is ez volt a helyzet, mármint hogy a lány lyukat beszélt a srác hasába, de csak magáról, sőt ő rendelt, a fiú meg csak hallgatott és fizetett.

Holnaptól pár napig mega VIP-k fognak a gyárban mászkálni. Ennek fejében takarítottunk ma egész délelőtt az irodánkban, aztán délután már nem igazán dolgoztunk, nehogy a nagy rendet elcsesszük. Mentorom is rendetvágott a polcán, mire az Ejtőernyős megjegyezte:
Most nem látom a képernyőjét.
Hahh, legalább kibújt a szög a zsákból, hogy mindenki másét figyeli, csak a sajátját nem. Mentorom is rácsodálkozott a dolgora:
Miért akarja az én képernyőmet nézni?

Csak ma vettem észre:
Reklámmentesség kezdete: 2004.03.31 16:32:55
Reklámmentesség lejárata: 2005.03.31 16:32:55

Tovább fokozom antiszocialitásomat. Egész mindenki elment ebédelni a helyi kantinba. Én nem. Maradtam. Tartom a frontot, mondtam (utálnám itthagyni az irodát tök üresen).

Először nem is akartam írni a kérdőívről, de olvastam, hogy eléggé változó érzelmeket váltott ki a dolog. Jelentem én kitöltöttem. Biztos van koncepciója a kérdéssor összeállítóinak, hogy mi, azt legjobb ha ők tudják. Hatalmas irodalma van az ilyen kérdéssorok összeállításának, és akkor Babbie csak egy piciny pont. Vajon könyv, ahogy annak megírására való hajlandóságot Neverminder már egyszer jelezte, vagy cikk lesz belőle? Esetleg szakdolgozat. Mindenesetre elolvasnám, hogy mi is szűrődött le belőle. Szerintem abszolút az antipólusa leszek a véleménykutatásnak, mert nem találkoztam senki bloggerrel, nem is áll szándékomban és még sose vettem olyasmit amit egy másik blogger dícsért. Ha már itt koptatom a tollamat, izé billenyűzetemet, akkor szolgáljak javára valakinek. Persze személyes beszélgetésre nem megyek 😀

Azért egy bérgyilkosnak tényleg rengeteg problémája van, de nem a munkájával, hanem az életével.

Neki akadtak problémái a terapeutájával, főleg a vége felé, de egy dolgot nem szabad elvitatni tőle: voltak érdekes meglátásai.

Amikor leadtam a papírokat, a banki kontakt perszon azt mondta, hogy majd a következő héten (most már múlt) jelentkezik a munkatársuk értékbecselés okán. Persze se kép se hang nem volt a múlt héten. Már úgy volt, hogy rájukszólók, akkor most hogy van? Mikor hétfőn felkereste az értékbecslő az Eladót és leendő lakásunkat körbefényképezte. Úgyhogy a zaklatást elnapoltam holnapra.
Ma reggel telefonál egy pasi, hogy indulna Nyíregyháza felé és beugorna hozzám megnézni az ingatlanomat. Mondtam neki, ha velem akar találkozni ne menjen olyan messze, egyébként még nincs ingatlanom. Kiderült, hogy anyósjelölték házikóját menne feltérképezni, mondtam, hogy én megadtam az ottaniak telefonszámát, mert innen az irodából fogalmam sincs, mikor lesznek otthon. De neki csak az én telefonszámomat adták meg (akkor mi a fenének kellett apósjelölt mobilját megadni az űrlapon, talány). Végülis kibogoztuk a dolgot, szerencsésen letelefonáltam a vidékiekkel, hogy igen, tudják ma fogadni az értékbecslőt, aki talán már el is intézte amit kellett.
Holnap már csak azt kell megkérdeznem, hogy akkor mikor mire számíthatunk. Jah és beadni a főbérlőnek, hogy lelépünk a nyáron.

Nos most már tudom, hogy Keller és pszichiáterének a viszonya egészen másképp alakul, mint az Otthon véres otthonban.

Bolondok napja van. A párom szerint akár az én szülinapom is lehetne. Viszont ismerek valakit, akinek tényleg ma van a szülinapja. Jayne. Mindig is hangoztatta, hogy ez teljesen ráillik. Kérdés ugye, hogy azért lett őrült kicsit, mert ezen a napon született, vagy már eleve azért született ezen a napon, mert kicsit bolondos volt. Yoda

Az indexen már megint belee az arcodba reklám van, úgyhogy gondoltam megnézem, hátha akkor leszállnak rólam (nade nem). Szerintem ilyen idő mellett április végéig nem lesz nagy siker az új magnumszéria

Egerekkel álmodik, akiket neki kell eltaposnia, sokat utazik és persze modern new yorki révén pszichiáterhez jár. Ez biztos valami bérgyilkosbetegség, bár az ő dokija még nem tagadja le magát, mint azt Alan Alda tette Martin Q. Blank esetében. A kedves már kiolvasta a könyvet, ő nem volt elájulva tőle, nekem azonban egyre inkább tetszik. Ezek az Agavés fiúk tudhatnak valamit (a második Anita Blake sokkal jobb volt például, mint az első, remélem a harmadik is az lesz, és akkor Philip K. Dickhez én még el se jutottam). Ez a minőségi szórakoztatóirodalom elvük is szimpatikus.
Könyvkiadó, na az is lennék még szívesen.

Ezek a kanizsaiak egyszerűen képtelenek a fenekükön maradni. Most meg el kell határolnom magam az ex gimimtől?

Az elmúlt két napban kiélvezkedtem magamat, képeket nézegettem meg mindenféle filmelőzeteseket, anélkül, hogy Ejtőernyős beszólt volna. Ez főleg azért volt, mert szabin van a kolleganő. Holnap ugyan már jön, de az ügyeletünk pont ütni fogja egymást, úgyhogy nem sok vizet zavar megint. Csupán a csütörtök pénteket kell kibírnom vele a hátam mögött. Sajnos hiába klassz az íróasztalom új elrendezése, ha nem takarom ki teljesen széles hátammal (ha ha ha) a képernyő még mindig nagyonis látható, ső aztán ki nem hagyna semmit se…

Most kaptam:
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár igazgatója a következõ öt évben továbbra is Czupi Gyula, a közgyûlés mai döntése alapján, 24 egyhangú szavazattal.(A másik jelölt visszalépett.)

Közelgő húsvétra, gyereknapra szülinapra való tekintettel pénteken mikor megérkeztünk anyósjelöltékhez, nemcsak a párom kapott ajándékokat, hanem én is. Illatos gyertyát, meg egy papírt, amin egy visszaigazolt megrendelés volt, a Király visszatér DVD-jéről. Egyébként sürgősen ajándékot kéne nekem is venni a páromnak.

Úgy tűnik, hogy megoldódik a Húsvét szokásos problémája is, amit idén még fűszerez a párom szakdolgozata is (mind a 2). Eredetileg úgy volt, hogy maximum én utazok haza a szüleimhez, a kedves vagy marad itt és dolgozik, vagy a szüleihez megy, merhogy ott is van számítógép, ami Kanizsán ugye nincs és sajnos az a pénz se jött be, amiből laptopot terveztünk.
De ma beszéltem a hugommal, hogy ők felhozzák a mi szüleinket vasárnapra és hétfőre, meg a másik hugomék is jönnének hozzájuk háztűznézőbe, úgyhogy ott lesz a vasárnapi, vagy hétfői ebéd. Így aztán nem kell utazni, sőt nagy lelkesen bevállaltam, hogy segítek, sütök valamit, esetleg csinálok hatalmas tál salátát. Lobinak úgyse lehet elég kaját adni. S akkor még megspóroljuk az utazási költségeket is, mert majd a sógorom sofőrködik Pest és Délegyháza közt. Ha pedig így haladnak a dolgok, a Karácsonyt már tényleg lehet akár nálunk is tölteni. A saját lakásunkban.
A szerszámokat kedves megkapta most anyósjelöltéktől, merthogy esedékes a születésnapja is. Van tehát már festőhengerünk rúddal, csöpögtetővel, elektromos csavarhúzó, fúró és mindenféle kiegészítők hozzá (most épp a világért se jut eszembe a nevük).

Azt hittem, nyertem valami jegyet az origo filmkubnál, de csak vírust küldtek. hehh

Anyósjelölték a 15 órájukból a tavasz és kertimunkák miatt 6-ot még nem használtak el, hát előttünk a nagy feladat. Kedves elment konzultálni abszorbciós ügyben, én meg magyar MSNt töltök. Még van vagy fél óra vissza. Közben szerintem jobb, ha nem is csinálok mást. Esetleg Admirális. Mert azért el voltam világ életemben kényeztetve azzal a munkahelyi duplaszélessávú internettel, s ez a modem kicsit őszítő tényező. Az új lakásba majd nekünk is lesz otthoni net. Húha…

A könyvek amióta az eszemet tudom, szerepet játszottak az életemben, ahogy a városi könyvtár is. Nagyszerű gyerekkönyvtára volt, egy teljesen jófej könyvtárossal, alig vártuk, hogy mehessünk azokra a foglalkozásokra, amiket ő tartott. Kevés volt persze az az egy óra, de ennyi jutott. Rendszeresen nyertem jutalomkönyveket is, amikre mindig büszke voltam, mert azokat csak különleges alkalmakkor osztották, mondjuk olyan vetélkedőn, ahol nemcsak a mi csoportunk, óvodánk vett részt.
Általánosban is rendszeresen látogattam a műintézményt, de hamar megpróbáltam bejutni a felnőtt részlegre is, ami az emeleten trónolt, ahol galériázott polcok is voltak. De nem mehettem oda, csak néha, ha aput elkísértem és nem volt szigorú a ruhatáros néni, mert előfordult, hogy kint kellett megvárnom apukámat, aki bent válogathatott a sok-sok kötet közt.
Biztos kompenzálni akartam, hogy engem ott mellőznek, s azért lettem az iskolai könyvtárban ötödikes koromtól kisegítő (imádott Ancsa néni mellett). Miután elkezdtem zsebpénzt kapni, ha nem mozira, akkor könyvekre költöttem a filléreket.
A gyerekkönyvtárban lassan már nem volt, mit olvassak, hiszen addigra már szinte kívülről tudtam anyu 100 híres regény című könyvében szereplő sztorikat, s alig vártam, hogy végre az igazi Tom Jonest, Vörös és feketét vagy az Amerikai tragédiát is elolvashassam.
Úgyhogy amint kiiratkoztam az általános iskolából, az évzáró után az első utam az emeleten lévő felnőtt könyvtárba vezetett, ahol feltankoltam rendesen nyárra olvasmányokból. Az első évben még nem is érdekelt más, csak a jobboldali terem, ahol a regények, meg a szépirodalom volt. Aztán másodiktól felfedeztem a másik oldalt is, ahol meg az olvasóterem plussz a szakkönyvek voltak: zenéről, irodalomról, filmről, színházról.
Mire eljuthattam volna oda, hogy feljussak a galériára és megtudjam, ott milyen könyvek is kaptak helyet, a könyvtár elköltözött. Az épület, ahol volt, életveszélyessé vált. Főleg az emelet.
Mert a földszinten a gyerekkönyvtár még maradt egy darabig.
A könyvtár az alsótemplom melletti volt apácazárdába költözött, ahol vastag falak, aprócska ablakok, kis szobák és hosszú, nagyon hosszú, szűk folyosók voltak. Igazi labirintus lett a könyvtár, mert a kanyargó folyosókra kerültek a könyvektől roskadozó polcok.
Főiskolásként aztán még a színfalak mögé is beláttam, hogy próbál vegetálni az intézmény.

Így aztán, mikor véglegessé vált, hogy tényleg épül új könyvtár, s hazalátogatva láttam is, hogy épülget, hiába mondtak sok minden rosszat a törtető új könyvtárvezetőre, azért mégis az ő érdeme volt az az épület, ami tavaly az összes szakmai díjat elvitte. Mert tényleg, mint kisvárosi könyvtár hosszú évek nehéz körülményei után is képes volt fenntartani magát, a főiskolások, egyetemisták még mindig járnak haza azért, mert megvannak azok a könyvek, amiket máshol nem tudnak beszerezni, s most már minden modern és akárhogy is, az a mokány kis ember fontos tényező volt ott az elmúlt 10 évben. Még az egy százalékomat is adtam már nekik, idén is, például. Mert megérdemelték.

A könyvek és a könyvtárak mindig is fontos szerepet játszottak az életemben, nem mindig akarom birtokolni a könyveket, persze jó lenne, ha a főiskolás évek alatt megalapozott könyvtáramat végre magam mellett tudhatnám és lenne helyem, hogy tovább gyarapítsam, de tudom, hogy egy jó könyvtár értéke felbecsülhetetlen.
A Kanizsai is az volt, nehézségek árán fenntartotta a színvonalát de nem biztos, hogy politikai okokból, csakúgy mint annyi mindent az elmúlt 15 évben nem tesznek tönkre hozzá nem értők, akiknek egy dolog van a kezüben: a hatalom.