Körlevelet akarok

Ha valaki tud olyan körlevélről, ami szépen, komótosan finoman, humorosan stb. megfogalmazza, hogyan kell viselkednie egy munkatársnak (pl. ha beteg és állandóan szipog, akkor vagy fújja ki az orrát, vagy menjen haza ; ne bámulja folytonosan a másik képernyőjét ; ne hallgatózzon telefonálás közben ; ne szóljon bele magánbeszélgetésbe stb.) az küldje már el, hogy disztributálhassam a kollegák között. Különben kénytelen leszek magam megírni és úgy csinálni, mintha sokadik forward lenne. Mert hátha Ejtőernyős észreveszi magát. Vagy nem.

Continue Reading

Cinema

Már nem emlékszem melyik ismertetőbnen, kritikában olvastam, hogy a Karib tenger kalózai Indiana Jones óta az egyik legjobb kalandfilm, de igazat kell adni. Persze az egész nem ért volna egy lyukas garast se Johnny Depp nélkül, bármennyire is szép a két fiatal brit reménység, és jó a forgatókönyv.

Continue Reading

Rózsák

Tegnap volt szerencsém kézbevenni, olvasgatni, végignézni Madonna könyvét. Egész helyesek a rajzok és igazából a sztori van olyan jó mint bármely hasonló mese. Mindenesetre a keménykötésű gyerekkönyvárak még nyugaton is elképesztőek.

Continue Reading

Mrs. D

Jómagam is felkaptam, hogy jéééé megint kiadták a Mrs. Dallowayt végre, ami után hála az Óráknak hatalmas lett a kereslet. De csaldottan tettem vissza a polcra, mert nem lett újrafordítva és bár már a nyáron kölcsönkaptam Cicától a Virginia Woolf kötetet, nem bírtam továbbjutni az első oldalon. Barrrrrbieval ellentétben én nem voltam képes felfedezni Tandori fordítása alatt az eredeti szép szöveget, úgyhogy inkább várok az angol kiadásra, mert ígéretet kaptam, hogy lesz az is.

Continue Reading

Zoo

Állatkertbe péntek délelőtt is meglepően sokan vannak. De azért nincs tömeg. Nagyon meg tudtuk szerettetni magunkat a zsiráfokkal meg tevékkel, miután vettem Dórinak egy csomag csemegét, hogy ne a többiek elpotyogtatott maradékát szedegesse a földről. Aztán végül a legnagyobb sikert a nyalóka aratta. Ugyanis miután megkapta, fél órát elücsörgött az oroszlánok közelében a padon és azt eszegette. Lelkesen kínálgatott engem is, s persze a vége az lett, hogy mind a ketten nyakig ragacsosak lettünk. A kávézóban is vigyázni kellett a nyalókára, szépen visszacsomagolni és mindig szem előtt hagyni az asztalon. Biztos nagyot aludt aztán délután. Legszívesebben én is a példáját követném, de nem lehet, mert ügyelek.

Continue Reading

1 nap Köcsöggel

Hiába értem oda korábban, volt még hely mellettem, odaült. Ez persze hagyján volt. Közben megbeszéltük, hogy lenne néhány kérdésünk az előadókhoz, hát menjünk oda hozzájuk a szünetben. Ok. Ment elől, nyomta a névjegyét, előkészítettem a sajátomat, beszélt és még véletlenül se mutatott be, hogy ez itt Lobo a kolleganőm, úgyhogy a második ilyen alkalom után fogtam és otthagytam, elmentem inkább ebédelni.
Ott is utolért és elmesélte, míg a helyi büfében vett szendvicsünket majszoltuk, hogy tavaly milyen szupi svédasztal volt terítve amikor még csak eladni akarták az emberek nekünk a cuccot, most hogy megvettük és továbbképeznek, már csak 250 forintos fejpénz jutott.
Azt mondta, hogy ő inkább hazamenne, más útvonalon, nekem meg ha útba esik, meg úgyis korábban lett vége a továbbképzésnek és szélnekeresztettek, talán behozhatnám a repianyagokat a céghez. Hát persze, mondtam, ezzel otthagytam őt valami régi ismerőssel még dumálgatni.
A busz azonban pont elment az orrom előtt, vártam vagy 10 percet a következőre, olvasgatva a japán túristák mellett a buszmegállóban, s kit láttam rajta, amikor felpillantottam a könyvemből, persze háttal nekem, messze a busz végén?
Naná, hogy Köcsögöt (nem volt nehéz kitalálni) mindenesetre nagyon jellemző volt ez a nap az ő kis aknamunkás smucig buta lényére:D
Ez most jólesett a májamnak.
Megyek postolok még egy verset, aztán irány haza, talán könyvtárba meg fordítok és rittyentek valami vacsit. Holnap lehet, hogy Zooba megyek Dórival.

Continue Reading

Okos leszek

Holnap ugyanis továbbképzésre megyek, méghozzá Köcsöggel. Valahogy túlélem. Lehet, hogy kések, hogy ne az elején érjek oda és akkor nem kell legalább mellette ülnöm, elzárkózhatom tőle, attól, hogy ismerem. Talán valami egyéb ismerős lesz ott, akivel aztán ellehetek és ignorálhatom Köcsögöt. Persze amilyen rendes vagyok szó nélkül fogom kibírni vele a napot. El ne felejtsek eltenni néhány névjegykártyát, hátha villogni kell.

Continue Reading

Lottó

Kedves tegnapi hozzáfűznivalója a nyereményemhez: Nagyszerű, akkor ezen a héten hármas találat a cél, jövő héten a négyes, aztán az ötös!
Egyébként a nyereményen vettem egy kék cserép salátástálat, amiben sütni is lehet, meg egy üveg pezsgőt. Ezzel a nyakára is hágtunk a 2es találatnak, amit még fel se vettem.

Continue Reading

Önünnep

Nagyon rendes vagyok, mert nemcsak tegnap, de ma reggel is képes voltam korán kelni, hogy a 7-es órára menjek tornázni. Igaz ugyan, hogy 10kor már legszívesebben ágybadőltem volna, de hősiesen kitartottam 11ig. Ma talán még tovább is, mert este jönnek a Láthtatalan Unokatesómék a kezdő HTML órára.

Continue Reading

Bevétel

Itt van mellettem a kis kockás füzetem, amibe mostanában jegyzetelgetem a fontos, meg kevésbé fontos dolgokat. Mivel jól elfér a táskámban, a papírjaimat is itt tartom, de munkaügyekben is hordom magamnál. Feledéknység ellen használnám, hogy nyomon kövtehessem a feladataimat, mert gyakran fogadok el, meg stb. dolgokat, amiket aztán elfelejtek, ezért utolsópillanatozom. Na meg a nagy lakásvásárlás projekt offline dokumentálására is kiválóan alkalmas lehet. Most éppen kidobáltam volna belőle a lottószelvényemet, de előtte még ellenőriztem, hogy nincs-e véletlenül találatom. De van, méghozzá 2-es. Ami ugye 861 Ftot jelent. Ezt ma este valamivel meg kell ünnepelni.
Egyébként imádom a páros számokat, a páratlanokat nem, ezért rendszerint páratlanokat szoktam beikszelni ha veszek szelvényt (kizárólag félmilliárd felett), de a mostani 5ös csak páros volt. S nekem akadt kettő is.
Azért nem irigylem azokat, akiknek az elmúlt hetekben négy találatosa volt, csupán 1 számmal maradgattak le a másfél két két és fél stb. milliárdokról s helyette a szemüket alig 1 millióval szúrják ki. Azt hiszem, nagyobb infarktusveszély, mint az ötös.
A hétvégén ugye live nézhettük a lottóhúzást. Ilyen alkalmakkor mindig kedvem támad a Waking Ned Devine nyitójelenetének eljátszására 😀

Continue Reading

Második

Tegnap is voltam lakástnézni, de ez egész korrekt volt. Persze nekünk nem felelt meg, de semmi hazugság nem volt abban, amit megbeszéltünk. Korrekt, őszinte csaj volt, persze saját lakás. A hely, környék szuper, valami ilyesmit szeretnénk, de hát Zugló, úgyhogy nem csoda. Nagyon föld alatti volt azonban maga a lakás, kicsi konyha, nem sok lehetőség a variációkra, beépített szekrényekre stb. Korábban albérletnek volt kiadva, annak nagyon is megfelelő, illetve 1 személynek. Ám ezek már nem mi vagyunk. Folyt köv.

Continue Reading

Grrr megint

Ejtőernyős már nemcsak a monitoromat nézi, de a telefonjaimat is hallgatja. Ami hagyján, mert ugye közös légterű irodában ez elkerülhetetlen. De legyen szíves ne kommentálja a magánbeszélgetéseimet, miután leteszem a kagylót. Én se szoktam.

Continue Reading

Őszi reggel

A 7fő reggel hatásának megduplázásához persze az is hozzájárult, hogy 5kor kellett kelni, mert jött a vonat. Szerencsére egészen jól sikerült aludni az úton, a reggeli ICken egész kellemes, hogy mindenki el van pilledve és még a mobilosokat is csak úgy 8 fele kezdik el zaklatni az ismerőseik. Hazafelé szombat reggel összefutottunk megint B barátnőmmel. Kaptam tőle egy ingatlanos ügyvédcsaj telefonszámát, mert hogy ő a tavasszal 1x már majdnem megvett egy lakást, de aztán a tulaj addig-addig kötögetett bele a szerződés minden pontjába, meg addig-addig szarakodott és állt elő különlegesebbnél különlegesebb kívánságokkal, hogy a végén nem írtak alá semmit. Azt mondja B, hogy még mindig rá-ránéz a lakásra, hogy vajon mizujs, de láthatólag senki nem vette még meg, mert a redőnyök le vannak engedve. Egyébként a tulaj valami siófoki srác volt, akikről köztudott (bár én ekkor hallottam először), hogy nem normálisak.

Continue Reading

Időjárás etc

Nem volt kertyparty, több okból sem. Egyérszt anyu vasárnapra akarta, hogy addigra együtt legyen a család. Csakhogy a Horvát tengerpartról hazatérő hugom a barátjával csak a szombat estét töltötte nálunk, aztán mentek vissza lakhelyükre. A kőműves pedig nem fejezte be a munkát a telken, ráadásul a szombat nem úgy nézett ki, hogy vasárnap jobb lenne időjárásilag, pedig az volt. Azért volt otthon minden. Főleg az unoka, meg róla készült rengeteg fénykép és végre majd mindenkivel végignézettük a nyári kirándulásainkról készült képeket. Lehet, hogy vityillóavatás csak tavasszal lesz.

Continue Reading

7vége

Na persze megint romlik az idő. Pedig a programban az szerepel, hogy vasárnap végre együtt lesz az egész család és felavatjuk anyuék telkét (Amit tavaly vettek és most lett kész a vityilló felújítása. Állítólag a nagybátyám megpróbált telefonfülkét szerezni budinak, kíváncsi vagyok, összejött-e neki) meg a tavaly tőlünk kapott bográcsát. De ahogy most elnézem az időt, lehet hogy megint csak 4 fal köztt kell valamit kitalálni.

Continue Reading

Késtem

Sikerült majdnem elkésnem a búcsúztatóról. Délelőtt ugyanis elmentünk a kedvessel neki farmerdzsekit nézni, majd elváltak útjaink. Hazaérve gondoltam, van még időm játszani egy kicsit a HMMIV pályámmal, amibe aztán annyira de annyira bemelegedtem, hogy végül késve indultam el a 2-re kiiírt bulira. De ideértem. Fotóztam. S még mindig dolgozom.

Continue Reading

Megin búcsú

Raktárosmackónkat holnap búcsúztatjuk hivatalosan. A múlt pénteken ő hívta meg azokat, akiket megkedvelt ittléte alatt. Most mindenki ott lesz. Nyilvánosan. Meg lesz valami megbeszélés is. Redhead visszajött nászútjáról, főnéni nem örül, hogy meg akarja változtatni a nevét (kicsit durván elszállt a boss az ír-amerikai csaj utálatában, főleg így mögötte, amíg nem volt itt, pedig az egésznek egyetlen baja van, Köcsög, aki 0 segítséget adott Redheadnek, mikor a macska távol volt, aztán csak dörzsöli a kezét, hogy má megint megfúrt valakit), gondolom lesz más probléma is. Kitaláltam, valamit sütök, készítek az öreg tiszteletére. Úgyhogy nem fogok este unatkozni, mert úgyse szokott úgy menni semmi, ha a kedves is ott van a konyhában. Sietek, hogy még nyitva találjak boltot, ahol vehetek muffinpapírokat, a végső megoldásként, mert azt még álmomban is meg tudom csinálni.

Continue Reading

Szabad Szerda

Természetesen egy nap alatt még nem találtam lakást. A metrón utazva azonban összefutottam egy volt csoporttársammal, aki azt mondta, hatalmas élmények várnak rám, meg kéne írnom majd a lakásprojekt történetét. Mamacash (tényleg az nem derült ki, neki lett e fedél a feje felett) anno még írta, hogy fényképezőgéppel kell menni nézelődni. Végülis megtehetem, elvégre gép van, kifogásnak meg nagyon jó, hogy egyedül nézelődöm, de azért ketten költöznénk, és másik felemnek is látni kéne mire dobáljuk ki a pénzünket. A gép most már otthon van, miután Cicáék megutaztatták, úgyhogy használható.

Délután megvettem a sportzsákot. Persze ezzel megint úgy jártam, mint minden mással. Mire én kitalálom, hogy mit szeretnék, mi lenne jó, kényelmes, passzolna, tetszene, tudnám használni, addigra pont olyan nem kapható sehol. Amolyan tengerészzsákot szerettem volna, de nem volt, úgyhogy most van egy Nike tornazsákom a tornacuccoknak.

Aztán fél öt körül már erőst arrafele járt az idő, hogy nekiálljunk dolgozni a párommal. Erre háromnegyed ötkor elment az áram a házban. Vártunk, vártunk, amíg még világos volt olvasgattunk, telefonálgattunk, aztán kezdtünk egyre idegesebbek lenni, hogy nemcsak azért nincs áram, mert valaki villanyosmunkát végez valahol a házban és lekapcsolta. A legbosszantóbb persze az volt aztán, hogy a fele házban volt villany, a másikban nem. Néhány elégedetlenkedő lakó próbálkozott palotaforradalommal, mert a közös képviselő éppen 4 műszakban dolgozott és volt képe vészhelyzetben magára hagyni a házat. Valamikor fél kilenc körül, már gyertyafényes romantikus vacsoránkat fogyasztva egyszercsak meghallottuk a hűtő berregését. De aztán már nem dolgoztunk és a vacsit továbbra is hangulatvilágításnál fogyasztottuk el.
Hmmm, most látom, hosszú, tagolatlan post sikerült, amit úgyse olvas el senki, hát megyek és betagolom.

Continue Reading