Túristák

Egy fiatalember az újságosnál lestoppolt és megkérdezte, hogy tudok-e angolul. Mint kiderült, telefonkártyát akart, simát, de az újságos csaj egy NeoPhone-osat adott neki, s mivel már kibontotta nem akarta visszavenni tőle, vagy másikat adni helyette. Az újságos gondolva, hogy külföldre akar telefonálni a manusz adta ezt neki. De a srác csak valami vodafoneos számot mutogatott. Fel volt dúlva, ami érthető. Az újságos is. Mielőtt azonban lerendezhettük volna ab ékítés és közös megoldástalálást még egy agresszív hölgy közbelépett, akit felháborított, hogy a turista követelte, hogy adjanak neki másik kártyát. Hogy mi lett a dolog vége, nem tudom, ott hagytam őket. Mert nem akartam, hogy rajtam, szegény tolmácson csattanjon az ostor. Nem oldottam meg semmit. Közben azért kiderült, hogy az újságosnak volt 500 forintos sima matávos telefonkártyája is, de inkább a 2000-t érőt sózta a fickóra. Szóval nem jöttem igazán be, mint dolog elsimító, takarító.

Viszont, tudjátok honnan lehet felismerni a nagy melegben a cseh túristákat? Ők ásványvíz helyett a kezükben sörösüvegekkel mászkálnak Budapesten.

Continue Reading

Dóri front

Dórinak a múlt héten megtükrözték a tüdejét, merthogy szinte egész télen mindenféle köhécselős betegsége volt, alig bírt kilábalni egyikből, máris elkapta a nátha a másik oldalról. Mondták rá, hogy kihordott tüdőgyulladást lábon, arcüreggyulladást stb. De most kiderült, hogy az van, a tüdejének az egyik oldalát könnyedén le tudja zárni egy nem tökéletesen fejlődő hörgő. Ezért aztán könnyedén elkap minden náthás betegséget is, tehát nem mehet gyerekközösségbe.
Nos a bölcsöde projektnek tehát lőttek. A doki felajánlotta a hugomnak, hogy akkor visszaírja gyesre gyedre vagy mire, de az építkezés miatt, amibe most belevágtak ez nem az igazi megoldás. Úgyhogy most bébiszittert keresnek, aki heti kb 3 napot tud a kiscsajra vigyázni.
Jelenleg persze a nagyi van itt fönt az unokával. Pénteken látogattam meg őket, kiértem kb. 10re, anyu még mindig pizsamában, merhogy ő fürdés nélkül új ruhába nem bújik és a Dóri miatt reggel hét őta nem volt ideje lezuhanyozni. Nosza lekötöttem a gyereket, elbújócskáztam vele (be mellé a függöny mögé), tízóraiztattam, stb. hogy szülőm tisztálkodhasson és cigizhessen végre. Aztán persze munkába kellett mennem és estig csak kettesben voltak, de túlélték.

Continue Reading

Vasárnap

Az teljesen olyan volt, hogy jobbat nem lehet kívánni. Meg az egész 7vége. Leszámítva, hogy dolgozás volt, de még az is végetért háromkor. Késői ebéd, gyros tál, a Töröknél, ahol már amikor belépünk a csajok tudják, mit fogunk rendelni. Majd megkaptam a Mátrix revisited DVDt (születésnap és az e héten esedékes névnap mián, jobb is, mert nem sikerült összehozni, hogy kedvessel együtt elmenjünk és kiválasszuk álmaim nyári táskáját, ami egyébként is nehéz ügy, mert sose lehet olyat kapni, amit elképzelek). Persze a hétvégi DVD nézegetés csak abból állt, hogy néztük a dobozt, mert maga a lejátszó a nyári budgetből fog a gépbe kerülni. De a kedves levadászott HMMIV kampányt is nekem, amivel teljesen lekötött, úgyhogy a szombati vacsorát és a vasárnapiebédet is neki kellett megalkotnia. És a desszerttel még kalóriáktól is szabadultunk meg. Álmosító délután és korai lefekvés. Nem is érzem, hogy hétfő van.

Continue Reading

A munka dandárja

Tegnap este is munka, meg ma délelőtt. Bár elvileg később kellett nyitnunk, ugyanis ahol a szerverünk van, abban az épületben áramkimaradás volt és hát adatbázis nélkül kicsit működésképtelenek vagyunk. Szóval 11ig ígérték az áramszünetet, Redhead azt javasolta, nyissunk akkor fél órával később, hogy a számtecheseknek legyen idejük a szervert rebootolni. Persze félkor még minden tök süket volt. Kiderült, hogy még vagy háromnegyed óráig áramszünet lesz, addig próbáljunk adatbázis nélkül élni. Megtettük.
Kész szerencse, hogy hiába ez a korai nyitvatartás hétvégén is, alig lézengünk páran a gyárban. Így komolyabb fennakadást nem jelentett a dolog. Most már minden a helyén van, működik és netezhetek nyugodtan, mert munka az nincs. Ezért szeretem az ilyen szombat délelőtti ügyeleteket. Egyébként megállapítható, hogy tiszta szerencsém volt, hogy titkos álmaimmal ellentétben a boss néni nem emelt ki SZS helyére (mert bármennyire nem vagyok főnök alkat, azért persze megfordult a fejemben a lehetőség, s úgy képzeltem, mint régi motoros, aki sok mindent átéltem már itt, hozzá tudnék járulni a gyár fejlődéséhez), mert akkor első dolgom lenne hülye ötletekkel és intézkedésekkel előállni. SZSnek is voltak abszolút feleslegesen kiadott feladatai, amelyekkel nem ment egy fikarcnyit se előre az élet, és ugyanez megfigyelhető most is. Redhead mindenkinek személyesen nyomtatta ki, és adta a kezébe azt a bizonyos Style Guide-ot, ami az intézményi levlistán is el lett küldve, csak hát a legtöbben átnézték, majd törölték, mert úgyis fenn van a közös szervereken. Most pedig kitalálta, hogy a könyvek élettartamát úgy lehetne növelni, ha azokat a köteteket, amelyek túl nagyok és nem férnek be a polcokra, s elfordítva vannak, azokat mind mind a gerincükre kell fordítani, ugyanis eddig a gerincük volt felfelé, s bár úgy tökéletesen láthatóak voltak a rajtuk lévő jelzetek, sokkal jobban megroggyantak a borítók és a papírok, és sokat kellett köttetésre fordítani. Úgyhogy most a nagy harci feladata a kisegítőknek, hogy véghezvigyék ezt a munkát, azaz menjenek körbe és fordítsanak át minden nagyméretű könyvet a gerincükre. Ezek a kötetek persze a gyűjtemények kb az 1 ezrelékét teszik ki, ki lehet számolni a hatalmas megtakarítást.

Continue Reading

Születésnap

Megáll az eszem, Joan Collins ma 70 éves. Itthon lehet, hogy jobban ismerik a testvérét, a bestseller író Jackie-t, viszont a 80as években, amikor nyugati sorozatokat csak az Osztrák meg a Jugó tévén lehetett nézni (ez utóbbit azért is bírtam, mert minden, még Garfield is feliratos volt, azaz lehetett angolt tanulni), A Dynasty nekem nagyon bejött. A kapitalista felsőosztály, hülye intrikákkal, de mindig marha elegáns ruhákban, csodás sminkkel, jóképű pasikkal na meg Heather Locklear-ral, mint Sammy-Joval, amit nagyon pöpec névnek tartottam. A főgonosz persze Alexis volt, akit Joan Collins játszott, mindig talpig sminkben, szőrmékben és feltupírozott hajjal. Hihetetlen, hogy 70 éves, mert még mindig kinéz valahogy, nem igazán nagyis. Happy Birthday!

Continue Reading

Embertípus

Karrier teszt alapján a következő embertípusba tartozom:

Az Ön által felépített rendszer szinte alkalmazhatatlan a mindenapi életben, több bajt hoz Önre, mint amennyi eredménnyel jár. Valószínűleg túlságosan befolyásolható, és könnyű becsapni Önt. Legyen sokkal tudatosabb, amikor emberekkel találkozik, és ne hagyja, hogy az érzelmei alapján ítélkezzen emberek felett.

Continue Reading

Esti ajánló

Akinek nincs jegye a Mátrixra, nem dolgozik, nem bulizik és van tévéje, az nézze meg az Utolsó Mohikánt, Daniel Day Lewis-zal. Ráadásul az M1en jáccák, szóval még reklámok se fogják zavarni az élvezetet.

Continue Reading

Eddig nem sok jó

Az Újratöltésről. Vagyis a PestiEst kritikája kivételesen nem annyira ironikus, bezzeg az Index lehúzta. Kerestem a Mancsba is az 1 csillagot, de majd biztos a jövő héten lesz. Viszont már 43 hibát találtak a filmben. Ja meg persze vannak pletykák. De ki nem kakilja le? Majd saját szemnek hiszek. Be kéne rekesztenem a filmmel kapcsolatos írások olvasgatását és majd jól megformálom a magam véleményét.

Continue Reading

Ez van

Csóró vagyok, mindig is így volt. Alig egy hete azonban úgy nézett ki, hogy egész jól alakulnak majd a dolgok. Lesz kis pénz, és lehet majd rá felvenni kölcsönt amivel lakás is lesz. Végre saját. Persze a kormány az nem így gondolja. De én tipikusan az vagyok, aki képtelen új lakásra befizetni, s párhuzamosan nyomni a törlesztést meg az albérletet, amíg bele nem költözhetek az új, hibátlan, csilivili de rohadt kicsi kis lakásomba, ha közben nem megy tönkre az építtető, kivitelező stb. Úgy gondoltuk, veszünk egy használt lakást, esetleg kipofozzuk. Továbbra is így lesz, csak éppen jobban fog rámenni a gatyánk. A nagy lelkesedésem kicsit lelohadt.

Continue Reading

Kedvenc Könyvek

A BBC csinált egy felmérést a 100 legkedveltebb könyvről, íme itt vannak ABC sorrendben. Aztán meg volt ugye tavaly az Olvasás éve alkalmából itthon is egy szavazás, amiről szintén készült egy top tíz. Ha összehasonlítom, a magyar listákkal egész jól állok, csak a Nyomorultakat meg a Márait nem olvastam. Viszont a két lista közt rengeteg különbség van. Az angoloknál van sok gyerekkönyv, nálunk meg szinte Csak kötelező olvasmányok, ami a magyar regényeket illeti. Ez vagy nem vall nagy fantáziára, vagy kevés más magyar szerzőt olvasunk. A külföldi irodalomban nagyobb a szórás, bár nem értem, hogy kerülhet ennyire egy helyre Harry Potter és Jean Valjean. Nem hiszem el, hogy ugyanannyian olvasták a kettőt. Az utóbbira biztos sznobságból szavaztak 😀 )hogy legyek rosszmájú).
Az angoloknál pedig hiányolom Virginia Woolfot, Vonnegutot, Ecot és Nick Hornbyt. De azért lévén a százas lista itt nagyobb a szórás.

Continue Reading

Matrix

1999 májusa teli volt az új Keanu Reeves film előzeteseivel. Hé, a pasi végre coolul nézett ki, annyi évvel a Speed után úgy tűnt, megint sikerül valami jóban megjelennie. Szóval meg kell nézni. Washington DC Union Station mozija, mert ott olcsó volt. A nézőtér hetven százaléka színesbőrű. De hát az egész eszméletlen volt, fütyültek, tapsoltak, izgultak. Magával ragadott. Le is dorongoltam a csajt, aki aztán inkább megvette videón utcai árustól, mint eljött volna velem a moziba. Jöttem haza és meséltem róla, s aki már látta valami kalózverzióját letöltve a netről az szintén várta az augusztust, amikor végre itt is megjelent.
Nos, már vannak akik látták itthon is a várva várt másodikat, máris megy a nagy fikázás, a fanok félnek, hogy uhh uhh elszarták, hogy nem kellett volna folytatni. De nem érdekes, el kell menni, megnézni, és saját véleményt alkotni. Persze a nagy nagy hype miatt, ami körülveszi tuti csalódás a többségnek. De ha az ember mondjuk alábbadja a dolgokat és csak cool bőrcuccokat akar látni, na akkor tutkó nem fog csalódni. Felkészülésnek mindenesetre megnéztem ma délután újra az első részt. Ha igaz, hogy a bratyók eleve három részesre tervezték, akkor azért van még min elgondolkozni. Mi van, ha az Oracle amikor azt mondja, hogy egyikük (Neo oder Morpheus) meg fog halni, akkor úgy gondolja, hogy 3 részen belül? Nem csak egyen? Ha? Ha? AKkor bezzeg lehet várni novemberig, hogy mennyi krisztusi utalás van a filmben. Lesz e még feltámadás, esetleg Trinity szeplőtlenül megfogan-e. Még legalább egy hétig rághatom a körmömet, mert nem akarunk elmenni a tolongásba. Addig is befogott füllel fogok járni 😀 Egyébként meg le van kakilva, ki mit mond, majd akkor ítélek, ha megnéztem én is.

Continue Reading

Film, álmok, stb.

Tegnap megnéztük a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alattot. Egész korrekt vígjáték volt, persze akadt néhány idegesítő dolog benne (minden csaj laposmellű és überkozmó volt), s nem kellett volna szinkronizálni, vagy legalábbis hagyni lehetőséget szinkronizálatlanra is. Megfigyeltem, hogy mostanában csak a legritkább esetben végződnek házassággal még az amcsi vígjátékok is. Nincs hófehér habos babos ruha, hacsak nem tényleg e körül forog amúgy is az egész történet.
Míg a kedves azt álmodta, hogy ma meg fog bukni a vizsgáján, addig én valami Mátrixosat. Felváltva voltam Trinity és Neo benne, hol mindenféle csodás dolog esett meg velem (amilyen a filmekben, trailerekben a trükkmestereknek köszönhetőek), hol meg azon agonizáltam, hogy nem igazán a legnagyobb életbiztosítás az Egyetlen egyetlenének lenni, s közben terhes is voltam (ld. Carrie-Ann Moss domborodó pocakja)

Continue Reading

Helyi stílus

Megkaptunk egy alapos leírást arról, hogyan kell mindenféle stílusokat használni a gyárban, hivatalos levelezésben, memók írásában mire hogy hivatkozzunk stb. Tiszta Chicago Manual of Style. Valaki nagyon ráért, állapítottuk meg kollektíve, hogy kidolgozza, hogyan használjuk leírásokban az időt, neveket, központozást stb. Most csak azt nem tudom, hogy a tíz éve épülgető adatbázisunkba akkor most visszamenőleg eszerint kell javításokat elvégezni? Remélem nem.

Continue Reading

Álomkór

Szombat óta szenvedek benne. Hajnalban keltünk, mert utaztunk anyősjelöltékhez, s mivel a MÁV megint kerüli az ICkkel Ceglédet, a vonatok húsz perccel korábban indulnak, s visszafele se állnak meg Köbányán, pedig az nagyon kotta lenne. Nagyjából aludtam az ICn, aztán a InterPici helyett beállított hétköznapi kispiroson is. Majd ebéd után legalább három órát. Pedig nem szoktam hétvégén ebéd után ledőlni és aludni. Ahhoz nagyon fáradtnak kell lennem. És szombat este is éjfél körül elaludtam a könyvemen, ami szintén nem szokásom (igaz mondjuk, hogy Ross King Ex libris című regénye, amit Rózsa neve klónként reklámoznak, nem kötött le.) Vasárnap ebéd után megint aludtam vagy egy órát, és ma reggel visszafele a vonaton szintén kisebb nagyobb megszakításokkal képtelen voltam nyitvatartani a szememet. Remélem, elmúlik. S csupán tényleg csak extra fáradtságomat pihiztem, szusszantam így ki.

Continue Reading

Ruha!

Délelőtt el akartam menni, hogy hatalmas köröket teszek mindenféle nyári felszerelés beszerzése érdekében. Nos végülis elsősorban a különböző turkálókba és antikváriumokba sikerült beugranom. Végülis a napi mérleg, hogy hulla nagy örömömre sikerült a Ruhagalériában tök jó nyári ruhát vennem, a kedvenc fazonom, egyszerű, lenge, hosszú, ujjatlan, kényelmes és kábé a harmada volt mint bárminek ami addig tetszett. Na meg persze vettem antikváriumban könyvet is 😀

Continue Reading

Tsupa fizika az ideg

Na mintha az elektronyos kisüléseimet megérezte volna a boss néni és a délelőtti meeting közben odacsúsztatott nekem egy papírt, hogy 8% fizetésemelést kaptam. Merhogy Redhead nem kap annyit mint SZS és abból a maradékot szétosztotta. Biztos másnak is jut, persze. Na erre fel természetesen jobbnál jobb ötleteim támadtak, amiket azonnal meg is osztogattam a tisztelt társasággal.

Continue Reading