Ez persze semmilyen plusz információt nem hordoz. A bibi nem is itt van, hanem a légkondi helyzetben. Ami már megint ki van kapcsolva. Ülök a gépnél és csak attól izzad a kezem, hogy az egeret tologatom. Nincs levegő, kintről meleg jön be. GyéVé például a saját irodájában, aminek nincs ablaka, fázott. Hosszú telefonbeszélgetések és levelezések után, hogy nem lehet kiiktatni a pont a háta megett 5 méterre a plafonban levő befúvót, leragasztotta egy papírral. Azóta náluk nincs friss levegő, viszont nagy meleg van. Pedig ők még jó helyen vannak, mert irodára lehet szabályozni a légkondit. Nálunk a padláson van a légkondi, ahova az emeleti irodából lehet feljárni. Így az emeleten, ha bekapcsolják mindig hidegebb van. Ezért kikapcsoltatják. Itt lent meg megsülünk. Legalábbis én meg a Mentorom. A fiúk meg izzadnak, mi meg szagoljuk. Viszont Angyalka kolleganő rendszeresen pulcsiban ücsörög nyáron is. Köcsög pedig elmesélte, hogy ő nyáron felhúzott ablakkal és klíma nélkül vezeti a kis Opel Corsájukat, bármennyire is tiltakozik a férje. Szóval itt aztán nincs kompromisszumkészség és a másikak meghallgatása, hogy kinek mi a jó. Komolyan, fogom magam és leköltözöm majd a pincébe. Mert ma is itt vagyok lenge ujjatlan ruhába és úgy viselkedem, meg érzem magam a sok hülye hőhullámtól mint valami climaxos picsa. Pedig az még messze van és elég hisztis birok lenni a meleg nélkül is.
Segítség!
Vagy forduljak a munkaügyi bírósághoz?
M2
Tetszett. Nem értem miért van mindenki kiakadva hogy ilyen meg olyan rossz. Nem rossz. Egy trilógia középső filmjének elmegy. Sőt klasszul megállja a helyét és eléggé nyitott a vége ahhoz, hogy körömrágva várjam a novembert a Revolutions-ig. Kétszer nem lehet eljátszani, hogy a semmiből jött és kultfilm lett, ezt azért be kell látni. Ja, hogy voltak benne hibák? Hát istenem, komolyan nagyon nagyon akartam azt a sok hibát figyelni, elhatároztam, hogy a sokat hallott autós üldözésben össze-vissza vannak lehúzva az ablakok, de nem ment. Képtelen voltam másra figyelni, mint a filmre, a sztorira (itt-ott hogy jobban megértsem a már megint kriminális láthatatlan feliratokra, úgyhogy meg kell majd néznem szinkronizálva is). Igen, ücsörögtem kinn a szék szélin is teljesen izgulva. Miután hazaértünk, leveztkőztünk, kinyitottuk az ablakokat, erkélyajtót és közel negyed órát ücsörögtünk a sötétben, hűltünk és a filmről beszélgettünk. Nekem egyébként leghihetetlenebb az volt, hogy képes Neo kényelmesen harcolni abban a kabátban. Persze, marha jól nézett ki, szó se róla. Redhead szerint sok volt az utalás a szexre :D. Azért vártam, hogy megcsodálhassam Keanu Reeves mellkasát de a mellbimbók helyett csak lyukakat láttam, amik azért kiábrándítóak. A párom pedig azt hangoztatta, hogy Neo helyében, ő is többször nekifutott volna Monica Belluccinak.
Nos
Nagy konfliktuskerülőként vannak azért dolgok, amikről mondjuk itt a blogon csendben maradok. Ez főleg arra vonatkozik, hogy nem mondom meg nyíltan a véleményemet, még itt a neten se, mert akkor aztán csúnyákat írnak be a Varázsgömbbe, s nekem nincs 28 másik ismerősöm, aki azonnal ugrik, hogy megvéd, kijelenti, hogy én jófej vagyok meg tehetséges jó a stílusom érdekeseket írok stb. (nem igaz, de szereti azért eztet hinni magáról az ember lánya, alias én), ráadásnak pedig a stabil 25-30. helyemről a béka segge alá csúsznék a Statcenteren (azért a keresőszavakon még mindig lehetne mit nevetgélni, legutóbbi szerzemény a Penthouse angéla szókapcsolat feltűnése a listában). Szürke 7köznapok és emberek képviselője vagyok, mert nincsenek pasi gondjaim, nincsenek érdekes barátaim, nem vagyok szuperjó fej, nincs menő és/vagy érdekes állásom, hobbim, ami kitöltené a blogot, nem vagyok egyetlen szekta tagja sem, kommersz az érdeklődésem és szeretek rinyálni, amiért nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni, elvégre nő vagyok és én vagyok itt az úr. Tényleg csak magamnak írom az egészet, de nagyon örülök hogy olvasnak mások is.
Na és hogy mindez miért volt? Többek közt, hogy ilyen hosszú bevezető után közöljem, nem tetszett Raoul Reiner Éjfél kapitány című könyve. Pedig biroma fantasyt, Raoul Reinert is, de ez a könyv nagyon nem tudott lekötni. Eleve nem bírom a keleties középkorra, berendezkedésre hasonlító fantasykat. Éjfél kapitány esetében, pedig jól indult ám amikor a sztori elhagyta a fővárost és elkezdődött a hazatérő hadsereggel való foglalkozás, nagyon elveszett az író a részletekben, a rengeteg szereplőben és bár az utolsó 30 oldalat csak úgy átlapoztam…nem értem mi lett a vége. Még fantasy se volt igazán a végén, és a kapitányt se értettem/ismertem meg jobban. Maradok az online hősnél.
Mára ennyi rosszat elég elkövetnem egy online társaság/személy ellen, úgyhogy befejeztem.
Rágalmazás
Távol álljon tőlem. Majd szombat hajnalban, ha a légkondícionált vonattal elrobogok a Balaton mellett, majd integetek. Jó?
Melltartó
Legyen bátor és viseljen szilikont kívül, hirdeti magát ez a push-up. Vajon kiknek készült?
Blogmeet
Olvastam ám a felhívást én is, de kevesebb hezitálásra volt szükségem a döntéshez, mint mondjuk Perminek. Pénteki összeröffenésre nekem nagyon is jó mentségem van, méghozzá munka. Ebben az évben egyelőre számomra a péntekek mint sörözősnapok, kiiktathatól. Ezért mondjuk a csütörtökök jobbak, mert azt kialudhatom bőven, hisz másnap 2re kell mennem dolgozni. Tisztán, mint a főiskolás időkben, amikor azért volt minden buli csütörtökön, mert pénteken már senki nem ment suliba hanem vagy előző napi mámorát aludta ki, vagy hazautazott. Meg aztán még a végén úgy járna a kedves jelenlevő anoním bloggerek, mint Steve Martin a Több a Sokknál c. filmben. Hiszen ő Shopgirl helyett Queen Latifah-val megy chates randira.
Blogspot
Az egyik kedvenc hirdetésem, ami a blogspoton a magyar blogok felett (főleg Myreillenél) megjelenik:
Bársony borgyogyászati
lézerklinika: a sima szőrtelen, ránctalan borért lézerkezelésekkel. www.barsony.hu
És én rákattintottam, hogy tisztázzam, milyen borral is kéne kenegetnem magam, hogy üde friss és narancsbőrmentes legyek. De eléggé átvertek.
Sulinet
Ma korábban kellett bejönnöm, mert az új ID Cardokról volt egy megbeszélés, amire Redheaddel együtt mentünk. Közben itt találtam SZSt, aki éppen a netet bújta, merthogy tegnap este otthon feldobta a talpát a gépük, s a jelenlegi munkájához pont hogy a világhálóra lenne szüksége. Megkért, hogy szóljak a kedvesnek és nézzük már át, hogy a Sulinet expresszen melyik konfigurációt lenne nekik legjobb megvenni. Most látom, hogy Zeus már elvégezgette az összehasonlítgatást és szintén felháborodott. A páromnak azonban az az ötlete támadt, hogy apukájával is vetet egy gépet és az alkatrészeket külön-külön leiratgatja a maga nevében is az adóból.
Cheese and pickles
Tegnapi felfedezés, hogy most már nemcsak a Tescoban, de a Sparban is lehet Cheddar sajtot venni. Tudom én, hogy nem vall egy nagy sajtélvezőre, hogy ezt kedveli, de az igazi szendvicsbe, Pickles-zel (amit igenis fogok majd hozni magamnak) ez a fajta egyszerű sajtocska kell. Hmm. Tavaly nyáron párom egyik unokatesója ajándékozta meg a családjukat egy nagy vödörrel a Crosse Blackwell Branston Pickleből, aminek én kiváltképp megörültem, szinte állandóan azt ettem, amíg anyós-apósjelöltéknél voltunk, kaptam is egy üveggel belőle. Most viszont itt lesz a hozzá stimmelő sajt is. Már alig várom.
A nap híre
Reggel megtudtam tornán, hogy Zsu barátnőm, akinek tavaly volt az esküvője babát vár. Elképesztő, hogy amikor összeismerkedtünk és előadta nekem, hogy milyen tervei vannak a jövőjére nézve, az mind bejött neki. Utazás (bébisintérség Angliában), rendes pasi (ld. tavalyi esküvő), saját üzlet, gyerek. Ebből csak az üzlet minősége más, mert valami ruhaüzletet akart csinálni, de aztán lakberendezési bolt lett a dologból. Hogy hol van itt a bukkanó, hát ott, hogy tökéletesen eltávolodtunk egymástól. Egyik legjobb fej csaj volt akit ismertem, csak miután nem laktunk már egy albérletbe, aztán talált állást pasit magának valahogy megszakadt a kapcsolat. Pedig meddig ide járt be hozzám innen internetezett, keresett állást. Persze totálisan különböző stílusunk volt, ő a belevaló vagány csaj, mindig rengeteg baráttal, hatalmas társasággal körbevéve, aki aztán felnőtt. A hasonlóság csak annyi, hogy egy megyéből származtunk és mind a ketten Bikák vagyunk. Nem mondom, hogy nem én vagyok a ludas, mert lustaságból nagyon is jól le tudom ápolni a kapcsolataimat. De hát valahol kettőn áll a vásár.
Ahogy annak lenni kell
Mátrix helyett azért egészen névnapi hétvége sikeredett, nem számítva persze, hogy szombaton dolgozni is kellett. Itt volt ugye anyósjelölt rengeteg eperrel, ő főzött, sőt míg munkában voltunk kivagdosta és rendbe rakta az utolsó három hónapban összegyűjtött Kázmér és Hubát. Borsóleves friss zöldborsóból még úgy is isteni volt mindkét nap, hogy a vasárnapi el lett sózva. Ráadásul nem kellett mosogatnom és felmosnom se, sőt még epres gyümölcstorta is volt desszertnek. Kulináris élvezetek és hatalmas nyugi. Hozzá tudnék szokni. El vagyok kényeztetve. Mert megérdemlem!
Eper
Megérkezett reggel anyósjelölt vidékről friss zöldborsóval, amiből isteni leves készült és három doboz eperrel! Az igazi apró szörnyen édes eperízű magyar fajta. Egy doboznyit csak úgy, mostalanul szinte befaltunk. Elvégre eső feléjük nem nagyon esett, az eper meg bio, merhogy permetezve sem volt. Iszappakolás pedig mindig jól jön. Holnapra lesz epres gyümölcstorta is, s ha marad, még talán turmixot is rittyentek. Az egyetlen negatívuma a dolognak, hogy megint tolódik a Mátrix2 (ami, határoztam el, csak azért is tecceni fog, mert most trendi fikázni).
Vásárlás
Ma délelőtt elindultam, hogy mielőtt a hugaimmal ebédelek, veszek magamnak melltartót, ami persze nem jött össze, mert nem találtam olyat amilyent akartam, viszont vettem egy pólót. És majdnem egy széldzsekit. Mert a reggeli belepillantásom a financiális helyzetembe ezeknek még nem szab gátat. Sőt gyakran előfordul, hogy az elhatározásomhoz képest valami egészen mást vásárolok. Lásd mint most. Pedig már kezd alakulkni a nyári ruhatáram, van elég ruhám, szoknyám, sőt most tettem szert egy marha jó nadrágra is, a Scholl szandál pedig nem hajlandó évek óta lerohadni a lábamról, viszont a nagy probléma az, hogy nincs egyszínű felsőm, ami a nadrághoz, szoknyákhoz menne. Azok ugyanis mind mintásak. Topok közül pedig a legjobbak szintén vagy mintásak, vagy színben nagyon ütik a derékon alul viselhető cuccost. Méretem és igényeim miatt többnyire nagyon nehéz beszerezni a kellő cuccot és amikor ott állok egy klassz nadrág vagy top előtt a legritkábban szokott eszembe jutni az, hogy van e mit hozzá felvennem. Ez a malőr mindig csak otthon derül ki. És rendszerint újra meg fog ismétlődni máskor is. Bár a mostani póló megy a gatyámhoz, mert éppen akkor vettem, amikor rajtam volt az ominózus ruhadarab.
Money Money Money
Reggel fodrászhoz menet vettem ki pénzt az automatából a postánál. Már megkaptuk a fizetést, de papírt róla majd csak hétfőn. Jellemző rám, hogy csak kbra van fogalmam, mennyi lehetett az előző havi záróegyenlegem, mindenesetre ha már most megkaptam azt a 8%-nyi fizetésemelést akkor megint valami béka segge alatti dollárárfolyammal fejtették a béremet. Persze a gyárigazgató ígérte, hogy júliusig még kapunk majd egy félhavi fizut mint kompenzációt de most jönne minden fillér marha jól, ha tényleg Roger ötvenedik szülinapját akarom ünnepelni valahol Broadbridge Heathben.
Délelőtti majré
Kábé 11től egy merő ideg voltam, és egyre jobban belehajszoltam magam. Megbeszéltük a kedvessel, hogy telefonon megdumcsizzuk, bejön e ebédelni, vagy sem, attól függően, hogy van e valami normális a gyári menzán. Spenótos tészta volt, meg vadas, gondoltam ráveszem, hogy jöjjön. De hát nem vette fel a telefont otthon. Eleinte még gondoltam, biztos alszik, reggelizik, konhyázik, nagydolgozik stb. Aztán egyre idegesebb lettem. A telefon kicsöngött de mindig csak a hangposta vette fel. Visszaidéztem, de tegnap este ugyan Dóri játszott a telefonnal, mégis a párom használta utoljára, amikor anyósjelöltet felhívta. Úgyhogy elképzeltem, én hagytam nyitva magam megett az ajtót, betörők jutottak be a lakásba, aztán meg hogy elesett és ott fexik valahol a konyhában kitört nyakkal stb. Rendesen felhúztam magam, úgyhogy amikor egy órakor felálltam, hogy akkor most hazamegyek és utána járok a dolognak és gondoltam rá, hogy melyik is a rendőrség meg a mentő telefonszáma, akkor jött a telefon a páromtól és én elbőgtem magam, hogy jajj akkor most minden rendben. Kiderült, mégis Dóri volt tegnap este a ludas, ugyanis lekapcsolta a telefon csengését, némára állítva azt.
Előnévnap
Persze amikor gyerek voltam, tisztára fölháborított, hogy lehettek olyan kegyetlenek a szüleim, hogy május elején van a szülinapom és egy hónapon belül a névnapom. S mivel a Húsvét is április környékére szokott esni, hát karácsonyig nem látok egy fia ajándékot se. Aztán később rájöttem, hogy vannak mások, akikkel sokkal jobban kitoltak a szülei. Például az Éva nevű volt osztálytársam, aki december 31-én született. Egy héten belül minden. Brrr, nekem legalább meg volt a 24 napos távolság.
Tegnap délután bevásároltuk, megvettük az éjjelnappaliba a hűtött söröket, s kapásom volt, apu hívott, hogy hét felé jönnek, majd átadta a telefont a Dórinak aki aztán elkezdte énekelni nekem az Érik a szőlőt, de a második versszaknál lemerültem. Párom veszettül röhögött, mert eddig még mindig az történt, hogy pont akkor merültem le, amikor kerestek vagy fontos telefont vártam illetve SMSt írtak.
Hétre kész lett a kaja, viszont a hugomék is jöttek, akikre nem számítottunk, Dóristul, merhogy elvileg könyvelőhöz mentek volna, de az lemondta a sessiont. Így mindenki kevesebbet evett, de nem panaszkodtak és még jófajta repi Martini pezsgőt is kaptam, meg ajándékot.
Reggel nekiálltam mosogatni, úgyhogy a tornát lekéstem.
Nyári zápor
Dörgés, villámlás, rohanok fel az emeleti kis kilépőre, ahova Mentorom már egyedül jár cigizgetni és én szoktam kiteregetni a cuccaimat, hogy beszedjem őket, mielőtt bármi bajuk történne, és eláznának. A hétvégén úgyis kintmaradtak a szönyegek a hirtelen zuhéban, hétfőn is rohantam haza a bevásárlásból, hogy be tudjam szedni a szárítót mielőtt leszakadna az ég. Szerencsére a vasárnapi zuhé felénk rövid volt, a szőnyegeknek meg se kottyant, hétfőn is nagyobb volt a készülődés mint maga az aktus (izé az eső), és most is a nagy csinnadratta után alig esett valami. De a türülközőm meg a pólóm már úgyis megszáradt. Apuval beszéltem telefonon, szintén ma érkezett fel Pestre, immár egy unokára két nagyszülő jut, tegnap locsolt a hegyen, de ma már esik otthon az eső. (Huhh közben nagyon nekiállt a zuhé… itt is) Ma este felugranak a szüleim hozzánk, biztos névnapozunk. Talán ajándékot is kapok…
Telefonszámok
Ugyebár mindenki tudja, hogy mennyire idétlenek az amerikaiak. Éppen ezért vagy 30 éve kitalálták a filmesek, hogy a mozikban mindig csak 555-tel kezdődő számokat használnak (ld. Ford Fairlane). Az új Jim Carrey filmben egy igazi mobilszámot használtak, a főszereplőnek a csipogóján megjelenő szám, amin elvileg Isten, alias Morgan Freeman hívja, nem 555tel kezdődik, hanem ahogy a való életben kell egy mobiltelefonnak. Erre a szerencsétlen, akié ez a szám volt, óránként 20 hívást kapott, mert nem kevesen kezdték el hívogatni a film megnézése után. vajon azt várták, hogy Istennel, vagy Morgan Freeman-nel beszélgetnek majd? És a Bruce Almighty beelőzte a Matrix2t, szóval jó sokan látták a filmet és vajh hány százalékuk próbálja meg felhívni az áldozatot? 😀
Szülinap
Ma van Rgi Barátnőm szülinapja, akivel ovis korunk óta ismerjük egymást. Ugyan nem egy óvodába és általános sikolába jártunk, de szomszédok voltunk, és délután mindig együtt lógtunk a lakótelepen és görkoriztunk, meg egy harmadik csajjal a szárítónkba színházi előadásokat tartottunk a kisebb gyerekeknek (mind a hármunknak hugaink voltak, bár én vezettem kettővel). Aztán amikor általánosba jártunk az ő szülei hétre jártak dolgozni, és egyedül volt otthon, úgyhogy én is mindog korábban indultam el reggel aztn felmentem hozzá és még fél nyolcig játszottunk, aztán indultunk el iskolába (az övé 5 perccel volt messzebb mint az enyim). Amikor felső tagozatosok lettünk, elköltöztek, így ritkábban találkoztunk, de gimibe megint egy osztályba kerültünk, majd padtársak is lettünk és cserélgettük a tízórainkat, mert anyu nekem mindig zsömléket csinált, neki meg mindig kenyér volt a szendvicse, így változatosabban ettünk. Kivéve, ha tojáspástétom volt a zsemlémbe, mert azt sose cseréltem 😀 Jah és ő volt az, akivel fizika órákon torpedóztunk a hátsó sorban. Minden hónap 8-án és 28-én felköszöntöttük egymást, gondosan kiszámolva, hogy ki hány éves és hány hónapos aznap.
Aztán én elkerültem otthonról, s egyre kevesebbet találkoztunk, férjhez ment van két gyereke, de még mindig évente egyszer összejövünk, beszélgetünk jókat, mert olyankor van miről. Azt hiszem, ő a legrégibb barátnőm, tényleg, amióta emlékeszem, ismerjük egymást.
Boldog Szülinapot!
Négyszavas filmkritikák
Csemegék:
Moulin Rouge: Dying diva’s nothing Toulouse. True love + coughing = coffin.
Harcosok klubja: Even anarchists have rules. Blame IKEA for insanity. Calvin. Hobbes. With violence.
Csibefutam: Chickens plan egg-scape Farm-movie Wallace style
Mátrix: Dude, I’m Christ? Whoa! Keanu Reeves gets downloaded. ‘Johnny Mnemonic’ with attitude. Sci-fi for dummies.
Mátrix2: Smiths. Lots of Smiths. Keanu still knows kung-fu.
A többi itt van.