Amióta a Metró nem tudósít rendszeresen a Big Brotherről, és Heppi Endre meg nem foglalkozik a Való Világgal (gondolom mer a Danubius most az RTL rádiója, ezt anyósjelöltéknél láttam, a múlt hétvégén), csak annyit tudok a valóságsóhwkról, amennyibe a neten belebotlok, vagy a metrón az utasok által forgatott színes lapokban látok, amelyek nagy betűkkel hirdetik ha valami történik.
Így még csak most tudtam meg, hogy a nagytesó kevesellve a szexet a házban, merhogy a villához és az ottani történetekhez képest le vannak maradva, beküldte Renátót, az olasz csődört, akinek a szerepe most tényleg erre lett leredukálva, hogy dugja már meg valamelyik csajt.
Az első körben úgy emlékszem, nagyon nem küldött senkit be a Nagy Tesó, elegek voltak a bentlévők. De úgy láccik, a mostani felhozatal nem az igazi. Vagy a Valóvilágban jobban bevált költözősdit másolják.
Mozi
Nemsokára megyek és megpróbálok jegyet szerezni a Nonstop partiarcokra. Végre Steve Coogan Magyarországon. Bár tegnap már láttam egy Alan Partridge képeslapot a Red Bus-ban. AHA!
Apa?
A. persze januárért csak a hivatalosan megállapított összeget kapta meg a volt férjétől. Pedig ugye, a tárgyalás előtt három nappal közölte vele a manusz, hogy jó magaviselet esetén kap több pénzt, mint amennyit megállapítanak neki. Hát aztán két hete láthatáson, alig másfél órát maradt a fiával, utána meg azt mondta A.-nak, hogy ezentúl, hogy ne tegyék tönkre anya és fia hétvégéjét inkább hétközben megy el megnézni a gyereket. Mondjuk szerdán. Az első szerda után már a következőt áttetette keddre, mondván, hogy nem ér rá. Ma pedig lemondta az egészet.
Mondtam is A.-nak, kész szerencse, hogy a gyerek még csak 7 hónapos és nem érti meg, miért nem jön az apja, nem várja hiába, nem csalódik stb. Mindenesetre legalább nem kell már a pasival élnie, s azt hiszem, most már kezdi feldolgozni és belátni, hogy jobb, ha megszabadult tőle.
Ráadásnak úgy néz ki, hogy A. meg a gyerek minden pénzzel amit hivatalosan kapnak, még a létminimum alatt vannak, szóval folyamodhatnak segélyért.
Teszt teszt teszt
Ifjú leánykoromban meg voltam róla győződve, hogy a terhességi teszt nem különbözik az IPMben található tesztektől. Kitölti az ember, aztán ha 10 és 20 pont köztt van az eredmény, akkor terhes, ha 10 alatt, akkor nem, ha pedig 20 felett, akkor bizony ikrekre számíthat.
BAFTA
Amióta a BAFTA-t tavaly áttették az Oscar elé sokkal többen jönnek, rangosabb esemény lett. Na és persze azért az angolok inkább a sajátjaikat díjazzák, bár a jelölésekkel eléggé nyalnak az amcsiknak, néha jelölnek olyan filmeket is, amiket addig még csak szűk körben mutattak be a Szigetországban. Mint ahogy ez anno volt, hogy Hugh Grant meg a Négy esküvő kapta a legjobb díjakat, a Pulp Fiction meg John Travolta ellenében. Grant meg is jegyezte, hogy ha Tarantino filmje Közép Angliában játszódott volna, tuti ők vittek volna minden díjat.
Az idei Díjazottak között is persze Daniel Day-Lewis vitte a férfi főszereplő díjat, de tuti, hogy Oscart nem fog kapni, azt majd biztos Nicholsonnak adják. Pedig belegondolhatna az akadémia, ezzel talán rávennék a színészt, hogy ne menjen vissza a kaptafa mellé, hanem maradjon a vásznon.
Vissza az egész
Közben jött a telefon, hogy Köcsög nem szabin van, hanem beteg. Elnézést a rosszmájúskodásért, de azért marad a jó hét úgy ahogy van. 🙂
Nyugis 7
Köcsög elment szabadságra, állítólag Olaszországba, ezt onnan tudom, hogy a múltkor Bekenek meselte, hogy már kinézték az utat, merre menjenek, hogy ne kelljen autópályadíjat fizetniük. Csak még azt nem értem, miért mennek valami síparadicsomba (feltételezem oda mennek Ausztrián keresztül), ha nem tud síelni.
Szombati pangás
Pangunk, dolgozunk. Sajnos van mit, mer emberek inkább mennének valahova kirándulni a szép napsütésben minthogy nekünk biztosítsák, hogy az ügyeletben ne unatkozzunk. De egyébként most mindenképp csak tengek lengek, semmihez sincs kedvem, még netezni se, meg bloglani se.
Éjfélkapitány
Tudtad, hogy a Lobo nevet egy elvetemült képregényhős is bitorolja?
D.E.
Délelőtt kimentem a hugomhoz, mert a szüleim mind a ketten fent vannak Pesten. Apu tegnap az öcssével hagyatéki tárgyaláson volt, most meg rászabadítottam az internetre és ingatlanügynökségek, árak stb. után tapogatózott, amikor otthagytam. Anyu pedig feljött valami tudományos konferenciára, de persze lóg. Dórira vigyáz egész nap, a kiscsaj ugyanis csúnyán köhécselgetett ezen a héten, a dokinénije letiltotta a bölcsiről, az anyjának viszont be kellett ma mennie a munkahelyére. Így igazából megspóroljuk hogy hétvégenként hozzánk menjünk mert végülis találkozom a szüleimmel, sűrűbben mint U.E. (Unoka Előtt), viszont még mindig nem láttam az új bútoraikat és tévéjüket. Majd ha tavasz lesz, akkor hosszú hétvégézem otthon szerintem legközelebb.
Omnia
Ma reggel vettem észre KVfőzés közben, hogy az Omniának akciója van.
Ez bizony, a Kedves szerint nem más mint lépesméz nőknek akik aztán körbedöngenek bármit amire ki van írva Akció és megveszik akár szükségük van rá akár nincs, de főleg ha nincs és akkor mindgyárt két darabot vesznek főleg kozmetikumból amit aztán a szavatossági idő után kiszórhatnak, de addig is van egy csomó flakon a fürdőszobában.
Én, mint már az többször is bebizonyosodott, akciókkal levehető vagyok a lábamról. Cégesen Nescaféval és Omniával tömnek. Évek óta beküldöm az előbbit, hogy nyerjek lakást de még egy vízforralót se soha … Aztán ugye hatalmas áldozatot hoztam és barackos Voilát iszogattam amit persze elfelejtettem beküldeni, pedig Mini Morrist lehetett volna keríteni. Hamarosan kiderül (napok kérdése), Walton pezsgőfogyasztásom gyümölcsét a Jaguáromat vajon ki vezeti haza.
Most meg a reggel elfogyott és az újonnan megbontott Omnia zacsijában is azt írták, nyertem. Beválthatom KVra. Ez oké. Azért az X darab pontot nem fogom beküldeni Zsolnay étkészletért. Az nem vonz.
Az én álométkészletem az a vajszínű alapon kék mintás készlet (főleg levelek és indákÖ, amilyet a Boszorkánykonyhában lehet kapni.
Dühöngjünk ma is jót
Mennyire ki nem állom az olyan mebereket, akik kérdeznek valamit de nem várják meg a válaszodat, a jobbik dolog ha közbevágnak, a rosszabb, ha egyszerűen elkezdenek közben mást csinálni (pl. telefonálni), mással beszélni vagy csak otthagynak. Többnyire a nagyfőnök kis titkárjai, titkánői teszik ezt itt(meg még korábban Emke, de ő most tárgytalan), kb. százezerszer lett már elmagyarázva nekik egy csomó minden, de mivel eddig még soha nem várták meg a választ, állnadóan elbasszák aztán őket baszogatja a nagyfőnök, a titkárok meg minket.
Mer lefele jó cseszegetni.
A másik fajta, ami ma pl. ebédnél Köcsög volt, aki rendszeresen belevágott a másik beszédjébe, egészen mást kezdett el mesélni és sose a teljes asztaltársasághoz beszélt, hanem csak 1 emberhez, aki vele szemben ült. Tudom, hogy néha én is teszek ilyet, de mindig bocsánatot kérek, és ha 1x megtörténik egy beszélgetés során, akkor utána nagyon odafigyelek, hogy többet ne.
Egyébként most nincs is rossz kedvem, csak eszembe jutott, hogy fenn kell tartanom a hisztis picsa imázst. Úgyhogy mára is megvolt a hisztizés.
Az első regényhős
Éjfél Kapitányból regényhős lett. Ma reggel láttam is a kirakatban a könyvet. Gratulálok.
Még az éjszaka
Azt álmodtam, hogy a bérelt házunkba beállított a főbérlő srác a barátnőjével (lakást bérlünk persze és csaj a főbérlőnk IRL) s közölte nagy lazán, hogy néha majd itt lesznek az egyik szobába, merhogy együtt lennének és otthon aztat nem lehet (álmomban még a szobák is különbejáratúak voltak, ami persze nem felel meg a valóságnak). Első dolguk volt, hogy elmentek vásárolni és beállítottak egy ezüstösen csillogó vadiúj tévével és videóval, amit kibontottak és felállítottak a nagyszobában.
Igazából másnap borult ki a bili, amikor hazaértem és a konyhában tornyokban állt a mosatlan, valamint nem hagyták nyitva az ablakokat, redőnyöket a házon, meleg volt és fülledt a levegő a lakásban, s nem volt szép látvány a konyha a napsütésben (még mindig az álomnál tartunk).
Egész délután dúltam fúltam és hősiesen ellenálltam annak, hogy a csillogó villogó vadiúj televíziót bekapcsoljam. Mikor hazajött a kedvesem közöltem vele, legyen férfi és mondja meg a főbérlőnek, hogy mi nem azért fizetünk hogy ő is itt lakjon, plusz a csaja, plusz feldúlja az életünket és akkor még nem szóltam arról a trágyadombról amit maguk után csinálnak elvárva hogy cselédlányként szemrebbenés nélkül ganajozzam ki őket.
További fejleményekről nem tudok beszámolni, ugyanis a galambok nekiálltak röppgyűlést tartani az ablakpárkányon, ami a hangos burukkolás mellett még félelmetes szárnycsattogással és bádogon való szteppeléssel is járt.
Ebben az álomban is biztos lehet fejtegetni valót találni leginkább azt támasztja alá hogy eléggé hisztis vagyok.
Front
Biztos az van, de legalábbis valami tuti bűzlik valahol. Bár lehet, hogy csak a PMSt nyögöm. Elvégre a pattanások már jönnek, hamarosan itt a falánkság is. Úgyhogy erőt veszek magamon és holnap is elmegyek tornázni, végigizzadom az egészet, mert 65 perces anyagot kell az oktatónak 60 perc alatt lenyomni, de legalább jókat röhögünk a kínlódásokon.
Misery
Misery attracts readership
állapították meg az angol nyelvű bloggerek is.
Szóval nem csoda, ha nem olvasnak engem, és még építő kritikákat se kapok, csak fikázást.
Staff meeting
Volt néhány érdekesség, de igazából semmi különös. Főleg az tetszett, hogy igazából kiderült a Köcsög mennyit dolgozott az elmúlt fél évben. Lefölözte rendesen, mintha ő lett volna mindig mindenhol a központ, miután Emke lelépett (ezt így mondta, nem ám, hogy veszélyeztetett terhesként betegállományban vanÖ, valamint hogy Beke ebben az időszakban (szeptember-január) keveset volt jelen (utolsó éves, januárban tanulmányi szabin volt, az elmúlt héten meg betegen feküdt otthon, egyébként dolgozott rendesen) nem felejtette el kihagyni persze, hogy mennyi felesleges időt ölt E. betanításába.
És teljesen megrökönyödött amikor volt egy ötletem, ami azzal járt volna, hogy Neki is többet kéne ügyeletben dolgoznia 😀 Nem csak mereszteni a seggit és úgy csinálni, mintha nagyon el lenne foglalva, nehogy az ügyfelek kérdéssel forduljanak hozzá valamint hogy köszönnie kelljen a kollegáknak.
Nah jól esett ez a kis fujjogás.
Extra munka
Úgy tűnik, kézben tartom a dolgot.
Megkaptam a feladat, válaszolnom kell pár napon belül, hogy elvállalom e. A határidő szorít, közben rendszeresen kell azonban jelentést adnom, és ha meg lesznek vele elégedve, többször is dolgoztatnak majd velem.
Motiváció: lesz számítógép és angliai út is.
Különben is néhány hétig magányos estéim lesznek, azalatt bőven tudom gyűrni a cuccost. Szóval hajrá én.
Mindenki másképp csinálja
Múlt hét közepén valamikor rácsodálkoztam az egyik biztonsági őrre, aki az új, nagy Országh szótárat tanulmányozta. Az A betű végénél tartott, és szép komótosan lapozgatott. Olvasott, lapozott, zizegtek a bibliapapírra nyomtatott oldalak.
Meg is beszéltük a kedvessel, hogy végülis ez is egyik fajtája a nyelvatnulásnak, szókincsbővítésnek.
Ma jövök be, pasi előtt ott a szótár és már bizony a T betűnél van nyitva.
Meleg??
A múlt héten persze majd megsültünk az irodákban. Pénteken kicsattanóan vörös volt az arcom, két percnyi egyhelyben csücsüléstől.
Ma, amikor ebéd után beértem, azzal fogadtak a többiek, hogy Ne vetkőzz le, mert megfagysz! Ugyanis hétvégén valahogy nem működött a fűtés, hétfő reggel pedig jégverem fogadta a kollegákat. Volt aki elköltözött mások mellé, melegebb éghajlatra.
Állítólag a karbantartók többször is itt jártak, aztán azt mondták: átkapcsolunk kézi vezérlésre, mert attól sitty sutty meleg lesz.
De nem lett.
Később kénytelen voltam jómagam is felvenni a második pulóveremet.
Aztán most, hogy ögy egyedül vagyok és elgondolkozom a helyzeten eszembe jut, lehet hogy én vagyok a ludas. Péntek este záráskor ugyanis véletlenül hozzáértem a főkapcsolókhoz. De aztán rögtön utána visszanyomtam a cuccost. Persze lehet, hogy ez a légkondinak édeskevés volt. Most lapuló üzemmódban vagyok.
Remélem holnapra felmelegszik itt benn a levegő.
Vagy újra befagy, elvégre staff meeting várható délutánra.