Tegnap, jobb későn mint soha felkiáltással végre kézbe vehettem a meghívómat a diplomaosztóra.
Gyorsan fel is hívtam anyuékat, hogy megnyugtassam, Nem azon a 7végén lesz, amikor neki konferenciáznia kell. Ez volt az eddigi 1etlen pozitív hír. Mert hétközben lesz, csütörtök délután, pont Dóri szülinapján, amit otthon a nagyszülőknél akarták tartani, azon praktikus okból, hogy hugomnak haza kell menni, mert kiveszik a múlt hónapi veseköve miatt benne hagyott csövecskét a testiből. Szóval most majd kiderül, hogy ki a fontosabb, az unoka vagy az elsőszülött gyermekük 😀
Na jó, egyébként is útálom ha engem ünnepelnek. Teljesen zavarba hoz a dolog. Nem ígénylem.
Ezért okozott többször is fejtörést nekem, hogy akkor most lesz e valaha is esküvőm vagy se.
Merthogy a hugomé nagyon klassz volt, jól érezte magát mindenki, az ifjú pár is. Aztán meg ott vannak az ajándékok a pénz amit adnak csak azért mert kimondod az IGENt. És akkor megjelenik a mérleg másik oldalán az, hogy Nekem kéne a középpontban lenni, egész este. Kedvesnek és szépnek és még az se árt, ha jól is érzem magam meg boldog vagyok.
Érettségi találkozón mesélte két nős osztálytársam, hogy ők bizony, lévén hogy testvérpárt vettek feleségül, szépen négyesben megjárták a templomot és az anyakönyvvezetőt. Ahogy előadták hogy milyen kedves meg bensőséges volt a dolog, hirtelen nem is vágytam másra, csak arra, hogy így történjen meg 1x velem is.
Ugyanakkor hogy hagynám ki, hogy életemben 1x. mint menyasszony igazán szép legyek? Mert többször saját szememmel láttam, hogy egyébként a hétköznapokban átlagos, ne adj isten csúnya lányok is átszellemülnek, ragyognak és hihetetlenek lesznek, s nemcsak a fotókon, de IRL is.
Na jó, mindez azért is jöhetett elő, mert azt álmodtam, hogy jegygyűrűm volt. Nem tudom, hogy miért meg hogyan, csak azt, hogy kitől, de ott csillogott az ujjamon. De erről még nincs szó.

Vacsora eredménye: a babfőzelék inkább leves lett, merhogy a rántás, pedig több lisztből csináltam, mint a recept írja nem igazán volt elég a bablöttyhöz. A fasírtot pedig süthettem volna tovább is. De sebaj, azért megettük túléltük és még maradt belőle legközelebbre is 😀
Tegnap este hazafelé sikerült belegyalogolni, vagyis körbegyalogolni az Erzsébet téri nagygyűlést. Rögtön kitaláltam a szövegekből, hogy kikről van szó. Megtudtam, hogy a nyugdíjasok imádnak a Terézvárosban lakni és a pedagógusoknak ott lesz 14. havi fizetésük is. Hu ha. Mivel az Erzsébet tér ezen RÉGI része a kutyák paradicsoma, szerintem sokan mentek haza nagyon büdös cipőkben. Jah és árultak pólókat is, csak hát ki az, aki tüdőgyuszit kockáztatva kampányol lenge cuccosban?

Már csak kb negyed óra van a videóból. Aztán megyek haza és vacsorával várom a párom. Ami persze lehet hogy katasztrófális lesz, de legalábbis nem az igazi, ugyanis életem első babfőzelékét és fasírtját fogom véghez vinni. Arra azért kimondottan büszke vagyok, hogy reggel nem felejtettem el beáztatni a tarkababot.
Ha még holnap élünk, akkor lesz beszámoló is a vacsiról.

Az Empire mai híre :
Michael Jackson In The Movies Pop icon terrifies film fans with planned career change
Na ezért imádom ezt az újságot 😀 A cikk további része ITT olvasható

Video DJ vagyok 🙂
A hugom és anyuék videóiból, amik Dóriról szólnak kell két egyformát összehoznom, Másoltam egyikről másikra és vissza.
Az egyetlen amiben nem látok semmit, az az Ultrahangos video. Pedig láttam egy csomót már, elvégre A. is meg a hugom is mind a mai technika gyermekei, nem is beszélve az ő csemetéikről. Azért tök jó az elmúlt egy évet végignézni a kiscsajon. És holnap mehetek hozzá lemérni, hogy MOST hol tart.
Két hét múlva pedig 1 éves lesz és ha nem vigyázunk, addig még járni is megtanul. Már a múlt héten volt néha amikor az asztaltól az ágyra akart átkapaszkodni és egy pillanatra a kettő között megállt. De aztán gyorsan leült úgy meglepődött azon, hogy Jeeeee, állok.

Ahh még mindig nem jelentem meg a bloglapon, pedig már szívesen vennék olvasókat, most hogy így kiderült, hogy hosszasan vagyok képes fenntartani a szorgalmamat és majd mindennap van kedvem akár nem 1x is írogatni. Talán be kéne linkelgetni olyan nagymenőket, akik komolyan nézegetik meg számolgatják a saját statisztikáikat és akkor rámtalál valaki. Vagy dierktmarketinget folytatni, írni bloggereknek, hogy naaaaa gyereeeeee olvasss és nézz és linkelj be és ajánlj másoknak.
Mindossze az a gond, hogy nehezen megy a nyalizás. Itt benn a munkahelyen is rendszeresen elhatározom, hogy valakinek nyalni fogok, meg kedves leszek meg minden és nagyokat nyelek és mást mondok mint amit gondolok, csak hogy megszerezzem az akármit. De még csak a nagy nyelés megy. Nem nyalok, de nem is mindig hajolok, hanem passzív dünnyögésbe vonulok, be a sarokba, nyaldosom a sebeimet.
Csütörtöki staff meeting nagyon titokzatos. Ma KoKo, az egyik kolleganő ebédnél mondta, hogy tudja miről fog szólni a főnéni bejelntése de nem mondja meg, mert nem csoda hogy nem verték nagy dobra. Szóval ezzel csak jobban kíváncsivá tették az ember lányát.
Remélem kiemelten nagy fizetésemelésekről lesz szó.
A többi nem érdekel.
Önző vagyok 😀

A hétvége igazán jól telt el 😀
Minden reggel úgy ébredtünk, hogy isteni éjszakánk volt. Szóval minden pénzt megért az az ágy. Voltunk moziba, Megnéztük a Minority Reportot, ami különösen tetszett. Akárhogy is nézem, Spielberg felnőtt. És nem várt kárára. Utána még egy csomót beszélgettünk a filmről, a kérdésekről a technikai hibákról stb. Mert azért voltak benne 😀
Reggel torna, aztán takarítás aztán ebédidőben sétáltam egyet a napsütésben. Szóval jókedvem volt. Oka részben nem publikus, hogy Adro szavaival éljek, részben pedig még mindig a kipihentség, a stressz free munkahelyi légkör. Igaz, ma már láttam SZS-t, de csak bejött, megkérdezte hogy vagyok, éppen nagyon el voltam foglalva, ezért aztán nem beszélgettem vele. Mindenesetre nagyon sok dolga lehetett, hogy utolérje magát mert még egyetlen emilt se kaptunk tőle. És ez teljesen szokatlan.

Azért a hétvégén voltak rossz hírek is. Nagybátyám hazajött és ott találta az üres, koszos lakást. Még függönyei se voltak. Aztán meg kiderült, hogy nem kevés pénz is eltünt. A volt élettárs persze azt mondja, nem ő volt, de hát ki tudta volna még, hogy hová van eltéve a tartalék? Szóval egyelőre még a hugom is, aki nagyon nagy barátnője volt SZK-nak (Számító Kurva – anyu után szabadon) kicsit megrendült.

Fejlemények persze még várhatóak.

Simply Red: Stars Még mindig az egyik nagy kedvenc

Végülis Friss gondolatokat ittam, az áfonyásat, mert szükségem van frissítésre, na meg mert abban már csak egy darab filter volt. Lehet új teát venni a helyére.

Bejelentkeztem a blog.lap.hu-ra. Kíváncsi vagyok mikor kerülök ki.
Egyébként rájöttem nem kell félni, mert nyilvánosan nem mondanak a bloggerek rosszat a másikról. Max. nem olvassák az adott oldalt. De ezt úgyse tudom meg, mert leszedtem a statisztikákat, ugyanis szart se értek. Tegnap valahogy mindenki keveset írt a blogjába, hiába is frissítgettem a cuccosokat. Én se írtam reggel óta. Olyan kedvem volt. Ma meglátjuk mi lesz.
Jövő héten már jön SZS és kíváncsi vagyok, hogy ez a nagy nyugodtság, ami itt volt az elmúlt 3 hétben nélküle, mennyire fog megbomlani. Egyébként nagyon durva volt ez a hiányzása, mert… de erről már írtam. Jövő pénteken még rövid staff meeting is lesz. Ami azt jelenti, csak a boss néni fog beszélni, mink nem. Lehet hogy lesz már hír a fizetésemelésről. Hmmm
Anyu izgul, hogy mikor lesz már végre a diplomaosztóm, mert lehet, hogy amilyen szerencsések vagyunk pont akkor amikor neki egyébként Győrben kéne lennie konferencián. Én mondtam, hogy nem nagy ügy az egész, de hát ott akar lenni, merhogy ez azért mégis csak a második. Uhh azért nagyszerű munkát végeztek velünk a szülők, három diplomás lány 😀 (Sznob sznob sznob vagyok? )
Lassan énrám fogják mondani a nagybátyámék, hogy a leghülyébb én voltam a családban, mert engem kellett a legtovább taníttatni. És igazából még kéne valamit tanulni. Most hiányzik…

Mivel itt van az ősz valószínűleg nemsokára kapható lesz megint a kedvenc őszi teám, a fahéjas almás. Addig is meg kéne valamit inni mielőtt elmegyek előadást tartani. Nos, Van itt Zöld tea jázminnal, Nyugodt percek, Friss gondolatok, Meghitt pillanatok vagy pedig az eperízű csipkebogyótea hibiszkusszal. Hmmm ez utóbbinak isteni illata van. Azthiszem a Jázminos volt ami anno a legkevésbé ízlett, meg a Meghitt pillanatok. De olyan jól mutatnak az ablakpárkány alatt az íróasztalom fölött. Van még egy doboz mustár, amit Vtől kaptam Prágából, egy doboz magnéziumos plussz amit meg a hugom hagyott itt, illetve virágcsokrok meg tevék, még A. ajándékai. Azt hiszem, a teák mutatnak a legjobban, mert az ablak és a műanyag borítású vezetékek között pontosan annyi hely van, amilyen magasak a Pickwickes teadobozok és olyan szép színesek. Télen pedig teázni kell.

Mostanában ha mászkálok az utcákon már úgy gondolkozom, hogy ezt vagy azt az eseményt, gondolatot hogyan tudnám megörökíteni ide a blogba. Persze körülbelül a negyede se jut el odáig, hogy írásba kerüljön.
Ma reggel, míg a kutyaszarokat kerülgettem a belvárosba és bár üres volt a gyomrom (nem bírok reggelizni – rosszul vagyok, ha korán kell ennem, egy tejeskávé nekem elég), a hányinger kerülgetett néhány sarkon át és elgondolkoztam azon, hogy mennyire állat vagy emberkínzás négylábút tartani a belvárosban. Illetve aki tart, az miért nem gondoskodik nemcsak az állatáról de a környezetéről is. Van egy játszótér útközben, amit este zár reggel nyit az önkormányzat. Korrekt. Nem mennek be állatok, délutánonként gyerekekkel van teli, mert van néhány olyan óvoda a környéken, amely bérház emeletén lakik (nekem vidékinek ez szinte elképzelhetetlen, hogyis működik ez, hisz anno az óvodának annyira szerves része volt az udvar, a nagy terasz, hogy nem értem hogy tudnak gyerekek napokra meglenni négy fal között), szóval a kerítésen kívül pedig kavicsos rész, amin ma reggel négyzetméternként kb. 5 kupac kaka volt.
Angliában mi a tengerparton is felszedtük a kutya után kis zsacsiba a cuccot, London parkjaiban ilyet nem látni, pláne az utcákon és akkor még messzire se kell menni, mert Prágáról az egyik legnagyobb élményem a TISZTA UTCA.
Itt van a sarkon a nyár elején megnyílt menő étterem, amely aztán teraszt is csináltatott magának, gyönyörű magas zöld növényeket raktak ki, amelyeket azonban nem gondoztak és mostanra már elszáradtak. Mindig menő autók állnak előtte (hétközben esténként nem ritka a Jaguár), plusz a foltozott Trabant, ami egy szemközti idős páré, akik azonban mióta a menő étterem (melynek nevét csak hosszú nyomozás, többszöri ablak és ajtó mellet elmenés során találtuk meg a kiírva, de elnézve a kényelmetlen székeket és az idétlen tálalást, valamint a picnérek különleges öltözékét egyből lehet tudni hogy nem normál ember pénztárcájának való, és akkor még ott vannak a sportkocsik) megnyílt direkt a teraszuk előtt parkolnak, kiszorítva onnan néhány Range Rovert. Mindenesetre reggelenként csupa pisi az étterem környéke is. Munka után nem szoktam arra menni, de majd megnézem, hogy tesznek e ellene valamit, vagy a vendégek a teraszokon kénytelenek ücsörögni és a párás hugyszagot belélegezni.

Hétvégén végre megtudtam, hogy mi is az a Hebe Hebe dal. Előadó: Las Ketchup, a szám címe pedig :Asereje (The Ketchup Song). Egyszezonos dal, állítólag olyan mint anno a Macarena volt. Azaz van tánca és egy hét múlva már az idegeinkre fog menni 😀

Nem tehetek róla, vannak filmek amiket képes vagyok kismilliószor megnézni.
Most éppen a Bridget Jones megy. Orginal language + 35 minutes extras. Tisztán mint valami DVDn. Nemsokára lesz 4 esküvő is és akkor hetente egyszer azt is meg lehet nézni.

Tegnapi nagy hír, hogy nagybátyámtól elköltözött az élettársa. Hét éve vannak együtt, kislányuk múlt héten kezdte az iskolát. Szemétség, hogy pont most, amikor fontos lenne, hogy a gyereknek valami normális háttere legyen, mert hiába okos ha egyszer arra megy haza, hogy amíg az apja külföldön van az anyja összecsomagol és albérletbe költözik vele aztán megSMSezi hogy elmentem, kulcs a lábtörlő alatt…
És mindezt azok után, hogy alig három hete még külföldön nyaralt együtt az egész család, aztán bevásároltak a gyereknek új bútorokat, iskolaszereket stb. és mivel mindig is a férfi volt a családfenntartó, ráadásul nagyszüleim után rendes örökséget is kapott, természetesen ő állta az egészet.
Igazából tudom, hogy nagyfiú meg minden, de a lányát imádja, és most hazajön és üres a lakás és még sose jött úgy haza, hogy valaki ne várta volna… de megszakad a szívem és ha nagyon tragikusan fogja fel a dolgokat, akkor féltem, hogy mi történhet vele.

Anyu pedig azt mondta, teljesen rá nem jellemző módon, hogy “Számító kurva” és magától, mert anyai ösztönök az öccsével kapcsolatban stb… De biztos, hogy első kérésre ha szükség lesz rá, ugrani fog és segít.

Tavaly ilyenkor nem bírtam felkonnektálni a CNNre. Az ADWOFF-on követtem az amerikai csajok közvetítését. Volt egy 16 éves lány, aki miatt izgultunk, mer Manhattenbe járt suliba, és ott volt a Brooklyni ápolónő, aki aztán elmesélte, hogy is indult az a nap. Egy lány, aki tévénél dolgozik és nekünk sírta el, hogy riporterként nem szabad neki érzelmeket mutatni, de nekünk igen. A. aki akkor még nem volt terhes azon izgult, hogy folytassa e a próbálkozást, mert mi lesz ha mégis háború … Döbbenetes nap volt.
És a hétvégén ugyanazok, aki egy éve a szemem és a szívem voltak, arról kezdtek el írogatni, hogy mennyire rossz ami most media címen folyik.
Hogy SPKAZt idézzem:
“Well… as some of you know, I work in the television media as a producer/assignment editor. (I don’t report, but I get to boss reporters around – fun!)
Personally… I’m fried. I had the ironic thought of starting this post “As the anniversary of 9/11 approaches…” – and realized that THAT phrase is just what this peeve/rant/weep is all about.
The anniversary isn’t even here yet, and I’m tired. I can’t watch any more coverage… can’t handle any more pseudo-heroic stories of “The Victims of 9/11″… can’t deal with watching the same “carefully edited” footage of the Towers play over and over and over again.
What I mean by “pseudo-heroic” is the stories that are written about survivors or families are supposed to inspire, supposed to impress – what I see, being on the other side of the media fence, are articles being carefully targeted to bring out the most heedy emotional response possible. “If we make you cry, by god, that’s a 4-share!” That’s what news writers do… they find a human button to push and jam their thumb on it.
It’s weird to be on this side… I don’t have family members that lost their lives, nor was I anywhere near those sites, but I feel strangled. I told my boss that I don’t want to come to work that day, I don’t want to watch any specials, I don’t want to work on finding families or victims or rescuers or anyone!
I’m still emotionally drained from last year. I sit here and call people who have been most affected, and I make sympathetic noises and wrangle an interview out of them and I can’t do a single damn thing to help. I didn’t go over there to dig through fallen concrete, and I didn’t work at preventing something like this, and I don’t currently work at preventing something like this from happening again. I just sit here and create careful tv pieces to elicit an emotional response from people who don’t need it.
I don’t even get to write fiction to bring people away from reality. I voluntarily drag them into reality and pound on them to boost ratings.
I channel surfed all weekend – desperatly looking for anything besides 9/11 coverage – AE even had hours of 9/11 stories – I ended up watching hours of the Style network (which I hate), 5 hours of Trading Spaces, and a couple of episodes of Iron Chef. (yeah, I know, turning off the tv entirely came to mind, but there’s some sort of ingrained bug in me that I have to have the tv on, just in case – another result of 9/11 – don’t miss anything! And Zero likes it. And then I thought, “damn it! I shouldn’t have to turn off the tv! I should be able to watch tv! So I’m going to! So there! You didn’t win with your stupid programming! HA! I’ve got 584 channels, including QVC! You’ll never win!” The dog thinks I’m nuts. We went to Target on Saturday – there were 9/11 books, magazine covers, and the tribute songs playing in their cd section.) Then I came to work today and it’s non-stop CNN, MSNBC with all of their 9/11 coverage.
I know that I picked this job and this kinda comes with it. Mostly I just leave work at work and get on with life. I live for the fun stories I get to do and for the adrenline that comes with some day-to-day run and gun stuff. This is beyond me… I tried to explain to a friend, who is not in this business, what I was dealing with, and she said something like “Oh my God, how can you not want to remember? These people DIED!!” And then I just felt like I had some patriotic, civil, human duty to watch the 9/11 interviews, stories, specials, footage, etc.
But I can’t do it. Others in this business either feel indifference or bury whatever they feel or drag out whatever they feel and see if that emotion can be turned into tonight’s story. Others, like those that pick the 9/11 coverage, feel like they’re doing some sort of patriotic duty by replaying those scenes over and over again, while more just forget feelings all together and do the job. I’m working on being in the latter category… like being some kind of 9/11 media lemming.
I can’t ever forget, and I don’t want to. But I can’t deal with the constant media bombardment that is forcing me to be overly emotional, and all I really want to do this week is watch endless episodes of Trading Spaces because they don’t insert any “carefully edited” footage of the Towers.
I don’t know how to explain what else I feel… I just know that I have to get it out of my system because I have to come to work on Wednesday. I’ve looked at other jobs and wonder why I’m still in this one. Haven’t figured that out yet. Maybe next year it will be a little easier and what the media does will have more “

Tegnap a párom kioktatott, hogy ha már van ideiglenesen 3 beosztottam is, akkor legalább a látszat kedvéért igazgassam őket.
Mert milyen jó az ha utána írok egy látszat beszámolót is, Mert akkor én meg leszek dícsérve és az sose jön rosszkor. Fene kellett neki tegnap menedzsmentet hallgatnia? Most majd bombázni fog ezekkel az ötletekkel. Amelyek persze nem hülyeségek, csak nekem magamtól sose jutna eszembe-

Kiolvastam, illetve átlapoztam a Nehéz főnökök, nehéz kollegák című kötetet. Megállapítottam, hogy egyik kedvenc munkatársamat se lehet beskatulyázni a könyvben felsoroltak közé. Majd mindenkinek, boss néninek is többféle jellemvonása van, amit itt külön szedve tárgyaltak és adtak hozzá használati utasításokat. A legtöbb esetben az jött ki, ha rendesen viszonyulunk ezekhez az emberekhez, akkor bizony meg lehet oldani legalább rövid távon a problémákat. Csak ritkán volt az a megoldás, hogy jó, akkor most pedig ne foglalkozzon vele, rúgja ki, kerülje meg, árulkodjon stb.
Mindenesetre a fő szabály: Számoljunk tízig.

Mostanában teljesen leszokok a regényolvasásról, pedig lenne otthon mit olvasni, négy kötet fantasy vár, de Robert Jordant már a Káosz Ura első részénél letettem, s azóta megjelent még kettő. Aztán ott van Krondor sorozat első része Feist tollából. Lehet hogy a Kegyetlen Esküt
azonban elolvasom, az most színpatikusabbnak tűnt. Mindenesetre non fictiont olvasok jelenleg. Érdekes volt a Digitális létezés Nicholas Negropontétól, főleg mivel még 1995ben írta (jellemzőleg nálunk tavaly jelent meg az IKB új könyvsorozatában, kemény borítás, nagy betűk 2500 forint – persze könyvtárból) és előrevetítette, hogy néhány éven belül mik várhatók, problémák vagy éppen haladás. Ehhez képest vannak trendek, amelyek mégse arrra fejlődnek mint ő jelezte.

Most pedig bánatomban, mert a könyvtárban megint nem volt se CD se normális könyv (a Ya-Ya csajokra vadászom) kivettem a Bevezetés a kommunikációelméletbe-t, hátha okosodom belőle. Persze most, hogy vége a sulinak, szívesen tanulnék meg olvasnék szakirodalmat. Csak nincs mit. Hát keresek magamnak 😀

Visszatérve Editkére… kiderült, hogy miután elmentem anyósjelölt nagymamát felelősségre vonta, hogy honnan is szedte az Editke nevet meg micsoda dolog, hogy már négy éve nem bírja megjegyezni hogy hívnak. Mire nagymama tiltakozott, hogy jó jó már emlékszik hogy mi a nevem. Laura. Na legalább a kezdőbetűt eltalálta (ld: Lobo). Egyébként Lobo keresztnevű leányzók még legalább 2en vannak a családjukban, pedig anno gimiben hogy örültem, hogy egyedi a nevem, erre kiderült, hogy míg nyugaton nem volt akkoriban menő, a keleti országrészben meg hajjaj.
Cica azt mondta, nem kell ezen fennakadni, a nagymama úgyis csak a fiúunokáit tartja számon. Ő mondhat bármit, nem érdekes, sőt le van torkolva, míg a párom minden szaván csüng a drága nagymami.
Majd maximum én is elfelejtem hogy hívják 😀

Nagyon irigylem Suematrat amiért Angliába mehet. Remélem beszámol róla, sokszor és részletesen. Néha elkap a nosztalgia, hogy milyen jó is volt az …vissza is mennék, persze már nem egyedül. Vagy Írországba, mert oda simán jönne a párom is, máshova nem nagyon 😀

Sokkal inkább és többször gondolok az angolokra, mint az amcsikra, meg az ott töltött időre. Oda inkább csak látogatóba mennék újra, meg rövidebb időkre… Amerikát azért se szeretem, mert míg Angliából karcsún gyüttem haza, addig három éve nem bírom ledobni magamról az Amerikában felszedett kilókat. És rengeteg van belőlük. Hiúság, Bridget Jones a neved 😀

Természetesen teljesen lehetetlen normálisan felhasználni egy ilyen autót. De akkor is ez a gyengém. Azt igazán bánom, hogy anno nem gyűjtöttem össze annyi pízt Angliában, hogy még a klasszikussal térhessek haza. Pedig milyen buli lett voln, a másik oldalon levő kormányával együtt. Na de lehet, hogy akkor úgy jártam volna, mint az az ismerősöm, aki németországi tanulmányi során egy Bogárra valót spórolt össze, de el kellett adnia, mert vidéken szinte lehetetlen volt szervízt találni hozzá, s hiába volt szép csillogó piros, belülről nem működött minden. Ráadásul szerintem az új bogár csúnya. Míg a Mini, na az egy más kérdés 😀 Igaz, nem bírom MR. Beant elképzelni, amint halad a korral és ilyenre updateli a járgányát.