Horoszkóp

Egy mai horoszpók. Néha elolvasom.
Kedves Bika!
Megállapodottságod ne jelentsen a rosszba, a negatívumokba való beletörődést. Ne futamodj meg a harc elől. Kerüld el a tespedést, a túlságosan ellazult, lanyha állapotot. Óvd az elért és megszerzett értékeket, akkor is, ha az nem a sajátod. Csöndes, de állandó és tartós tevékenységed folyamán remek eredményeket érhetsz el.

Continue Reading

Michael

Tegnap sikerült ugye beszélnünk a kézbesítőnkkel, aki munkanélküli, kicsit alkoholista, de rendes manusz, az ember ránéz a fejére meg az alkatára és mindezt kitalálja róla, DE mindig tiszta ruhákban jár és a környéken lakó időseknek leszalad délelőttönként a boltba, akinek kell, annak megsétáltatja a kutyáját stb. Egyszer valaki Michaelnak szólította, azóta magunk közt mi is úgy hívjuk, talán a film miatt, mert nem egy szokványos angyal, de marha rendes. Amikor elkezdte nekünk hordani a Metrót, mondta, hogy csak egy üveg vörösbort kér. Ha szólunk neki, reggelente becsönget hozzánk és mi kifizetjük a fáradozását. Tegnap is mondtuk, hogy visszajöttünk, jöhetnek az újságok, majd szóljon be és fizetünk. Reggel 7 előtt becsöngetett. Én ugyan már fent voltam, mert készülődtem, hisz a nyári kimaradás után újra indul a tornaszezon, de ez a kedves dolga, aki még félálomba kitámolygott, kiszedte a hűtőből a piát és odaadta Michaelnak, majd visszazuhant és mint késobb kiderült kb 9ig húzta a lóbort.

Continue Reading

Van Kázmér

Ma reggel megint megkaptuk ajtónk elé a Metrót és kiderült, hogy megint van benne tiszta jó, hogy pont a nyaralás alatt szüneteltették és mire visszajöttünk, a kézbesítőnk is magához tért (azért majd a héten oda kell neki adni az üveg bort, mint fizetséget) és újra kapjuk a napi adagot.

Continue Reading

Evaluation SZS nélkül

Tegnap nem is lettem annyira lebaszva a nagy értékelésen a főnöknél. Boss néni is tegnap jött ugye vissza a nyaralásból, akárcsak én, két napja van, hogy mindenkit értékeljen és leadja a papírokat ami alapján megkaphatjuk a fizetésemelést. Míg tavaly valami extra bonyolult evaluation formok voltak, ahol 1től 5ig kellett magunkat értékelni, mindenféle hülyeségek alapján és mindegyiken belül még + és – jegyek is voltak (ha mindenki oszinte lett volna, kb 3ra értékelte volna magát, mert az volt az átlag, ahhoz képest a 4 meg az 5+ leírhatatlan csúcsteljesítményként jelent meg) idén még a legelso 3 évvel ezelőttihez képest is egyszerűbbre sikerült a kérdőív. Szerintem nagyon megszívhatták a HROn tavaly és inkább visszafogták magukat.
Kaptam néhány pedagógiai célzatú 4t de jónak tűnnek a kilátások és szerencsére SZS se volt ott, merhogy beteg, de most már szinte teljesen biztos, hogy ő kavarja körülöttem a szart, erre célzott a Főnyanya is. Míg a Köcsög ott ült a megbeszélésen és inkább támogató volt, nem ellenséges (róla csökkent horizontja miatt el se tudom képzelni, hogy piszkoskodik) A végén még megkedvelem!

Continue Reading

Romantika

Gondolkodtam rajta, hogy honnét is van amire hivatkozni szoktam, az a bizonyos, “Neked sose lesz lakásod meg bulgáriai nyaralásod”
Tudtam, hogy valamelyik csíkos könyvből, először azt hittem, a Szösziből, vagy a Házasságból elégségesből. De tegnap Heuréka! eszembe jutott, hogy az Aranyesőből van, Janikovszky Évától. Mikó András mondja a csajnak (csak nem jut eszembe a neve, pedig az összes pasijára emlékszem :D), amikor az megeszi a palacsintáit, hogy nem spórol. Ahh régi szép, jó szoci romantika, amikor a Kornél nevű srácról kiderült, hogy egy romlott orvos, és a miniszteri sofőr András volt az, aki rávezeti a lányt, hogy maradjon apolónő. Még szerencse, hogy anyunak megvoltak ezek a csíkos könyvek, korábban is lehetett romantikázni, minthogy a Harlequin betette volna alábát Magyarországra.
Egyébként nem szégyenlem, de Júliából, Romanaból megvannak a korai számok. Tisztára élveztem, hogy végre nemcsak a német vendégek által hátrahagyott germán nyelvű regényeket forgathatom, de végre elolvasgathatom mitől is döglik az a nyugati légy. Leányszívem csak úgy dobogott. Persze aztán meguntam őket, az egykaptafára íródott cuccokat. Hogy a 28 éves modell külsejű szőke bombázók még szüzek voltak, ezzel nem lehetett sokáig etetni.
Aztán később megint rájuk kaptam, merthogy Mills and Boonst olvasgatva a garázs feletti kis szobámban mint au-pair az angol nyelvet bíz így tanultam

Continue Reading

Back from the holiday

Visszajöttem. Megvolt az első munkanap is. Túléltem.
Majd talán írok a nyaralásról is.
Elvittem magammal tényleg a füzetet. sőt az elso két napot, merthogy akkor történt az egyik legfontosabb esemény, mégpedig, hogy vettünk franciaágyat, szépen bele is írtam.
De a kedves, miután elolvasta (mivelhogy az ágyvadászatban az övé volt a főszerep), közölte, hogy “Hát Te nem is vagy annyira nagy írótehetség” na innentől elment a kedvem attól, hogy tovább írogassam a naplót.
Ágy legfontosabb tulajdonsága a Matrac, és ma már meg is kaptuk a telefont, hogy akár szerdán a mienk lehet. Ha délután hozzák ki, amikor csak a keblenc lesz otthon, akkor talán mire hazaérek össze is lesz szerelve.
Feltéve, ha a hugomék nálunk parkoló díványát meg elviszik, és akkor már elmondhatjuk, van annyi bútorunk, amivel be lehet rendezni egy lakást.

Continue Reading

Utolsó munkanap

Akkor pedig ma van az utolsó munkanapom. Holnaptól 3 hét vakáció.
Nem tudom, hogy fogok-e live írni ide. Még sose voltam Internet Kávézóban, és nem hiszem, hogy Balatongyörökön vagy a Tiszaparton pont ez érdekelne a legjobban.
De már kiválasztottam egy füzetet, amibe naplózni fogok, mint a régi szép idokben és majd az összesítést teszem fel.
Jah búcsúzóul fonökségnek olyan szép “Eladom magamat és amit csináltam” levelet írtam, hogy csak na. Remélem nem felejtik el még 3 hét múlva is emlékeznek majd rá amikor pénzosztásra kerül a sor, hogy egyem azt az anyagias májukat

Continue Reading

Blogolvasmányok

Mivel trendi, természetesen én is olvasom Susie Cluelesst, Julius 25 óta, amikor is megjelent Plastik linknjei között.
Mintha Zsu barátnőm lenne, kb 3 évvel ezelőttről.
Jah tuti öregszem ha nem akarok Szigetre menni. Igaz, hogy soha nem jutott eszembe, tíz éve se. EFOTTon se voltam, de Gólyatáborban igen. Nem vagyok/voltam sose az a típus akinek ez bejött volna.
Nah még vasárnap lesz egy munkanap, aztán szépen lezártam én itten mindent és 3 hét hawai következik.

Continue Reading

Miért is blogolok

Tegnap vacsorázni voltunk a sógornőjelöltnél. Mert Kedvesnek fel kellett fúrnia a polcot, amit sógora a 40. szülinapjára kapott. Vacsi finom volt, klassz francia reklámokat láttunk a neten a Renault 4rol valahonnan a 60as évekbol. Elolvastam a Hócipőt is, mert a legújabb szám nem érkezett meg hozzánk. Szociológiára felvett sógornőjelöltnek (legyen mondjuk Cica, anyukája úgyis így hívja) mondtam, hogy olvasson blogot, főleg Suematrát, mer még az is lehet hogy csoporttársak lesznek. Kedves persze helyből közölte, hogy én is írok, de bár már beleolvasott, nem emlékezett a címemre.
Meséltem, hogy igazából részben mert 12 éves koromtól írtam rendesen naplót, és kb 4 éve hagytam abba, már hiányzott, meg elsosorban azért is estem neki a klaviatúrának, mert otthon már nem volt kedvem leírni a sok szenvedésemet, ami úgyis frissiben fáj igazán. És hát itt benn gyakran teli lesz a téli lábbelim.
Tegnap is, mint megtudtam, megin gond volt körülöttem. V. két napja szabin van és megegyeztünk anno Boss nénivel, hogy ha kitakarítja V. a saját részét a raktárban, akkor majd én a maradékot elajándékozom. V. elhúzott és persze nem szólt, hogy elkészült a munkával, Főnyanya pedig megtalálta a nekem címkézett kupacot és dühöngött. De még MKékat is lekapta a 10körmükről, mert V. gyönyörű feliratot gyártott a nekik szóló dobozokra, csak éppen NEM SZÓLT, hogy ott van és boss előbb beléjük botlott.
De hát istenem, nem tehetünk semmit, Boss 3 nap alatt V. kezét fogva elvégzett vele kettesben egy 1 személyes munkát, azaz dobozok kipakolását és tartalmuk leltárba vételét, s minderről egy doksi készítését. Nekünk nem kell segítség, hogy megcsináljuk szó nélkül rendesen a feladatunkat, mégis mindig mi szívunk.
Cica nagy szociológiai érzékkel mondta is, hogy ha már kiírom magamból úgyis kevésbé fáj, átlátom, esetleg megnyugszom, hogy nem is kell annyira a szívemre venni, stb.
És tényleg
Azért teljes csőd van, egész héten nem volt Kázmér a Metróban.

Continue Reading

Pánik

Kicsit bepánikoltam, mert már csak két nap és megint van egy csomó dolog, amit még meg kéne oldalom, ha úgy akarok elmenni szabira, hogy távollétem alatt ne legyen fennakadás. Tegnap este nehezebben aludtam el, mint vártam, pedig aztán kifárasztottuk magunkat … 😀
Úgyhogy most ennek fényében csak ülök és pánikolok. Teljesen jó, nem?

Continue Reading

Valaki fúr

Mivel boss néni is szabin lesz az elkövetkező két hétben, haladékot kért a nagyfőnökségtől a maga és a beosztottai számára. Azaz majd csak augusztus 26-án fogjuk megtartani az értékelő elbeszélgetéseket. Meg az értékeléseket se kell leadni addig, ugyanis most saját magunkat nem kell értékelni. Én tavaly mindenképp pozitívabbnak értékeltem magam, mint a főnökeim.
Jah az meg hogy ki furkálódhat ellenem, nos az csak SZS lehet, mást nem tudok kitalálni. Köcsög nem eléggé agyas hozzá, meg nem szokott bossnénivel ilyenekről beszélgetni. SZSnek pedig többször is ellentmondtam már életemben, és a párom szerint ha vitatkozom még ha nekem is van igazam, sokkal agresszívabb leszek, mint az átlag. Ez nem helyes. Monjda ő és néha otthon edzést tart velem, provokál és rámszól, ha elkezdem érzelmileg is belelovalni magam a dologba és agresszív lenni.
Útálom a konfliktusokat. Nem is tudom kezelni őket, max a szívemre veszem.
Ezér nem leszek soha főnök.

Continue Reading

Evaluation

Ma a személyzetis osztály, a Human resource office (hogy legyünk pontosak) megírta az éves levelét arról, hogy augusztus 26ig mindenki értékelje magát, meg a főnöke is őt, illetve beosztott a fonökét, beszéljék meg, hogy mi a nagy harci helyzet, ki hogy van megelégedve azzal amit csinál. Merthogy ez fog beszámítani a fizetésemelésbe, az esetleges áthelyezésekbe stb. Asszem 4. alkalommal történik a dolog, amióta a jelenlegi csajszi a nagyhatalmú személyzetis. Az első két alkalommal okés volt.
Boss nénivel beszélgettünk, satöbbi. Második alkalommal előre megbeszéltük, hogy az előző évi értékelést fogjuk feltupírozni.
Ez is megtörtént.
Tavaly pedig, tavaly megtörtént a katasztrófa.
Kezdődött azzal, hogy boss néni kijelentette, a két helyettese fogja értékelni az emberkéket. Köcsög kolleganő és SZS. Elvileg engem ez utóbbi értékelt. Aztán volt az elbeszélgetés a boss irodájában, ahogy kell, mindenki be volt osztva, mindenkire jutott kb fél óra, húsz perc. Ott voltunk négyen. Én (szamár elől), a boss meg Köcsög és SZS. Csak boss beszélt. Lehordott a sárga földig. Nem engedte hogy megszólaljak. Maga előtt tartotta SZS értékelését, a saját jegyzeteit és kijelentette, hogy csökkent a teljesítményem, nincs megelégedve velem, mert stb. Nagy részben nem volt igaza. Abban igen, hogy ahhoz képest, hogy az első három évben milyen nagy eredményeket értem el, hogy fejlődtem, most nagyon nem akaródzott a dolog. Mégpedig azért, mert idekerült MK aztán meg Köcsög. Utóbbit fél év után magasabb pozícióba helyezték mint én voltam, holott fele annyit se dolgozott, dolgozik mint én. Azt láttam, hogy se MK se Köcsög nem erőlteti meg magát, és mégis, őket értékelik, pedig én kiteszem a szívem, lelkem, mert szeretem a hivatásom, a munkahelyem és mégse kapok dícsértet. Rendben vannak az én fennhatóságom alá tartozó dolgok, nincs velük gond, megy minden mint a karikacsapás, mert MEGSZAKADOK. Vagyis inkább megszakadtam. Erősen lankadtam a példákat látva. Minden megy még mindig, de nem túlórázom feleslegesen, nem jövök be extrán, nem csinálok meg más helyett semmit. Mert nincs értelme. Persze, tudom, kapitalizmus… de akkor is, és hol marad az emberség?
Mindenesetre a tavalyi értékelés után persze bőgtem. Hát még amikor megkaptam, hogy nemhogy a minimum fizetésemelést az 5%t nem kaptam meg, hanem kevesebbet … akkor aztán nagyon elkeseredtem.
És a tanulmányi szerződésem még két évig ideköt.
Nem tudom, mi lesz most. Elvileg augusztus 26ig le kell adni az értékelést, a főnök-beosztott megbeszélésnek is meg kell lenni. Na mármost én a héten vagyok, aztán 3 hét, Augusztus 26ig szabi. SZS pedig ezen a héten nincs (valószínuleg megint ő értékelne)
Párom szerint nem kell annyira a szívemre venni a dolgot, de ha egyszer másképp nem megy? Hogy iktassam azt ki az érzelmeimbol, hogy nem becsülnek meg?
Épp most, amikor ma közölte az egyetlen feltétlen rajongóm, a félállású nyugdíjas kollega, hogy valaki a hátam megett ássa a gödröt a főnöknél, merhogy ma ezt vette ki a boss néni szavából.
És nem igazán mehetek el. Mert közalkalmazott lehetnék csak… Abból pedig nem lehet albérletet fenntartani Pesten. Másodállásra pedig nem nagyon van időm.

Continue Reading

FTP

Rájöttem, hogy elképzelhető, azt nem szereti a Blogger, hogy más más gépekről akarom frissíteni a lapomat. Mert azt csináltam mostanában, hogy hol itt hol ott csüccsentem le egy kis beírásra és olyankor írta ki, hogy képtelen megtalálni a templatemet a szerverén. Talán az FTPvel jobban fog működni a dolog.
Hahh Hahh Hahh. (a sátáni kacaj helye)
De azért reménykedem.
Nagyon bírom, amikor V nekiáll nyomtatni és nem szól senkinek egy szót se hogy bocs, de most fél órán át az én többszáz oldalas doksim fog dőlni a gépből. Ohh jajj már hallom, most meg kazettát tesz a magnóba. Jézus, szerintem nekem innen menekülnöm kell, másik szoba, másik gép…

Continue Reading

Fokozódik a helyzet a blogspoton

Holá!
Ugyan tegnap nem sikerült egyetlen bejegyzésemet se postolni és nem működött a kísérleti blog sem, de ma láttam, hogy nem veszett el semmi.
Talán kéne valamo jó kis free hely, ahova felpakolhatnám és végre saját magam szórakozhatnék a designnal, mer szörnyen idegesít, hogy nem tudok állítani semmin és nem hajlandó engedni hogy cseréljek templatet. Majd körülnézek, aztán ha sikerül kiötlenem valamit, akkor jelentkezem szebb tollakkal

Continue Reading