Dóri kilenc hónaposan átesett élete első plasztikai műtétjén. Jól viselte. Ma láttam, halál édes még mindig, csak fogyott, de nem csoda, hisz lassan két hete tisztíttatják a gyomrát, és tegnap az operáció előtt nem ehetett semmit. Majd ha nagyobb lesz, nevetve fogjuk ezt mondogatni.
Jah közben meg A férje, lassan két hónapos fiát nem hívta fel a névnapján. Na rá nagyon szívesen használnám az összes általam tudott káromkodást. De úrinő vagyok a neten.
Bah
Mary DiNunzio
Mary DiNunzio, a regényben, amit most olvasok, ügyvéd. Igazi katolikus olasz neveltetést kapott. De még csak segíteni szokott a nagy főnöknek, vagy mint a legutóbb egy külsős megbízónak. Még csak bojtár, vagy ki tudja, hogy is működik ez rendszerint amerikában, mindenesetre a cégüknél ő végzi a csicska munkát. De azt egész jól és persze mindig vonakodva.
Jegyzetelés közben rendszerint írkál olyanokat a legal padjára (az a sárga, vonalas jegyzetfüzet, amit én is imádtam az USAban, és még a jövőben játszódó amcsi regények szerint – sajnos nem emlékszem, melyikben – se tudnak tőle megszabadulni az ügyvédek), hogy miért is nem lépett be apácának, vajon a kötés az nem lenne e kielégítőbb foglalkozás. “Daydreaming about other jobs had become her full-time job. Somebody had to do it.” Tisztára tudok vele szimpatizálni néha. Ugyanakkor a szíve mélyén szereti amit csinál, és kitűnő benne. A végén segít kikaparni a gesztenyét.
Anyanyelv
Tetszik, hogy amikor átváltom anyelvet magyarra aztán 101-es keyre, merhogy angol windózzal tanultam számítógépelni, hát sose bírtam megjegyezni a Z és az Y helycseréjét, szóval választhatok hogy a magyaron belül akarom e még standard, 101 keyvel, Icelandic, Irish, Italian, Italian 142vel a klaviatúrámat. Micsoda nyelvcsalád. Persze ez lehet, hogy az Amcsi nyelvbeállítás miatt van így.
Nah le kell szednem a magyar nyelvet, mert a másik program bezizizik miatta. Lehet, hogy akkor már nem is írok, mert ékezetnélkül magyarul a neten már nem divat….
Snoopy vagyok
:D
Sikerült! Nah a ma reggelem jól indult
És nemcsak a blog miatt ér fülig a szám.
Megyek gyorsan dolgozom egy kicsit
Hétfőn történt
Nem adom fel, és újra leírom, ami hétfőn történt.
Szóval azon a napon reggel jöttünk vissza otthonról, mert keblencem nem dolgozott, nekem pedig csak délutánra kellett bemennem a taposóba. Ebéd után elindultam a metró felé. Útközben lestoppolt a fa alatti padon, járókerete mellett piehgő néni. Elkezdte mesélni, hogy a Szabóné, aki itt lakik az egyik lépcsőházban – és hanyagul intett négy kapualj felé – mondta, hogy kint az Üllői úton, a patika után isteni pékárukat adnak az egyik pékségnél. Hogy huszasával viszik a meleg, finom sütiket. Ő pedig magának már nem süt, pedig kívánja az édeset. Hát elindult, hogy vesz, de olyan gyomorgörcs jött rá, hogy le kellett ülnie. Mondtam, fogalmam sincs, miről beszél, de ő erősködött, hogy higgyem el és itt van a mi oldalunkon, nem kell aluljárózni, lépcsőzni hogy a kánaánba jusson az ember. Na rákérdeztem talán bizony azt szeretné, ha én fognám magam és elmennék megnézni azt a sütiset? Jajj de aranyos kedveském, adok pénzt is, mondtam hagyja megnézem, hogy ne fárassza magát hiába, de akkor legalább hozzak neki három biróst. Na mentem, természetesen az éjjelnappali boltok és kocsmák, meg a patika után azon az úton nem volt semmi halvány pékségre emlékezteto sem. De hát tartoztam ennyivel az ördögnek és akkor elindultam visszafelé, mert persze az én útirányommal tökéletesen ellentétes irányban kellett volna lennie annak a bizonyos boltnak. A padhoz közeledve láttam, hogy egy másik lánnyal beszélget a néni, aki elsietett mellettem, vitathatatlanul a meleg sütiket keresve. Na fel is háborodtam, hogy jó jó nem éppen dalolva, de azért elindultam a kérését teljesíteni, mégis hogy képzelte, hogy nem jövök vissza hozzá. Odaérve, készen álltam, hogy jelentsek, erre a néni megkérdezte, hogy nem ismerek e a közelben péksüteményest, ahol finom friss dolgokat lehet venni, mert ő …. Na közbevágtam mondtam, hogy onnan jövök, arra nincs semmi, elköszöntem és otthagytam. Viszont azért egész jó emberismerő lehetett még így meszesen is az öreglány, mert én is egészen korrekt, rendes vagyok meg az a lány is annak tűnt, aki utánam kapta meg a megbízatást.
Kaptunk egy levelet az informatikus szakosztályunk főnökétol, miután halódozott a mail szerver, hogy bizony 85 megánál ha nagyobb a postafiók, akkor autómatikusan törölgetni meg arhiválni kezd a program. Na nekiálltam kideríteni, hogy is állok én, mert mostanában nem volt időm rendesen törölgetni meg pakolászni a leveleimet. Persze Windows meg Novell révén az ilyen adatok, vagyis hogy mekkora a mailboxom mérete előlem el vannak dugva. Gondoltam azért, ha már megírták, azzal, hogy kérdés esetén bátran forduljunk a HelpDeskhez, hát megér egy telefont a probléma. Telefonáltam, a HelpDeskes pedig közölte, hogy hát azt nem láthatja a felhasználó, de nem kell aggódni, mert ha már túllépem a keretet, akkor automatikus arhiválás lesz meg törlés. De én elővigyázatos akarok lenni! Nem akarom, hogy az évek óta elmentett szerelmesleveleim törlődjenek. Kordokumentumok, a modern kor párja vagyunk, korai szakaszunkat villámemilezés jellemezte.
Szerdán Dórit bent fogták a kórházban, hogy előkészítsék a pénteki műtétre. Este elmentem meglátogatni, a nővérek imádják, mert ugyan utálja a beöntéseket és ordít mint a fábaszorult féreg, egyébként vigyorog, be nem áll a szája, barátságos tünemény. Személyesen is tapasztaltam a dolgot, mert amikor odaértem már hallottam, hogy bent van a vizsgálóban és zokog, apja anyja nyugtatgatja. Amikor kihozták odaléptem hozzájuk és felragyogott. Az egyedüli volt, aki észrevette hogy megint vörösebb vagyok a szokásosnál, csodálkozva tapogatta a hajamat. Mondtam is a hugomnak, lám a lánya jobban figyel a részletekre.
Akkor most fogom elmentem ezt a doksit. 4 példányban, 2 lemezre. Ha holnap neten lesz, akkor nyert ügyünk van.
Még egy negatívabb Terézanyu
Végre találtam valakit aki nincs tejlesen, abszolút elolvadva Terézanyutól.
Éljen Pálkata 😀
Elszállt bejegyzés
Na mega hosszú dolgot írtam arról, hogy mi volt tegnap, meg hétfőn.
Persze otthon, hogy aztán felmásoljam lemezre, behozzam a taposóba, aztán nagy lazán reggel bekopizzam ide (még mindig a régi dizájn, mer csak nem és nem akarja a váltást a blogspot engedélyezni, pedig már valami jujjderózsaszínt is találtam). Persze mivel okoskislány vagyok, a lemezemre 2x is felmásoltam a doksit, hogy tuti ne legyen vele gond, ha az egyiket nem bírom megnyitni akkor még mindig van Máááááásik.
Hahha, hahha hahha
A kis cuki lemez ugyan olvasható, látom ám rajta a doksit, de mikor másolásra kattanok… na az nem működik. Szóval nem olvasható itt a tegnapi agymenésem.
Hiába lett rajta futtatva a rendberakás, az se működött. Csupán mondatfoszlányok olvashatók.
Poén?
Hát hogy otthon nincs már copy belőle, mer behoztam.
Tényleg menő manó vagyok.
Nincs tévénk
A hétvégén végülis mégis hazautaztunk. Anyuék nálunk húzták meg magukat csütörtök-pénteken, mert feljöttek unokalátogatóba. Csütörtökön későn érkeztek, akkor már nem mentek be a kórházba, péntek reggel meg már hazaengedték a Manót, de a héten vissza kell menni, úgy tunik megvan mi a gond, kis, majdnem rutinszerű műtéttel lehet is a dolgon javítani. Azért biztonság kedvéért vettek szövetemintákat, hogy kizárjanak minden komolyabb eshetőséget.
Szombat reggel hazautaztunk aztán. Megvolt minden ami kell egy ilyen hétvégén, pihi, levegő, jó kaja, ajándékozgatás, mozi. Na és persze tévézés.
Merthogy nekünk nincs tévénk. Amin erosen ki is szoktak akadni mások, de igazából nem hiányzik. Ismerve magamat, meg elnézve a hétvégi szeánszokat, amikor befekszem a képernyő elé és mindenféléket nézek szinte válogatás nélkül tuti, hogy ha ott állna a doboz a sarokban és még antenna is lenne (mer az ex albérletben ugyan volt tévé, de a szoba átrendezés miatt messzi került az antenna csatlakozójától, ezért aztán nem fárasztottuk magunkat és nem fektettünk bele hosszabbítóba) akkor a végén még Brazil sorozatokat és Mónika showt néznék. Brrr. Inkább számítógép, meg könyv, rádió, zene meg a párom. (nem ebben a sorrendben persze:D)
A hétvégi tévézések során meg persze tátott szájjal bámuljuk a reklámokat, mert azok közt legalább van valami értelmes is. De nem hiányzik a sok hírműsor, ahol a “gyorsan összefoglaljuk legfontosabb külföldi híreinket” szekció 5 természeti katasztrófát meg 2 gyilkosságot tartalmazott. Hát hiányzik ez nekem?
Idézet
Ahogy ígértem, megtaláltam az idézetet a gyerekvállalásról:
“Making the decision to have a child – it’s momentous. It is to decide forever to have your heart go walking around outside your body.” Elizabeth Bowen
Osztálytársam
Az Osztalytarsam.hu lapra már vagy egy éve eltévedtem, de hát semmi aktivitás. Pedig hogy reménykedtem benne, hogy a nagy gimis szerelmem meglátva a nevemet visszaemlékezik rám, és levelet ír. De hát semmi ilyesmi nem történt, pedig még ő is regisztrálva van és a névsorban szinte egymás alatt van a nevünk. Az évfolyamoldalon tutira.
Néha elfilózom a “mi lett volna ha …” dolgokon. Általában feleslegesen és mostanában jóval ritkábban mint régebben.
Dícséret, nahát
Nah ma végre megkaptuk a kellő dícséretet. Merhogy tegnap írtam egy levelet arról, miket javítottam, csináltam meg, két nap alatt, V helyett is.
Sőt ma inkább főnéninek mutattuk be a honlap butított verzióját, ami tuti olvasható, nézhető stb. Netscape 4.X alatt is, és ő azt mondta, hogy rendben, jó lesz. Ezzel persze kikerültük az SZSt, mer akkor megkaptuk volna, hogy tököljünk színekkel, mer ugye az nagyon fontos, hogy olyan zöld legyen ami neki tetszik, amilyen az egyik doboz a polcon… de hát nem fogok leállni vele webszínekrol magyarázni, meg ő most már érti a HTML-t, szóval nagyon menő, meg különben is jövő héttől szabin lesz
.
A hét hosei lettünk. Éjjen.
A hétvégét úgy tűnik, az én szüleimmel fogjuk tölteni, holnap reggeli indulással és majd csak hétfőn jövünk vissza, mert csak délután dolgozok. Vagy lesznek élményeim addigra, vagy nem.
Mindenesetre az már tuti, hogy Dóriék reggel hazamehettek, de jövő héttol vissza kell menniük a kórházba, mert a végbélműtétre szükség van a csajnál. Sokkal jobban viselte a kórházat, mint bármelyik felnőtt, különös tekintettel a nagyszülőkre, akik tegnap este jöttek, nálunk aludtak, ma unokáztak és akkor holnap utazunk velük haza.
Gyerek vagy nem gyerek
A hét végén szó esett a gyerekkérdésrol. Hogy kb. 5 éven belül túl kéne lenni az elsőn. Mondtam persze, hogy előbb legyen bulgáriai nyaralás, de legalábbis lakás. Albérletbe, másfél szobásba azért mégse kéne csemete. És nem is tudom, akarom e. Itt van most a picurka, szegénykét megtükrözték, merhogy hónapok óta problémás a széklete. Amikor meg három hónapos volt, akkor be akarták fektetni a kórházba, mert úgy látták el van maradva a fejlődésben. A húgom és persze mindenki a családból halálra aggódta, meg most is aggódja magát. Ugyan tavalyi tragédiából lehet tudni, ha kisbabának baja van, valami ilyesmi, mint az emésztéssel, na azt észre lehet venni. Dóri pedig roppant vidám gyerek, rengeteget mosolyog, nevet és tényleg csak ritkán sír.
Igen nem is beszélve Aékról, ahol megtörtént, amit senki se kívánna az ellenségének se… Utána kell néznem, ki és hol mondta, de teljesen igaza van, hogy gyerekvállalással arról dönt az ember, hogy ezentúl a testén kívül viseli a szívét.
Én erre még mindig nem érzem magam alkalmasnak. Félek a felelősségtől. Ugyanakkor vonz az a határtalan feltétel nélküli szeretet, amit kapnék, adhatnék, csak még nem tudom, hogy képes vagyok e megadni érte az árat.
Soha nem lennék olyan jó szülő, mint a húgom, akit csak csodálni bírok. Ha ő elhatározza magát, akkor azt véghez viszi. Nem hitte el, hogy felveszik valahova is, és megtörtént, elvégzett egy egyetemet. Férjhez ment a kilencedik évfordulójukon, és isteni háziasszony lett. Aztán szinte tökéletes kismama, most pedig anyuka. El kell ismerni, hogy nem semmi. Pedig ő volt az elkényeztett, a legkisebb, aki anyuék szerint 11 éves korától 23ig, amíg el nem került otthonról, egyfolytában kamaszodott, ahogy a nagykönyvben meg volt írva. Mint mondta, mindig is szerette a gyerekeket (ami például rólam nem mondható ugyanígy el, pedig én bébisintérkedtem 2 évet is, de azért pedagógus hivatást messzire kerültem), könnyen megbarátkozott, haverkodott velük, de azért mennyivel másabb, hogy a végső megnyugvást ő jelenti a Dórinak, hozzáfordul ha valami gond van, ha elveszettnek érzi magát stb.>
Eső végre
Égszakadás. Reggel kellemesen hűvös volt végre, aztán ahogy reggeliztünk, egyre sötétebb lett az ég alja. Aztán jött a dörgés, meg a villámlás. Volt egy akkora csapódás, hogy kinéztünk, nem ég e valami, de mégse annyira a közelbe csapódott be, csak az autók kezdtek el eszeveszetten szirénázni a környéken. Ugyan háztól metróig alig 100 méter, valamint metrótól munkahelyig kb 300, még ernyővel is rendesen eláztam.
Pörgés
Ma igyekeztem pörögni forogni és mosni a kezeimet a Vt érintő dolgokban. Oké, ha beszél velem, megteszem neki amit akar. De nem javítgatok utána egy falatnyit se.
SZS és a hatalom
Kezd elegem lenni abból, hogy SZS minden szarságos levelét cczi a boss néninek. Aki aztán engem cseszeget le, illetve most már szinte teljesen leszokott arról, hogy személyesen beszéljen velem, csak cczve kapom meg a leveleit. Többnyire harmadik személyben beszél rólam.
Jah és megint felütötte fejét a Nagy hómpédzs szindróma. voila a levél:
Gyerekek, Tegnap ugyan azt irtam, hogy semmi hibat nem látok, ez azert nem teljesen igy van.
A legfontosabbnak a Netscape verziót érzem, mert tényleg sokan hianyolják. Kérem a Lobót, hogy mondja meg világosan, meg tudje-e csinalni, vagy nem. Ha nem, akkor kivülről fogok segitséget kérni
A másik megjegyzés, hogy bár a Netscape-es verziónal ott van, hogy menj az explorer-be, de utána bejön a cimlap ami viszont béna, és igy nagyon zavaró és rendetlen az egész.
Tehat megismételve a köszönetemet SZSnak,>hogy a dolgot nem hagyja annyiban, nagyon kérem elsősorban a Lobót, hisz ő a felelős, hogy gondozza ezt a K web-paget és javitsa a hibákat, mert az nem lehet egy elfogadható felfogás, hogy a hasznalo a hülye, ha nem tudja mit tegyen
Hozzáfűzni való:
1. Megbeszéltük SZSvel, hogy július kezdetén nem foglalkozunk a webbel, legyen teszt, jöjjenek a hibák stb. De ezen a héten igen.
Ja meg azt is, hogy MA délután összeülünk, hogy rendezzük a hibákat. A levél persze reggeli én meg délutánra jöttem, mert éjszakázom.
2. A netscape az a 4.7-es, ami alatt nem megy a dolog. Mer a DOMot nem hajlandó elkezelni, pláne a CSSt. IE5.x felett valamint Netscape 6.2 alatt már minden szép és jó
Azért vissza írtam a boss néninek, hogy mi volt meg hogy, lássa már az én oldalamat is.
De elment és még nem jött vissza.
Ahh az SZS meg aszonta, hogy a boss azon gondolkozik, hogy valami külsős céget bíz meg azzal, hogy csinálja meg azt a K web paget. Annyira sírunk, hogy nincs pénzünk, hogy pár százezret simán odaadhatunk valakinek és akkor megint mi a fenéért dolgoztam annyit?
De az, hogy a szép új, csilivili dolog, az adatbázis teli van hibákkal, kiírja rendzeresen, hogy Error on page, fél órákat kell V. után dolgoznom egy egyszerű oldalfeltételnél és bejelentheti, hogy valamit nem ért, valamit nem tud megcsinálni és kész. Ja és a neckép belefagy a keresésbe!
A. és a Pocok
Ha nem fog működni ez az edit your template dolog még a végén kénytelen leszek valami más helyet keresni ennek a blognak és kipróbálni az FTPzést.
Ma megint láttam képeket Aról meg kisfiáról. Kiköltöztek vidékre a nagyszülőkhöz, ami ebben a melegben igazán nem csoda, sőt, okos lépés, mert vidéken, fák közt vízparton mégiscsak jobb a levegő mint bent a panelban. A múlt héten nagyon felpaprikázta őt a kedves apuka, annyira, hogy még mobilszámot is cserélt. Mert azért tényleg nem úgy van, hogy én akkor vagyok apa, amikor akarok, nem állandóan. Így most 2hét után láthatta csak a fiát. Mindjárt csinált is egy csomó fényképet és végre nem takarékoskodott, az anya is le van fényképezve, nemcsak ő, mintha bizony Mintaapa lenne. Grrrrr
A sógorom nagy nőcsábász kollegája mondta, hogy a legpatkányabb dolog amit a férj elkövethet a feleségével szemben, az, ha megcsalja amíg terhes. Neki is volt vagy 3 felesége fejenként legalább egy gyerekkel, nem volt mindig hűséges, de az alatt a 9 hónap alatt és utána az első időkben azonban igen, mert ennyi jár nekik.
De hát A “kedves” férje (mert hivatalosan csak ősszel lesz a békítő tárgyalás vagy mi) azonban …
Kisember azonban gyönyöru, egészséges, láthatólag boldog és A is imádja (két hete láttam ugye őket, amikor pont 1 hónapos volt, bezzeg az apja még egy SMSt se küldött mert a barátnőjével nyaralt). Remélem összejön neki és talál olyan apát maguknak, aki megérdemli őket és akkor kiteljesedik az élete.
Holnap úgy tervezem, meglátogatom 3 hete nem látott unokahugomat, aki a nagyszülőknél volt. Kíváncsi vagyok, már kezdett hiányozni ez a heti 1x-i láthatás.
Empire tévedett
Nem hagyhatom annyiba a dolgot, az Empire Óriásit tévedett. Van egy nagyszerű leleplező cikk a legfrissebb számban ahol felhívják a figyelmet néhány Logikai bakira a filmekben (mer persze van néhány 😉 Itt említik, hogy abszolút érthetetlen, miért hívta meg Carrie az esküvőjére az egész brancsot amikor csak Charles-szal beszélgetett. Természetesen ez hülyeség, hiszen a 2s számú esküvőn, amikor is először jelenik meg a vőlegény, Charlesnak a volt barátnők asztalához kell ülnie, míg a többiek az amcsi csajjal együtt ücsöröghetnek, aki láthatólag teljesen jól érzi magát Gareth és Matthew társaságában. Szóval nincs igazuk a Négy esküvo és temetés ezen logikai bakijában.
A többi viszont jópofa. Rocky állandóan edz a nagy meccsre, futkos, felül, de soha nem üt. “You simple cannot train for a professional fight without, y’know, boxing.”
Olvasók száma zéró
Nah engem se olvas senki magamon kívül. Elveszett blogger vagyok a bloggerek tengerében. Persze nem csoda. Eleinte nem akartam hogy olvassanak. Aztán nem is jelentkeztem se a Bloglapra, se a Blogringbe. Merhogy tisztára kisebbségi az érzésem. Design meg tartalom miatt is. Ugyanakkor a kertek alatt meg abban reménykedem, hogy valaki rámtalál és én leszek a kedvenc olvasmánya, meg felfedez. Ahogy az a hollywoodi mesékben meg van írva.
Tegnap néztük a Dogmát, abban volt, hogy bezzeg manapság már Bibliát nem olvasnak még a templomba járó katolikusok se, nem hisznek semmit, hacsak nem hollywoodi mozi az egész és a Tízparancsolatot is Charton Heston filmeknek hála értjük meg.
Kicsit későn álltunk neki a mozizásnak és még meleg is volt, ezért tuti pár dolog elszállt a fejünk felett, de sebaj, van még időnk. Majd legközelebb jobban figyelünk.
Türelem…
Ma péntek révén mindenki megőrült.
Szinte megállás nélkül csörgött a telefon, hülyébbnél hülyébb kérdésekkel, kérésekkel. Szegény
kolleganő, aki holnap reggel utazik Britanniába, sőt Brigtonba (nagyon irigy vagyok) csak az asztalát akarta végre letisztítani elvarrni a szálakat meg minden, de folyamatosan zaklatták és még ő is kijött a sodrásából.
Hah persze, élvezhetem a rendszeradminságot. Úgyis gyakorolnom kell a türelmet és kedvességet a “nem is vagy hülye, nem gond ha 100ezredszer magyarázom vagy csinálom meg helyetted amit te is meg tudnál” attitude-ot.
Merthogy állítólag ebben még nem igazán vagyok otthon. El kell sajátítanom az elődömtol a türelmet és hogy komótosan, de azért mindent megcsinált. Kérnek tőle valamit, mire ő szépen elvonul és másnap jelentkezik a megoldással. ÉS mindenki meg volt vele elégedve. Én pedig hagyománytisztelő leszek
