Mikor is essen nagyon az eső, amikor végre időpontunk van az okmányirodába, hogy Babszemnek útlevelet csináltassunk. Még anyuéknál, interneten jelentkeztem be, a legkorábbi szabad napra, szóval több mint egy hete. Párom elkéretőzött a munkahelyéről, mert ugye 2 szülő kell a dologhoz. Azért ő reggel ment be dolgozni, hogy 10-re az okmányirodába jöjjön. A legnagyobb esőben indultunk el, a cipőm extrahamar beázott, mert már hónapok óta szemezek velük, de magamnak még mindig nem vettem gumicsizmát, de úgyis ha megveszem, sose lesz már rá szükségem ebben az életben, ráadásul nekem még nem volt soha olyan széldzsekim ami tényleg állja a vizet. Babakocsi mellett meg ugye az esernyő tartása teljesen no-no. Babszemnek mondjuk jó helye volt gumicsizmája ugyan kilógott az esővédője alól, de amúgy nem lett vizes. Aztán persze odaérve kiderült, hogy rosszul emlékeztem, mert ugyan 10-12 közé kértem az időpontot, nem néztem meg hova kaptam: 11:30-ra. Hát senki se volt boldog különösebben. Se a párom se én, de még Babszem se. Úgyhogy elmentünk addig is a Patakyba, könyvtáraztunk, gyerek tízóraizott, majd visszamentünk az útlevélért. S már nem is kellett tényleg, csak 2 percet várnunk. A dokumentumkészítés  még úgy is csak 5 perces meló volt, hogy a gyerekről vagy 10 kép készült, mert richtig akkor fordult el, amikor a kamerát kezelő ürge kattintott.
Hazafelé meg az utolsó 30 méteren bealudt Babszem a kocsiba, nem ébredt fel amikor felhoztam, levettem róla a csizmát, csak akkor mikor kivettem a babakocsiból, aztán ez a 10 perces alvás úgy felélénkítette, hogy csak fél 2-kor sikerült elaludnia. Persze most már nem esik…

Ismét itt a nyár, újból napirendet kell váltanunk. Az elmúlt napokban nyilvánvalóvá vált, hogy Babszem korán kel. Mivel úgyis 11-re vissza kell érni a délelőtti sétából és vele a legkisebb túra is mostanában legalább másfél óra, legkésőbb 9-kor el kell indulnunk. Ami tartható. Így még akár ebédfőzésre is van idő, mert délben korog a gyerekgyomor és utána legkésőbb 3/4 1-ig már le is lehet tenni a manót aludni. A délutáni alvás szerencsére mostanában inkáb 2-2,5 óra, ha nem 3. Délután is csak 4 körül érdemes úgyis kimenni az utcára, a párom meg mostanában 6 körül érkezik, s 7 után érünk haza. Vacsora, fürdés, altatás, ha sikerül Babszem 1/4 9-től alszik. Mivel most már elég jól belerázódtunk abba is, hogy mikor eszik és mit (van tízórai és uzsonna is, bizony, igaz, még mindig minden pép állagban), május 30-án betellő 5. füzetemet, amiben a gyerek napirendjét írtam, nem folytattam egy újabba.

Tegnap délután már családostul voltunk sétálni az Óhegyen. Utána megint megfogadtuk, hogy mindenképp viszünk babakocsit, ha ilyen messzire megyünk, mert elég lassan érünk ki, ha Babszem gyalogol, bemegy minden kapualjba, megmutogat minden pinceablakot, lámpaoszlopot, repülőt és átlép minden repedést.

Elég sok fotót készítettem megint ahogy az apjával sétálnak együtt, nagyon bírom amikor kézen fogják egymást, vagy csak mennek, gyerek megáll, mutogat, a magas langaléta felnőtt meg türelmesen magyaráz neki. Ez két lépésenként szokott előfordulni. Itt csak egy HMCS:

Szerdán 10 után indultunk vissza Kanizsáról, mégse anyuval, mint Babszem szórakoztató partnerével, hanem apuval. Így ő vezetett, s nekem csak Szabadbattyán után kellett a gyerek mellé ülni, addig egész jól bírta a gyűrődést. Na meg persze onnantól megint, hogy elhagytuk az M0-ás lehajtót, azaz már-már Pesten voltunk.
Azért is kellett sietnünk, meg nagyszülőt hozni, mert aznap volt a szülői értekezlet a bölcsődében. A gyülekezésnél már ismerőst sikerült felfedeznem, Ágit, akivel együtt jártunk babamasszázsra. Babszemnél egy hónappal idősebb lánya is most kezd majd, sőt, egy csoportba is kerültek. Kiderült, hogy Kőbányán éppen nagyon átszervezik a bölcsődéket. A helyi igazgatónő is elmegy máshova (így már értem, miért nem foglalkozott annyit velem, amikor elmentünk megnézni az intézményt), aki a helyére jön szintén kerületi régi motoros és bölcsődevezető volt maga is. A gondozónők nagy részét is lecserélik. Szerencsére azért úgy tűnik, olyanok maradnak együtt, akik már korábban is ugyanott, sőt párban dolgoztak. Legalábbis a mi, piros csoportunkban ez így van. A legszimpatikusabb párost fogtuk ki, egyikük már régi motoros és nagyon gyerekszerető, a másik még fiatal, bölcsiben ugyan csak 2 év tapasztalata van, de előtte csecsemőotthonban dolgozott. S mind a ketten persze gyerekesek is. Amiről meséltek és ahogy az teljesen felvillanyozott. Úgyhogy én aztán nem szégyenlősködtem, ha már belevágtunk a bölcsi projektbe, kezdjük az elején. Úgyhogy szeptember 1-én, hétfőn egy másik kislánnyal mi leszünk az első fecskék. Előtte lesz nálunk családlátogatás, ami meg azért jó még, mert Babszem legalább előbb saját háza táján látja a gondozónőket, s utána már felismeri majd őket a az intézményben is (ez legalábbis az elméletem), s könnyebben fog rá átállni. Mondjuk még volt pár bizonytalanság apróságokban a gondozónők részéről, akik eddig csak 1x néztek körül a bölcsiben, (nem tudták pontosan milyenek a szekrények stb.) meg ki tudja az új igazgató mennyire akarja megváltoztatni azt, ahogy folyt ott az élet, vagy reformokat fog megvalósítani. Ez még a jövő zenéje de a két nőben egyelőre megbízom, remélem Babszem is hasonlóan érez.
Szerdán egész este lelkendeztem a páromnak a lehetőségekről. Aztán másnap, csütörtökön, a parkban összefutottam Ágival, meg a gyerekeivel, s megkérdeztem, mi az ő véleménye, s szintén hozzám hasonlóan vélekedett. Jó volt mástól is megerősítést kapni, hogy ő is ugyanúgy látja a lehetőségeket, mint én: jó lesz a gyerekeknek.

Az interneté. Ugyanis amikor szerdán megérkeztünk Pestre, már nem volt. Azóta telefonálgattam többször, kiiktattuk a tűzfalat, hogy windowsról csatlakozzak a netre, mert ugye tuti nálunk a hiba, végül ma reggel felhívott valaki a T-comtól, hogy jönne majd megnézni mi a helyzet. Már a hangjából sejtettem, hogy ugyanaz a halálosan unom a munkámat pasas lesz, aki a tavasszal is járt itt, hogy megcsinálja a zúgó telefonunkat. Kijött, délben, ahogy ígérte, nem talált helyileg semmi gondot (amit mi mondogattunk folyamatosan az összes ügyfélszolgálatosnak, hogy szerintünk nem érjük el valamiért az ADSL szervert), aztán elment majd fél óra múlva telefonált a központjukból, hogy megjavította a dolgot. Úgyhogy most elolvashattam a leveleimet. Ja és mindjárt írok egyet az Interware-nek is, hogy 5 nappal kevesebbet fizetek.

Még pénteken jelentkeztem be a környéken lévő vagy 6 fodrászat közül a random kiválasztott egyikbe. Mert szimpatikus volt mind az üzlet, mind a fodrász csaj külseje. S nem csalódtam. Végre valaki normálisan levágta a hajamat, nem szívbajozott, jó sokat és meg is ritkította, szóval áll valahogy. Tiszta modern a fejem. Szemüveggel és anélkül is. Persze még mindig kérdés, hogy első mosás után rekonstruálni tudom-e a szárítást, de könnyen kezelhetőnek kértem és reggelre semmit se változott az állaga, pedig alig van rajta hab és lakk meg egy csepp se. Plusz mindössze 2400 pénzt fizettem érte!
Úgyhogy ma reggel még az új személyimhez készült kép is normális lett. Határozottan elégedett vagyok a külsőmmel. Nyaktól felfelé, persze, szóval nem a legnagyobb területen.

Hétvégén húgomék is lejöttek a csajokkal. Készült egy közös fotó, hogy a svéd rokonoknak bebizonyítsuk, ajándékba kapott póló bizony nem hever parlagon. Mondjuk Eszti majdnem végig Babszemre koncentrált, ha éppen nem a telefonnal játszott. Itt épp szimultán műveli a ketttőt.

Most már nagyjából végeztem a kanizsai házi könyvtár Librarythingbe vitelével. Már csak anyu öröksége van hátra, de azok csupa második világháború előtti, ne adj isten XIX. századi könyvek, mert a vér szerinti nagyapám, akit nem ismerhettem, hisz 1958-ban halt meg szintén nagy könyvgyűjtő volt. Mi sem jellemzőbb, mint hogy találtam egy Két világháború közötti Andersen legszebb meséit, amit anyu kapott tőle 1950 karácsonyára. Még emlékezett rá, mennyire imádta benne a színes rajzokat, mert azokból csak pár volt a kötetben. Egyébként Andersenből van 3 példány is, ez a régi, aztán egy az 50-es évekből meg egy  a 70-esből, amit már mi kaptunk. Ugyanígy Benedek Elek Világszép Nádszálkisasszonya is több példányos: 50-es,70-es, 80-as évekből. Szóval a régi könyveket nehezebb feldolgozni, azok tovább fognak tartani, de izgalmas lesz majd az is, már látom.

Meg még az is tök érdekes, anyuékat mi érdekelte. Megvették szinte az összes Panoráma útikönyvet, pedig alig pár országba tudtak elmenni, s még mindig nem voltak többe mint amiket még az átkosban meglátogattak. Van rengeteg zeneszerzős meg festő életrajzuk és 68 búvár zsebkönyv, meg szinte a teljes Képes Történelem sorozat. Emlékszem, tök jó volt, hogy rengeteg iskolai extra feladatra fel tudtam készülni az otthoni könyveknek hála. Nagyon remélem, hogy valami hasonlót tudok majd nyújtani Babszemnek is.

Mivel anyuéknak eddig volt 3 lánya, plusz 3 lányunokája, evidens, hogy főleg hozzájuk passzoló játékok meg könyvek vannak a lakásban. De azért Babszem is feltalálja magát. Jót játszott a póni várral, tologatta a babakocsit, tegnap óta pedig a főzöcskézés a nagy kedvenc. Reggel is, mikor kivettem az ágyból egyből oda mászott a mini-konyha mellé és betette a sütőbe a ragut. Sőt még öltözködött is, fél órát elszórakozott azzal, hogy tudja magára aggatni a pólómat. Szóval ha gondok lennének majd a nemi identitásával, tudjuk hova kell visszavezetni.
Persze azért van labda, amire továbbra is rárepül még a Tescoban is, meg kisautókat is lehet a hallban gurigáztatni.

Ma reggeli találmány, cinematrix játék az indexen.

Kicsit kezdenek hanyagok lenni a fiúk

Ezek a nagyszülők  elég balesetveszélyesek. Tegnap délután anyuval sétált a gyermek, és elhasalt. Ami nem nagy dolog, még azért megesik vele sűrűn. S gyakran szed össze lila foltokat a lábán. Csakhogy most sikerült igazán nagyot, horzsolásost esnie, kavicsos talajon. Vérzett is a térde, van rajta három csík, ahol felhorzsolta, betadine-nel is bekentük. Anyu persze teljesen odavolt, megnyugtattam, a másik nagyszülővel is esett a gyerek. VIszont azon meg vált csodálkozott, mennyire keveset sírt, nem is fájlalta nagyon a térdét, simán fürdött is vele.
Hát, fiú a szentem:)

Tegnap délután apuval sétált, meg játszótérre ment a gyerek. Ahol egy közel vele egy idős kisfiút utasított az anyukája, hogy adja már oda Babszemnek amivel éppen játszott (gondolom labda vagy homokokzólapát volt, erről apu nem mesélt különösebben). A dolog megtörtént, gyermekem játszani kezdett a kölcsönbe kapott tárggyal. Aztán az eredeti tulajdonos hirtelen odament, megölelte és arcon harapta Babszemet. Aki előbb megdöbbent, majd pityeregni kezdett. Persze annyira azért nem volt komoly a trauma, mert apu is meg tudta vígasztalni. Mindenesetre eljöttek a játszótérről és most Babszem az arcán viseli 4 fog liluló nyomát.

A hétvégén nyilvánvalóvá vált, hogy mielőbb meg kell csináltatnunk otthon a két szoba közti ajtót, ugyanis itt a gyerek külön szobában, bezárt ajtóval alszik és nagyon jókat: délután és éjszaka egyaránt, mint a bunda. Úgyhogy már zavarja a különböző tevékenységeink zaja ami beszűrődik hozzá.

Múlt héten nem volt kocsink, ugyanis kölcsön adtuk Cicának, akinek mindenképp vidékre kellett mennie, munka és családi ügyek miatt, s az ő autója már elég régóta a szerelő kényének-kedvének volt kitéve. Először úgy gondoltuk, nem kell semmire a kocsi, aztán közben kicsit megrendültem, mennyire könnyen hozzá szokott az ember, hogy kéznél van a négykerekű. Lett volna pár ötletem, hova mehettünk volna Babszemmel, de végül is az egyetlen nagyobb túrát, a keddi szandi vásárlást megoldottuk villamossal. S a 3. pár szandált meg is vettem akkor a gyereknek, hiába ordított, fel kellett próbálnia mind a 3at. Aztán a bölcsis szülői miatt átszerveztük a vidéki látogatást, kitaláltuk, hogy mégis május végén megyünk le és majd 11-re jövünk vissza. Eredetileg úgy volt, hogy már csütörtök este visszajön a kocsi, de sajnos előre nem látott dolgok történtek, Cica anyósa kórházba került, úgyhogy péntekre ígérte a visszatérést. Sebaj, gondoltam így is lesz elég időm összekészülődni. S ez be is jött. Kivételesen előbb kész voltam, mint megjött a párom és a kocsi. Az autó nem sokat pihent, mert amint megérkezett Cica, Babszem uzsonnázott, aztán indultunk Kanizsára. Egész jó utunk volt, bár a légkondi nem működött annyira, mint kellett volna, szóval az esedékes nagy átvizsgáláson arra is oda kell figyelni. De fél óra alatt kijutottunk a városból, s 8 előtt már anyuéknál voltunk. Gyerek persze teljesen felpörgött és csak 10kor feküdt le, igaz akkor röpke 10 perc alatt el is aludt.
Vasárnap a párom visszatért Pestre busszal, de most már okosabbak voltunk, megvártuk amíg Babszem felébred, együtt kísértük ki az apját a megállóba, tettük fel a helyközi járatra. Elmagyaráztuk, hogy megy apa dolgozni, úgyhogy simán elengedte a gyerek, utána meg kimentünk anyuékkal a hegyre, ahol jót locsolkodhatott, epret szedhetett és mászkálhatott a domboldalban fel és le.
Úgyhogy itt most nagy pihenés lesz, sok játék, folytatom a hazai könyvtárunk rendszerezését, fodrászhoz, kozmetikushoz, könyvesboltba, könyvhétre, barátnőhöz akarok menni. Hétvégén jönnek a húgomék a lányokkal, szóval nem fogunk különösebben unatkozni.

Ma kétszer is azt hitték Babszemről, hogy elveszett gyerek. Először a sétálóutcán futott vissza mellőlem, hogy még egyszer felmenjen és lejöjjön a CBA előtt, ahol aztán buzgó nénik azt hitték kiszökött a boltból. Én úgy 10 méterre álltam és néztem, mit próbálnak meg kezdeni a gyerekkel. Babszem ugyanis ha idegenek próbálnak meg ismerkedni vele azonnal vagy közelebb jön a szülőkhöz, vagy mutogat, hogy “vele vagyok, ő az anyám/apám”. Most is integetett felém, de egy néni mindenáron be akarta terelni a boltba egy másik meg rátukmálni valami nőre, hogy biztos az ő gyereke. Miután kommunikációja süket fülekre talált, otthagyta őket és odajött hozzám. Aztán meg a könyvtárban kergette őt két könyvtáros is, pedig csak a megszokott köreit rótta a könyvespolcok között, amíg én válogattam és úgy álltam, hogy fél szememet rajta meg a kijáraton tartottam.
Hogy mostanában megint rendesen eszeget a csemete, az anyagcseréje is ismét szinte kiszámíthatóan működik. A legjobb, hogy eddig alig kellett máshol tisztába tenni, mint a saját pelenkázóján. Mostanában azonban van 2 hely is, ahol felszabadul annyira, hogy elengedi magát. Az egyik a játszótér, a másik a könyvtár. Az előbbi helyen az elmúlt hétben 3x, az utóbbin 2x történt meg a dolog (könyvtárban egyébként csak 2x voltunk, szóval ott 100%-ra teljesít).

*Nem akartam elkiabálni, hogy az elmúlt 2 hétben már napi 4x normális kajája is van, ismét szerepel a repertoáron a gyümölcs, joghurt, főzelék, leves, sinlac. Bár még mindig pépesben utazik, de nem panaszkodom!

A helyi CBA a húsvéti készletét árusítja ki. 100ft-ért lehet venni Cote d’Or 70%-os kakaótartalmú csokinyulat, amit főidényben 730 pénzért vesztegettek. Bevásároltam, mert jó lesz az még mindenféle sütikbe.

Szóval kellemesen csalódtam a helyi, közeli bölcsődében. Tágas, van elég hely, tiszta, rendes, kedvesek a gondozónők, mindegyik képesített, tényleg számítógépesített legalábbis a vezető irodája (vacilláltam, hogy keressem-e meg őket emilen, de ezek után már nem fogok:). A leendő bölcsődések között főleg Babszem korúak vannak (a felvettek listáján kinn van a születési évük is), jó pár fiatalabb is lesz. Azt mondták, hogy az ideális bölcsikezdés 18-24 hónap között van, ezt szeretik a gondozónők is, mert hamar beszoknak és vidámak maradnak a gyerekek. A levegőszennyezésre meg nem panaszkodott még senki. Ráadásul ha Babszem a “bentebbi” csoportba kerül akkor az udvar terület, ahol játszani fog majd már jóval messzebb lesz a főúttól.
Egyébként úgy tűnik a kisfiamat a fehér csempés folyosók riasztják. Ugyanis amikor megnéztük az átadó szobát, a konyhát, mosdót stb. akkor sírt, viszont a játékok tetszettek neki, és az udvaron is szívesen elmászkált meg nézegette a többieket. Bár az érdeklődés kölcsönös volt, eléggé körénk sereglettek a gyerekek.

Délelőtt a séta előtt már kiraktam a csemetét a folyosóra, olyankor jól befutkározza a terepet, míg én az utolsó dolgot is összeszedem, meg felveszem a cipőmet. Ma azonban nem ment távolabb a mi részünknél, hallottam, hogy csak a közelben sertepertél. Meg sűrűn felbukkant az ajtóban és benézett hozzám is. Jól tippeltem, kint volt a szomszéd néni, azért nem mert túl messzi menni. Ráadásul az öreglány beszélgetést kezdeményezett velem! Persze az éppen lecserélt bejárati zárról, meg hogy vajon ezért külön kell-e majd fizetnünk. Közben Babszem ott téblábolt és kiáltozott, hogy menjünk már. Nénit persze nem lehet lelőni, hiába akartam szabadulni tőle, ő mindig hosszasan tud beszélni. A végén még gratulált nekem, hogy milyen sokat fogytam.
Biztos békülni akar.