Anyósjelölt nem mondta, hogy náluk ilyen még nem fordult elő. Sőt, elmesélte, hogy igazából a párom rendes fogából is valami esés-keménybe harapás kombóval van lepattintva egy darab.
Végülis én annak idején betonba haraptam focizáskor. Csak azóta lereszelték és megkoronázták a fogaimat.

Aztán a tegnap estéhez még az is hozzátartozik, hogy éjfél előtt felébredt a gyerek. Rosszat álmodott, apja éppen nagyot köhögött, mert akkor feküdtünk már le mi is, nem tudom mi lehetett az oka, de keservesen sírva riadt. Amikor kivettem az ágyból, látom ám, hogy véres a lepedője, a szájának vér szaga van. Kétségbeesetten pánikoló Aggódó anyuka erre gyorsan utasítja apát, hogy világosságot, had nézze, mi lehet az oka az egésznek: gyerek foga biztos teljesen kijött, lenyelte, elvérzik stb., fordultak meg a fejemben, hogy csak a legenyhébbeket soroljam. Nem láttam persze semmit és Babszem továbbra is csak sírt, ha lehet még jobban, mert megérezte, hogy pánikolok. Miután megnyugtattam, annyira felélénkült, hogy nem aludt vissza. Tőle szokatlanul bekéredzkedett az ágyunkba, hogy az apjával lehessen még, aki lefekvéskor már bejelentette neki, hogy reggel korán kel, mert elhozza BBt a szervízből. Úgyhogy kettőnk közt még vagy húsz percet forgolászott, egyszer el akart indulni, hogy hozzon valami könyvet, olvassunk neki, de leállítottuk, mint ahogy a világítást se kapcsoltuk fel neki, hiába mutogatott a lámpákra. Végül a párom befordult a falhoz, nem reagált többet Babszemre, aki egy idő után keresztben közöttünk elaludt. Simán vissza tudtam tenni az ágyába, hajnalban még megvolt a szokásos ébredése és tényleg mire felkelt fél nyolckor, már az apja sehol se volt.
Egyébként jobban megnéztem, kicsit a bal elsőből is lepattant egy darab, de megtapogattam, egyik se mozog szerencsére. Azért ma árgus szemekkel figyelem. Úgyis jön anyósjelölt és majd megjegyzi, hogy szegény gyerekkel már megint mi történt. Anyu legalább legyintett, meg Skype-on Eszti is mutogatta, hogy az ő fogából is hiányzik egy darab. Ez persze Babszemet nem nyugtatta meg, de engem igen 🙂

Ma esti fürdésnél sikerült beleharapnia Babszemnek a fürdőkádba. Volt nagy sírás, kis vérzés a pólómra, meg gyors elalvás. A végeredmény: lepattant egy kis sarok a jobb felső kettesből. Arra gondoltam, ha komolyabb lett volna és úgy járunk mint Dóri annak idején, akinek visszaragasztották a letört fogát és pár hétig csak pépeset kellett ennie, amit nehezen viselt, nálunk legalább nem lenne ezzel gond. Így meg lett egy kis szexepilje Babszemnek, a csempefogúnak.

Megtaláltam Shaunhoz a videót is a főcímzenével. Persze nem az MTVn. Egyébként szerintem a farmert eleve Vic Reeveshez formázták, aki a dalt énekli:

A német verzióban meg, ami már eleve vicces, hiszen Shaun das Scharf hihetetlen hülyén hangzik, még az énekes is megpróbál vicceskedni. Amúgy németesen.

De valamiért ez jobban bejön Babszemnek. Mostanában szereti az embereket is nézegetni, például jelenleg kedvence az Alma együttes klipje a “Ma van a szülinapom”-hoz, együttessel, gyerekekkel tupírozva.

Szombat reggel lázzal ébredt a manó meg orrfolyással. Délelőtt hamar aludt is egyet, igaz alig egy órát, ezért aztán délután már képtelen voltam lefektetni. Meg kicsit kudarcba fullat a tervezett délutáni programom, a másfél órás torna. Vasárnapra már csak az orrfolyás maradt, ezért aztán kétszer is kimenőt engedélyeztem magamnak. Délelőtt vásárolni mentem, délután meg tornára. A láz meg a takony először arra gondoltunk valami vírus, amit a párom hazahozott, aztán, hogy a fog, mert kijött a 16., a jobb alsó szemfog. De ma reggel köhögött még egy kicsit Babszem és az apja is arra panaszkodik, hogy tünetei vannak. Úgyhogy még nincs eldöntve a kérdés.
Egyébként meg a párom gyógyíthatatlan beteg. Pénteken volt gyomortükrözésen és ugye kimondták, amit egy ideje sejtettünk, hogy enyhe refluxa van. Azért volt sokat begyulladva a torka az elmúlt két évben. A refluxot tünetileg lehet kezelni, meggyógyítani nem. Úgyhogy most még szed gyógyszert, aztán meg váltunk az életmódon és a kaján. S többször elmondja naponta, hogy ő gyógyíthatatlan beteg. Micsoda tragédia.

Múlt pénteken korán akartunk kelni, hogy még reggel elmehessünk az Erdérthez a levágott rétegelt lemezekért és OSB lapokért. Előtte este mondtuk is Babszemnek, hogy nyugodtan kelhet korán, mert úgyis kell, hogy én még ott legyek, megkapja a 2 reggelijét tőlem aztán már a nagyival elvan. A gyerek jó fiúhoz mérten 6-kor fel is ébredt, megkajált, aztán mutogatott, hogy menjünk a franciaágyra, apához. Ahogy szoktam, le is tettem lábhoz, mert onnan szokott felmászni és odabújni a párom oldalához. Csakhogy péntek reggel 2-t mászott aztán elterült és bealudt, akárcsak mi, még vagy háromnegyed órát. Úgyhogy nem tudtunk olyan korán menni, mint gondoltuk volna.
Egyébként Babszem a szokások rabja, például reggel is megvan, hogy ébredés és reggeli után odamegy apához, kicsit elvan mellette, aztán rohan és a fél könyvtárát odahordja, hogy olvasson neki a párom. Aztán meg apával együtt kell reggelizni, meg elbúcsúzni tőle stb. Ugyanígy a délutáni rituálék is fontosak: várjuk apát a villamosnál, hazasétálunk, bemegyünk a játszótérre stb. Mindig előre felkészítjük, ha valami eltérés várható a programban. Tegnap például a párom korán elment, mert vitte ugye BBt szervízbe. Babszem még aludt, úgyhogy egész nap mondogatni kellett neki, hogy reggel apa korán elment, de jön majd haza délután. Ma biztos azért kelt fel korábban a szokottnál, nehogy lemaradjon a reggeli apatime-ról. Pedig most nem volt mitől tartania.

Délegyházán már megint sikerült rácsodálkozni a fiamra, hogy milyen nagy. Amilyen ritkán járunk a húgomékhoz, mindig van amit korábban még nem ért el, nem tudott megcsinálni, most meg igen. Plusz ott van Babszemnél 11 hónappal idősebb Eszti, aki mögött most már tényleg csak 2-3 centivel van lemaradva. Nem csoda, hogy a srácot rendszeresen 2-2,5 évesnek nézik. Tegnap azért nem volt olyan felhőtlen az ottani lét, mert a gyerekem még mindig nincs kibékülve az unokatestvérével. Esztike nagyon szeretne vele játszani, ő meg nem hagyja magát, sőt hangosan tiltakozott ha a kislány közeledett hozzá. Az elalvás se ment olyan könnyedén, mint vártam, pedig fáradt volt a fiú. Az ébredése azonban haláli volt. Húgomék hálójába tettünk le egy szivacsot a földre, ott aludt Babszem. Amikor felébredt, kinyitotta az ajtót, megállt, pislogott párat, aztán kirohant a konyhába. Szerintem még félálomban volt, mert amikor mentem utána, akkor még olyan ébredősen/tétován mosolygott rám.

Holnap leadjuk szervízbe BBt, előtte még jól megnéztük a papírjait, kiderült, hogy a zöldkártya is lejárt. Megkérdeztem, a parkolónkat üzemeltető autósnál csinálnak, 20 perc az egész, bejelentkeztem ma reggelre, mert utána Délegyházára ugrunk még ki Babszemmel, ugyanis anyu ott vigyáz a húgom lányaira. Természetesen a zöldkártyacsinálással álmodtam. Legnagyobb félelmem, hogy fogok beállni a műhelybe…

Ma délelőtt a játszótérnél voltunk, amikor észrevettük egymást a postásunkkal, aki csak jött, jött felém. Gondoltam hozott valamit amit személyesen akar átadni. Panaszkodott, hogy miért nem jó a csengőnk, ugyanis a folyosóajtónál lévő sose működött. Mindig lentről szokott felszólni, ha hoz valamit de mint mondta, tegnap már nem volt kedve a 3.-ról lemenni a földszintre, felcsöngetni aztán vissza a 2. emeletre hozzánk. Úgyhogy már akár tegnap is itt lehetett volna, kevesebb mint 2 hét alatt Babszem útlevele. Nagyon komoly rajta.

Végül a hétvégén csak a szekrény lett befejezve, ajtó még mindig nincs a két szoba között. (Pedig beszereztem hozzá mindent:)De most már kibírjuk. Minket nem különösebben izgat a dolog, csak a párom apja volt nagyon odáig, mert ő azért jött fel, hogy aztán dolgozzon, csak hát itt most már kisgyerekre is oda kell figyelni és amikor Babszem alszik akkor maximum a gangon lehet fűrészelni, de sok fűrészelni való nem volt. Vasárnap délután pedig bedobott a gyerek egy közel 3 órás szunyát, ajtót beállítani meg csak a szobában lehet. Úgyhogy ő elég ideges volt, hogy nem fejezik be a hétvégi etapot, de mi csak legyintettünk. Nem hajt a tatár, plusz a gyerekkel szeretne az apja is foglalkozni kicsit, mert jó-jó, hogy nagymamára lehetett bízni egész hétvégén, de Babszem nagyon a szívére tudja venni, ha nem kapja meg a neki járó apatime-ot.

A hétvégén nagyon profi OBIba járó lett belőlem. Ott kezdődött, hogy csütörtök délután az ember munkája után a Fogarasin lévő áruházban találkoztunk, hogy bevásároljunk a hétvégi szekrény és ajtó készítéshez. Pár dolog, például a lamellás ajtók azonban nem voltak ott kaphatók. Illetve pont a mi méretünkben nem volt belőlük. Úgyhogy rám várt a feladat, hogy beszerezzem őket az Europark mögötti OBIból, sőt még vágatnom is kellett belőlük. Először ott is a frász kapott, hogy nincs zárt lamellás a mi méretünkben, de aztán jöttek az eladók és elpakoltak arról a polcról, ahol lennie kellett az árunak kb. 6 db nem oda való ajtót. Innentől kezdve mindent 3x néztem meg. Aztán még szombat reggel is jártam ott, mert kiderült, hogy az ember egy méretet elnézett, úgyhogy ismét ajtóvásárlás, vágatás. De ekkorra már szinte tökélyre fejlesztettem a rendszert. Mindezt úgy, hogy általános iskola második osztályától kezdve csak akkor kaptam 5-t technikából meg rajzból, amikor dolgozatot kellett írni, mert az elméletet ugyan be tudtam magolni, kézügyességem azonban genetikailag hiányzik.
Az ember lánya bemegy az OBIba, felkap egyet a kirakott centikből, mert sose lehet biztos abban, hogy ami a polcra, netán a deszkára van írva az tényleg annyi mm-e, amennyit állítanak. Nyáron, ha lehet legyünk felszerelkezve dekoltázzsal, kivillanó melltartópánttal, s főleg férfi eladóktól kérjünk segítséget. További felszerelés lehet egy notesz, amelyre sokszor rápillantunk, mert abban van a párunk összes rajza, méretezése, utasítása. Néha még így is szükség van a telefonra. Mert az eladók mindig jobban tudnak mindent, ilyenkor asszony telefonál és megkérdi, hogy most mégis melyik fa/vas/építészet iparban járatosabb embernek higgyen. Többnyire a telefon másik végén lévőnek kell igazat adni. Először is az eladó elfogadja, ha egy másik pasi vonja kétségbe szavait, másodszor meg otthon együtt kell élni azzal, akinek a tervei alapján vásárol az ember. És ha a párom számol el valamit, inkább lehessen odadörgölni az orra alá, hogy te a saját kezeddel írtad, hogy 198*40-esből kell 2db, mint bizonygatni, hogy de az eladó ezt ajánlotta, mert még képes feltételezni, hogy én egyedül partizánakcióztam vagy elnéztem valamit. A bónusz meg, hogy a végén saját magát is meglepheti az ember lánya: rozmaringgal, sószóróval, kávés bögrével vagy bármivel amire az OBIból vágyik.

Tegnap elmentünk Babszemmel az Erdérthez, megrendelni a gyerekszoba ajtajához, meg a szekrényhez kellő faanyagot. A gyerek annyira nem élvezte, hogy sokat kellett várni, nem rohangászhatott az udvaron és még a raktárból meg a gépek mellől is elrángattam. Kapott ugyan egy lufit, de nem kötötte le elég sokáig. Viszont a dekoltázsomnak hála a műhelyben lévő szakik már kiválogatták és előrehozták nekem az egyszínű rétegelt lemezeket, pedig csak ma délelőtt vágják csak fel.
Ma meg jött a nagymama, hogy a hét végén legyen aki felvigyázza a csemetét, míg mi dolgozunk. Plusz még meg lehet ejteni néhány egyéb programot is. De ezeket még meglátjuk.

Ma egy kicsit elkalandozok, mert tegnap este fejeztem végre be a Vicától kapott regényt. Magával a könyvvel kapcsolatban vannak fenntartásaim, de a témája, Daphne du Maurier nagyon megfogott. Úgyhogy nekiálltam kicsit utánaolvasgatni (tegnap este azzal kezdtem, hogy levettem a polcról A Manderley ház asszonyát), s szerencsére az írónő, Justine Picardie blogjában egész sok érdekességgel szolgál. Ha nagy, türelmes és kitartó lennék belőlem is lehett volna valami kutató, aki kéziratok és könyvek lapozásával, könyvtárba járással, utazgatással és sok-sok munkával (meg zsíros ösztöndíjakkal), megtalálhatta volna valami nagy irodalmi rejtély megoldását. Mondjuk a családban van ilyen, úgyhogy remélem Cicának sikerül megvalósítani valami hasonlót.

Ma éppen altattam a gyermeket, amikor felcsengetett a postás, hogy meghozta az új személyimet. Tényleg pont napra 2 héte volt, hogy az okmányirodában jártam. Úgyhogy határozottan reménykedem, jövő héten megjön Babszem útlevele is, még időben, mielőtt Horvátországba mennénk. Persze ezek után kicsit nehezebb volt elaltatni a csemetét, mert még futott pár kört a folyosón is, de remélem, hogy tartja azért a jó szokását és alszik 2 órát.
Tegnap egyébként találtam a postaládánkban öntapadós matricát, rajta a nevünkkel (persze ékezetek nélkül, pedig az van nálam meg a páromnál is) meg az emelet és ajtó számunkkal. Gondoltam, finom utalás arra, hogy rakjam inkább azt ki a szürke dobozra. Annak idején ugyanis szép nyomtatott etikett volt kinn, mindjárt másnap, hogy ide költöztünk, feltettem, s kábé 2 héten belül valaki letépte. Úgyhogy miután 1x nem kaptam meg egy levelet, inkább kitették az összes láda tetejére, aztán meg vártam valami fontosat a banktól, egy reggel leszaladtam, saját kézírásommal ellátott etikettet ragasztottam ki. Azóta, lassan 4 éve ez van. Most valaki egységesíteni akar. Egyébként már más ládákon láttam ezt az új feliratot kirakva, úgyhogy még megvitatjuk, beadjuk-e a derekunkat, vagy kitartunk a kézzel írott etikett mellett.

Vasárnap délután aztán már családilag nagyobb sikerrel kirándultunk az Óhegyre. Igaz, először vagy fél órát töltöttünk a lépcsők mellett, mert a fiatalúr részben a lépcsőn mászkálást tanulta, hogy tud egyedül fellépni, részben meg a lejtőn (babakocsiknak való lejtő) való leszaladást gyakorolta.

Aztán egész sokat voltunk a csúszdánál, végre felmászott egy olyanra, ami aránylag lassú és bár főleg apai segítséget igényelt (követelt), azért 2x egyedül is lecsúszott. Nekem jó dolgom volt, én csak ültem a hűvösben és fotóztam.

Ma délelőtt a fiúk összemérhették az akaratukat. Ugyanis kettesben elmentek sétálni, amíg én ismét bemerészkedtem a tornaterembe. Mint kiderült, aránylag hamar megjárták a tervezett útvonalat, mert hiába mentek el az Óhegyre, Babszem nem akart sétálni, játszóterezni, arra menni amerre az apja, meg úgy általában szót fogadni. Úgyhogy végül vissza lett ültetve a babakocsiba és nagyokat hallgatva hazajöttek (nem volt megbeszélése lámpaoszlopoknak, kutyáknak, repülőknek, pinceablakoknak, autókerekeknek stb.). Mire én is megérkeztem, persze már teljes egyetértésben olvasgattak, de amikor a párom mondta Babszemnek, hogy “meséld el, mi volt az Óhegyen”, a gyerek szája lekonyult, kicsit lesunyta a fejét és nagyokat hallgatott. Szóval érezte ő, hogy nem volt minden rendben.

Azért tegnap még 1x sikerült eláznom. Babszem ugyanis végigaludta azt az időt, amikor nem esett az eső, s teljesen zokon vette, hogy nem mehetünk sétálni. Aztán amikor mégis elmentünk 5 perc alatt áztam bőrig, még szerencse, hogy a zuhé csak 10 percig tartott, boltban töltöttük a második felét, aránylag meleg volt és utána még bőven tudtunk sétálni.