Ma folytatódott az orvoslátogatás, legalábbis ami a páromat illeti, reggel vérvétellel kezdett, aztán hazajött, aludt egyet, majd háziorvos, utána meg meló. Holnap is lesz még pár köre.
Mára én meg azt terveztem, hogy elmegyek a nagy gyerekturkálóba, hogy tavaszi-nyári ruhatárhoz szerezzek Babszemnek pár dolgot. De a Kőbányai út, meg a Pongrác már ránézésre is katasztrófa volt, ott törtem a fejemet a parkoló kapujában, hogy mégis akkor hogy tudom 9 és dél között megjárni a turkálót meg valami plázát is ajándékokért. Inkább választottam hát az Éles sarkot meg bázisnak az Őrsöt és nem bántam meg. Bejutottam a turkálóba, vettem vagy 9 nadrágot Babszemnek (köztük két focis rövidgatyát is), meg pólókat és egy inget is (ez utóbbit kipróbálásra, ha beválik akkor újítok kicsit és beszerzek még párat ezekből a divatos kockás, csíkos könnyű darabokból). Aztán beszereztem a maradék ajándékokat is kisebbik húgom születésnapjára.
Délután pedig anyuval, ajándékokkal, tortával felpakolva kimentünk Délegyházára köszönteni. Akkorra már kissé normalizálódott kifelé a Kőbányai, sőt a Könyves Kálmánon se volt gond. Bezzeg visszafelé! Szerencsére Babszem jó fiú volt, pedig kicsit aggódtam, kettesben még nem jöttünk vissza vidékről, ezért bekészítettem a Best of Halász Juditot (mert azt én is tudom végig énekelni). De semmi probléma nem volt, ez a gyerek meg igazi városi lurkó, legjobban a dugókat élvezi, mert jól lehet nézelődni. Úgyhogy kicsit felbátorodtam azért, hogy 35 km-t kibírunk kettesben is a gyerekkel, lehet távolabbra is autózgatni vele hétköznap is.

A fiúk úgy látszik kevésbé ellánllóak. Igaz, kiderült tegnap éjszaka, hogy Babszem rossz alvását az időjárás okozhatta, mert egész jól aludt mára virradóra (magához képest, persze). Közben meg a párom van most éppen orvosnál, ugyanis megint előjött a torokfájása/gyulladása, amit tavaly nyár óta nem bírnak kikezelni neki. Most még ráadásul aftagyanús is a szája, szóval tegnap csak bedrogozva (fájdalomcsillapítós, méregdrága ecsetelővel) tudott enni és inni. Úgyhogy most várom végre elküldik-e különböző baktériumvizsgálatokra, vagy a háziorvosa megint csak annyit mond, hogy igyon sok narancslevet.
Még jó, hogy anyu itt van, szóval délután elmegyek shoppingolni és tornászni egyet.

Amikor gipszsínt kapott a gyerek egész hamar alkalmazkodott hozzá, alvásilag. Sőt jó nagyokat aludt, csak 1x ébrest fel, evett és húzta tovább a lóbőrt. Ráadásul még a nagy forgolódásai is elmaradtak, mert  nem olyan egyszerű nehéz lábbal dobálni a testét. Letettem a hátára (pedig alig 2-3 hetes korától hason aludt el) és úgy maradt. Eleinte úgy tűnt, a könnyített gipsz ez a poliészter, műanyag súlya miatt kicsit kényelmesebb lesz a dolog, de hamar rájött, forogni tud, meg felemelni és persze sokkal könnyebb beakadni két ágyrács közé is. Aztán a dolgok elromlottak.
Az elmúlt 2 napban kriminális éjszakáink voltak. Babszem először aludt egyben 3-4 órát, aztán szinte óránként megébred. Néha elég ha felveszem és leteszem, azonnal visszaalszik, van amikor eszik, van hogy az ölemben fekszik és szundít vissza. Mivel épp a 11-es fog is úton van, nem tudjuk megállapítani pontosan, hogy melyik okozza a fölébredéseit: fog, láb vagy a hidegfront.

Mint itthon ülőt csak annyira izgat, hogy nem nyomom a légkondit, mert még mindig bőven áll alattunk a kocsisor. A páromat már inkább érintette a reggel nagy kérdése, hogy ér be a munkahelyére. Neki még ha csak a BKV sztrájkolt volna a MÁV és egy kis gyaloglás egész jó időt hozott volna. De a MÁV sztrájk miatt, bár reggel figyeltük, megy-e el vonat a Nyugati felé. Ment, 1 óra alatt kb 2, de szinte SENKI se volt rajta + behúzták azt a vonatot amit minden reggel látunk üresen behúzni. Aztán úgy döntött, marad a kocsi. Mert a munkahelyére villamossal 35 perc alatt beér, reggel és délután kocsival 40-50 perc, pedig csak 4 km az egész légvonalban, amúgy is 6. Aztán kitalálta, hogy pár kollegáját is összeszedi együtt mennek majd be, mert mégis milyen szar látvány, hogy a sok autóban mind-mind 1-1 ember ül. Úgyhogy 8 körül elindult. Egyelőre még nem jelezte, hogy beért volna. Nekünk meg már séta time van.
 Persze ha lenne biciklink, gondolom inkább ő is azzal ment volna.

Annak idején a Csokoládé című regényből legjobban engem is Vianne fűszeres forró csokija fogott meg, az a bizonyos chilis. Párszor próbálkoztam kávézókban megtalálni ezt az íz kombinációt, ami természetesen hála  filmnek/könyvnek divatba jött itthon is. De talán még az Aztékban voltak hozzá a legközelebb. Annyira, hogy az ott használt indiai chilipor keveréket én is beszereztem itthonra. De jómagam sose készítettem el ezzel a chilivel az itókát. Aztán ugye megjelent itthon is az írónő, Joanne Harris A francia konyha című könyve, melynek egyik utolsó receptje volt a fűszeres csoki.

Ma este pedig eljött az alkalom, megvoltak a hozzávalók (3,6-os tej és chilipaprika is, ami a konyhánkban ritkának számít) és elkészítettem Vianne fűszeres forró csokoládéját. S bár nem adtam hozzá tejszínhabot meg konyakot tálaláskor még így is brutálisan telített. Én alig bírtam meginni a 2decit a poharamból, a párom meg ott is hagyta a felét. Egyébként követtem a receptet és megállapítottuk, hogy nekünk több chili kéne hozzá, az embernek még kevesebb fahéj is.

Tegnap megint jól sikerült a “beszaladok a belvárosba és még intézkedek is” dolog. Boss nénivel jót beszélgettünk, úgy néz ki, október elejével mehetek vissza, majd augusztusban derül ki, hogy mi lesz a dolgom (addig a férjhezment csajok még teherbe eshetnek, kiderülhet mit kell majd átvennem). Javasolta, hogy eleinte inkább legyek 6 órás mint 8, ami kellemesen meglepett. Főleg mert én erre nem is gondoltam. Azt hittem, hogy eMKe februári 6 órás visszatérése csak kivételezés, mert ő vidéken lakik, de kiderült, hogy Boss néni a lányán meg az unokáján is látja, na meg eMKén, hogy a teljes állás helyett milyen sokat számít a 2 óra kedvezmény. Na persze anyagiak miatt meg kell gondolni, de egyrész még így is jóval többet kapnék, mint a GYES, másrészt nem kizárt, hogy pár hónap után akár teljes állásba is mehetek. Na meg az is lehet, hogy 6 órásként kevéssé terhelném a céges büdzsét is, ami úgyis mindig nagyon szűkös. Aztán még jól elmesélte a helyi politikai állást, ki kinek és miért tesz be, s mi volt a legújabb botrány a mi részlegünkön aminek pont tegnap volt a záróakkrodja, ami szokás szerint egy Boss néni féle dörgedelmes levélben csúcsosodott ki. Angyalkától kaptam pár könyvet, úgyhogy bár nagy listával mentem a Red Busba, de ott mégse találtam fogamra valót, ezért nem erőlködtem, hogy megvegyek valamit ami úgyis csak porosodna a polcomon. Viszont az oda szánt pénzt elköltöttem az Astoria Delikát Csemegében

Köszönöm a kommenteket a tegnapihoz. Az igazság az, hogy mivel itt vannak a nagyszülők, akik “ápolják” Babszemet, holott nem igazán szorul rá, de azért körbeveszik a gondoskodásukkal, több időm jut magammal foglalkozni, s ez elsősorban a dolgok 1000szer való átrágásában merül ki. Anyu volt itt a múlt héten, amikor tényleg többet kellett figyelni a kisfiamra, mert a gipszsínre vigyázni kellett, most meg teszvesz néni van jelen. Úgyhogy csinálhatok akár programot is magamnak. Voltam már vásárolgatni, könyvtárban, tegnap svéd nyelvkönyvet keresve  a skandináv rokonoknak (mostanában így hívjuk a húgomékat), bevásároltam Shakespeare drámákból (az a BBC sorozatos borítókkal ellátott van meg nekem otthon, de pár hiányzót még vettem, 380Ftért darabját:), ma délután pedig megyek be a gyárba, hogy Boss nénivel megbeszéljem, összel mikortól, hogyan, hova mehetek vissza.
Szóval visszatért az életkedvem. Holnap délután pedig megyek és veszek bérletet a fittnesbe, ezentúl nem csak napijeggyel fogom látogatni.

Nem képzeltem soha, hogy belőlem lesz a világ legjobb anyja. Csak reméltem, hogy nem szúrok el dolgokat. Eleinte egész jól ment minden, az első hetek sírásait mindenki megszenvedi persze, de nekem ebben szerencsém volt, mert a nagyszülők jelenléte mellett tényleg volt időm magamat összeszedni, pihenni aztán amikor kettesben maradtunk Babszemmel, már szinte gyerekjáték volt az egész etetés, pelenkázás dolog (akkoriban ennél több nem kellett). Számomra mindig is az volt a nagy kérdés, hogy mi lesz majd, ha az értelme nyílik a kiskrapeknak, akkor elég jól tudok-e majd viszonyulni hozzá, stimulálni őt. Ebben még mindig vannak kétségeim.
Aztán meg itt van az, hogy vigyázzunk gyermekünk testi épségére. A gipsz meg elég emlékeztető nekem arra, hogy ez nagyon nem sikerült. Persze, minden gyerek leesik innen-onnan. Ahogy anyósjelölt megjegyezte, Babszem már sok helyről leesett (ágy, szék, pelenkázó), mi jöhet még? Hát a törés. Rágom magam még mindig rajta, függetlenül attól, hogy néha arra gondolok, még mindig “jól” jártunk, ha viszonyítunk.
Biztos felmerült pár olvasóban is, miután a beharangozó képet követően megírtam, mi történt és nem érkezett hozzászólás: rossz anya vagy, nem figyeltél a gyerekre és lám megtörtént. Mondjuk most már legalább a gipsz nem olyan feltünő séta közben, hogy megkapjuk a lemondó tekinteteket, meg hogy “szegény gyerek, milyen kicsi, eltörött a lába, biztos a szülők hibája“. Mea culpa, tudom ám, hogy én voltam a ludas, ezzel kell együtt élnem. Mert ehhez képest az, hogy nem tudok elég mondókát bakfitty.

Ma visszamentünk a kórházba, hogy megkapjuk a végleges gipszet. Természetesen hiába volt a jókedv, amint beléptünk a vizsgáló előterébe már sírni kezdett Babszem és csak akkor hallgatott el, mikor már elég hosszú ideje énekeltem neki az Ekete pekete cukota pét. Szóval nagyjából végigordította a vizsgálatot, a gipszlevágást, a gipszfeltételt. Pedig tényleg nagyon pöpec ez a műanyag dolog. Először is kaptunk egy színpalettát, hogy milyent szeretnénk, válasszunk (fehér nincs, mondta az egyik asszisztens), de mi nem is akartunk valami egyszerűt, úgyhogy válaszottunk egy világoskéket. Jó élénk a színe. Ma még nem állhatott rá a gyerek, mert még 4-6 óra volt a megkötés, meg újra figyelni kell, nem dagad-e a lába, mert ha igen azonnal irány az ügyelet. Amúgy a gipsz 5000 forintba került, de nagyon könnyű, nincs +3kg súly végre a gyereken. Már alig várjuk a holnapot, mert ma még vigyáztunk, hogy ne mozogjon vele (elmesélték miért kell mire vigyázni, épp eléggé elrettentettek attól hogy kockáztassunk), de majd holnap nekiengedjük.
Két hét múlva pedig leveszik és újból régi lehet a fiatalúr. Egyébként ma csak a röntgent hiányoltam, számítottunk arra, hogy még az is lesz. De lehet az idős doktorbácsinak olyan szeme és keze van, amivel azonnal megállapítja, hogy jól haladnak a dolgok.

Annak idején, amikor Isolde megcsinálta a kispadra (régi nevén: sesblog) a regények kezdőmondatais kvízt (melyik regény kezdődik azzal, hogy…), fontolgattam, hogy utolsó mondatosra is lehetne ilyet csinálni. Persze mint annyi jó ötletemet, ezt se valósítottam meg.
Aztán most íme itt van, az American book review kihozta, szerintük melyik a 100 legjobb könyvet záró mondat. Lehet rajtuk csodálkozni és nézni, hogy mennyit nem is ismerünk, plusz mennyi mehetne még bele hála a mi nem csak angolszász orientáltságú irodalomismeretünknek.
Elküldöm a könyvesblognak is, ott majd ha úgy gondolják a lilabölcsészek megmondják, mennyire gáz a lista és mi mást lehetne még itt kihozni belőle.

Ma délután az Óhegyen, pihenés közben, két repülőgép nézés között:

Most már mondogatjuk Babszemnek, hogy csak 2 nap és lesz másik gipsze, ne nagyon tanuljon meg ebben mászkálni. Bár amilyen gyorsan elsajátította a fél lábon csúszás, nehéz csizmás láb magával húzását, nem lesz gond a járógipszre se átszoknia, azt hiszem. Na meg majd újra a járásra. Láthatólag ez nagyon hiányzik neki, ugynis próbál felállni, pedig a kedves doktorbácsi azt mondta, bármit lehet ezzel a sínnel, csak ráállni nem. Most már csak napi 1x kötjük át, úgyis mindenképp lerúgja magáról, a következőt majd hétfőn ejtjük meg, úgyis a kötszer, majd holnap venni kell.
Amúgy elfelejtettem megemlékezni arról, hogy pont pénteken egy éve, március 28-án lett BB az autónk, amit most már én is jól használok. Például ma reggel tornára mentem vele, és teljesen menőnek éreztem magam. Amiért levonhattak volna tőlem a menőguruk pontokat: nem kicsi, női autó, hanem Bordó Bálna, gyerekülés hátul, Baby on Board az ablakban és hiába volt 1 hete mosva, máris poros. Persze ezek engem nem zavartak.
Délután még tervbe van véve virágföld vásárlása, (a héten már tényleg rendet kéne tenni a folyosói virágok között), valamint nagy séta a parkban Babszemmel. Az apja megszerelte úgy a sportbabakocsit, hogy ne lógjon le a gyerek lába szigszalag és happy day 2literes doboz csodákra képes, valamint bezsebelhetünk vele jó pár elképedt tekintetet.

Most már ott tartunk, hogy napi 2x kell átkötözni a gipszsint, ugyanis Babszem lejátsza a lábáról. Kicsúszik belőle. Hiába szorosan kötjük, de hát egyrészt a súlya miatt húzódik függőlegesen, másrészt meg most megint azt csinálja mozgás gyanánt, mint régen a kommandós időszakban, hogy a hátán forog körbe a lába segítségével. Ráadásul a franciaágyon ez rugózva megy neki, amit külön élvez. Visszaszámlálás keddig a végleges gipszig ON.

Az úgy volt, hogy részemről már az feldobta anno a napomat, hogy meghívtak egy ilyen beszélgetésre. Ráadásul sikerült is elmennem, családi támogatásnak köszönhetően. A beszélgetést meg külön élveztem. Az tetszett, hogy nem volt lila köd, senki se nézte le a másikat semmiért, pedig én igyekeztem biztosítani mindenkit arról, mennyire amatőrül vezetem az olvasónaplómat és hogy milyen szubjektívek az olvasmányválogatásaim a romantikus irodalomtól a gyereknevelési tanácsadó könyvekig. Egész sok mindent megtudtam a könyvkiadásról, hacker irodalomról, sikerült hús-vér, kétszeresen publikált íróval is találkozni, megint kiderült számomra, hogy a műszaki végzettségű emberektől mennyire nem áll távolt az irodalom, olvasás és hogy Könyvtáros testvér igazából civilben nem is könyvtáros. Persze a könyvtárba továbbra is könyvtárosok járnak, ha nem kötelező már. Meglepően teli volt egyébként a terem, ami köszönhető volt a kilencedikeseknek, akik kitartottak, s jellemzően annyira odafigyeltem arra, amiről beszélgettünk, hogy észre se vettem, amikor a felnőtt, szakmai közönség elszállingózott vissza dolgozni.
Összegezve, még ilyen jól esne. Ha csak nézőként is. Szóval köszönet Ádámnak, a rendezőnek.

Adro néhány kérdésére inkább itt válaszolnék, mint kommentbe, mert sok mindennel összefügg:
ZÖLDGALLY-TÖRÉS: gyermek és serdülőkorban fordul elő, ilyenkor a csonthártya nem szakad el csak ezen belül a csonton, keletkezik repedés vagy törés. Babszemnél ez mindkét jobb lábszárcsonton megtörtént. Szerencsére ilyenkor még gyorsan forr össze minden, szóval a doki azt mondta, a körülményekhez képest szép és szerencsés törés, ha minden jól megy 1 hét gipszsín után kaphat járógipszet, s komplikáció nélkül 3 hét után újra minden a régi lehet. A végleges gipszből pedig hajlandóak vagyunk fizetni a könnyebb, műanyagfajtáért, akkor talán már legalább mászni tud majd a fiatalember. Egyelőre a forgolászás megy, úgyhogy legalább aludni jókat alszik, meg a felülés, lefekvés is alakul. Egyhelyben van persze főleg és cipelgetjük, de azt mondták lehet bármit csinálni, csak ne álljon rá a lábára. Ami úgyse menne, mert combig van a gipsz, szóval térdet se tud hajlítani. Ennek ellenére tegnap is át kellett kötözni a lábát, meg már ma is megtettük, ugyanis kicsúszik. Valószínűleg azért, mert már dagadva lett begipszelve, úgyhogy most , hogy már leapadt a duzzanat, lötyög rajta a sin, meg azért igyekszik mozgatni, amennyire tudja.
Amúgy meg továbbra is Babszem a hős, ugyanis nagyon jó kedve van. Nem hiába, a gyerekek nagyon alkalmazkodóak, ő is hihetetlen könnyedséggel adaptálódott a helyzethez. Persze köszönhető ez annak is, hogy tegnap például 3an voltunk körülötte de nagyon jól megvan a mamával is.

Már pár hete igent mondtam a mai programra, a párom kivett egy nap szabit. Azért mivel anyu itt van, szerencsésebb helyzetben vagyunk a hétvégi történések fényében.

Rengetegszer megbeszéltük a párommal, hogy Babszem milyen okos, ügyesen oldja meg az eséseit-keléseit, a betonon is mostanában gyaloglásnál, csak 1x dagadt fel nagyon a szája. Például a pelenkázón mennyire nyugodt, tűri az öltöztetést-vetkőzést, elücsörög és még én se csaptam hozzá a fejét soha a felette lévő polcokhoz. Szombat este, fürdés előtt, amíg elfordultam a hátam mögötti szárítón lévő törülközőért, lebucskázott. Nem a fejére esett, hanem a jobb lábára. Akkor persze csak azt láttam, hogy hasal a földön, keze a feje alatt. A sírása inkább a sokk miatt volt. Aztán reggel nem állt a lábára, úgy láttuk bedagadt a lábfeje. Borogatás, kenegetés, nem mentünk az ügyeletre, hátha lelohad. Meg tudtuk, délután találkozunk anyuval, aki majd megvizsgálja és mond valami okosat. Így aztán Délegyházán mégse tudott részt venni a tojáskeresésben, viszont nagyon szép nyugisan elücsörgött és játszott az új játékaival. Anyu végigmozgatta a lábfejét, nem tűnt úgy, hogy el van törve. Tegnap reggelre azonban továbbra se ment a lábra állás és mintha a lábszárát is fájlalta volna már, meg az is dagadtabb volt, mint előző nap. Úgyhogy mégis a Heim Pál baleseti sebészetének ügyeletén kötöttünk ki.
Hatalmas sírással indítottunk, mikor meglátta Babszem a fehér csempét, meg a dokit, asszisztenseket fehér köpenybe, aztán irány a röntgen, sírás, ólomkötény, várakozás, sírás (mert fehér csempés a folyosó), majd megjött az ítélet: zöldgally törés a jobb lábszár mindkét csontján. Gipszelés. Kicsit kevesebb sírás. Mivel már 24 óra eltelt a törés óta, meg vittük magunkkal anyut, mint ex-doktor nagymamát az ügyeletes orvos azt mondta, nem tart bent minket, hanem hazamehetünk, csak nézzük este nem dagad-e tovább a lábfej meg a comb, ha igen, lehet lazítani a kötésen. Mivel én már azt vízionáltam éjszaka, hogy belilul szegény gyerek lába és majd le kell vágni a kelleténél kicsit liberálisabban bántam a gipsz sínt rögzítő gézen. Amit ma délelőtt az ellenőrzésen átkötöttek, majd újabb röntgen következett. Akárcsak tegnap, ma is két órás volt a kirándulás a kórházba, igaz a végén már legalább nem sírt Babszem. Nagyon kedves doktorbácsit kaptunk, akitől még integetve el is köszönt.
Én persze magamat hibáztattam az egészért, mert elég durván lettem megint ráébresztve arra, hogy minden hiába, egyszerűen NEM lehet 1 pillanatra se levenni az embernek a szemét a gyerekéről, ha potenciálisan veszélyes helyzetben hagyjuk. Mindegy, hogy előtte soha semmi se történt, sőt a manó jól működött eleddig. De Babszem igazi kis akcióhős: a kórházfóbiától eltekintve hihetetlenül jól viselte az egészet. Ráadásul éjjel 3 után rájött hogyan tud hasra is fordulni (addig 1,5-2 óránként felkelt, mert háton tettem le, majd mikor hasra akart fordulni a nehéz jobb lába akadályozta, ezért aztán minduntalan felébredt), így aztán fél 8ig aludt. Reménykedem, ma éjszaka már nyugisabb lesz, mert ma már igen vidáman tudta emelgetni a gipszelt lábat is. Szerencsére az összes nagyszülő itt volt Húsvétkor és felajánlották a segítséget, amit persze ki is használok. Most anyu van itt, a jövő héten meg jön a másik nagymama.

Röviden összefoglalva:

Azaz Kázmér és Huba:

Tegnap este kicsit keresgéltem, hogy mikor is vettük BBt, szóval visszalapoztam a tavaly márciushoz, amikor Babszem is először volt a kék sárga áruházban. Aztán belefeledkeztem az olvasásba. Hű mennyire részletesen írogattam akkoriban, ma már nem teszem, részben mert kevesebb az időm, részben mert lassan kicsit nagyobb léptékben fejlődik a csemete, nem napról napra vannak kunsztjai, hanem mondjuk hétről hétre. Azért az, hogy 3 héttel azután, hogy elindult simán legyalogol egyben több mint 1 kilómétert, nem semmi. Majd ő is olyan mozgásigényű lesz, mint Adri^*, aki sokáig sétálni se tudott, mindig mindehova szaladt és minden időben ki kellett vele menni az udvarra, lehetett bármilyen hóvihar.
Szóval itt alszik a szomszédban ez a 16 hónapos csemete, aki azért még mindig tud valami újat mutatni nap mint nap. Ma például, hogy a könyvtárban míg kölcsönöztük a könyvet, elvette a tollat amit aláíráshoz tesznek ki és nem csak megrágcsálta, mint otthon szokta, hanem megpróbált vele rajzolgatni. Mindenféle felületre persze, de szépen fogta, jobb kézzel, s szerencsére be nem volt kapcsolva a toll. Úgyhogy pont idejében fogja kapni húsvétra a rajz és festékkészletet.

^*Tegnap óta van a húgoméknak otthon is netjük egyébként és írta, hogy bárányhimlős a lánya, még valószínűleg import, azaz itthonról hozta. Lehet, hogy a reptéren már lappangott benne, szóval akár nálunk is kijöhet. Pedig épp tegnap beszéltük a doktornénivel, hogy bölcsi előtt megkapja ellene az oltást.