Számítva arra, hogy mivel holnap be lesznek zárva az élelmiszerüzletek, a heti bevásárlást ma kell elintézni, ha lehet valami olyan időpontban vagy körítéssel, amikor nincs még nagy tömeg, esetleg nem számít ha van. Eredeti terv az lett volna, hogy mivel anyósjelölt feljön ma (mert mostanra tervezzük a tavaszi nagytakarítást, amihez kell 1 ember, aki leköti Babszemet, hogy mi meg glancolhassuk a lakást), én délután, míg alszik a csemete elmegyek vásárolni. Csakhogy nem délelőtt, csak kora estére ér ide teszvesz néni, úgyhogy más megoldást kellett kitalálni. Elhatároztam hát, hogy elmegyünk akkor kettesben a gyermekkel a Tescoba. Csak előtte valahogy le kell fárasztani, hogy ne mászkálni akarjon a boltban, hanem elücsörögjön a bevásárlókocsiban. Úgyhogy elmentünk szépen az Arénába, ott tett Babszem egy kört, majd vettem neki egy kekszet és azt majszolgatva kiválóan érezte magát a vásárlás alatt.
Ma egyébként is kisangyal, éjszaka 1x ébredt fel, 7 után kelt és már lassan 3 órája alszik. Úgyis kell neki az energia, mert este majd itt lesz a nagymama, hogy lefárasszák egymást.

Meg kellett állapítanom ma, „csak ne lenne ilyen okos ez a gyerek”. Már tegnap óta készítettem fel arra, hogy ma megyünk, megmutatjuk a doktor bácsinak a lábát, aki megnézi, majd hazajöhetünk. Erre ő mindig felemelte a jobb lábát, meg rámutatott ahol a gipsz volt. Szóval úgy gondoltam, érti mi vár rá. Anyu szerint nem is kellett volna elmennünk a kontrollra, de azért mégis biztosabb, ha ránéz egy szakember, bár én úgy látom, működik minden rendesen (erről a kilométerek is tanúskodnak, amiket legyalogolok Babszem mellett). Ennek ellenére mikor megálltunk a kórháztól 300 méterre (árnyék, volt hely, nem kell parkolásért fizetni, eddig is ott találtunk mindig helyet, nem is fárasztottam magamat azzal, hogy előrébb keressek valamit), már a kocsiból sem akart kiszállni. Aztán meg azt mutogatta sírva, hogy az ellenkező irányba menjünk, ne a kórház felé. Úgyhogy bár eredetileg azt gondoltam, majd elsétálunk a rendelőig, mégis elő kellett venni a babakocsit, hogy a „beteget” eljuttassuk a szakemberhez. A váróteremben is eleinte sírt, nem volt semmi se a kedvére, se a könyvei, se a játékai, se a mászkálás, se az éneklés. Aztán, bár eleinte még fel-felzokogott, amikor valaki fehér köpenyest látott kijönni a traumatológiáról, kb  20 perc után megnyugodott. Érdekes mód a tetovált, szakállas-hosszúhajú srácra, aki a lábát gipszelte majd vette róla azt le, csak mutogatott a gyermek,  jelezve, hogy őt felismerte, mikor átmasírozott a várótermen, és nem bőgött mellé. Később Babszem is mászkálni kezdett, érdekelte néha a többi ember, de főleg a kijáratnál kötött ki, s az üvegen át nézegette a kinti világot és mutogatott oda, meg a babakocsijára, hogy menjünk már.
Aztán ez a viszonylagos jókedve elszállt, amint mondták a nevét és behívtak a vizsgálóba. Holott közel 1 órás várakozás után mindössze ha 2 percet voltunk ott. A doki kérte, hogy menjen kicsit, megkérdezte, akkor most melyik lába is volt eltörve? Majd megnézte és megtapogatta a jobb lábszárat, én aláírtam a papírokat és kész is voltunk: Babszem lába meggyógyult.
Szóval tartoztunk az Ördögnek ezzel az úttal, de megnyugtató azért, hogy tudom: minden OK.

A booklineon olvastam tegnap, hogy Szulák Andrea könyvklubot indít. Azt hiszem nem titok, honnan van koppintva az ötlet. Oprah Winfrey már több mint egy évtizede csinál hasonlót. Mondjuk volt benne kihagyás, meg az egyszerű ember meglátása szerint az Oprah könyvklubba többnyire női írót, feketékről szóló könyvet választanak, ami lehetőleg ugyan felemelő, de happy end nélküli. Azért nem kis eladási ugrásokat jelent amerikában az Oprah Book Club pecsét a könyveken. Kíváncsi vagyok, hogy nálunk mekkora hatással lesz Szulák Andrea könyvklubja az olvasásra. Mondjuk ahogy A Nagy Könyv is el lett szúrva… nem reménykedem.

Kicsit későn jöttem rá, hogy a legtöbb ember, akikkel programot csinálhatnék erre a szalma hétvégére dolgozik, ezért aztán a szombatja foglalt. De sebaj, gondoltam akkor kultúrálódunk. Elviszem Babszemet a Könyvfesztiválra, legalább megnézzük a Millenárist is, meg hogy az mennyire alkalmas gyerekes programnak. Nos ebből a szempontból csalódtam, mert amikor még ott laktunk a Lövőház utcában (közvetlen a Millenárison, a függőfolyosónk mellől robbantották a gyárakat) az első ami feltűnt a nagy játszótér volt. Csak akkor persze még messze nem volt aktuális a dolog. De ez a rész most építkezés miatt el van kerítve. Szóval játszótér nem volt. Azért valamennyire sikerült sétálgatnia Babszemnek. Természetesen főleg rossz helyeken, láb alatt és a nagyszínpadon, s leginkább a különböző vizek érdekelték. Még a tűzoltó autó se izgatta, ami Tűzoltó Sam miatt volt a Millenáris közepén. Talán ha bárányok lettek volna, akkor kicsit más lenne a helyzet. Néha azért bekéretőzött a babakocsiba is, így tudtam én is nézelődni könyves pultok környékén. Például kaptam dedikálást az OIKban személyesen ismegismert Kleinheincz Csillától* is, akit letámadtam a könyvkiadójuk standján.
Mondjuk a nagy tömegben nem éreztük jól magunkat, annak ellenére, hogy átköltözött a Fesztivál a Kongresszusi Központból itt se volt több levegő a Jövő Háza épületben, ahol kilométeres sorok vártak Ellisre. Babszemnek a legnagyobb élmény azért a villamosozás volt. A combinók egész sűrűn jártak a munkanap miatt, ezért kevesen voltak rajta, mindig be tudtunk ülni a kerekes székes helyre, s ott az ölemből nézelődhetett. Meg is kapta megint, hogy „ilyen gyereket szeretnék én is”.

^*Egy időben mindenféle levelekkel bombáztam, mert érdekelt amit csinál, meg tanul és még próbáltam fordítóként is rátukmálni magamat 🙂

Nézni szoktam a heti filmbemutatókat, kritikákat, hogy mégis mi kerüljön fel legalább a DVDn megnézendők listájára. A heti kritikáknál a Pesti Estben láttam meg, az Egyedül nem megy eredeti francia címét, amiről beugrott, hogy ez bizony az Együtt lehetnénk filmváltozata. A könyvé, ami tavaly volt nagy kedvencem. Mellesleg eddig 1etlen kritika se említi a kapcsolatot, igaz átlagosnak hozzák ki belőle a filmet, bár Audrey Tautou most is aranyos, hangoztatják (főleg, hogy itt járt Pesten). Ja meg a forgalmazó is adhatta volna mondjuk ugyanazt a címet neki, mint a könyvé volt, a félreértések elkerülése végett. Szóval akinek van összehasonlítási alapja (i.e. olvasta a regényt is) annak érdekelne a véleménye.
Ja és épp meg akartam hallgatni végre hónapok óta először újra legalább a Büntető Mozidélután ismétlését, de nem az van a Klubrádión. Sőt, egyáltalán nem látom ott a csütörtöki programban se. Szóval most akkor nincs?

Amit most teljesen kettesben fogunk tölteni Babszemmel^*. Ugyanis most van az emberéknél a szokásos tavaszi csapatépítő kirándulás. Volt körülötte egy kis hiszti, majdnem nem ment el a párom, ugyani tologatták az időpontot. Mire megállapodtak ebben a 7végében. Csakhogy holnap ugye munkanap. Az ő főnöke meg nem azt mondta, hogy na akkor megyünk munkanapon, hanem hogy kötelező szabadnapként ki kell venni és úgy menni kirándulni. A párom persze közölte, hogy márpedig ő az évi 23 szabadnapjából nem hajlandó 1et se áldozni a cégre, szóval nem megy el kirándulni. Aztán hosszas egyeztetések, rábeszélések és belátások miatt mégis megy. Mi először leutaztunk volna Kanizsára, csakhogy anyu megbetegedett, úgyhogy itt ragadtunk Babszemmel kettesben. Próbálok valami érdemlegeset kitalálni, hogy ne nagyon tűnjön fel neki, nincs itt az apja.

^* Na jó, a 3 nap nem teljes 3×24 órát takar, hiszen ma reggel ment el az ember munkába és vasárnap délután fog hazajönni.

Ma kiderült, hogy a húgom valami 3. emilcímemre küldött képeket ezért aztán benéztem oda is. Megtaláltam egy még régebbi levelét, amiben egy jópofa cikket ajánl. Biztos akkor küldte, amikor kicsit a jó anya/rossz anya, jár a gyerek/nem jár problémakörön tépelődtem. Mindenesetre megnyugtató olvasni, hogy más se töri magát, ami nagyon nehéz, mert az ember állandóan hasonlítgat. Egyébként nemrég olvastam a témában Stephanie Calman könyvét is. Szintén lelkiismeret nyugtató könyv és még a www.badmothersclub.co.ukt is érdemes ilyen szemmel nézegetni.

Azok után, hogy amikor múlt kedden levették Babszemről a gipszet, és ő már akkor nekiállt ordítani mikor a röntgen eredmény kiadásnál szólították, a mai tanácsadáson se számítottam semmi jóra. Igazából csak receptért mentünk, meg beadatni a kullancselleni oltás első körét. A gyerek már az épülethez se akart felmenni. Rángatott elfele, másik irányba mutogatott. Aztán a váróteremben sikeresen felzavart két kisbabát, akik addig édes aranyosak voltak, de nekiálltak szimpátiás sírást tartani Babszemmel. Igazából szerintem észre se vette, hogy megkapta az injekciót, annyira lefoglalta, hogy ordított, pedig még gyíkos hűtőmágnest is kapott (Gekko).
Pedig voltak hónapok, amikor tényleg csak méreckedni és receptért mentünk, mégse szereti az egészségügyet. Holott eleinte ő volt ott a mintababa.

Elmentem hát ma délelőtt munkahelyemre a szokásos negyedéves értékelő beszélgetésre. Érdekes volt. Még úgy is, hogy szakmai és kurrens problémákról volt szó, kicsit rápillanthattam az erőviszonyokra. Főnéni néha rám nézett és megjegyezte, hogy majd ez és ez a terve hozzám is kötődik, esetleg gondolkodjak ezen meg azon. S még van, azt mondja egy csomó feladat, amiben rész vehetek. Azaz hurrá, egyrészt nem kapok majd vissza egy sor utált feladatot, másrészt szó sincs arról, hogy amit Köcsög utál azt nekem kelljen elvégeznem (pedig volt amikor ő erre erősen utalt, úgyis mint, alig várom hogy visszagyere mert én ezzel nem akarok foglalkozni). Elhúzódott a megbeszélés, mire hazaértem Babszem már alig állt a lábán mert persze elaludni magától nem akart.
Na azért jó volt az egész, kicsit vannak ötleteim, most újból alaposabban átfutom a szakmai oldalakat, keresgélek pár megoldási lehetőséget a felmerült kérdésekre. S volt néhány hozzászólásom nekem is, amiből kitűnhetett a többség számára, hogy nem ragadtam be azért annyira a kismama létbe (he-he).

Nah a rehabnak most már tuti vége. Visszatértünk a napi 2 sétához, legalább 1km-t gyalog beiktatva. Komolyan jobb lenne, ha játszóterezne már, mert akkor addig én mondjuk leülhetnék. De így még csak be se teszi a lábát a gyerek a játszótérre, simán elmegy mellette, mert a gyaloglás sokkal komolyabb dolog. S természetesen csak úgy, hogy szülő  mögötte  tolja a babakocsit.  Esetleg ha fárad, már hajlandó megfogni az ember kezét. S továbbra is neveljük, hogy zebrán való átkelésnél  nem szabad elengedni a felnőtt mancsot.
Ma feljött teszvesz néni, mert holnap bemegyek a céghez a munkamegbeszélésre, kicsit tájékozódni az erőviszonyokat illetően. Még a ma délutánt kell kihasználnom, megyek megpróbálok végre a banknál intézkedni és eljutni tornázni. Mert már megint mire megvettem a drága bérletet lebetegedett az egész család, hol én ápoltam, hol engem kellett.

A múltkorihoz képest én is lestem, milyen laza minden. Nem állt sor az ablak alatt, sőt egyéb hétköznaphoz képest is gyér volt a forgalom a környéken. Szerintem ma még a Pongrácon is lehetett simán 50nel menni. Viszont mindenki, aki nem dolgozik most intézi a 7végi bevásárlását, ezért aztán a pékségben pl. már nem volt az a kenyér amit szeretünk. Egyáltalán semmi nem maradt nekik, csak 4db kilós kenyér.

Erről beszéltem:

Alig egy héttel a balesete előtt Babszem megtalálta élete addigi legjobb játékát: az öntözőkannát. Miután együtt locsoltuk meg a virágokat, fél napokat képes volt eltölteni azzal, hogy mászkált a zöld locsolókannával és mindent megöntözött. Először csak a virágokat, aztán válogatás nélkül bármit, ami az útjába került. Volt hogy még enni is csak úgy volt hajlandó, hogy közben a kannát szorongatta és néha felemelte, mintha a konyhai növényeket nedvezné. Aztán amíg sínben volt a lába és csak ücsörgött a nagy fotelban, onnan is távlocsolt. Majd rájött, ennél sokkal hathatósabb módja is van annak, hogy a növények ne száradjanak ki. Valaki felnőtt kezébe nyomta a kannát, aki az ő irányításával 35x is végigöntözte a nagy fikuszt, sást, futónövényt, Kazi fikuszát, szerencsebambuszt stb. Anyu csodálta, hogy a páromnak mennyi türelme van ezekhez a körökhöz.
Aztán ma reggel Babszem egyedül jött ki utánam a konyhába, nem kapaszkodott semmibe, ugyanis hozta magával a zöld locsolókannát. Mivel 2 kézzel fogta, nem tudott mi másba kapaszkodni. Ugyanis bár tegnap legyalogolt vagy egy kilométert hazafelé, végig fogta valamelyikünk kezét, mert neki nem a leeséshez, kötődött az egész kellemetlenség, hanem ahhoz, hogy felállva fájt a lába, úgyhogy még nem mert eddig csak 1-2 lépést megtenni külső segítség nélkül. Na de ma reggel már ez a jég is megtört, hála a zöld öntözőkannánknak.

Tegnap délelőtti tortúra annyira kimerítette a gyereket, hogy 3 órát aludt. Így mire felébredt, éppen beborult és lógott az eső lába. Úgyhogy autóba pakoltuk magunkat és elmentünk az Árkádba, hogy fedett pályán tesztelhessük a járást. Babszem 2x végigment a pláza hosszán, közben én vettem két napszemüveget (igen, 1et fizet 2t kap akció volt), meg egy vasalót. Persze az apjával kézenfogva mászkált, még nem nagyon mer egyedül menni, gondolom bizonytalannak érzi a jobb lábát. De azért már felgugol, feltérdel, feláll asztal/ágy mellett és van, hogy tesz egyedül 2 lépést. Nem hiszem, hogy hosszú rehabra lenne szüksége. Máris hisztizik, amikor visszateszem a kocsiba, bár alig áll a lábán. Ó és az elmúlt 3 hét szivacsos mosdatása után tegnap nagy pancsolást csapott persze a kádban.

Levették hát. Kicsit sokáig tartott, többet kellet várni az utolsó eligazításra, amin a gyermek nélkül is részt vehettem (megint a kedves dokibácsi volt akkor, aki azt mondta, ha így sír a manó, nyugodtan ki lehet vinni). Megkezdődött szépen a csontosodás, hagyjuk próbálgassa mit tud újra visszakapott lábával. kérdeztem mennyire lehet erőltetni, mert Babszem képes arra, ha beindul akkor sose áll meg, de azt mondták, most azért nem fog úgy menni. Ha meg igen, örüljünk. Ha tudjuk vigyük uszodába (hát a nátha/köhögés miatt ez most kizárva), amúgy meg 2 hét múlva kontroll.
Gyermek egyébként hozta a szokásos fóbiáját, amint meghallotta a nevét, hogy szólítják bőgni kezdett, még akkor is amikor csak a röntgent adták ki. A gipszet meg nem hoztuk el. Még ha szép kék is volt.
Amint öltözködni kezdtünk és nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak átmeneti állapot a csizmátlanság, hanem így is marad, határtalan jó kedve lett a manónak. Egész úton vigyorgott, itthon is mászott több kört az ágyon, aztán szerencsésen hamar bealudt. Kíváncsi vagyok mikor fog újra magától felállni és elindulni, s ezt milyen elánnal teszi.

*Igazából nem szeretem az angol címeket mert magyar blogba magyar címet adjunk, de néha muszáj úgy tennem, mint a nagyoknak.

Nekem is feltűnt, hogy még nem volt kép ebben a hónapban. De hát nem is készült sok a kis Bicebócáról. Azért megörökítettük videón is, amikor múlt hét végén (április 6) kimentünk vele a parkba és hagytuk, had próbáljon mászkálni. Később csak azért nem készült róla felvétel, amikor már bátrabban menetelt, mert fél kézzel babakocsit tolni, másikkal gyerek kezét fogni kellett, emellett már a kamerázás nem fért bele. Aztán meg jött ugye a betegség… De ha minden jól megy, holnaptól már újból visszatérünk a segédeszközök nélküli járásra (optimista vagyok-e).

Tegnap végül 2 után már láztalan volt a fiatalúr, sőt éjszaka is. Kicsit el is bíztam magamat, hogy lám meggyógyult, de délelőtt éreztem, hogy meleg a feje, lázmérés (most már nagyfiú, lehet neki hónaljba mérni és rájött, hogy kevésbé kellemetlen mint fenékbe, úgyhogy nagyjából hagyja is magát) 38 fok, lázcsillapító, aztán megin minden oké. Viszont így megint elmaradt délelőtti séta. De délután legalább elmegyünk majd a párom elé, mert nekem is hiányzik a kimozdulás. Tegnap a könyvklubot is le kellett mondani, szombaton meg tornára nem tudtam menni. Szobafogságot nem nekünk találták ki.

Még mindig nagyban betegeskedés folyik. Ugyanis Babszem láza sajnos éjszaka nem ment lejjebb, reggelre 39,2 volt, jöhetett a priznic. Mivel ugye fürdetni nem lehet szegényt a gipsz miatt. Elég látványos volt a hatás, ahogy egyre lejjebb ment a láz, úgy lett nagyobb hangja, jobb kedve a fiatalúrnak. Azért azt nehezen érti meg, hogy jobb lenne, ha aludna, mert úgy gyorsabban gyógyul. Remélem azért keddre már lesz annyira jó állapotban, hogy ha végig is ordítja a gipszlevételt (mert miért ne tenné), legalább a köhögésétől nem fog fulladozni. Jó hír viszont, hogy a párom egyre jobban van, ő készítette oda a mai ebédet is.

Tegnap Délegyházán kezdett el folyni Babszem orra. Vicceskedtem is, hogy lám, a gyerek allergiás a vidékre, ugyanis a nagyszülők meg amint beléptek hozzánk az elmúlt két hétben kezdtek el tüsszögni meg fújni az orrukat (most ugye anyu, egy hete meg teszvesz néni játszotta ezt le), ők meg a pesti poros, koszos levegőt nem bírják (ami nem is csoda). Aztán első alvásából arra ébredt föl szegény fiú, hogy szárazan köhög. Én persze rögtön előszedtem az ügyeletek hívószámát és megnéztem, mi is a teendő krupp esetén, mert parázni tudok. Éppen ezért hajnalban rosszabbul aludtam megint, mint a fiam, mert minden forgására felriadtam, szaladtam át hozzá megnézni, hogy most felébredt, éhes, szomjas, fáj valamije vagy sem. Mivel orrfújás és nehezen felszakadozó köhögés megmaradt, elmentünk délután a doktornénihez, aki szerint be van gyulladva a csemete torka is, de ez vírusos. Elképzelhető, hogy az apjától kapta el. Most ugyanis úgy áll, hogy neki is torokgyulladása van (a mai tüdőgondozó szerint amúgy teljesen egészséges fiatalember, a háziorvosa valami allergiára gyanakszik a rendszeresen visszatérő torokfájást azt válthatja ki, anyu szerint meg helicobaktériuma van).

Azért délután sétáltunk egy nagyot Babszemmel a parkban, mert levegőre lehet vinni, csak ha komoly láza lesz vagy két hétig nem múlik el a dolog, akkor kell visszavinni az orvoshoz. Amire remélem nem lesz szükség, ugyanis megint onnantól kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal sírt, hogy beléptünk a rendelőintézet ajtaján.