Csak a kronológia kedvéért, a szombat a mászkálásban való csodával telt el. Anyuéknak sikerült megmutatni a totyogást Skype-on, teljesen el voltak ájulva, úgyis az összes nagyszülő már azt várta, hogy mikor fog Babszem a karjaikba futni. Délelőtt azért sétáltunk az esőben egyet, a gyerek egy pogácsával jól elvolt az esődévője alatt, én meg benéztem a helyi babaruha börzére. Nem rossz, következő hónapban majd jobban gyúrok rá, most csak 2 nadrágot vettem, de a tavaszi/nyári ruhatár addigra már úgyis aktuális lesz. Délután meg a fiúk nagyot aludtak, főzni nem volt kedvünk, úgyhogy pizzát rendeltünk és elmentünk a gyáramba, ahol legalább az irodákban kiélvezhette a cipőben fel-alá járkálást. Tetszett is neki, kicsit nehezen tudtunk elindulni épp ezért, mert gyalog jött eleinte velünk, aztán mászott, majd a lépcsősor annyira lenyűgözte, hogy minden oldalról alaposan meg kellett vizsgálnia. Vasárnap pedig megérkezett anyósjelölt, aki ugyan már szombat óta a fővárosban tartózkodott, de ki lett neki adva, hogy a 3-ból csak 2 napot tölthet nálunk, mert a páromnak kell legalább 1 nap regenerálódni a 7végéből, amit az anyja társaságában nem tud megtenni.
Úgyhogy közel két napi Babszemspannolás következett: egyrészt ilyenkor a gyerek bemutatja az összes kunsztját, ráadásul most a mászkálással nem kevés dolog volt a tarsolyában, valamint ha ez nem lenne elég, tesz-vesz néni se hagyja hogy akár egy percre is nyugalma legyen az unokának. Mindjárt illusztrálom is, mire gondolok. Babszemnek napi 2x van engedélyezve az egyszervolt, ezt az időt többnyire feltöltődésre szokta használni, nekünk nincs ugye tévénk, neki ez a szellemi rágógumi. Szóval vasárnap este, vacsora előtt gyerek felkéredzkedett a laptop elé, a helyére, bekapcsoltuk neki a kedvenc meséket. Anyósjelölt odatelepedetett mellé a földre és végig kísérte szöveggel az egyébként is zenés-verses meséket. Nem mintha Babszem odafigyelt volna, de minket eléggé idegesített.
Hétfőn épp csak altatásnál voltam otthon, mert kihasználtam, hogy van aki vigyáz a gyerekre, ezért elmentem ázsia boltba meg turkálókba, Árkádba. Aztán délután kikísértük nagymamát a buszhoz és mentünk a parkba. Vége a szép időknek, amikor leülhettem a padra olvasni. Ugyanis kb 2x ment körbe a pad körül Babszem, aztán nekiindult a nagy parknak egyedül. Mehettem utána babakocsistul. Végül már úgy döntött, neki nem elég a mászkálás, ő a lépcsőket is meg akarja hódítani. Mivel szülői segítséggel se volt egyszerű, gyorsan rájött arra, hogy ugyanazt a technikát amivel otthon az ágyakra tud fel- meg lemászni itt is alkalmazhatja, lett csúszás-mászás. Aztán indulásnál, kocsiba pakolásnál kis sírás, majd pogácsával megnyugtatás. Ez az önállósodás nagyon kemény dolog.

Nah, a tegnapi bejegyzésnél javítva lett a link. Változtattunk a formátumon. Most már minden Windows-os le tudja játszani. Persze fel lehetne tenni youtube-ra meg egyéb flash playerrel működő oldalra, de az ember nem azért csinál HD-ben videót, hogy utána kis kockában mutogassa.

Úgy tűnik, Babszem szereti az egyszerűen megjegyezhető napokat emlékezetessé tenni. Elvégre a születésnapján felállt. Március 1-jén reggel meg úgy döntött, hogy akkor elindul. Sikerült megörökíteni, akit érdekel, a kép mögött van a mai produkció egy része, de DVD formátum, a quicktime nem játsza le.

Sose értettem, hogy miért nem működnek együtt a filmforgalmazók és a könyvkiadók. Leszámítva mondjuk amikor a 90-es években az Intercom sorra adta ki saját filmjei mellé a forgatókönyvek alapján készült regényeket. Nekem rengeteg volt/van belőlük (Halálos fegyver, Robin Hood, Con Air, Célkeresztben stb.) Tavalyelőtt ugye volt, hogy a közepes Főnöknőm egy boszorkányból megcsinálták a határozottan jó, Az ördög Pradát visel című filmet. Ami ugye a regény eredeti címe is volt. Most meg itt van nyakunkon a Dadusnaplóból készült Egy bébiszitter naplója, ahol az eredeti film-könyv cím természetesen The Nanny Diaries. Itt most a forgalmazó rúgott mellé, talán mert nem hitte el, hogy a magyar közönség torkán le lehet nyomni, hogy Scarlett Johansson dadus, mert mi ahhoz bölcsiből ismert nagydarab néniket asszociálunk, míg a fiatal lányok csak bébisintérek itthon. Egyébként meg itt úgy tűnik megfordult a dolog egy határozottan jó regényből csináltak közepes filmet. Azért is kallódhatott ennyi ideig mire bemutatják itthon is.

Már napok óta el kellett volna mennem tankolni. Úgy gondoltam, majd ha plázázunk Babszemmel, akkor előtte útba ejtjük a benzinkutat. Mivel azonban sikerült ugye Kőbányán megvenni a cipőjét, más túlságosan fontos dolgom meg nem lett volna a boltok környékén (hétvégén antikváriumoztam, bookline-on is rendeltem könyveket), elnapoltam az egészet. Aztán se tegnap se ma nem volt kedvem autózni, inkább parkoztunk meg sétáltunk. Egyébként is attól tartottam, hogyan intézzem majd, hogy amíg bemegyek fizetni, Babszemet lehet-e az autóban hagyni. Vagy vigyem magammal? Kérjem meg, ha van a kutak körül settenkedő segítőkész bácsit, hogy vigyázzon rá? Úgyhogy kiböjtöltem: máig vártam ami a heti bevásárlásunk napja, együtt megyünk majd a párommal, szóval nem lesz gond a gyerek körül. Egyébként minden ötletet és tapasztalatot várok ez ügyben, mert még kezdő vagyok a gyerekkel egyedül az autóban témában.

Tegnap a parkban ugyan nem voltunk olyan sokáig mint előző nap, de azért megállapítottam, kicsit olyan az egész, mint tavaly ilyenkor. Akkor kitoltam a gyereket a napra, én leültem a padra és amíg ő durmolt olvastam. Most meg amíg mászkált körbe-körbe a padok körül, miután kivideóztam magam, olvashattam. Csak néha kellett rápillantani, hogy ne rágja meg a vaslábat és nyalogassa a pad ülőkéjét. Tudom persze, ez csak addig fog tartani, amíg el nem engedi aminek egyelőre támaszkodik, aztán majd győzhetek futni utána. Addig azonban remélem marad  a szép tavasz, a részeges skandinávok után valami könnyűt fogok olvasni és kipihenem hogy a hidegfront miatt (mert erős hatással volt a csemetére) éjfél és negyed 2 között csak 10 percet aludtam.

Tegnap délután aztán volt nagy padkörül mászkálás a parkban. Roppant élvezte a fiatalúr. Megjegyzem én is, igaz arra még nem bírtam rávenni, hogy tolja a babakocsiját és úgy menjünk. Fényképeztem is, és csak mikor kiértünk jutott eszembe, hogy de hát van videónk is most már, azzal jobban meg lehetett volna örökíteni az önfeledt lépegetést. Úgyhogy ma videót viszek. Egyébként a délelőtti nagy séta, majd 2 óra alvás után kinn voltunk még vagy 3 órát a szabadban, úgyhogy Babszem arca már nem olyan sápadt és pesties színű.

Már egy hete akarom mindig valahogy beszerkeszteni a Nők Lapjában megjelent “év hirdetése” (NOT) díj várományosát. De steadman megelőzött. Lehet rettenni.

Mivel az elmúlt napokban hosszasan időztünk a parkban, ahol Babszem csak a padokon ácsoroghatott és mászkálhatott, lévén cipőtlen volt, elhatároztam, ha törik, ha szakad ma beszerzem neki élete első igazi cipőjét. A terv az volt, hogy délelőtt elmegyünk az Árkádba. Csakhogy a gyerek annyira jól aludt, éjjel csak 1x kelt fel, viszont már háromnegyed 6-kor kukorékolt, s ugyan el-eljátszogatott az ágyában, vissza már nem aludt. Úgyhogy kétséges volt, kibírja-e a délelőttöt autókázással, tankolással, plázázással. Ráadásul el kellett mennünk receptért is, ugyanis betermelte már az ehavi Sinlac-ját és bár a húgom szerint annak nincs jó íze és én próbálkoztam más, sőt ízesített pépekkel is, kizárólag ezt hajlandó vacsorának megenni (vagy a jolly joker joghurtot). S bár mondtam neki, hogy csak a receptért megyünk, amit a doktornéni kitetetett nekünk a kartonozóba, amíg vártuk, hogy az asszisztens észrevegye, valaki vár a rácsoknál, Babszem keservesen sírni kezdett. Vígasztaltam, de csak akkor lett jó kedve, amikor elindultunk kifelé az épületből. Alig értünk le a lépcsőn már kurjongatott. Visszaúton megkapta a pogácsáját (mostanában délelőttönként el-elnyalogat valami péksüteményt séta közben), s egy ötlettől vezérelve betértünk a sétálóutcán lévő cipősboltba, ahol nagyon gyorsan rátaláltunk az igazi lábbelire. Azért a biztonság kedvéért még egy harmadikat is felpróbáltattam Babszemmel, mert mégse akartam rögtön a 2. párat megvenni, de nem volt kétség, a holdacskás cipő a nyerő. Úgyhogy már abban is jöttünk haza és itthon is hagytam a gyereket mászkáljon benne, szokja a feelinget. Délután pedig kimegyünk az Óhegyre és kicsit megjártatom benne. Hogy ne csak ennyit tehessen:

Természetesen nem mi, hanem csak Babszem. Bizonytalan ácsorgások, felállások, támasztékok elengedése és 1-2 tétova lépés után ma délután megvolt az áttörés. Alig egy órája egyedül tette meg a fotel és az ágy közötti közel másfél métert. Eleinte oldalazott, aztán megállt, megfordult és az utolsó pár lépést már előre tette meg. Aztán azóta még párszor gyakorolta, ha nem is ezt a távot, de közel hasonlót az asztal és az ágy között. Hamarosan szaladni fog, már tuti.

Most hogy megint jó idő van és kicsit átcsoportosítom a bevásárlásokat, megint tudunk az Óhegy felé sétálni nagyokat. Ráadásul most mindenféle építkezések folynak a környéken, szóval van mit nézni. Még Láthatatlan Unokatesóm mesélte, hogy nekik a két éves fiával tavaly nyáron a legnagyobb élmény az volt, hogy egész napra leültek a házuk előtti lépcsőre, mert éppen utat újítottak ott fel és megfelelő élelmiszerekkel felszerelkezve csak ebédelni és aludni kellett felmenni a lakásba, amúgy lent voltak reggeltől estig. Most már biztos, én is hasonó programokra számíthatok. Tegnap csatorna karbantartást néztünk, mert ott voltak markoló gépek is. Magyarázhattam is Babszemnek a magyar munkamorált. Ugyanis 7 emberből 5-en beszélgettek, egy ásott egy meg a betongyűrűket ütögette. Először nem értettem, miért aztán láttam, hogy kisebb darabokat tör le belőlük. Úgy tűnt, hogy a meglévő gyűrűk nagyobbak voltak a kelleténél, hát tettek róla, hogy bepasszoljanak a gödörbe.
 Ma meg a nagy 2 darus építkezést csodálhattuk meg, ahol éppen betonkeverés és daruval emelgetés folyt. De nem csak mi szobroztunk ott, tátotta még a száját két óvodás korú fiú is az anyukájával a járdán. Szóval a fiúkba úgy látszik genetikailag van kódolva az ilyesmi. Mint ahogy az is, hogy a könyveiben legelőször a focilabdákat ismerte fel és mutogatta. Örülhet apu, még a végén tényleg lesz unokája, akivel rúghatja a bőrt.

Tegnap nem tudtam képet csinálni, vagyis még tudtam volna, de aztán rádöbbentem, hogy ugyanabban a szerelésben van Babszem, mint a legutolsó őt ábrázolón és az már milyen ciki, hogy úgy néz ki, mintha csupán egy rend ruhája lenne szegénynek. Pedig van legalább kettő. De persze máris lecseréltem, mert az ebéd egy része rákerült. Itt éppen egy szelet krumplit nyalogat, desszertként:

Tegnap óta porszívózik a gyerek. Mostanában többet van elöl hagyva a herkentyű, lévén az orrszívásra ez a megoldás, így én is többször kapom fel és rohanok vele egy kört a lakásban. Babszem eddig is lelkesen követett, néha megtologattam a csővel, néha meg ő húzogatta meg a zsinórt és rángatta vissza a porszívót amikor épp az előszoba felé tartottam. De tegnap délután egyedül fogta meg a porszívó csövét és körbe csúsztatgatta a szobájában. Azát az apjának is megmutatta este a tudományt és már ma reggel is “kitakarított” a szobájában. Ennyi idősen tudom ez a legjobb, a felnőtteket utánozni. Egyelőre porszívózás mellett hangosan olvas magának (már nem csak lapozgatja a könyveket de beszél is közben, de csak azoknál amiket mi is rendszeresen felolvasunk neki), és persze sokszor akar számítógép elé ülni. A főzés nem érdekli, csak kipakol a konyhaszekrényekből és szétszórja a fűszerespolcok tartalmát (csak a zárz zacskókhoz és üvegekhez fér hozzá, azokat hajigálja). Az lenne jó, ha utánozná végre az evésünket is. Mert komolyan anyatejet enni nem láthatott senkit a környezetében.

Szombat délelőtt elmentünk bevásárolni, s a párom nagy lelkesen beszerzett pár autóápolási dolgot is (vödör, sampon, kefe). S mivel délután csodásan sütött a nap, kitalálta, menjünk, próbáljuk ki a kézimosót az Esso-nál, ahol nyáron már jártunk 1x, de akkor amatőr módon semmit se vittünk magunkkal. Mondjuk most se voltunk kevésbé amatőrök, mert a szélben a víz és a hab egyszerűen ráfagyott a kocsira. Míg a párom a kocsit mosta, mi Babszemmel párszor megkerültük a kutat, majd beültünk a McDonaldsba, hogy forró teával várjuk a mosás és hideg víz után az apját. Kicsit aggódtunk, nem fagyott-e be a zár is, de szerencsére a két ajtóból az egyiket legalább ki lehetett nyitni. Jól nézett ki BB, ragyogó bordón, jégcsapokkal a szélén. A látvány nem csak minket nyűgözött le. A piros lámpánál állt mellettünk egy régi Matiz, benne ültek vagy 4-en, háromnak kutya az ölében. Mindegyikük (eb és gazdi egyaránt) jobbra fordulva bámult ki az ablakon és nézte a jeges autónkat. Szerintünk azt találgatták, hogy vajon honnan jöhetünk, melyik kerületből ahol ennyire hideg van, hogy jégcsapok lógnak a kocsin. Felejthetetlen arcukat még órákkal később is röhögve idéztük fel.

Ma nagypapa nap van. Apósjelölt jött fel, egyedül. Mondta is, hogy teszvesznéni mennyire irígyelte, pedig aztán ő nem panaszkodhat, rengetegget unokázott már itt nélküle. Úgyhogy délután csináltam gyors kimenőt magamnak feltérképezni a helyi turkálókat meg a könyvtárat egyedül (a ruhatáros néni kérdezte is, hogy a kisbabát nem hoztam?). A nagypapa és unokája meg jól elvoltak itthon. Csak a pelenkacsere várt meg.

Kit érdekel, hogy ma Bálint nap van? A nap hírét és látványát a filmes blogokból lehet megkapni (Aeonflux, Filmbuzi, Empire stb.). Itt van az Indiana Jones 4 trailere. Ha valaki régóta olvas, az tudhatja, milyen komoly nekem ez a dolog, elvégre már amikor 25 éves volt, postban ódáztam a hozzá fűződő emlékeimről. Aztán meg az se véletlen, hogy a mozis  naptáram is a Frigyládától indult.  Május 22-től újból lesz a mozikban ostor, féloldalas vigyor, beszólások, flegmaság. Bébiszitter szervezést megkezdem.

Vagy éppen valami növési ugrásban van a gyerek, ugyanis ma negyed 9-kor ébredt (ugyanis negyed 7-kor még visszaaludt 2 órára), aztán 1 óra óta egy 10 perces megszakítással alszik. Az apja azt üzente, hogy “ne nőjön már egy kicsit! 🙂  egyen végre aztán nőhet. mond meg neki “