A múlt hét végén volt ugye a Gyereknap, amit mi annyira nem ünneplünk, meg halmozzuk el a srácokat ajándékokkal. Azt terveztük, hogy szombaton elmegyünk az éves bölcsis gyereknapra, vasárnap pedig egy régi főiskolás csoporttársamat látogatjuk meg.
Aztán közben kiderült, hogy tesz-vesz néni feljön, s ha már szombaton ugrik fel hozzánk, akkor főz ebédet friss saját zöldségekből, lesz desszert és meghívja rá Cicáékat is. Végül annyiban jól járt, hogy a veje már előző este felhozta, így nem szombaton 11-re érkezett hogy aztán a 4-es busszal utazhasson is vissza, hanem már fél 10 körül nálunk volt. Aminek a fiúk persze nagyon örültek, úgyhogy már attól féltünk, nem lesz senki a bölcsiben, mire odaérünk. De szerencsére nem így történt. Míg Babszemet elsősorban az ugrálóvárak és a szokásos pecázás érdekelte, Babszem nagyon megörült, amikor kiderült, hogy az érkezésünkkor már az elmenetelre készülődő kukásautó után egy tűzoltóautó jön. Mert most épp az összes gyerekem tűzoltó szeretne lenni, hála az elmúlt másfél hétben megnézett Tűzoltó Sam filmeknek. Szóval Babszem teljesen fel volt villanyozva, többször is sorbanállt, hogy felmászhasson az autóba, meg körbejárta és felvehette a sisakot meg a légzőmaszkot is. A végén úgy kellett kirakniuk a tűzoltóknak minket a fülkéből, mert menniük kellett a következő állomásra, egy másik kerületi óvodába. Zsebi meg közben ült lovon is, emlékszem annak idején Babszem nagyon meg volt illetődve és kicsit félt, de az öccse teljesen természetesen viselkedett, ugyan még egy körre nem akart menni, de jól érezte magát. Az ember aztán délután kiment Szadára, a fiúk meg pihentek, Zsebi is aludt nagyot, meg az udvaron játszottak.
Vasárnap délelőtt elmentem szavazni, aztán fagyiztunk egyet, szerencsére ebédet nem kellett főzni, mert maradt elég szombatról, déután pedig Ürömre mentem a fiúkkal. Eleinte ugye nem akartak jönni, mert ismeretlen helyre megyünk én is csak Beát ismertem ugye, gyerekekről csak fényképet láttam (a fia 10 hónappal fiatalabb Babszemnél most megy majd szeptemberben iskolába, a lánya pedig majdnem 5 éves). Eleinte persze nehezen játszottak együtt, de az én srácaimat lenyűgözte a sok újfajta játék, amivel ott találkoztak, mert ugyan voltak Legok ott is tömkelegével, de mások mint nálunk. Úgyhogy végül mi felnőttek jól elbeszélgettünk, míg a gyerekek feltalálták magukat, s a végén persze alig akartak eljönni. Zsebi még amikor beszálltunk a kocsiba akkor is visszaszólt, s megfenyegette Beáékat, hogy “Jövünk máskor is!” Egyébként nekem meg az volt tök jó, hogy láttam, a volt csoporttársam korban és munkában ott tart ahol én, hogy kb. ugyanazokkal a problémákkal találkozik gyereknevelés és napi rutin alatt, mint jómagam, sőt hasonló megoldásokra jut. S igen, őt is lenyomják a gyerekei akaratban!
S mire hazaértünk az ember még takarított és mosogatott is, szóval rend és tisztaság fogadott.
Szóval teljes sikernek értékeltük a hétvégét és mindenki feltöltődve ment hétfőn dolgozni. Még Zsebi is vidámkodott, sőt kedden külön örült, hogy apa ment érte, nekem ugyanis a főnököm figyelmembe ajánlott egy előadást, aminek a szervezője személyesen hívott meg, úgyhogy ott kellett lennem. Szerencsére Babszemet el tudták vinni Zalánék edzésre, az ember meg elment Zsebiért, aki először örült, aztán később voltak összezörrenések a sétálás alatt az apjával, de másnap reggel azért reménykedve kérdezte, hogy “Megint apa jön értem?”