Az iskola utolsó hete tehát sűrűre sikerült Babszem számára. Kedden volt az utolsó úszásuk, ahol végig játszhattak, délután ment focira is, sőt volt arról szó, hogy szerdán valami felmérőket csinálnának velük az edzők, de az már nem fért bele. Főleg mert szerdán mentek ugye a jutalom kirándulásra, ahol nagyon jól érezték magukat, sőt Babszem annyira rendes volt, hogy a pénzét két fakardra költötte, mert hozott egyet az öccsének is. Csütörtökön hazahozhatták a maradék cuccaikat a suliból, meg utoljára ment edzésre is a tavaszi félévben.
Péntek reggelt az iskolafogászaton kezdtük, ugyanis Babszem egyik tömése félig kiesett, s nem akartuk úgy engedni őt el táborba, hogy nem látja doki. Mivel a saját orvosunkhoz már nem kaptunk időpontot, gondoltam a körzeteshez elviszem. Helyettesítések miatt azonban nem az a doktornő volt, aki ovis korában foglalkozott vele, mielőtt magánútra tértünk, hanem aki az iskolához tartozik. Ő pedig nem szívesen nézte meg, mert mint mondta, én korábban, amikor magánorvostól vittem igazolást, letiltottam a gyerekről. De azért sikerült szót érteni és végül foglalkozott velünk, tisztított egyet és ecsetelt, meg azt mondta, ő nem hiszi, hogy gond lenne a dologgal, aztán ha visszajön Babszem, vigyem el a saját orvosunkhoz (ahova van is időpontunk tábor utánra).

A suli amúgy jól csinálta: pénteken ebéd után volt a tanévzáró, aztán az osztályban a bizonyítványosztás, 5-től meg a nagyok ballagása, addigra mindenki más már lelépett. Azt mondták, úgy 2-re kell menni. De mire odaértem már javában folyt a bizonyítványok osztása, szerencsére Babszemét pont láttam. A tanárnéni megdicsérte rendesen, azt mondta, hogy “már a doktoridra is készülhetsz”, úgyhogy feszítettem rendesen. Felajánlottam a nagyfiúnak, hogy mivel van egy csomó időnk elmehetünk fagyizni, de ő haza akart menni focizni Zalánnal. Amiből nem lett szinte semmi, ugyanis jól megpakolva 3 szatyorral a suliból mire hazaértünk, kiderült, hogy a negyediket bent felejtettük, úgyhogy fordulhattunk is vissza érte. Végül elmentünk Zsebiért és hazajöttünk és a fiúk egész délután lent voltak az udvaron, játszottak a házbéliekkel és jó későn sikerült ágyba dugni őket. (Én meg kivettem a pénteket, mert bevásároltam és egész héten igyekeztem beszerezni azokat a dolgokat, amik szerepeltek a tábori listán, hogy mit ajánlanak, mit vigyenek magukkal a gyerekek)

Ja és a bizonyítvány? Persze teljesen jó értékelések vannak benne, a Dicséretet érdemel alatt pedig minden tantárgy fel van sorolva. Kapott díszoklevelet a kiváló tanulmányi eredményéért és példamutató magatartásáért, meg a “testnevelés órákon nyújtott lelkes és kitartó munkájáért“.

Szombaton nem mentünk el az egyesület sportnapjára, mert már korábban megígértük Babszemnek, hogy kivisszük az ásványbörzére a Millenárison. Nagyon izgatott volt, vitt magával pénzt is, s miután én elvittem magammal Zsebit játszani, mert őt nem kötötték le a kövek, apa és nagyfia nagyon jól elnézelődtek a standok között. Délután még volt egy Tesco futás, és sikerült venni jó sapkát a gyereknek 🙂 Aztán a szombat este a pakolással telt, segítettünk Babszemnek összerakni a táskáját, pár jó tanáccsal elláttuk már a héten, a végén nem nagyon akartuk leterhelni túl sok infóval, mert úgyse figyel oda, a felére nem fog emlékezni, amire meg igen, az nem számít. Például meséltünk neki a mi táboros kalandjainkról, s másnap reggel alig szálltak fel a buszra, már elmesélte a többieknek, hogy az apja amikor táborba ment, tollasütővel hokizott a szobában, elesett, beütötte a fejét és azóta van egy csík a szemöldökében, ahol nem nő semmi. Az, hogy én első alkalommal a fele cuccomat otthagytam a táborba, nem tett rá ekkora hatást:)

Vasárnap reggel tehát buszra tettük Babszemet, aki elutazott Balatonlellére focitáborba egy hétre. A történéseket a facebookon lehet követni, második naptól Jani bácsi akár kétszer is 2-300 képet felrak a gyerekekről. Úgyhogy tudjuk, hogy jól vannak. Meg is nyugodtam, mert az elutazás előtti héten eléggé izgultam, volt hogy nem aludtam, mert azon járt az agyam, hogy jaj szegény gyerek, aki eddig ki volt szolgálva egyedül kell, hogy helyt álljon.

Sőt, vasárnapra virradóra azt álmodtam, hogy otthon hagytam a gyerek pénzét és igazolását, s egyszerűen nem értem vele vissza, mire indultak volna. Úgyhogy nagyon figyelmes voltam, hogy ne maradjanak a hivatalos dolgok hátra. Előző este ugye bepakoltunk, elő volt készítve az utazós ruha, a szendvicsek az útra, reggel 9-kor indultak, de fél 9-kor volt gyülekező, mi már 25-re odaértünk, szóval minden jól alakult. Körbenéztem a többi srácon és rájöttem, hogy Babszem sapkája otthon maradt. Apa és Zsebi hazaszaladtak érte (kocsival voltunk, persze), s 10 perccel indulás előtt vissza is értek. Babszem addigra már izgatottan ült a buszon, s nagyon aggódott, lesz-e sapkája.