Burkolás és reboot

Az úgy volt, hogy az estrich száradása után majd valamikor jönnek, és hát mindkét fél úgy tervezi, hogy szeptember végére jó lenne befejezni, de most éppen meg vannak szorulva határidő ügyileg, de kéne a pénz is 🙂

Múlt hét pénteken szólt a burkoló, hogy akkor ő jönne jővő (azaz ezen a héten) csütörtökön, megvan-e már a csempe + járólap. Hát ugye időben szólnak hogy mikorra mi kell 🙁 Még jó hogy Lobót én instruáltam és megvolt a kiválasztás, csak meg kellett venni és kiszállítatni. Az se volt egyszerű, de a fóti obiban sok volt a keresett akciós cuccból, és gyorsan ki is szállítottak, úgyhogy keddre megjött.

Pénteken feladták a napkollektort is (na ilyet se láttam, lapraszerelve hozták ki a napkollektort :D), és persze nem vették figyelembe amit kértem, hogy szóljanak 1 nappal előtte, sőt rossz fuvarlevél számot adtak meg, de szerencsére a futáros csajjal gyorsan megtaláltuk a jót, és akkor mondta is hogy akkor már úton is van… hát ez nem nyert, és a telszámomat se tudták, így azt megadtam, és aztán végül ők is keddre szállítottak.

Kedd reggel telefonált az áramos, hogy akkor ő kint van, hol a kulcs, mert ő megcsinálja az áram alapszerelést a vizes helységekben.

Úgyhogy kedden kimentem, megbeszéltem az áram dolgokat, az extra zsalúzia áram is le lett beszélve. Átvettem a napkollektort -amit csak úgy lebasztak a fűre -, a cuccokat behordtam, az áramosok segítettek a HMV tartály (300l-es acél zománcozott) bevinni. Még jó hogy ott voltak.

Esteféle megjött a csempe+járólap is (na meg 2 olcsó wc-t is beledobtunk meg egy wc-be való kis kagylót, azmi az Edi kérése volt), előszőr nem nagyon akartak feljöni amikor meglátták a kis utat, aztán feljöttek, szépen a teraszhoz tolattak, kipakoltunk, és még meg is fordultak. Rendesek voltak, nem morogtak, nem úgy mint a royale -os futárok. Aztán ezt a másfél tonnát még behordtam.

Csütörtökön meg megbeszéltem a burkolóval a dolgokat, ő is nagyon szimpatikus. Na meg ő mondta a Gyulának, hogy létrán nem viszi fel a cuccokat, úgyhogy elviekben készül a lépcső is. Meg akkor ő berakja a belső ajtókat is, hogy tudjon burkolni. Meg az erkélyen az alsó hungaroceleket is, hogy azokat is be tudja fejezni, és az erkélyre a takarót (az alsó fal dryvitjára az esővédő lemezt) is megrendelte(tette).

Ő mondta, hogy most hajtanak, mert innen lesz pénz 🙂 Legalább motiváltak.

És kedden jönnek felrakni a napkollektort (akik amúgy nem kötik majd be a fűtőpatront), és megjött a redőny is a tetőablakra.

És a szenyvízesek is jönnek szept. 3. hetében.

Hasítunk. 🙂

A HMV tartály:

A lapra szerelt napkollektor (2db 18 vákum csöves, heat pipeos cuccos) lapra szerelve:

Hőszigetelt konnektor a dryvitban:

A csempe, járólap, wc és kis kézimosó bepakolás után:

Járólap minta (csak ez az 1 törött volt):

 

+1 ami kimaradt: volt a Géza, aki a tetőablakra szereli majd a redőnyt, vele kivittük a 220-t a redőnynek, mert elektromos, kapcsolós vezérlésű lesz (nem, nem akarok távirányítósat). Nagyon szépen sikerült megoldani a ki/be vezetést, és az elektromosok által berakott gégecsövet meg jól kiszedtül, mert az nem volt jó, nem jó helyre ment. Így nézett ki a szerelés végén, visszagipszkartonozás előtt:

Tök jó az a hőtükrös párazáró fólia 🙂

Hasonlók