Nah megtaláltam a filmet, amire érdemes lesz várni a nyáron. Felejtsétek el Batmant, Anakint és társaikat. Nekünk való romantikus komédia, naná, ráadásul a mindig is klassz John Cusackkal a főszerepben. Elvált óvóvnő párt keres, s hol máshol, mint az interneten? Feltétel: Must love dogs. Trailer meg itt.
Béna vagyok
Formában
Azért mennyire durva, hogy a Shape magazin májusi számának 19. oldalán a Cadbury díszcsomagolású choclairs-jét reklámozzák? Gyorsan végiglapoztam, hátha chips is lesz benne valahol.
De nem nyert.
Kedvenc
Hétvégén hogy otthon voltunk magamhoz vettem kedvenc versgyűjteményemet és felköltöztettem Budapestre. Úgyhogy mostanában lesz nem kevés költemény belőle. Ma például egyik nagy kedvencem, amit reménytelen szerelmek után imádtam többször elolvasni, leírni, szavalni, énekelni stb. Kiválóan alkalmas szerelmi bánat tovább fokozására.
Munkahely
Munkablog megint, mert már rég volt. Fennforgások. Belső helyezkedések. Családi tragédiák. Eddigi elképzelések nem működnek. Új dolgokkal kell előállni. Sőt, új emberrel. Ami álláshirdetést is jelenthet, hacsak nem találunk valakit előbb. S most tuti ott leszek és válogathatok, hisz nincs Köcsög aki kigolyózzon pedig Nekem mindig is jobb volt az emberismeretem mint neki.
Jah és az normális ha az embernek 36,4 az átlag testhőmérséklete? Vagy kihűlök?
Star Wars III kritika
Igen, az Empire felrakta a kritikát a filmről. 4 csillag szerintük. A rajongók azonban 5-t adtak rá.
Pletykasajtó
Még akkor is ha nem olvassa az ember, nem nézi a tévét stb. azért belebotlik dolgokban, hisz a neten is menő a pletyka, a kukucska mindenkit érdekel mit csinálnak a sztárok, hogy élnek, s ha már nálunk nincs olyan kaliber mint Jennifer Anniston és Brad Pitt, akkor beérjük a magyarhangokkal is. Ez az egész Détár Enikő elhagyja Rékasi Károlyt dolog azért késztet engem is írásra, mert alig pár hete olvastam a Nőklapján, hogy Enci összeomlott de milyen jó, hogy Kari ott volt mellette. Na mármost ehhez képest hogy lehet, hogy 2 héttel később totális zátonyra fut a házasság? Az én elméletem eléggé egyszerű. Kellett a felhajtás és kész. A jó házasság a kiegyensúlyozott kapcsolat nem hír. Csak a válás, a sz1vfájdalom stb. Különben ugyanez van ugye a blogoknál is. A szingliket többen olvassák mint a jó kapcsolatban élőket de leginkább a reménytelen szerelmes, elvált, igaz szerelmet keresők a menők. A párom már többször felajánlotta, ha az olvasottságra akarok hajtani akkor elhagy, de mondtam, hogy ez az ami most már a legkevésbé érdekel.
Folt
Pénteken délután 15 50-kor még beszéltem a párommal telefonon, otthon volt, úgy tette le a kagylót, hogy akkor öltözöm. Éreztem ezek után, hogy necces lesz kijutnia a pályaudvarra, hisz a vonat 16 40-kor indult. S valóban, 3 perccel indulás előtt még mindig egyedül szobroztam a vonat végénél, közvetlen a kalauzok mellett, hogy ha kell pár másodpercet kirimánkodhassak belőlük. Erre ugyan nem volt szükség, mert más már megtette, úgyhogy ez volt az egyetlen bizakodó jel, hogy esetleg pár perccel később indulunk. Az embert 40-kor vettem észre, azonnal felugrottunk a vonatra, s közben elmondta, hogy még gratulált is magának, amikor 39-kor jött fel a metróból, hogy lám lám milyen időben érkezett, hisz van még tíz perce az indulásig, aztán a menetrendtáblákkal szembesülve jött rá, hogy nem 50-kor megy a mi ICnk, hanem biza fél perc múlva. De szerencsére tényleg 2 perccel később indultunk.
Aztán szokás szerint a kedves majd az egész utat végigaludta, s csupán a végállomásra érve derült ki, hogy az ablaknak döntött homlokát kidörzsölte a függöny tépőzára, így gyönyörű vörös folt keletkezett a fején. Mint akit jól fejbekólintottak.
Utolsó percek
Most egy kicsit szenvedek. A vonat indulásig már nem hagyom el a munkahelyem, a neten most éppen semmi érdekeset nem találok, munka pedig nincs. Csak tartom a frontot, mert mellőlem lassan mindenki kikopik. Talán olvasok egy kicsit. Megfordult a fejemben, hogy átrendezem az irattartót, de ezt szerencsére gyorsan el is vetettem. Azt hiszem keresek valami zenét aztán meg nekiállok olvasni, s ha valaki elvetemült még merészel telefonálni az elkövetkező 40 percben és munkaüggyel zaklatni, azt gyorsan elküldöm ahova menni akar
Torták
A hugom innen küldött képeket, hogy válasszak, nekem milyen kell. Kedvencem a Sod the diet.
Siker
Nos tegnap sikerrel jártunk. Először is elmentem megvenni a vonatjegyemet. Rögtön azt írta ki az Andrássyn a MÁV ügyféhívója, hogy 31-en várakoznak előttem belföldi jegyre. Csakhogy valaki nagyon jókat szórakozhatott, ugyanis kb. minden 5. számhoz tartozott is valaki, úgyhogy nem kellett 31 csak talán 8 embert megvárni a sorban. Hétvégén Kanizsán leszünk, lesz szülinapi tortám, meglátogatjuk Adrit és csúcspontként Pestre vonatoztatjuk Dórit. Miután az utazást így elintéztem indultam tovább.
A WestEndben meg kicsi a világ címmel összefutottam unokatesómmal és a gyermekeivel, ami még ráadásul azért is furcsa, mert ők pontosan nem az a típus, akik ilyen helyekre járnak. A kisfiú teljesen oda is volt, hogy milyen jót lehetne leugrani a Westend második emeletéről, de megbeszéltem vele, hogy előbb szerezzen ejtőernyőt, mert azzal még bulibb lenne.
Tapasztaltam továbbra azt is, hogy nemcsak nálunk működik úgy a dolog, hogy az ember nem szeret vásárolni. Volt egy másik párocska is közelemben ugyanolyan tavaszi-nyári nadrágoknál, mint amiket én is nézegettem, a srác toporgott, a csaj meg a méreteket vizslatta, hogy melyik hossz és szélesség lenne jó, majd elküldte egy gatyával a fiút a próbafülke irányába és még 3 nadrággal követte pár perc múlva. A srác láthatólag nagyon kényelmetlenül érezte magát és szeretett volna túl lenni az egészen. Nagyon ismerős helyzet.
Végül már 8 előtt otthon is voltunk a beszerzendőkkel táskánkban. Éljen a C és A. Várjuk már a H s Met is.
Shopping
Délutáni program, vásárláselőkészítés. Az ember ugye nem az a típus aki sok üzletbe bemegy sok mindent felpróbál, nézeget és még élvezi is. Eddig nagyon szépen eléldegélt mert farmer póló összeállítás mellé (amiknek nagy részét megkapta mindenféle ajándékba, tehát még csak vennie se kellett semmit) csak a cipőket kellett válogatnia, mert a mérete kb 18 éves kora óta ugyanaz, ráadásul a szemét sovány, s most hogy nyomja a fekvőtámaszokat visszatért a háta, a válla, a karja, úgyhogy éppen útálom is ezért…
Na de térjünk vissza a ruházkodáshoz. Eddig volt ugye igénytelenség. Aztán eljött az idő, hogy kapott szép öltönyt, majd rendesen ki is használta ez az interjúkon, s a végén sikerült olyan állást kapnia, ahol legalább az ing-nyakkendő a kötelező, s néha a puccparádé. A téli felhozatal pedig már meleg. Újabb projekt, nyári elegancia beszerzése. Kedden már megtettük az első kört. Ing és cipő megvan. Most már csak a közbenső dolog, a nadrág hiányzik. Mivel kedden a párom felpróbált egy csomót, de nem volt jó, eljött az én időm. Ismerve a méretét és az elvárásokat, menjek, nézzek körül, hol kapható olyan amilyen neki tetszik, kényelmes de puccosabb és könnyű nyári viselet. Aztán szépen rendeljem munkaidő után oda és egyszer még próbálni is hajlandó, aztán csak fizet és megveszi. Igazából a páromnak, mint valami menő manónak személyi bevásárlója van. Vagy stílustanácsadója vagy hogy is van ez most trendiföldön.
Celebrity spotting
Nahát, a híresemberek mint kiderült a napokban nem ám limuzinnal járnak, hanem a 4-es 6-os villamossal. Érdekes, hogy a 9-es buszon mindig csak valami szociálisan vagy mentálisan figyelemfelkeltő emberrel vagy eseménnyel lehet csak találkozni. Nem hiába szokta az ember szocio-busznak nevezni. Igaz én néha azért látok hírességeket, már ha felismerem őket, a sarki menőétteremben.
Félsiker
Tegnap este megpróbáltam az ügyeletet feldobni egy kicsit Darth Vader lihegésével, de annyira fásultak voltak a környéken az emberek, hogy fel se kapták a fejüket, amikor a lépcsőn állva jó magasról hogy hallatszon lejátszottam párszor. Na de ma a párom vitte el a saját gyárába, talán ott a programozó srácok közt nagyobb sikere lesz.
Ez van
A mai ügyelet, amit megbetegedett GYéVÉ helyett vállaltam el, bár erős a gyanúm, hogy csak “kivett egy hetet”, miután társa, akivel egymást szokták helyettesíteni vagy másfél hétig csúnya szembetegséggel volt otthon, nagyon csendesre sikerült. Sajnos iheltem nem volt,ezért aztán írni ide nem írtam, viszont szépen haladtam megint a felvételimre való készülésben. Igaz, könnyű volt, mert kicsit izgalmasabb részhez értem.
Egyébként máris megérte 1x beírni a blogomba két napja hogy megasztár meg Torres Dániel, ugyanis valaki rámakadt így is. Ráadásul nagyon szorgalmas volt, ugyanis a 81-90. helyen állok erre a kifejezésre a ranglistában és mégis rámkattintott. S bár a sotéról jött és nem töltött itt csak fél másodpercet, azért köszi.
Na sikerült megint egy nagyon semmitmondó bejegyzést iderittyenteni, de hát muszáj írni.
Negyedike
Már csak 2 hét
Megérkezett az Empire méghozzá volt ajándék is, Darth Vader lihegése. Mindez meghallgatható a honlapon. Egyébként meg ha ügyesen kivágom a fedőlapot, még sisakom is lehet, úgy nézem a jövő évi jelmezhez csupána fekete páncélzatot és köpenyt kell már beszerezni.
Lethal
Eper és csokoládé. Halálos kombináció. De megérdemlem.
SMS
Már megint rám és a telefonommal való kapcsolatomra jellemző dolog történt. Láthatatlan Unokatesóm 26-ra volt kiírva, hogy szül. Ma reggel vettem észre, hogy tegnap délután 6-kor a Brazil küldött SMSt, legalább 6 nyelven közölve, hogy Megszületett a fia.
Metró
Az, hogy mostanában a londoni metrót többen is emlegetik, nekem is eszembe jutott az élményem, ami a hellyel kapcsolatos. Az egyetlen, ami meghőkkentett és megrengette a világvárosokba vetett hitemet.
Bébisintér korom második évében anyuék egyik telefonálás alkalmával bejelentették, mit szólnék, ha a tavaszi szünetben meglátogatnának a hugaim egy hosszú hétvégére. Mivel akkoriban még nem voltak fapadosok, csak a Malév akciózott, hogy olcsón adott jegyeket ha legalább 4 napot 7végéstül külföldön tölt az ember, a szüleim összekuporgatták a pénzt erre a Húsvéti ajándékra. Mondanom se kell, hogy nekiálltam bőgni a telefonnal a fülemen, Jayne ijedten rohant be a konyhából, hogy mi a bajom vajon milyen rossz hírt hallottam én meg felmutattam az ujjamat, hogy minden teljesen oké.
S az is volt. Jöttek a hugaim, felmentem eléjük Londonba, s bár a tavaszi szünet miatt igazából fél napokat a gyerekekkel kellett tölteni, azért belefért minden a környéken, Brighton, Guilford, London.
Az utóbbi helyen voltam már vagy sokadszor, azaz lehettem az idegenvezető, s amit nem tudtunk azon az egy napon megnézni (telefonfülkék, Downing Street 10, Hyde Park, Tower), arról csak meséltem. Ácsorogtunk a Picadilly Circus metrómegállóban, beszéltük, hogy milyen rendesen egy oldalra állnak az angolok a mozgólépcsőn, milyen jól visszhangzik a zene a csempézett folyosókon stb. Arról sztoriztam, hogy a legutóbb éppen itt vártam a metróra, amikor a sínek között megpillantottam egy patkányt.
“Mint amilyen ott van!” kiáltottam fel és a hugaim is megcsodálhattak egy igazi londoni patkányt. Megállapítottuk, világváros ide vagy oda, a pesten még nem volt szerencsénk ilyenhez.