Nézegetve a döntő képeit rájöttem, hogy én hatalmas tévedésben éltem eddig. Most derült ugyanis csak ki számomra, hogy akiről én eddig azt hittem, hogy az a híres, neves nők bálványa Torres Dániel, az a Palcsó Tamás. Na kábé ennyit tudtam az egész versenyről.
Star Wars screening
Ki más is írhatná az első kritikát a Sithek bosszújáról, mint az egyik legnagyobb Star Wars rajongó, akinek az esküvője is a Skywalker farmon volt. Bizony, Silent Bob már látta a filmet és neki tetszett. Minderről részletesebben, a blogjában. Persze a házassági évfordulójukon nézték meg 😀
Összeszereltük
Kész a fürdőszoba. Apróbb simítások még persze vannak hátra, de valahányszor belépünk, elcsodálkozunk, hogy jajj milyen szép, milyen jó érzés. Volt mosás és kipakoltam poclra a sok tubusomat. Nagyon jellemző, hogy az embernek van a borotválkozó készlete, ami félpolcnyi, a maradék két és fél polcot pedig elfoglalom én. Mindezek tetejében persze a múltkor, mikor kellett volna pont kézkrémet azt nem találtunk. Mint kiderült, nincs is. Ráadásul dohogott a párom azért is, mert jó, akkor használ a dolgos kezére testápolót, de csupán bőrfeszesítőt talált. Abból mondjuk vagy hármat is. Mi az, hogy olyan alapfelszereltség, mint Atrix vagy Nivea kézkrém nincs?
7vége, illeték, lakás stb
Előreláthatólag a hétvége programja, hogy összerakjuk szépen a fürdőszobát. Muszáj lesz, mert egy hete mosás se volt, s lassan megtelik a szennyestartó. Legalább költeni se fogunk, pedig most a múlt hónaphoz képest ma már rajta van a fizetésem a számlán. De vigyázni kell minden pennyre, ugyanis ebben a hónapban illetéket kell fizetni és a 350D is vár ránk.
A múlt hét végén kértünk kölcsön apuéktól, mert egy hete bent volt az értesítés a postaládában, hogy az illetékhivataltól vár levél a postán. Vegyem fel vagy 28-án újra megpróbálják kézbesíteni. Ugyanis az első kör után halasztást kértem. Miután megjött az átutalás a szülőktől, felvettem a levelet. Annyira nevetséges, hogy az ember vesz 8,8-ért maximális hitellel, nagyanyai örökséggel, kevéske lakástakarékkal egy használt lakást, közepes állapotban, közepes helyen, közepes méretben (51 négyzetméter erkéllyel), mert újra ennyiből rókalyukra telne. Aztán erre az égvilágon semmilyen kedvezményt nem kap. Mert hiába első lakás, hiába vagyok 35 alatt, mivel 8 milla fölött cseszhetem. Most megkaptam, hogy 18 hónapig fizethetem csekken, de akkor meg közel 40 ezer forint lesz a kamat. Na ezért van a szülői kölcsön, inkább befizetjük egészben, ha bele szakadunk is. Ja meg persze adókedvezményt se kaptam csak párezer forintot mindezek után.
De ha a fizetésem nem lenne annyi amennyi, hitelképtelennek nyilvánítottak volna. Ráadásul a lakást nem értékelte ám annyira a bank, hogy egyedül lehetne fedezet, de nem ám, még anyósjelölték házát is be kellett vonni. Aztán az elkövetkező 14 évben meg törlesztek. Szóval ezek után legyen becsületes az ember, igaz? Nem kifizetődő. A baj csak az, hogy alkatilag képtelen vagyok lopni, csalni hazudni, harácsolni. S a lottószelvényeimmel is csak a Szerencsejáték RTt gazdagítom.
Office
Birom az ilyen délelőttöket mint eddig a mai is volt. Tikkával meg egy kávéval bementünk Boss nénihez, hogy megbeszéljünk egypár dolgot, amiből persze kötetlen beszélgetés lett és a végén jó kis pletykázásba nevetgélésbe fulladt, s csupán az vetett véget az egésznek, hogy megérkezett a némettanára a főnöknek. Úgyhogy magukra hagytuk őket. Ma délelőtt még nem igazán sikerült dolgoznom, csak kiosztottam néhány feladatot, aztán pletyka és most sürgősen el kell mennem.
Égessünk
Úgy gondoltam, a párom most már biztos elindult a munkahelyéről, hát felhívom, csak azért, hogy tudjam, túlórázik-e és ha igen, esetleg megengedjem neki, hogy céges pénzen pizzát rendeljen magának, vagy csináljak salit is a vacsorához. Mivel a munkahelyi telefonja nem válaszolt, gondolom megcsörgetem a mobilját. Ha nem veszi fel, az azt jelenti, hogy tömegközlekedik, ugyanis utálja ott felvenni a telefont. De beleszólt. “Éppen órát tartok” Gondolom a 3-4 tanítványa aki jelen volt röhögött.
Én is.
Babnézés
Megyek, megnézem A. kislányát és remélem, hogy most majd a kisfia szemtől szembe is közli majd velem, hogy szép vagyok.
Star wars
Most már annyira itt van a Csillagok háborúja a sarkunkban, nyakunkon, hogy tegnap este az Empire oldalán olvasgattam a különszámot, amelyből kiderül, hogy a rajongók mit tartanak a legjobb jelenetnek, hangnak, robotnak, szereplőnek, beszólásnak stb. Ráadásul ma még az is kiderült, hogy azért abban a távoli galaxisban is írnak emberek blogot. Mondjuk pont Darth Vader.
Kincs
Azért a freeblog legfrissebbjei között néha gyöngyszemekre is bukkan az ember. Mint például a Greetings From Planet Earthre, ami azt mutatja be, hogy egy földönkívüli hogy ismerkedik meg kis sárgolyónkkal. Komolyan izgatottan várom a következő kalandokat. Reméljük, lesz sok sok.
Látogatás
Reggel végiggondoltuk az emberrel, hogy mikor is tudnánk hazautazni, mondjuk hozzánk. Az egyedüli szabad a jövő hétvége májusban (anyósjelölték jönnek, párom csapatépítésre utazik én meg hónap végén Bejrutba). S ha akkor megyünk, még az is lehet, hogy kaphatok szülinapi gyümölcstortát. Mivel arról is szó volt, hogy az Adrit is rég láttuk, pláne a párom, nekiálltam híresztelni a hugaimnál, hogy őt leginkább az unokahugom érdekelné, úgyhogy K1 máris kijelentette, ha megyünk haza, jön ő is, akár busszal is, csak hogy le ne maradjunk a már mászkáló gyerekéről. Adrinak egyébként éppen nagyon kitárulóban van a világa, hatalmas program neki a kert, a virágok, a fű (amit lehet tépegetni és kóstolgatni), a játszótér, ahol csak ücsörög a homokozóban és morzsolja a homokszmeket. Na és persze már lépeget és egyre ritkábban esik pofára.
Játékszabályok
Kis háztartásunkban, mindennapi életünkben egyetlen játék szabályainak vagyunk hajlandók alárendelni magunkat. Ez pedig nem más, mint a Calvinball. Ahogy Kázmér és Huba játssza.
Milyen blogger vagyok?
Bradbury
Gyors egymásutánban elolvastam a Marsbéli krónikákat meg a Fahrenheit 451-et. Úgyhogy most még idézni is tudok.
Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta a nagyapám. Gyereket vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit mi ültettünk – minket lássanak abban. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeges, hogy ha valamihez hozzányúlunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a kezünket. A hozzányúlás módjában különbözik az igazi kertész attól, aki csak nyírja a füvet. A fűnyíró tevékenysége olyan, mintha soha nem is lett volna, a kertész egy életen át jelen van a munkájában.
A nagy könyv
Még mindig, mert nem tudok napirendre térni felette. Most már azért, hogy 12 címre kell szavazni könnyebb a helyzet. Valamivel. Mert azért ennél a 12nél még többet tudtam volna. Első regisztrációval mindenesetre ezeket hoztam ki:
A Gyűrűk Ura
A két Lotti
A Mester és Margarita
A rózsa neve
A tizennégy karátos autó
Abigél
Az ajtó
Indul a bakterház
Jane Eyre
Micimackó
Száz év magány
Üvöltő szelek
Anyák napja
A műtét után Dóri már nem a bölcsibe ment vissza, hanem óvodába kezdett el járni. Ráadásul rögtön nagycsoportba került, függetlenül attól, hogy kicsi és még 3 évet minimum le fog ott nyomni, ugyanis így az óvonénik megmaradnak neki szeptemberben is azok, akik a mostaniakat elküldik suliba. Úgyhogy tegnap meg is volt az első nagy esemény, az anyáknapja, amire a húgom már nagyon készült, elkérte a fényképezőgépet meghívta a nagyszülőket dédszülőket. Dóri első nyilvános fellépése. Jól sikerült. Ragyogó arccal mondott verset, csupán egyszer esett ki a szerepéből, amikor kiszólt a nézőknek, hogy Tapsolj te is dédi!
Megnyugvás
Megkaptam aí oz Országos Felsőoktatási Felvételi Irodától, hogy felvettek a nyilvántartásukba, szóval semmi komoly dolgot nem írtam el a papírokon, nem hiába dobtam ki azt a 8ezer pénzt, mehetek majd felvételizni. Most például már el is jött az ideje annak, hogy tanuljak is. A szakirodalmat persze már idejekorán beszereztem, minden megvan hiánytalanul, de ahogy ismerem magamat majd a júliusi szóbeli előtt két héttel akarok mindent egyszerre benyelni. Csak mert én nem változom. Én meg lehetnék a Last minute woman (copyright by Bright nyomán ofkoz)
Hallgatok
Már megint keveseket írok mostanában. Jól lefigyeltem ezt magamon. De mostanában megint játszom egy csomó mindennel a neten. Mármint vannak új blogok amiket olvasgatok, új szolgáltatások amiket kipróbálok (ld. wish list, del.icio.us, wiki) meg régiek amikhez vissza-visszatérek. Pedig nagyon izgalmas hétvégénk volt. Függetlenül attól, hogy nem igazán mozdultunk ki a lakásból. Majd ha 1x írok receptblogot megírom a tuti finom cseréptál meg kőrözött receptjét, nem is beszélve a pizzámról. Ez utóbbi most nem volt, majd jövő hét végére tervezzük. Viszont nekiestünk a fürdőszobának megint. A linóleumfeltépés, na az nem egyszerű, főleg ha a 60-as években lett az alsó rész leragasztva valami pálmatexnél is erőszakosabb dologgal. Végül én hiába feszegettem az embernek kellett bevetnie minden erejét és rendesen vízhólyagos lett a tenyere, mire felkapta az egészet. Itt aztán meg is álltunk gyorsan, inkább hatalmasat takarítottunk, mert anyuék felugrottak látogatóba. Úgyhogy most megint a fürdőszoba romokban, de minden más csillog villog.
Bejrut
Nagyon úgy néz ki, hogy utazunk. Persze hacsak addig be nem jön a másik pályázatom ami ugyanakkorra esik. Mindenesetre a repülőjegyek lefoglalva (csak éjszaka vannak járatok, éjjel indulunk és hajnalban érkezünk), most intéztem el a hotelt is, elég menő, de a felét a szervezők fizetik. Mindenesetre a család már izgul emiatt.
Top 150
A nagy könyv Top 150-jéből 55-öt nem olvastam s ezek közül főleg a magyarok hiányoznak. Azt hiszem lesz mit bepótolni. Talán Wass Albertet nem, mert egyszer nekiálltam A funtineli boszorkánynak, de nem jött be nekem.
De-lovely
Több mint egy éve hallottam először a filmről és azóta kíváncsi voltam, mert Cole Porterről azon túl, hogy imádom a dalait és Cary Grant már egyszer megszemélyesítette filmen, többet nem tudtam. Tegnap sikerült megnéznem, kikölcsönöztem a könyvtárból a DVDt. Nos eléggé vegyes a fogadtatás. A dalok nagyon jók voltak benne, a két főszereplő is igazán hozta a formáját. Csak éppen a történet… annak semmi komolyabb értelme nem volt. Nem jött át belőle Cole Porter igazi lénye az élete története. Nagyon csak arra koncentráltak, hogy bár Linda, a felesége volt aki a karrierjét igazán beindította, egyengette, azért mégiscsak a fiúkat jobban szerette. Nem derült ki számomra, hogy miért nem volt sikeres eleinte aztán hogyan lett mégis az és miért. Bár teltek múltak az évek, hisz a hősök öregedtek (kivéve a baráti házaspár gyerekeit) az egész mintha légüres térben lett volna. Semmi történelmi háttér, semmi dátum. A forgatókönyvírók kicsit jobban is összeszedhették volna magukat, tényleg lehetett volna izgalmasabb az egész történet.
Azért a soundtrack még mindig must have.
