Születésnapos

Ma reggel akkor megint vissza kellett fordulni valamiért a sarokról. Az ünnepelt ugyanis otthonhagyta a szatyrot, amiben azok az aprósütik vannak, amelyekkel a gyárban ma megvendégeli a kollegákat, na meg persze az összes igazolványát is, ami a farmerjában maradt, ugyanis tegnap esti sörözéshez átköltözött abba, ma reggel megint gálában indult el. És annyit mondok, én Bika vagyok 😀

Continue Reading

Készülődés

A párom megfigyelte, hogy ha együtt készülünk valahova, akármennyivel korábban is állok neki összekapni magamat, megt őt is, mindig rám kell várni a végén. Pedig nem keresem a szemfestékem (tényleg csak akkor sminkelek, ha van időm és energiám), a ruhámat többnyire kiválasztom elsőre (nem olyan nagy az a ruhatár, hogy sokat agyaljak azon, mit vegyek fel), mégis vagy 3x kell még visszamennem valamiért (többnyire telefon, papírok, könyv amit olvasok). Pedig reggel is előbb kelek, megcsinálom a reggelit, felöltözöm, többnyire készen vagyok, mire a párom nekiáll öltözni és mégis az a vége, hogy ő toporog felöltözve az ajtóban és várja, amíg végre én is kilépek a lakásból. Igen, néha a lépcsőházban eszembe jut még valami amiért vissza kell mennem (telefon, kiírni a gázóra állását stb.), de volt már, hogy az utcán 50 méterre a háztól döbbentem rá, hogy otthon hagytam valamit amire aznap szükségem lett volna (többnyire a telefonom az).
Úgyhogy ez biztos genetikailag van benn a nőkben, hogy nem tudnak időre elkészülni. Vagyis a régi szép időkben, amikor még csak randiztam a párommal mindig én vártam rá. Valahogy randikra tuti időben tudtam elkészülni, pedig akkor aztán volt smink, ruha stb. csak adtam magamnak annyi időt, mintha B. barátnőm lennék, aki csak a fésülködéssel el szokott tölteni 20 percet, s annyi időbe nekem még gyantázás is belefért.

Continue Reading

Blogismerős

Egy másik netes életből találtam valakit aki blogol. Olvasgattam és meg kellett állapítanom, hogy semmit nem változott. Nagy duma, rámenősség, önteltség, hatalmas külsőségek, de türelmetlen, nem kitartó, üres és továbbra is hazug.

Continue Reading

Fellegvár

Éppen nekiálltam életem első Philip K. Dick könyvének, úgy döntöttem, itt az ideje, hisz eddig csak az írásai alapján készült filmeket láttam, de róla, stílusáról és történeteiről eddig csak szuperlativuszokat hallottam. Rögtön beszereztem a Palmer Eldritchet is a könyvtárból, ha már elindultam ebben az irányban. S épp ma találom a neten, hogy bekerül végre a Science Fiction Museum Hall of Famejébe a szerző, aki a fényképe alapján minden paranoid furcsasága ellenére meglehetősen jóképű fazon volt.

Continue Reading

Ez volt a 7vége

Mindenki megnyugtatására sikerült visszajönni Vidékről. ugyanis hazafelé támadt az a nagy ötletem még pénteken, hogy talán amíg Debrecenben várunk az átszállással valami helyjegyet csak sikerül intézni. Sikerült, mert a MÁV mégiscsak indított mentesítőt hétfő délutánra. A vonat minőségéről nem érdemes beszélni, de legalább 130 forintért volt ülőhelyünk, igaz, hogy a szemetest nem ürítették ki előttünk és a WCt se próbáltuk megközelíteni. Viszont megállt a KöKin és onnan a busz majd a házunk előtt tett le 10 perccel érkezésünk után. E mellett pedig a hétvége azzal telt, hogy míg a párom apósjelölttel a Mini ITX-hez házat gyártott én az új laptoppal ágyban Heroes-oztam és olvastam, s felkeltem eszegetni. Meg kell hagyni, párom nagymamái tudnak burkolni. Mi csak tátott szájjal lestük a mennyiséget, amit a vasárnapi ebédnél eltüntettek, mi kb a felével is jól laktunk.

Continue Reading

Pihi

Szerencsésen mindenki otthon lábadozhat Húsvétkor. Anyu orvos létére a világ legrosszabb betege, persze. Már a térdműtétje után nyűgös volt, mert kórházban kell lennie és még rá se gyújthat mert feküdnie kell. De ma hazasántikálhatott, vagyis ki a kórházból apu meg hazafuvarozta. Dóri műtétje is megvolt a múlt héten, mindenki csodájára járt, mennyire jól viselte a fekvést, hogy nem csinálhatott sok mindent. Majd jövő héten varratokat szednek ki és senkinél se lesznek komplikációk. A felszín alatt hullámzó izgalmaknak is vége, úgy tűnik, egyelőre.

Continue Reading

Frida Kahlo

Éppen olvastam, hogy Londonban lesz kiállítása a Tateben, Junius 9től október 9-ig. S it egy website Frida Kahloról. Nézegessétek én addig megyek villogok a kollegák előtt az új laptoppal és megpróbálom meghekkelni a helyi hálózatot 😀

Continue Reading

Ilyen se volt még

Ma reggel lenulláztam a számlámat. Még a személyi hitelkeretemet is felvettem. Szerencsére hétvégén elutazunk Húsvétozni anyósjelöltékhez (hogy vissza hogyan jövünk még kérdés, mert ICre jegyet már nem lehetett kedden kapni), úgyhogy jövő hétre meglesz a kaja, meg ebédjegyünk még van egy csomó. Ma délután megyek ugyanis megvenni a minigépünk alkatrészeit, valamint holnap jön hozzánk lakni ő. Rögtön ki is neveztem a párom szülinapi ajándékának, így aztán el lett odázva az eredeti ajándék, azaz, hogy a múltkor kiválasztott 3 illat közül melyiket kapja majd meglepetésnek. Csak reméljük, hogy amíg az adóvisszatérités ott nem fityeg a számlánkon, addig az illetékhivatal is ücsörög még a kérelmemen, hogy mikor is rendezzem velük a dolgot. Egyébként teljesen boldogok vagyunk, hogy meghoztuk ezeket a döntéseket.
Persze megint nem lesz autó és bulgáriai nyaralás, de kit érdekel? Ja és már kinéztem a táskát hozzá, de ez még tárgyalás kérdése, a kedves nem rajong a hátizsákért.

Continue Reading

Life Aquatic

Kicsit rosszul indult a filmezés, mert otthon még vissza kellett szerelni a mosógépet, bepakolni, beindítani, aztán szerencsésen lemaradtunk az összes csatlakozásról viszont mégis volt még időnk pizzázni a film előtt. Igaz, nem a legjobb helyen ültünk, és nyerni se nyertem semmit, de nekem tetszett a film a maga fura világával. Ugyanúgy mint a Tennenbaum esetében el kellett telnie egy időnek, míg leesett, hogy ez a világ nem álvilág, hanem a benne élő embereknek teljesen normális. A különféle őrült állatok, hihetetlen, de stílusos kalandok. Szóval nekem igazából bejött. Ebsik pedig továbbra is ismeretlen ismerős maradt, hiába voltunk együtt moziba, nem futottunk össze, pedig figyeltem a magas fiúkat, de biztos ő időben ért oda.

Continue Reading

Az ajtó

Olyan feszült és izgatott voltam már a végén, hogy kis híján fenn maradtam a metrón könyvet olvasva és mentem volna szívesen még pár kört, csak hogy megtudjam miért is nem tudja tisztázni maga előtt se a szerepét Emerenccel kapcsolatban az írónő. Szabó Magda tényleg világszinvonal.
Emerenc alakja apai nagyanyámra emlékeztetett. Talán a termete miatt, meg a zárkózottsága okán.

Continue Reading

Izgalom

Főnéni megérkezett, már nem vagyok boss. Jókedvű, minden rendben van vele, velünk is. Tavasz van, megdícsért, hogy sokat fogytam. Az egyik számteches srác meg a hajamat dícsérte. Jah, hogy pénzünk hamarosan vészesen el fog fogyni, az se érdekes. Mert értelmesre költjük. Úgyhogy bár ma megjön az Avon csomagom, meg fogom mondani az ügynökömnek, hogy majd fizetés után rendezem amit kell. Délutánig izgulunk. Akkor dől el ugyanis, hogy lekopasszuk a bankszámlánkat vagy sem. Jobb lenne az előbbi 😀

Continue Reading

Ilyenek is vannak

Tipikusan a kisujjunk nyújtjuk, a karunk kéne dolog fordult elő már megint. Múlt héten írt egy manusz lehetőleg minden emilcímünkre, hogy ő most már nem úgy használja a nevét, mint régen, amikor a környéken tevékenykedett és nyomot hagyott, amiről mi szép listát készítettünk és több helyre, formában is terjesztettük azt. Többek közt a honlapunkon is megjelent. De ő most nyugaton van, közelebbről USA-ban és a rövidített nevén kezd betörni az ottani köz tudatába. Nem akarná, hogy másképp legyen megtalálható a neten. Jó, kijavítottam a honlapunkon lévő listában. Megírtam neki. Válaszolt tegnap, hogy köszöni, de mondjuk a PDF file-ban is legyünk szívesek. Ma reggel urgent levél várt tőle, ugyanazzal a szöveggel, hogy még a PDFben is szeretne az aliasára változni. Visszaírtam, hogy nyugi, dolgozunk az ügyön és elmondtam egy faszkalapot amikor rákattintottam a send ikonra.
Szerintem óránként írogatja be a nevét a Google-ba ellenőrzésképpen. Oké, néha én is rákeresek a saját nevemre, de nem szoktam senkit zaklatni, hogy javítsa ki és írja be a második keresztnevemet a Gabriellát is, mint ahogy azzal hivatalos iratokban szeretek felvágni. He is a sad, strange little man*

*Na melyik filmből a dőltbetűs idézet?

Continue Reading

Könyvvásárlás

Na jó, mégse bírtam magammal, kellett könyveket vennem. Viszont olcsón megúsztam, ugyanis pont ma kezdődött megint könyvselejtező kiárusítás a FSZEKben, úgyhogy még szép gyűjtemény volt és 100-150 pénzért vesztegették a köteteket. Vettem Legyek urát (másodpéldány), Lady Chatterleyt, Tajtékos napokat és a Világ leggazdagabb verebét. Ez utóbbit persze Dórinak szánom.

Continue Reading

Fűtés, ami nincs

A mi kis kéknadrágosaink annyira lámák. Pénteken mert 30 fok volt kint is meg bent is kikapcsolták a fűtést. Persze egész hétvégére. Időjárásjelentést meg nem hallgattak, úgyhogy ma reggel mindenki zimára érkezett. Mert a pénteki 30 fok miatt nyitva hagytuk az ablakokat is, az egész épület árnyékban van, naponta kb 15 percet süt ránk a nap és ugye hidegfront is közbejött. Úgyhogy most jártak körbe és visszakapcsolták a fűtést. Persze holnapra megint 30 fok lesz mert jön a felmelegedés.

Continue Reading

Utáljatok

Most kikeltem az ágyból, reggeli hancúr és olvasás után, megnézem mizujs a neten. Mert nálunk szombat van. A gyár az ilyen szempontból rendes hely. Hisz ki kell pihenni a három napos csonka hetet, hétfőn megint kerek kezdődik. Legalább nem lesznek sokan a hétvégi bevásárláson, amit mindjárt beizzítok. Aztán főzés, takarítás, a fürdőszoba befejezése.

Continue Reading