Az hagyján, hogy tegnap délután megsétáltattam a miniszoknyámat, de még azt is megálltam, hogy sok pénzt költsek. Rengeteg ruhát meg cipőt próbáltam, eleve olyanokat, amiket soha se vennék magamra, de mivel jóidő volt, tömeg meg nem, hát kihasználtam az alkalmat. Végül aztán 980Ft értékben vettem Gyűrűk urát. Ugyan megvan az eredeti kiadás valahol otthon, de mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy kellenének azok a könyvek, amik a kanizsai polcomon várnak, hogy végre Pestre jöjjenek, úgyhogy néhány dologból elkezdtem vásárolni a másod (harmad) példányokat. Azért harmad, mert volt amiből még főiskolán azért vettem még1et, merthogy az a szüleimé volt s hogy legyen nekem is belőle.
Viszont idén az első eper-karamell fagyim korábbra esett mint tavaly, meg tavalyelőtt és finomabb is volt. Igaz, a 7végén fagyit már ettünk a párommal, de a tradicionális kombinácó tegnap történt meg.

Na megyek megsétáltatom a miniszoknyámat.

Még el se kezdődhetett kalandom Galambbal, kiderült, hogy már gyermeke van. Pedig még a Micimackó is közös élmény lehetett volna, elvégre én is nagybátyámtól örököltem azt a bizonyos lemezt és szó szerint rongyosra lett hallgatva. Be kell fejeznem a Nagy könyv oldalának olvasgatását, mert ilyen csalódások érhetnek.

Igazából azt terveztük ugye, hogy nekiesünk a fürdőszobának, elvégre négy napba még a mi tempónkat és hozzáállásunkat ismerve is bele kell hogy férjen a dolog.
De nem ez történt.
Szombaton lefoglalt minket a bevásárlás meg az adóbevallás. Legyártottuk. Vasárnap elmentünk az OBIba, ahol összefutottunk a hugomékkal, így nem kellett BKVn hazacipelni a léceket, amikből lábrács lesz, hanem utánunk hozták délután. Este sütöttem pizzát, eddig ez sikerült a legjobban, úgyhogy pizzában kezdek jó lenni.
Persze sokat segít a kenyérsütőgép, hiszen a piszkos munkát (alias dagasztás, kelesztés) nem nekem kell végezni. Viszont eddig mindig a párom csinálta a szószt, most azonban azt is én. A kettőnk között a különbség, hogy míg ő a gyömbért méri bőkezűen, addig én a bazsalikomot.
Hétfőn kipakoltunk a fürdőszobából.
Ja, meg főztem is. Külföldi egyszerű ételekben menő vagyok. A chilis bab kiváló lett, főleg hogy a legutóbbi chili paprika szerzemény, ami egyébként valami indiai Maharáni vagy milyen fűszerkeverék rendesen csíp végre. De ezt már nem csak úgy találomra vettem, hanem tudtam, hogy igazán csípős, ugyanis a chilis csokihoz ezt adták az Aztékban és tényleg égetett. Ja és fél kézzel főzöm a francia hagymalevest is.
Hát ennyit a hétfőről. Illetve befejeztük a Jóbarátokat a 10. évadot. Eléggé szemétség, hogy az utolsó lemez csak 1 oldalas és csak a végső epizód van rajta meg egy dokumentumfilm arról, hogy készült a sorozat. Mintha a végére már kifulladtak volna az írók.
S igen, kedden nekiláttunk a fürdőszobának. Lett csempézés meg glettelés és egy kis csiszolás. De még egy kis csiszolás meg a festés még hátra van, ja meg a linóleumcsere.
Úgyhogy a héten még nem fogok mosni.

Nah kezdek ideges lenni. Már megeszegettem mindent amit találtam, szerintem belekortyolok a céges hűtőben lévő vörösbörba is.

Na és persze még minidg William Gates, a Harmadik a leggazdagabb, de már csak 2 és fél milliárd dollárral van lemaradva tőle a második.

A Forbes megjelentette a világ milliárdosainak listáját. Nos, magyar szereplő nincs köztük, a legfiatalabb pedig egy német herceg, aki 21 évesen örökség révén jutott vagyonához. A legidősebb manusz 96 éves és amerikai. Tök jó csemegézni való 😀

Elmentem a szabad délutánomat azzal töltöttem, hogy bevásároltam az IKEA-ban csupa apróságot, amit már régóta akartam, mert kitaláltam, hogy nekem olyan kell a konyhába. S nem fémesben, hanem feketében. Aztán mindjárt fürdőszoba-felszerelésekre is lecsaptam, mert le voltak értékelve és a hosszú hétvégén a fürdőszobát terveztük. Vagyis annak rendberakását. Festés, csempe, linóleum.
De igazából nem iz es a lényeg, hanem hogy tavasz van és mikor 5 után hazaértem még mindig gyönyörűen besütött a szobába a nap és világos volt s nem lombozott le, hogy az ablakom piszkos, hanem fürdőztem a fényben.

Tegnap este megnéztük a Vejedre ütököt. Mert sokan mondták hogy jobb mint az első, mert szép nagy nevek szerepelnek benne és sokat lehet nevetni. Na hát a nagy nevekről, hogy Dustin Hoffman szörnyen aranyos volt és meglepetésemre Barbra is visszafogta magát. Ennyi. Nem nevettem sikítva, néha mosolyogtam ugyan és Owen Wilson is csak 2 percet volt. Ja és mellettem a manusz már legalább másodszor nézhette meg, mert előre szólt a barátnőjének, jó hangosan, hogy na most figyelj, poén jön.

Múlt héten úgy búcsúzott el tőlem A, hogy szerinte a hétvége után már bármikor jöhet a baba. Úgyhogy mostanában megint úgy fognak kezdődni a reggeli ICQ megszólalások, hogy Még mindig egybe? Persze valószínűleg már unhatja ő is, mert a következőt válaszolta:

Ne röhögj 🙁 jön még kutyára teherautó :)fogok én még kacagni rajtad
És különben is beárullak a párodnak, hogy a fiam szerint szép vagy

Jó jó, értem én, nem bírok leszállni erről a szép vagy dologról, de annyira ritkán monják ezt, hogy muszáj élvezni.

Hogy én is mennyit szoktam szidni a könyvkiadók igénytelenségét. Ott van pont az Ulpius kiadó akik abban tetszelegnek, hogy irodalmi dolgokat adnak ki, meg magasabb szintű ponyvát és sci-fiből is csak a mindenféle díjas szerzőket. A népszerűségre is igényt tartható női regényeknek azért igyekeznek olyan címlapot adni, művészieskedőt, de szerintem ízléstelent, amiről lerí, hogy biza ők aztán magasabb rendűek. S akkor még a fáradtságot se veszik, hogy normálisan szerkesszék meg a könyveket. Persze, az pénz, munka meg idő. De nem igaz, hogy nem lehet legalább egy jó szerkesztőt, korrektort, nyomdászt megfizetni. S legalább egy helyesírásellenőrzőt. Annyira szomorú, hogy sok kiadó elrontja ilyen pitiséggel a könyveit. Nem csak az Ulpius. Sok másik is. Inkább kifizetek több pénzt azért a könyvért, ha tudom, hogy korrekt minőséget kapok érte. Helyesírási hibáktól mentes olvasást, ízléses borítót. Nem kell annyira sietni a mindig friss, új izgalmas dolgokkal. Legyünk alaposak.
Mondom én, aki néha elfelejti átolvasni amit írt, s nem ritkán hagyom benne a stilisztikai meg helyesírási hibákat. De legalább pénzt nem kérek el érte és hál isten nem is ebből élek.

Nos, ma persze mindenkinek olyan szavakra és szókapcsolatokra kapott meg engem, illetve a blogomat, mint nőnap, nőnapi versek, vers nőnapra, szocialista nőnap, nők napja üdvözlőkártya, szép sms, vicces nőnap. Egyébként miért nem értik meg a bloggerek, hogy azért dobálja ki őket hülye keresőszavakra is a gugli, mert valamikor írtak róla? Megemlítették, hogy szex, hogy pénisznövelés, perverz stb. S mivel rendszeresen írnak, változó a tartalom, a keresők rendszerint bevizsgálják a honlapot és indexelik. Úgyhogy nem érdemes azon hőzöngeni hogy a sok hülye miért talál el hozzá. Mert írtál róla édes, azért.
Én nem ezen szoktam vigyorogni, hanem azon, hogy mennyire nem kulturáltan keresnek az emberek az interneten, hogy tuti olyan dolgokat próbálnak kutatni az oldalamon, ami nem található meg rajta, csak a rosszul megfogalmazott kérdésre köpődöm ki. Mert ugye a pénisznövelésről már írtam, viszont nem a receptet közöltem, csak kicsit dühöngtem, hogy ilyen típusú spam-eket kapok. Érdekes, mellnagyobbítást még sose ajánlottak fel. Jah és az is nagyon dícsérendő, hogy még akkor is rákattannak az oldalamra, ha 30. megoldásnak ajánl a Google. Dícsérendő szorgalom, na meg kitartás.

A mamának huszonnyolc éves korától volt egy hófehér tincs a hajában. Azt mesélte, egyszer csak megjelent valamely reggelen. Azóta vigyázott rá. Mikor már hófehér lett volna a feje, anyu festette a haját, s csak azt az egy tincset hagyták meg. Mikor már másodszor is özvegy maradt elkezdett fodrászhoz is járni, de a védjegyéhez senki se ért.

Fiatal korában állítólag Szeleczky Zitához hasonlították, nekem inkább olyan volt mint Turay Ida. Aprócska, törékeny, közvetlen s rengeteget tudott beszélni. Balatonra utaztunk vonattal és egy kocsiban ült velünk az osztály legmenőbb csaja. A mama legalább 20 ismerőst talált egyből, elvégre vasutas családból származott, s rendesen ki is használta a kedvezményét mindig, így otthagyott engem a kémiával és elment traccsolni valami országos barátnőjéhez. Tőlük zengett a kocsi. A menő lány pedig, amikor leszálltunk, közölte velem, hogy Nagyon jó fej a nagyanyád. Nem kell magyarázni mit jelentett ez a mondat egy nem vagány, okostojás visszahúzódó lánynak. Imádtam a mamát, büszke voltam rá.

Mindig cigit lejmolt mindenkitől, mert hogy ő kisnyugdíjas. Nem válogatott, elszívott bármit. Mikor már akkorák voltunk, hogy mind simán rágyújthattunk a család előtt, még akkor is vigyázott ránk a Balatonon és 3 hetet kihúzott 1 doboz cigivel simán.

Előre vetítette, hogy a fejére fogunk nőni, mind magasabbak leszünk mint ő, s valóban már általánosban lehagytuk. Befért a hónunk alá és úgy hívtuk, hogy “A mi kis sokat bukott osztálytársnőnk”.

Eltette a csomagoló papírokat, szalagokat minden ünnep után. Évekig nem akart új csizmát venni, mert az nagy befektetés és hátha nem tudja már kihasználni. Farmertatyókat varrt nekem. Rengeteg meséje volt, amiket újra meg újra elővett. Örült, ha újabb ember jelent meg társaságunkban, mert elmondhatta megint a sztorit a kocsonyáról, Miska rókáról.

Annyi apróság jut mindig eszembe róla, pedig öt éve nincs már köztünk.

Nos, mivel nem hiába írok már egy ideje blogot, korábban kifejtettem nézeteimet a nőnapról. Most nem teszem. Megvárom, míg a 3 férfikollega akciózik, V. biztos csokit hoz, Radar meg Ricardo virágot. Aputól már kaptam SMSt, igaz anyu telefonjáról írta, nem is értettem először negyed 9kor miért ír anyu SMSt nekem. Aztán kiderült a turpisság.

Szombatra virradóra azt álmodtam, hogy szültem. Fiunk lett és igazán jógyerek volt, evett, aludt, mosolygott, boldog volt s úgy éreztem magam, ahogy elképzelem, amilyennek egy anyának lennie kell. Ahogy a nagy könyvben meg van írva: gondoskodás, szeretet, nevelés, odafigyelés, aggódás stb. csupa olyan dolog, ami igazából nem jellemző rám. Mindez persze biztos azzal függ össze, amit a múlt héten állapítottam meg a szüleimről, hogy alig hívnak mert nincs gyerekem.
Ennek folyománya persze az volt, hogy a szenvedély hevében azt mondtam, ne foglalkozzunk a védelemmel, előbb utóbb neki kell látni a dolgoknak.

A hétvégén megszakítottuk a Jóbarátok sorozatot, fokozzük a feszültséget, hisz már csak az utolsó szezon van hátra, s a munka és életem első húslevese mellett (ami finom lett, nagyon) megint olyan filmeket néztünk meg, amiket még nem láttunk. Ebből kettőre anno sajnáltuk az időt meg a pénzt, és jól is tettük. A harmadik, ami nem ment a moziban, határozottan jó volt.
Pénteken volt Arthur király. Se izgalmas, se látványos nem volt, pedig hogy beharangozták. Clive Owen nem tudott igazán karizmatikus se lenni.
Függőség. Eleve bírom a kemény csaj rendőr dolgokat, Ashley Judd jól is hozza a szerepet, aztán elbutítják a végére az egészet és a feszültségteremtés kudarcot vall, a megoldás mondvacsinált és értelmetlen.
Végül az Eltűntek olyan volt, amilyennek vártam, kiváló színészek, feszültség, realitás. Klasszikus western, a Nincs bocsánat vonalából.

Tegnap meglátogattam új lakásukban A-t. Kiderült, hogy rendesen elszámolták, hatalmas a pocakja, már 3400g-ra saccolják a kiscsajt, úgyhogy nagyon reménykedik, jövő héten végre szülhet. Majd elkídértem a bölcsibe a kiskrapekért, aki csódajó fej. Már csak azért is, mert állítólag este közölte az anyjával, hogy A Lobo, az szép.
Gondoltam, hogy férjül veszem, de még csak két és fél éves. Ennyire nem tiprunk liliomot, mindenesetre pár éven belül az összetört szívű nők hada fog rostokolni A-ék ablaka alatt. Az tuti.

Mostanában valahányszor telefonáltam anyuéknak, mindig azt mondták, hogy éppen hívni akartak, csak megelőztem őket. Na jó, gondoltam, akkor most megvárom, hogy keressenek, úgyhogy miután múlt csütörtökön beszéltünk, elhatároztam, rendben akkor most ők jönnek. Tegnapig azonban nem telefonáltak. Meg is jegyeztem a húgaimnak, hogy meg vagyok rájuk sértődve, mert ezek szerint, ha nincs gyerekem, akkor nem érdekli őket, mi újság van velem. Kisebbik húgom a szülők pártjára állt, hogy most sok a dolguk, elvégre hétvége óta náluk van a Dóri. A nagyobb húgom viszont mondta, hogy amióta az Adri van, azóta hívják őt is két naponta. Szóval amíg nincs Kázmér, addig kénytelen vagyok én hívni a szüleimet. Amit persze meg is tettem tegnap este, és nem említettem, hogy meg vagyok sértődve, mert én ilyen elfojtós vagyok.
Ha nem lennék az, akkor nem lenne miről írni a blogban. De mivel az vagyok, megvan az állandó témám. Ami bánt, azt inkább leírom, minthogy annak mondjam el, akivel a problémám van. Így maradok (?) lelkileg egészséges.

2005 őszén csak és kizárólag Wallace meg Gromit fog megmenteni minket. A vérnyúltól!