Ha már a múltkor felmerült, és megint megláttam a könyvtárban, nem fogtam magam vissza, kikölcsönöztem és elolvastam Alice Sebold regényét, a Komfortos mennyországot. A regény második mondatában kiderül, hogy elbeszélőnk egy tizennégy éves kislány, akit a hetvenes évek elején egy kisvárosban megerőszakoltak és megöltek. Rajta keresztül, az ő saját mennyországából figyelhetjük végig, hogy mi történik azokkal, akik a tragédia után megpróbálják folytatni az életüket. Egyáltalán, lehetséges-e folytatni? Ki ragaszkodik a másikhoz jobban? Az élők, vagy a holtak?
A regény biztos, hogy a témája miatt lett nagy siker, hisz az egész történet egyszerre megdöbbentő, felkavaró. A stílus gördülékeny, könnyen emészthető, mégse szájbarágós. Hogy mennyire megfilmesíthető? Az egy másik alkotótól függ.

Szerintem nem kell ennyire rémeket látni és megkongatni a vészharangot, mint azt pokróc írta, hogy ha rátalálnak a blogodra a kollegák, a főnököd akkor tuti kirúgnak. Eléggé naív hozzáállás. és nem nélkülözi a felesleges paranoiát se.
Most jön az én véleményem ebben az ügyben. Azt hiszem a kirúglak ha blogolsz sok mindentől függ, de főleg főnöktől és tőled na meg, hogy miről írsz. Ha csak személyes problémákról vagy semleges dolgokról, semmi olyanról ami esetleg a főnökség szerint rájuk nézve sértő, lejárató stb nem hiszem, hogy drasztikus megoldásokhoz folyamodnak. De ez egyénektől is függ. Biztos van, aki úgy érzi, egyáltalán a tény, hogy blogolsz már azt mutatja, hogy nem dolgozol illetve munkahelyellenes lettél, tehát meg kell torolni, kirúg stb. De ezt tutira lehet előre sejteni. Ha netán szakmai blogot írsz, ami nálunk nem annyira divat, akkor még pozitívumnak is számíthat ez a tény, ha viszont személyeset, akkor fel kell mindenre készülni.
Én mondjuk a kezdetektől nem lettem volna boldog, ha rátalálnak a kollégák az írásomra, mert róluk szóló véleményemet teregettem ki, nem éppen finoman, többnyire első felháborodásomban. Ebből nagy balhé lehetett volna, de inkább személyes, mint szakmai jellegű. Eleinte azonban nem fenyegett a veszély, mert aránylag korán kezdtem el blogolni, nem volt igazán ismert a műfaj, környezetemben pedig még nem volt senki aki hallotta volna azt a szót, hogy blog. Ez még ma is lehet, hogy így van, függetlenül attól, hogy a google esetleg nem is kevés blogot adogat ki mindenféle keresésre. Most meg már azért se fenyeget ez a veszély, mert ha rám is találnak ebben a blogokkal teli világban, ahol ha nem vagyok freeblogos vagy blogspotos kisebb az esélyem az olvasottságra is, nem biztos, hogy elolvassák az egészet amit 2002 óta írtam, illetve hogy ők még ugyanúgy emlékeznének az apró sérelmekre, amikről írtam és megsértődnének. A céget pedig nem érzem úgy, hogy lejárattam volna a blogommal, nem látom be, milyen jogon rúgnának ki. Ha valaki olyan talál hát rám, kollega, rokon, ismerős, aki elől eddig titkoltam ezt a blogot, rám és magára ismer, maximum szörnyen megsértődik, de az is lehet, hogy nem. De ezt fel kell vállalni, ha már egyszer az ember azt válassza, hogy nyilvánosan önti ki a lelkét.

Szeretném, ha végre az összes kollegám meggyógyulna és visszajönne szabadságból, nem én látnám el mindenki helyett a feladatát és nem nálam csörögne szinte megállás nélkül a telefon, nem nekem kéne rohangásznom és minden félbehagyott ma határidős munkát megcsinálni. Bezzeg én sose vagyok beteg. Vagy ha mégis akkor a hétvégén illetve maximum 1 munkanapot töltök ágyban.
Munkarinya. Mert már hiányzott, vallja be minden kedves olvasó. Enélkül nem Loboblog a Loboblog.

Nem sikerült elkésnem, de hát a lakógyűlések nem arról híresek, hogy ripsz-ropsz befejeződnek. Hiába érkeztem háromnegyed órával később, még csak a második napirendi pontnál tartottak, vagy hol és volt négy. Igaz, sokat ugráltak a menetben és minduntalan a 4. ponthoz értek. Közben odajött hozzám a mi emeletünkön lakó lány és megkérdezte, hogy
“Te itt maradsz végig ezen a borzalmon? Mert én csak a létszám miatt jöttem és vizsgára kéne tanulnom”, azzal meglengette előttem virágmintás dossziéját, mint alibit. Persze, hagytam rá és ő boldogan távozott.
Közben a párom is megjött és felküldtem vele a bevásárlószatyrot, mert én amatőr módon belépve az előtérbe nem akartam keresztülvágni a placcon, hanem inkább behúzodtam a sarokba és szemmel tartottam mindenkit.Később rájöttem, hogy igazán neki adhattam volna a táskámat is, mert az megint szokás szerint teli volt pakolva és eléggé húzta a vállamat, papírokra meg nem volt szükségem, mindenki szó nélkül elhitte, hogy tulajdonostárs vagyok, mert ugyan ki más lenne olyan bolond, hogy a folyosón ácsorogjon és meghallgassa a közös képviselő beszámolóját. Hétkor végződött a dolog, azaz megérkezésem után még egy órát bírtak beszélni.
Ja és a poén persze, hogy Számvizsgáló Bizottsági tag lettem. Ugyanis a 3ból 2en lemondtak és nagyon láttam az Éván (szintén a szintünkön lakó minden lében kanál csaj), hogy aki önként jelentkezik, azt nagyon nem akarja partnerének. A közös képviselő engem és a másik új tulaj srácot noszogatta, hogy legyünk tagok. Hát lettünk. A srác csak tartalék. Én meg majd az Évával vizsgálom a számokat mondjuk havonta egyszer. S majd tuti megtudok mindent a házban lakókról. De hát így jár az, aki nem tud NEMet mondani.
Most már két tanfolyamra kéne járnom, Time management és Hogyan mondjunk NEMet.

Úgy látszik, a január a lakógyűlések évszaka. Eddig nagy ívben nem érdekelt a dolog, lévén csak albérlő voltam. Néha még a tulajt is elfelejtettem értesíteni, hogy mikor döntenek a tetőről a feje felett, illetve hogy megjavítsák-e azt. Persze hátsó gondolatként biztos ezzel igyekeztem kivédeni azt, hogy még véletlenül engem hatalmaznak fel szavazni.
Otthon egyszerűbb a dolog, apu a közös képviselő, van 6 lakás és beszedi a díjakat, gömbölyű betűivel mindig kint van a lépcsőházban, hogy melyik hónap melyik 2x-én este van otthon, hogy beszedje a pénzt. Dönteni nem nagyon kell, az elmúlt 15 évben, amióta ott laknak a szüleim a következő hatalmas változások történtek: egyéni illetve közös vízóra, kb 3x váltottak szemétszállítót, kukanagyságot és kukatároló helyet, 1x a kaputelefon lett lecserélve valamint kintről a kapun belülre helyezték a postaládákat.
Vidéken nyugis az élet. Szüleim mindig hatalmasakat derültek, hogy az előző helyen az összes feliratot (csukd be az ajtót, vigyázz, omlik a tető stb.) a Számvizsgáló Bizottság szignált.
Na de most!
Ma délután fél hatra nekem, mint tulajdonosnak jelenésem van a lakógyűlésünkön. Igazán nem értem mondjuk, hogy honnan találták ki az időpontot, hisz én például 5ig dolgozom és ha megszakadok se érek haza 40 perc alatt. Még az is lehet, hogy a hóhelyzet miatt el fog maradni a gyűlés. Ám Suematra beszámolóját valamint a hozzászólásokat olvasva elképzelhető, hogy hóhelyzet miatt én nem érek majd oda, illetve megbízom a Marcsit (a nagydumás szomszédot), hogy szavazzon helyettem, cserébe pedig kap majd tüzelnivaló kartondobozt.

Igen, igaza volt a Lobinak anno, a fekete hosszú ujjú pólót, amit még az Igazából szerelem alkalmával nyertem az Axelerótól azért hordom, mert jóval karcsúbbnak mutatok benne. Mindig kapok bókot. Ma például BeeBee jegyezte meg, hogy mennyit fogytam. Egyébként ő is hozzám hasonlóan fel-le tornássza a kilóit, néha olyan ruhákat hord amikben nagyon soványnak tűnik, vagy éppen hatalmas pulcsikkal takarózik.

Hát megint itt van az évnek ez az időszaka. Idén jobb dolgunk nem lévén Annette Beningnek, meg Johny Deppnek szurkolunk, ha már Jim Careyt nem jelölték semmire.

Nos a hugaimmal szoktunk MSN-ezni, de csak napközben, mert otthon nem telepítünk MSNt, a kisebbik hugomnak (K2) pedig csak a gyárban van internet. Ma délutáni beszélgetés. Szereplők Lobo, K1 (nagyobbik húg, alias Adri anyukája), K2 (kisebbik húg, azaz Dóri anyukája):
K1: Adri most nekiment fejjel a székemnek!
K2: és sír?
Lobo: anyu mondta, hogy meg a tavolsagokkal nincs tisztaban es elobb nyul minden utan minthogy biztos elerne
K1: Sírt, de egy távirányítóval megvigasztaltam
Lobo: ahh a taviranyito a jolly joker
K2: Lobo ezt a papa is mondta ma reggel 🙂
K1: még a mobil ilyen tuti

Az a legrosszabb, amikor az ember elalszik és az első nagyon is kellemes fél órát vagy órát valami megszakítja, hirtelen felébred. Én ha így riadok fel, meg nem tudnám pontosan mondani, mi okozta a hirtelen ébredést, de a szívem nagyon dobog, úgyhogy az első gondolatom mindig az, hogy valami fura, szokatlan zaj lehetett a ludas. Innen jön a para, hogy biztos van valaki a lakásban, a páromon kívül aki mellettem szuszog. Éberen fülelek a nyikorgó padlóra, végiggondolom, hogy becsuktam-e a bejárati ajtót.
Tegnap este például mintha valaki elektromos fűrészt használt volna a mellettünk lévő kertben. Nagyon hangos volt. Lehetet vagy éjfél, és először persze mintha a bejárati ajtón kaparászott volna valaki és a szomszéd meg a felettünk lakók neszezését is jobban hallottam, mint valaha. De a kedves csak durmolt nyugisan mellettem én meg riadt nyusziként vártam, hogy most aztán jön a láncfűrészes és betöri az ajtónkat. Aztán csend lett és az 5 perces intermezzo után szépen visszaaludtam és Gromitig nyugisan húztam a lóbőrt. Így utólag, reggel, meg leírva persze teljesen nonszensz az egész és kétséges az is, hogy megtörtént-e, vagy magát a fűrészhangot is csak álmodtam.
Annak idején osztálykiránduláson mondta a tanárnőnk, hogy őt igazából nem érdekli mit csinálunk, de ha az első legjobb álmából verjük fel valami hülyeséggel, akkor nagyon de nagyon mérges tud lenni. Lehet, hogy ő se szerette azt a szívdobogást, amit a kellemes alvásból felriadás okoz. Megértem.

Ha már tudományosan is megállapították, hogy ma van az év legdepresszívebb napja, akkor íme néhány javaslat öngyilkosságra. Nyusziknak!

Tegnap, miután vonatra tettük Tesz-vesz nénit, elindultunk meglátogatni unokatesómékat, akik úgy döntöttek, hogy a pesten lakó ifjú rokonokat vendégül látják. Mi igyekeztünk késni, de még így is a legkorábban értünk oda, lévén nekünk nincs gyerekünk, a vendéglátóinknak van kettő is, húgomék Dóri délutáni alvásától tették függővé érkezésüket, Láthatatlan unokatesóm meg a Brazilja örökbefogadta utóbbi öccsét és ugye április végére jön a saját baba is. Úgyhogy mi 15 percet késtünk a többiek meg 1-1,5 órát. Vittük a fényképzeőgépet is, úgyhogy én végeztem a dokumentálást, majd este még kiszedegttem a piros szemeket és tudósítottam a résztvevőket, hogy hova is pakoltam fel a képeket. Néhányat azért kiszedtem a készletből. Úgyhogy ma reggel ez a levél várt a Braziltól:

koszi szepen hogy kultel ezeket…
de ez a szep amit rolad csinaltam hol van..???
hum???

Metsző és éles és hatalmas sebességű. Ha kinyitod a szádat, befúj a tüdődbe és nem kapsz levegőt. Valamint akár el is tudna repíteni. Még engem is, és ahhoz már nem kis teljesítmény kell.

Tegnap végre időben fekvés volt, sőt még az alvás is könnyedén ment, csak hajnalban ébredtem fel, hogy remélem nem fogok elkésni, mert ma nem szabadott, itt kellett lennem hajnalok hajnalán. De most már csak ki kell tartanom még egy kicsit, aztán mehetek haza. Péntek délután szokatlanul laza még nálunk is. Aki tudott már lelépett, vagy be se jött dolgozni. Nagyon remélem, hogy senkinek nem fog eszébe jutni valami szörnyen sürgős dolog 4 óra előtt 2 perccel. Hétvégén pedig munka mellett lesz kiszolgálás is, hisz megérkezett Tesz-vesz néni 😀

Holnaptól én vagyok a Jani a gyárban, mert főnéni elhúzott nyaralni. Mindez fog keddig tartani, mert szerdán újra itt van, úgyhogy nem fogok belerokkanni a főnöki teendőkbe.

Tegnap este nem sikerült időben és józanon lefeküdni. Ráadásul hajnalban tornán voltam és ügyeltem is. Nagyon elszoktam ettől, pedgi korábban meg se kottyant. De most beugrottam, persze GyéVé helyett, akire ősz óta szinte nem lehet számítani. Kevés alvás után (a hétfői meg keddi estéken Jóbarátok 7. évad nézés volt orrvérzésig, mert a DVDket csak 2 napra lehet kölcsönözni) ma reggel gyűrödten ébredtem. Semmihez nem volt kedvem és még energiám se. Csak el ne aludjak hazafelé a buszon.

Nah most már a magyar oldalak is átvették a hírt, hogy Peter Jackson a King Kong után is nagy fába vágja a fejszéjét. Azért érdemes lett volna utánanézni, hogy a Lovely Bones amit Bájos csontok címmel egy az egyben lefordítottak az irományban. Ilyenkor merül fel bennem, hogy biztos fordítógép van az online újságoknál, de szerkesztő nem nagyon, hisz ha utánanéznek, csak a szerző nevét bepötyögve pl. a Libriben kiderül, hogy 2003-ban Magyarországon is megjelent a nagy sikerű regény, az Európa Kiadónál Komfortos mennyország címmel. Már az IMDBn olvasva a hírt valami elkezdte birizgálni az agyamat, hogy nekem valahonnan ismerős a szerző, a sztori. És valóban, már vagy fél tucatszor fogtam a kezembe a könyvet boltban meg könyvtárban, de a tartalom miatt mindig visszatettem a polcra. Talán egyszer összeszedem magam és elolvasom. Végülis PJ már megmutatta, hogy ért a női lelkekhez.

Önök most Lobo megint okosnak képzeli magát rovatunkat olvasták. Köszönjük figyelmüket, de ne menjenek messzire, lesz még ilyen!

Huh nem irigylem Mr.A-t, aki kénytelen volt a sok olvasni nem csak írni tudó bloggernek hatalmas piros betűkkel kiírni, hogy a statisztika még nem működik. Majd szól. Vajon hány ezer emilt kaphatott az ügyben? Egyszemélyes szolgáltatás mindenesnek, amit több ezren vesznek igénybe nem lehet csupa móka és kacagás az élete. De legalább jó kis dvdgyűjteménye van, meg műanyag Keanu Reeves-e.

Egy időben azt hittem, hogy mindenki megbámulja, mit olvasok a BKVn, metróban, ezért aztán néha próbálkoztam nem csak regényekkel, hanem tényirodalommal is, de nagyon lassan haladtam vele. Aztán rájöttem, hogy kevés olyan ember van, aki hozzám hasonlóan lesegeti, mit olvas a másik, megpróbálja a borítóról, messziről, esetleg ha be van csomagolva újságpapírba, akkor a tipográfiáról vagy néhány lopva olvasott sorból kitalálni, mit olvas a másik humanoid. Senkit se érdekel, hogy én mit olvasok a metrón és senki se ítél meg az alapján. Ítéletet én se mondok. Aki valami mást is olvas, mint újságot, az már dícsérendő. Tesz-vesz nénit (alias anyósjelölt) is bíztatjuk, hogy olvasson, ha már leépítik a gyárból és mindegy hogy mit, Júliát vagy Jane Austent, lényeg, hogy eddze valamivel az agyát.

Ma 50 éves Kevin Costner, aki szintén helyhiány miatt nem fért be a 10 sztár akikbe szerelmes voltam összeállításomba. Épp alig 1-2 hete láttuk a Fegyvertársak című filmet, amit persze ő igazgatott is. Igazán jól sikerült, klasszikus western volt, mintha a Farkasokkal táncoló John Dunbar-ja és rendezője megöregedett, megkomolyodott, elmélyült és fejlődött volna. Mivel legutóbb kellemes emlékem maradt róla, kíváncsian várom mit tud majd csinálni hölgytársaságban.

Úgy látom még mindig bajos az egész internet dolog, tűzfal és hasonlók miatt. Hol vagyok, hol nem. Megírok egy postot, mire felírnám, leszakadok a hálóról hülye üzeneteket kapok. Ráadásul leszedtek valami spam szűrőt is a szerverről ami eddig úgy ahogy működött, ugyanis egyetlen éjszaka alatt 51 levelet kaptam, annak ellénre, hogy már több százas a junk mail listám. Ráadásul most éppen arról folyik a levelezés, hogy amihez eddig marhára ragaszkodtak a számítástechnikusaink, nevezetesen, hogy egy szobában lakjanak a szerverrel, most megváltozott a véleményük és szívesen a mi valamelyik irodánkba tennék azt. Elképesztő.