Aztán nem valami könnyű kis csajfilmet szerveztem ám magamnak estére, de nem ám. Hanem a 8 mmt. Ha már egy filmet úgy reklámoznak, hogy a Hetedik írójának tollából az nekem elég. A Hetedik volt ugyanis az a film, amiről kijőve a moziból még órákig nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy Nem hiszem el, ezt nem tehették…. Na és akkor kezdtem el hinni abban is, hogy Brad Pitt nemcsak egy jóképű fickó, akinél anno a hugaim szerint csak két Brad Pitt lehetett szebb.
A 8mm persze hiába akar sokkoló lenni a témájában, a realisztikus mocsok és vér ellenére nem teljesít 100 százalékon. Hosszúra sikerül a végén kiszámítható fordulatokkal, és erkölcsi tanulsággal. Közepes iparosmunka lesz belőle. Nézhető de mégse olyan megrázó, mint vártam.
A Se7en viszont még ma is az a film, amit torokban dobogó szívvel tudok nézni, kapaszkodom amikor a postás megjelenik a pusztában, John Doe pedig befejezi mesterművét.
De nem vagyok ám beteges. Ha az lennék akkor valami horrort veszek ki magányos estémre, hogy még aludni se tudjak utána.

Ma este facér vagyok, ugyanis míg nálunk nincs semmi komolyabb karácsonyi buli, addig a párom éppen odatart a cégével, akiknek 1 hete dolgozik. Persze ilyen helyekre csatolt tartozékok nem vihetők.

Képek az új egyetemi könyvtárról Szegeden. Bezzeg amikor én odajártam a Somogyiban tanulgattam, mert nem bírtam az olvasóterem nyikorgó padlóját meg a nyomasztó folyosókat a katalóguscédula hegyekkel.

Tegnap akárcsak ma nem dolgozom. Ki kellett vennem a maradék szabimat, gondoltam akkor ideidőzítem még aranyvasárnap elé és elintézem az ajándékvásárlást. Ehhez képest tegnap mindössze a képeslapokat vettem meg. Viszont megint felpróbáltam a csizmát, ami tetszik, ám vastag hozzá a vádlim. Kinézetem egy másikat is, de hasonló okokból az se nyert. Meg próbálgattam bársonyszoknyákat, amikhez már kinéztem harisnyákat, viszont mindehhez csizma kéne, úgyhogy ez az ördögi kör. Ugyan főleg magammal voltam elfoglalva, de legalább nem vettem semmit. Közben persze még megnéztem azt is, milyen táskát szeretnék, de muffinsütőt, amit a kisebbik húgom kért, nem találtam. Kénytelen leszek megint feláldozni az én sütőmet, amit azok után vettem és még ki se bontottam, hogy az előzőt köcslönadtam A-nak, majd lemondtam a tulajdonjogról. Szóval totális katasztrófa volt a tegnapi nap. Zéró ajándék, zéró ötlet.
Azt hiszem megint a legbiztosabbat választom, ]gyhogy most fogom magam és elmegyek egy könyvesboltba. Csak annak veszek még valamit, akinek nem találtam megfelelőt ott.

Központi téma anyáinknak. Ugyanis nincs 1 szál függöny se a lakásban. A konyhafelújítás alkalmával még az utolsó meglévő, előző tulajtól örökölt félablakot takaró példányt is kidobtam inkább, mint kimostam volna (gyanítom, hogy a Tulaj is Hnétól örökölte, akitől megvette 5 éve a lakást és akinek a neve még mindig kint van a folyósóajtó nyitását NEM JELZŐ csengőn). De hát nincsenek szomszédok akik belátnának, redőny viszont van a szobákon, úgyhogy a függöny az amolyan utolsó csinosítási lépés lesz. Előbb veszünk függő virágot is a konyhába. Na de anyu és Tesz-vesz néni (alias anyósjelölt) nagyon rákattantak a témára. Előbbi már pár hónapja mondta, hogy akkor karácsonyra inkább pénzt ad, hogy azt fordítsuk függönyre, ugyanis elkövettem azt a hibát, amikor Pokrócnál olvastam, mennyit adott ki függönyre, hogy azzal hárítottam el az őszi kérdéseket erre vonatkozóan, hogy a függöny drága. Hétvégi látogatás alkamával anyósjelölték is itthagyták a karácsonyi ajándékra szánt pénzt, hogy vegyük meg a kenyérsütőt, a maradékot meg mondjuk fordítsuk függönyre. Megállapítottuk, hogy ez a függönyözés generációs probléma, mert a szüleink képtelenek elhinni, hogy lehet enélkül élni. Anyósjelölt a konyhai függönyét, ami pedig a belső udvarra néz és a kutyán meg a cicákon kívül senki se látja, évente cseréli (igaz, az utóbbi két függönye még nekem is tetszett). A függönnyel egyébként csak a probléma van. Mosni kell, Sőt, az evetemültebbeket vasalni is. Ez pedig már a horrorok horrora! Na és tuti nem lehet kapní egyszerű hófehér, max. ízléses mintájúakat az én ablakaimra, abban a hosszúságban amiben én szeretném. Mindenesetre anyu az előbb hívott és mondta, hogy megvan a karácsonyi ajándékaink egyik fele, a másikat kápében kapjuk meg, hogy arra fordítsuuk amire akarjuk. Mondjuk függönyre!

Tegnap este megegyeztünk, ezentúl ha valamit tervezünk, mielőtt legyártatnánk, kényszerítjük magunkat, bármilyen eszközzel, hogy 3-4 centiket faragjunk le a magassábgokból. Mert lehet, hogy nekünk az éppen kényelmes, lévén 176 és 185cm-ek vagyunk külön külön, de a családunkból senki másnak. Már így jártunk a párom által tervezett íróasztallal is, és tegnap szembesülni kellett azzal is, hogy a konyhabútorral se csináltuk másképp. Normál méretű embernek a mi szép konyhánk nem elérhető. Ezzel igazából magunkkal toltunk ki, mert még vendégség után se fogják tudni anyukáink felajánlani, hogy elmosogatnak, mert nem érik majd el a mosogatót.

Nah, sikerült, de elment vele rendesen a délutánom. Új, karácsonyi köntösben mindenki kedvenc Versblogja.

Akkor is legyőzöm a freeblogot és karácsonyi designt adok a versblognak.

Mint ahogy annak lennie kell, az összeszerelés során kisebb nagyobb gondokba ütköztünk. Tegnap végülis abbahagytuk ott, hogy a mosogatót be kell vágni a munkalapba. Mert magával a vágással nincs gond, megvan a célszerszám is, szerencsére a párom kész ezermester, viszont a hogyannal már annál inkább akadnak gondok. Úgyhogy tanulmányútra kell majd mennünk és megnézni, mit is kell csinálni ahhoz, hogy a mosogató szépen meg legyen csinálva. Úgyhogy vasárnap este összepakoltunk és inkább A Király visszatért néztük meg.

A fele majdnem kész. Összerakva persze az ablak alatti részt kiderült, hogy a nagyszerű asztalos “Not too bright”, ugyanis félreértelmezte a kívánságunkat és rövidebb megoldásban szállította le. De mivel a leszállítás már több mint két hete történt, sajnos nem igazán lehet reklamálni. Azt hiszem, még egy ajtót kell majd rendelnünk. Amúgy veszett jól kezd kinézni a konhya. S annyi hely van meg lesz az edényeimnek, hogy nem kell kétségbeesni, tudjuk majd hovatenni amit karácsonyra kapunk (kenyérsütő, wok).

Merész lépésre szántam el magam ebédidőben. Olyanra, amely veszélyeztette volna a szombatra anyósjelölték érkeztére elkészül a konyha projektet. Elindultam, hogy megveszem a négy lemezes extrás Király visszatért. De nem volt még kapható!
pedig elvileg ma van a premier napja. Bah.
Majd akkor vasárnap, ügyelet után és este megnézzük.

Annak idején megboldogult bébisintér koromban teljesen szerelembe estem Wallace-szal és Gromittal, ezért kaptam meg távozásomra emlékbe a híres ébresztőórát. Amióta önállósítottam magam Pesten erre kelek. Közben azért változott néhány dolog, s amióta van ébresztős hifink, ott is befigyel a rádió.
A párom már régóta nehezményezi a dolgot. Mert megszólal a rádió, rá 10 percre van beidomítva a “Morning Gromit, time for Walkies!” Én erre rendszerint minden reggel megugrok, felpattanok és lenyomom. Attól függően mennyire mélyen alszom ez történhet lassabban, elsőre nem találom el a megfelelő papucsot, ami megszakítja a tirádát, illetve előfordult, hogy a Snooze papucs került a kezem köze, minek következtében 5 perc múlva Wallace újból óbégat:“Come on Gromit, don’t be a lazy bones!”. A párom már régóta mondogatja, hogy muszáj nekünk erre ébredni? De én mindig azt válaszoltam, hogy a rádióra hajlamos vagyok visszaaludni, például gyakran a hírekből mindig csak az eleje jut el a tudatomig, de a poén nem. Nekem biztonsági ébresztés Wallace, mert olyankor felugrom és máris féléber vagyok.
Azért engedményeket már tettem, hétvégéken Wallace-ék pihennek. Sőt a múlt héten ki is kapcsoltam. Erre ma reggel elaludtunk. A rádió nem kapcsolt be 6 20-kor és a párom magától ébredt negyed 8-kor, amikor el kellett volna indulnia. Úgyhogy a harmadik napon, pont amikor a főnökével lett volna mielőbb megbeszélése, késésben volt. Ráadásul még inget is kellett vasalni.
Megtudtam azóta, hogy minden szerencsen végződött, villamos, troli jól jött, gyorsan ment és az ember időben ott volt a dolgozdába. Viszont jövő héttől újból lesz Wallace és Gromit reggel. Mert íme igazolva lett, hogy jó is az a biztonsági ébresztés.

Nos, ha egy fogyókúrához már 1 könyv van, sőt, itt a második kötet, nekem az már rohadt hosszúnak és bonyolultnak tűnik. Egy fogyókúra legyen egyszerű, logikus és mindenek előtt hatásos. Ezért aztán nagyon hevesen utasítottam vissza, mikor A. megkérdezte, nem akarom-e az ő Norbi könyvét karácsonyra, lévén most hogy terhes nem fog vele foglalkozni. Azért azt mondtam, hogy a zsírleszívó vagy milyen drága pakolását rámtestálhajta, kipróbálom a pocakomra, hátha lesz belőle minusz centi és csak fóliába kell csomagolnom magam.

Múlt héten megbeszéltem A.-val, hogy elmegyek vele meg a férjével Bécsbe. Ők karácsonyi vásároznak, én meg csak úgy nézelődöm. Rögtön ki is írtam a szabadságot magamnak, felhasználva az utolsó napomat, ami még maradt, mert a jövő heti 2 vásárlós napot már korábban papírmunkáztam. Csakhogy A. valami vírussal ágynak esett, úgyhogy most nem Bécsben vagyok, hanem itthon. Egy adag mosáson, ablakpucoláson már túl. De folyt köv.

Tegnap este moziba mentem V.-vel. Megbeszéltük, hogy ha legközelebb is olyan filmet nézünk ki, amire senki a környezetünkből nem kíváncsi, majd kerssük egymást. Egyelőre a Kávé és cigaretta is ilyennek ígérkezik. Ami pedig a filmet illeti, megérte megnézni. Csodás alakítások, borongós, felemelést nem ígérő történet. Joe egy uszályon dolgozik, amely az 50-es években Glasgow és Edinburgh szállít mindenfélét a csatornákon. Egzisztenciális válságát szexuális kalandokban próbálja meg levezetni, amelyek ugyan érzékiek, de igazából nem töltik ki az űrt. Kapcsolatai felszínesek, s rendszerint elárulja azokat, akik bíznak benne volt szeretőjét, pedig még komolyra is fordulhatott volna a kapcsolat, az apa figurát azzal, hogy megcsalja a feleségével, de még a karizmatikus uszálytulajdonosnő mellett se tart ki sokáig. Ráadásul a történet egy vízből kihalászott holttesttel kezdődik, s az ő története, a nyomozás, a tárgyalás is Joe világának részét képezi.

Tegnap végül sikeresnek volt mondható az akciónk, annak ellenére, hogy egy kis kitérővel indultunk. Cica angoltanárnőjének bútorát kellett összeszerelni, mert ahogy a párom mondta, két bétékásnak (azaz a sógorának és a tanárnőnek) ez már kemény diónak bizonyult. De hát ő a műszaki ember, úgyhogy én is szépen ücsörögtem és végignéztem a kalapálást, csavarozást.
Majd irány a bevásárolda. Először úgy tűnt a legkomolyabb feladat az lesz, hogy valami olyan táskát leljünk a kedvesnek, ami kielégíti az összes igényét (ne legyen drága, nem fontos a bőr, de legyen nagyobb mint A4-es és vékony). Végül nagy meglepetésre Budmil mappát kapott tőlem ajándékba. Így megvan a karácsonyi ajándék is, ugyanis pont ezt találtam ki neki mikor tegnap lemeóztam a menedzsereket tömegközlekedés közben, hogy mégis milyen szerkójuk van és kitaláltam, táskát fog kapni tőlem az ember. Na ez letudva.
Eztán jött a nadrág, ing, zoknik és öv. Kedves évek óta nem költött ennyit ruházkodásra, mindig megvárta, hogy lerohadjanak róla a cuccok és női hozzátartozói nem bírva tovább a látványt megszánják.
Ma reggel pedig a vasalás után (ami nem volt egyszerű a még mindig balkáni állapotokat mutató szobában) meg kellett állapítanom, hogy mindez megérte. Eddig is tudtuk, hogy a sötét szín jól áll neki, de a kék ing világos nyakkendővel nagyon pöpec.

Augusztusban kezdtük, s nem sikerült elkapkodni, de azt hiszem, még mindig egész jó időt futott a kedves. Holnap kezd az új munkahelyén. Közben persze volt minden, mint a moziban. Nyáron elküldött életrajzot két hete dobtak vissza, hogy kösz mégsem, volt ugyanez interjúban is, augusztus végi megbeszélés után októberben elutasítás.
Igazából majdnem tuti, hogy a munkakeresőnek sürgősebb állást találnia, a munkáltatónak, még akkor is ha másképp mondja, ráér. Elvégre ők csemegézhetnek több száz diplomás fiatal közt.
A fő poén meg persze, hogy mire ez az egy bejött, mellette volt másik két állás is, ami jól alakult, egynél szinte biztos a januári kezdés. Csakhogy az februárig még mindig nulla fizetés, ez meg ugye holnap indul mint próbaidő és ha nem is marad januárban a párom, mert nem válik be (ebben azért én kételkedem, ő mindenesetre bizonytalan), azért fizetés az végre csurran és cseppen.
Munka után pedig megyünk és kicsit vásárolunk neki, ugyanis az új munkahelyen nem hordhatja a kedvenc farmer, póló, pulcsi összeállítását, nyakkendőre meg ingekre van szüksége. Kis almenedzser lesz 😀

A szomszédos, de a céghez tartozó épületben bombariadó van. Ennek szerintem megvan a látszatja, ugyanis innen is sokan elmentek inkább haza. A nagyfőnök azt írta pedig köremilben, hogy nem kell izgulni azoknak akik nem abban az épületben vannak, de ha meghalljuk a tűzriadó hangját csak szépen hagyjuk el a helyünket, mint azt tettük a riadógyakorlat alkalmával is.
Azért én most még visszamennék a kabátomért.

Tegnap délelőtt szörnyen hatékony voltam. Úgy egyeztünk meg anno a párommal, hogy a sitt eltakarítása az én dolgom lesz. Persze ki volt találva az egész. Levisszük szemétszállítóinknak, zsebbe pénzért ők meg elviszik. Tegnap reggel nyolc után lecüggöltük a zsákokat, kicsit aggódtam, hogy nehogy lekéssük a kukásautókat, aztán én maradtam lent a lépcsőházban, hogy várjam a fiúkat. Néhány lakóval összeismerkedtem, kiolvastam az összes reklámújságot, legalább háromszor végigtanulmányoztam a főváros rendeleteit a lakóközösségek házirendjéről, de a kukások persze nem jöttek. Egyszer leváltattam magam a kedvessel, hogy elintézzem folyó ügyeimet, ekkor már negyed 12 volt, s rutinosan vittem le magammal egy könyvet is. Sajnos az ablakunkból nem lehet rálátni a szemetesekre, főleg most, hogy mindenki a lépcsőházajtó elé áll a járdára és még távolabb kellett vinni a kukákat. Szóval vártam.
Persze szinte pont délben jöttek meg a kukások és 2 ezresre simán vitték magukkal a sittet.

Ma nagyon nagy a nyugi felénk. A fele munkaerő szabadságon van , illetve beteg, délután meg jön a télapó a dolgozók gyermekeihez. Jómagam pedig vonatra ülök és hazamegyek a családhoz. Jön az összes unoka, s mivel Karácsonykor mindenki külön lesz (illetve én meg fogom hívni anyuékat hozzánk Szent Este, de ki tudja, mit akarnak majd), már most meg fogják kapni a számítógépet, az ajándékukat tőlünk. Kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá.