Nem én írtam, de nagyon jó. Cikk a gumicsirkék múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Szerintem

Tegnap beszéltem Dórival telefonon és az volt az első kérdése, hogy hogy áll a konyhánk. Két hete éppen akkor járt nálunk, amikor a párom szétverte a válaszfalat. Az anyja szerint mostanában azt játsza, hogy a babái új lakásba költöznek, elbontották a régi konyhát és az új konyhabútorra várnak. Tisztán, mint az életben. Annyi különbséggel, hogy míg Rigában voltam megékrezett a konyhabútor, úgyhogy a lakásban a balkáni állapotok tovább fokozódtak, mert már a linóleum is helyben van. Szóval most már minden kéznél, csupán többet kéne dolgoznunk az ügyön. Ez a nehezebb. Mindenesetre van már egy határidőnk, jövő szombaton a párom szülei konyhabútor nézésre akarnak jönni. Szóval addig bele kell húznunk.

Ma van a nagyobbik húgom szülinapja és Adri lánya is pont fél éves. Tegnap voltak dokinál és megállapították a gyerekről, hogy értelmi színvonala 8-9 hónaposénak felel meg. Igaz hétfőn még arról számolt be a húgom, hogy bezzeg a barátnője fia, aki egyébként a vőlegényjelölt, mert hogy 1 napon születtek Adrival, már mászik az ő lánya még nem. De azt hiszem most már ki fog egyezni azzal, hogy ha 9 hónaposan még mindig keveset mozog a gyerek, viszont majd sakkozik az apjával.

Az a gond velük, hogy van egy igazán tetszetős trailerje, olyan hangokkal, hogy az ember megnyalja a tíz ujját. Aztán itthon csak szinkronizálva mutatják be és várni kell a DVDig, amíg meg lehet majd nézni az eredeti csodás szereposztást. Most pl kinéztem magamnak a The Magic Roundaboutot amiben Jim Broadbent, Joanna Lumely, Bill Nighy, Ian McKellen, Kylie Minouge, Robbie Williams a hangok és a trailer halálosan jó.

Az utolsó pillanatokban persze minden közbejöhet.
Lassan 3 hete kaptuk a legújabb szoftverünket, második nekifutásra úgy tűnt, hogy sikerült az upgrade. Csakhogy november 2 óta egyszerűen egy csomó minden nem működik, illetve nem úgy ahogy kéne. A szervízt állandóan bombázzuk levelekkel, patch-eket tesznek fel, de alapjában nem javult semmi. Még mindig itt tartunk. Ráadásul úgy készültem, ezen a két napon csak elintézem a múlt heti torlódásokat, aztán irány a zima. De hétfő reggel várt a telefon, hogy Radar a rendszeradminisztrátor nem tud jönni rendesen dolgozni, mert a neje eltörte a lábát. Gyorsan hát a sok gond a rendszerrel szintén a nyakamba szakadt, emilezések ezerrel. Rossz címre küldött válaszok, meg amit akartok.
Ma délután épp összeültünk Boss néninél, hogy akkor most megírjuk a dörgedelmes levelet és holnap majd ő elküldi a szoftvereseink igazgatójának, hogy irgum burgum nem fogunk fizetni egy kanyit se, nem kell a csilli villi új rendszerük ha nem működik és képtelenek alánkszerelni, hanem szépen kérjük vissza a régit, és nem omlanak idegileg össze a kollegák, mikor megjelent Radar.
Megmentette a helyzetet azzal, hogy rámutatott, lehet hogy a helyi számítástechnikusok a hunyók és várjunk még egy napot a durvasággal. Most már szerencsére rendeződött annyira a helyzete otthon, hogy be tud jönni dolgozni, szóval én is nyugodtabban húzhatok el.
Még nyugodtabb lennék persze ha nyár volna.
De biztosítást kötöttem.

Bankból jövet elgondolkozva vágtam át a Szabadság téren és elmerengtem azon, hogy micsoda irónia, pont a nagy emlékművel szemben van az amerikai követség is. Egyszer csak elment mellettem egy csapat leány, az egyikük széles mozdulattal átmutatott a tér túloldalán álló TV épületére:
-Ez pedig a Parlament.

Ez lett a harmadik kenyerünk, amit itthon sütöttünk és meg kell hagyni, mi csak szerényen a tökéletes kenyérnek nevezzük. Fényes volt a teteje, csillogott, megkelt, nem volt elsózva, az illata, mintha egyenest a pékségből jött volna. S bizony elscsábultam rendesen és a fogyókúra ellenére ettem nem is 1 szendvicset. Hmmm…

Azt számoltuk, hogy még mielőtt elutaznék, el kell majd menni a munkalapért, hogy hazahozzuk. Azonban ma amikor az OBIban jártunk, bár sokat kellett várni a vágómesterre, hogy megkérdezzük, mikorra tudná vágni a 2 darab munkalap leszabását, azt mondta, amint kifizettük vihetjük. Úgyhogy elhoztuk.
Meg kell hagyni, nem volt egyszerű feladat ezt végrehajtani tömegközlekedéssel. De hát csórók vagyunk és csak félúton jutott eszünkbe, hogy hívhattunk volna taxit is, ám annyira nem vagyunk ezekhez a megoldásokhoz hozzászokva, hogy inkább a kalandosabb utat választottuk (HÉV, villamos, busz trió), s a párom csak 2 embernek akart nekimenni, én csak egy kisfiút lapítottam majdnem össze, s bár megsérült az általam cipelt munkalap sarka, de el lehet takarni.
Most pedig már túl vagyunk az ablak levételén, ami kettéosztotta a konyhát. Közben pedig még kenyeret is gyúrt a párom, ami szépen megkelt. Úgyhogy bár csórók vagyunk és gyalog megoldásokat válasszuk, azért van mire büszkének lenni. Például majd a konyhánkra, mert úgy tűnik, jól alakul.

A nagy konyha módban kitöltöttem egy kvízt, hogy milyen konyha illene hozzám. Nem volt nehéz és ez jött ki:

Classic and Timeless
From time to time, you favor non-standard design, but you generally stick with the basics. You’re more concerned with having a timeless look so it won’t look dated in 10 years.

Íme néhány példa, hogy is nézhetne ki a konyhám, e szerint.
Majd ehhez képest megnézzük, milyen lett.

Délelőtt lekaptuk a konyhaszekrényeket. Nem volt egyszerű, mert még valamikor a 60-as években készült a berendezés és nemcsak, hogy az egész egyben volt, mindenféle elemek nélkül, de igazi fából is készült. Ennek megfelelően kicsit megszakadtunk, amikor 3 részletben lefurikáztuk a pincébe a darabokat. A legdurvább persze a mosogatós rész volt, mert biza ha nem öntöttvasból volt az a szerencsétlen mosogató, akkor semmiből. Úgyhogy kb 20 perc alatt sikerült lecipelnünk a pincébe. Természetesen kiderültek a szétkapásnál egyéb turpisságok is, mégpedig, hogy bogarak nem igazán bújhattak meg a szekrény alatt (attól tartottunk, elájulunk, ha meglátjuk 40 év alatt mi gyűlhetett össze), ugyanis egy masszív betonemelvényen állt az egész konyhabútor. Lehet, hogy az új is ezen fog maradni és mégse söpörgetünk majd alatta. Jelenleg kicsit durván néz ki a konyha. Mindenesetre én a hóesésbe bejöttem a gyárba ügyelni. A párom akkor még molyolt otthon. Holnap majd együtt folytatjuk

Milyen lehet, amikor 3 éves gyerekedről kiderül, hogy fejlődési rendellensességgel született, megelőző operációt kell végezni, hogy ne következzen be a legrosszabb és itthon csupán egyetlen ember foglalkozik ezzel a fajta beavatkozással, s ő tipikusan a nagyképű, rátarti dokik egyike, aki felvázolja, micsoda megpróbáltatásokkal jár együtt a felépülés, ha minden sikerül? Mit teszel? Bejelentkezel műtétre, amire 3 hónap a várakozási idő, vagy igyekszel más specialistákat is felkutatni, lehet, hogy itthon, de akár külföldön is? Honnan tudod, hogy mi az a döntés, ami a legjobb, nem neked, hanem a gyereknek?
A hugomék most itt tartanak.
A nagymama (azaz anyu) teljesen kétségbe van esve és már kelti a pánikot, a mielőbbi műtét mellett szavaz, s közben úgy beszél a csodás unokájáról, mintha mindaz, amiért most olyan okos, aranyos mindjárt eltűnhetne. Pedig nem így van, inkább továbbra se kell éreztetni a gyerekkel, hogy beteg, hogy veszélyes akár a műtét, akár az, hogy nem tesznek vele semmit.
A család most izgul és várja, hogy mit döntenek a szülők, hogyan lesz tovább.

TDörög és villámlik, hatalmas szél, szinte vízszintesen szállnak a levelek. Nem nagyon fogok kimozdulni, úgy látom.

Kiürítettem a konyhát, felkészülve arra, hogy most majd a szétverés jön. Úgyhogy most a könyvespolcomon a Hiúság Vására mellett a teás dobozaim vannak, a 99 Karácsonyi édesség mellett pedig a tányérok. A kamrában is dugig vannak a polcok, a befőttek tetején zacskóslevesek és halkonzervek hevernek. A kedves megint megjegyezte, most, hogy én pakoltam megint nem fog tudni megtalálni semmit. Pedig szerintem logikusan mentettem, ami menthető. Aminek szép a doboza és törékeny, az került a könyvespolc üresebb helyeire, a kaják mentek a kamrába, egy adag edény, a napi használathoz (mert kb 2 hétig fogunk így nomádkodni) a komódon, minden más a kisszoba sarkában dobozokban, szatyrokban. Ha holnap még az asztal és a csodahűtő is bekerül a nappaliba, akkor úgy fogunk kinézni, mintha egyszoba komfortban lakna a 6 fős kis család.

Nagy naívan azt képzeltem, meg álmodtam, hogy amikor végre eljutok odáig, hogy lesz saját lakásom, már úgy fogok beköltözni, hogy az kész lesz. Előre kifestve, felújítva, új konyhabútorral, nekem maximum az szakik ellenőrzésével kell majd foglalkoznom. Na persze a kezem már jó korán belelógott a bilibe (kb. akkor amikor kiderült, mennyire kell eladósodni csak ahhoz, hogy kéglink legyen). Viszont mint ahogy a nyáron magunk intéztük a tapétázást, festést, most meg majd úgy 2 hét mulva már lesz konyhánk is, majd elmondhatjuk, hogy mindent a két kecses kezünkkel végeztünk. Szegény ember vízzel főz, viszont marha elégedett.

Ezt a hetet, mint szabadságot persze megint nem arra szántuk, hogy henyéljünk, meg utazgassunk. Most jött el az ideje a konyha projektnek. Amit persze még nyár végére illetve kora őszre akartunk, de hát olyan dolgok mint pénz meg idő mindig beleszólnak. Épen ezért sokat nem is faxnizhatunk, abból alkotunk amink van, illetve amit meg tudunk engedni magunknak. Azért letöltöttem az IKEA konyhaberendező programját, mert gyér fantáziámmal képtelen vagyok elképzelni, majd lerajzolni amit szeretnék, ez a program meg ugyan telepakolja Svéd nevű szekrényekkel az alaprajzot, azért mégis ad valami vizualitást a dolgoknak. Rájöttem, hogy az IKEA konyha különben is csak azoknak jó, akiknek szabványméretű helye és sok pénze van. Mert nem olcsó. Sőt!
Aztán sikerült azért megalkotni a tervet, majd elindultunk, hogy asztalost keressünk. Rögtön a második hely bejött (az elsőn nem nyitottak ajtót, pedig az itt lett volna a szomszéd utcában). Nagyon szimpatikusan adta elő a dolgokat, kérte, hogy hagyjuk nála a hevenyészett rajzot, majd délutánra kiszámolja, hogy mennyibe kerülne a konyhánk. Úgyhogy elmentünk, hogy nézzünk PVC padlót, megtudtuk legalább 20 ezerért kell vásárolnunk, akkor hazaszállítják ingyen amit kérünk, úgyhogy eldöntöttük, veszünk PVCt a fürdőbe is, sőt, ott vesszük meg a diszperzitet is, így benne leszünk a házhozszállítási keretben. Aztán délután irány az OBI, hogy megvegyük a szerszámokat, amik kellenek még a felújításhoz (glettvas, vízszintező, fugázó, csempe stb.), meg a bambuszt, ami majd a konyhában fog elválasztóként működni. Ezen annyira belelkesedtem, hogy közöltem is a párommal, mit szólna, ha dekupázsolnám az elválasztót, és nem tiltakozott. Persze pesszimista, ismerve a szorgalmamat.
Na és délután visszahívtuk az asztalost, az árajánlattól lehidaltunk. Belefér nemcsak az alsó, de a felső szekrény is. Úgyhogy holnap megyünk, megrendeljük, üvegajtóval meg maratással, ahogy kell. Igaz, majd csak jövő hétre szállítanak, de sebaj, ingyenesen kihozott PVC is úgy lesz, úgyhogy majd munka után, Riga előtt padlót ragasztok és konyhaszekrényt szerelek.
Viszont így majd kifestjük a fürdőt is, és bár a szép étkező székek, meg a tálaló jövőre meg a pénzesebb időkre marad, Karácsonyra már tuti lesz a lakás.

Szombaton hős voltam. Ugyanis ott ültem a terülj-terülj asztalka mellett és 1 db sültkrumplit nem nyomtam az arcomba. Igaz viszont, hogy megkértem a párom, az asztal távolabbi részére tegye a tálat, amiben a zig-zagos burgonya volt és mártír arccal körtét meg almát majszoltam. Végülis sikerült ülve visszautaznom Pestre ma este.