Hétvégére anyósjelöltékhez utazunk. Fogyokúra közepén ezt megtenni halálos lehet (lásd finomabbnál finomabb kaják) elővigyázatosságból azonban fogtam magam és azt a nadrágot vettem fel, amibe éppen belefogytam. Azaz akár 5 milliméternyi eltérés pozitívban jelenlegi kerületemhez képest azt jelenti, hogy nem fogom tudni felhúzni a gatyát visszaúton. Illetve végig kell állnom a vonatutat, mert ülni nem fogok tudni benne. Motiváció az van. Kíváncsi vagyok, hogy állok majd az akaraterővel, amikor nemet kell mondanom.

Nincs gumicsirkém, viszont a Zimbes-zombist a blogokra is lehet alkalmazni. Szerintem. Például íme néhány:
Olvasós-orvoslós
Nihil-médiás
Szójátékos-harisnyás
Cicás-rózsaszínes
Cicás-szerelmes
Cicás-amerikais
Örök-szinglis
Sírós-színházas
Ugrálós-fitnesszes
Közerkölcs-Rombolós
Filmajánlós
IP címekért aggódós anyukás
Szuperanyukás

Annak idején első alkalommal szinkronizálva láttam Bridget Jones naplóját, de az elmúlt közel másfél évben negyedévente rendszerint angolul veszem elő a DVDt s lassan már kívülről tudom a film szövegét (Mint ahogy anno a Négy esküvőt meg a Notting Hillt és mostanában már az Igazából szerelm is kezdte megütni ezt a szintet, azaz teljesen vevő vagyok arra, amibe Richard Curtis beleérinti a mancsát, illetve tollát). Ezért aztán a szinkron nagyon kikészített. Rennee megszokott hangja után Udvaros Dorottya nem jött be, mint ahogy Hugh Grantot meg ha már magyarul, akkor mindenféle valóságsók ellenére, ezért Stohl Buci jobban tudja hozni. A film egyik negatívuma tehát a szinkron volt. Kénytelen leszek megnézni feliratosan, vagy anélkül, ám eredeti hangon és minél előbb.
A másik negatívum pedig, hogy míg a főszereplő trióra koncentrálunk, addig a klassz kis mellékszereplők, mint Bridget szülei, barátai, rokonai és ismerősei nagyon a háttérbe szorultak.
Ezen túl azonban nem csalódtam. Voltak sírva röhögős és meglepő részek, amik jobban sikerültek mint vártam.
Egészében azt kell mondanom, nem csalódtam. Többször is nézhető.
Persze jót vitatkoztunk a filmen a párommal, aki egészen kedveli az első részt, és igyekeztem megmutatni neki, hogy ami hibák voltak a filmben azok bizony a könyvben is ott voltak, de letorkolt, hogy neki annak idején a könyv második része se tetszett. Nekem meg igen. Úgyhogy a következő filmnézést nélküle fogom megejteni. Mondjuk csajokkal.

Nincs ugye tévénk, éppen ezért bár már évek óta hallok róla, eddig csupán egyszer sikerült megnéznem pár éve valami kódolatlan hétvégén az HBO-n a Szex és New Yorkot. S ugyan tévében nem nézem az amerikai felső tízezer szinglilétéről szóló sorozatot most éppen azt olvasom. Hisz Bridget Jones után sorra olvastam az összes többi szinglikönyvet Marian Keyes, Ulpius ház nyomán angolul-magyarul felváltva, de ugye ezek majdnem mind angol (vagy ír) csajok, akik nem tökéletesek és akármennyire is szinglik arról álmodoznak, arra vágynak, hogy előbb vagy utóbb kikötnek valaki normális mellett és tényleg be is jön nekik a dolog. Elég sok jó és szar könyvet olvastam el ebben a stílusban, volt ami kifejezetten klassznak sikerült, például az Egy boltkóros naplója, amiben szerintem mindenki magára ismerhet, aki már valaha vett valamit azért, mert adtak hozzá egy grátisz marhaságot. Na jó, de térjünk vissza a Szex és New Yorkra.

Még nem akartam írni róla, amíg ki nem olvasom, de most, hogy már túl vagyok rajta, azt hiszem elmondhatom a véleményemet. Nem tetszik. Pedig a Négy szőke egész jó összeállítás volt. De ez a könyv, ami a sorozat alapját képezi rossz. A stílus egy 0 a történetek pedig egy felszínes, üres, lelketlen, egyedül külsőségekre adó társaságról szólnak, akik megpróbálják megfejteni a férfi-nő kapcsolatok rejtélyét, de igazából sose bonyolódnak érzelmi kapcsolatba senkivel a környezetükből. A narrátor csak lejegyzi mások kalandjait, vagy elbeszélget több emberrel egy adott témáról és a véleményüket jegyzi le. Szóval ha a sorozat is ilyen, hogy felületes nők felületes életét mutatja be, a hétköznapi emberek életével halvány hasonlóságot se mutatva, akkor azt hiszem nem bánom, hogy nem nézem és nem hasonlítgatom magamat a szereplőkhöz, meg élethelyzeteikhez.

Alig írtam meg a bejegyzést, 5 percre rá megjelent a párom. Immár két diplomája van. Persze ahhoz képest, ahogy reggel negyed 7-kor kilépett a lakásból, nem csoda, hogy izgultam. De persze összességében most már elmondható, hogy könnyedén vette az akadályt. Csak sokáig tartott. Vacsorához lesz pezsgő.

Még mindig semmi hír és már kezdek nagyon izgulni. Negyed három van!

A Graphomániánál olvasott eset kapcsán eszembe jutott, hogy micsoda lift fóbiáim voltak kiskoromban. Nagymamám a Bródy Sándor utcában lakott sokáig, igazi régi körfolyosós ház legfelső emeletén. Amíg fel nem újították a lift is hozzáillő volt, díszes vasráccsal, tükrös ajtókkal. Érdekesmód sose attól tartottam, hogy lezuhanunk, hanem hogy tovább visz a lift, túl a padláson, aztán csak elfogy a sin, kikerülünk az égre, na és akkor esünk hatalmasat, az már biztos fájna. Később, amikor már nem üvegajtó, hanem a hagyományos szürke belsejű fémlift volt, a félelmem nem csökkent. Csak éppen rájöttem, hogy valószínűleg egy régi rajzfilm miatt parázok, aminek a főszereplője egy kutya volt, aki mikor a gazdái nem figyeltek teljesen emberien viselkedett, például kalapot hordott, 2 lábon járt és szivarozott, s egy alkalommal liftezett, a felvonó kabinja meg huss ki az égbe és felhők közt repült. Úgyhogy itt a fóbia nyitja. De még hathatott volna rám a Roald Dahl mese is a Karcsi és a nagy üveglift.

Szinte az elejétől fogva, hogy idekerült az új Redhead – továbbiakban legyen Tikka – harcol a takarítókkal, hogy ragyogjon, de legalábbis ne legyen mocskos a részlegünk. A gond persze az, hogy a takarítást külsős cég végzi, este illetve hajnalban. Napközben is van ügyeletes takarító személyzet, akik jönnek és gyorssegéllyel feltörlik a vizet, feltöltik a WCpapírt stb. De nem ők csinálják a felmosást, porszívózást, portörlést, stb. Az a titokban dolgozók feladata, amit rendszerint nem látnak el. Kiürítik ugyan a szemeteseket, tessék-lássék ellöttyentik a mosatlant (de ha ivásra szeretnéd használni a csészédet, jobb ha mindezek után még egyszer elmosod rendesen a saját két kis kacsóddal), de néha a földön direkt otthagyott papírok felett siklik el felületes figyelmük.
Nos Tikka kereszteshadjáratba kezdett szebb, tisztább környezet érdekében. Beszélt többször a főnökeikkel, napi ütemezést kért, volt egy hét, hogy csak a takarítókkal foglalkozott, de reggelente ha bejöttünk sok változást nem tapasztaltunk, csak nagyobb porhintést (illatosítót a WC-ben például). Végül mindig a két nappalis csajnak kellett elvégeznie a munka oroszlánrészét, port törölni, meg sötétebb sarkokban felporszívózni.
Tikka aztán újabb harcmodort eszelt ki, élkezdett üzeneteket hagyni a takarítóknak. Úgyhogy a konyhaszekrényen, mosdóban a tükrön Kedves takarítók megszólítással, nagy, vastag, nyomtatott betűkkel vannak kitéve a megjegyzései.
Én meg szerintem úgy jövök a képbe, hogy a takarítók valószínűleg összekevernek Tikkával és igyekeznek megtréfálni. Napok óta minden reggel külön hajtóvadászatot kell indítanom a szemetesem után. Az, hogy hiányzik persze mindig csak akkor tűnik fel amikor a szokott mozdulattal megpróbálom a jobb oldalamra dobni a nap eslő meggyűrt papírját, s nem találom ott a kosaramat. Többnyire a másik irodából szoktam levadászni, de ma reggel teljesen el volt dugva a szemetes az asztalom mögé a sarokba.
Úgyhogy a takarítók bosszújának áldozata vagyok, mert szerintem azt hiszik, hogy aki őket ugráltatja annak külön irodája van, s a Főnénié mellett enyém a másik.

Amióta betette a képét, 1x már álmodtam is vele. Komolyan nem emlékszem, hogy mit, csak arra, hogy szerepelt az álmomban. Esetleg megnyugtatásként, mostanában jókat álmodom és nem szerepelnek benne szörnyek az Alfa holdbázisról.

Tegnap esti eső olyan igazi novemberi volt. Csak jött és jött az égből. Ma reggel a hugoméknál Egerszegen hó esett, Radar fiánál meg Pécs környékén az unokák hógolyóztak. Jön a tél. S a friss hó, pláne vidéken valami gyönyörű. Igazából várom. Megvettem a tina karácsonyi süteményes újságját idén is, csak hogy érezzem, mindjárt karácsony és eldöntöttem, hogy igenis fogok készülni valamivel az ünnepekre. Ha már ott van az a rengeteg fenyőfás, csillagos formám. A múlt héten jártam az IKEA-ban is, karácsonyi díszeket nézni, idén nincs katalógusuk, személyesen kell tájékozódni. Most, hogy vége a szép ősznek, várom a szép telet.

Délelőtt miközben töltögettem ki a céges papírokat felhívtam a párom, hogy ugyan már, ő otthon van, nézzen be a fiókomba és diktálja be nekem az útlevelem számát. Persze megtalálta a két előző útlevelemet, de a legfrissebbet nem. Mindegy, gondoltam, akkor azt majd utólag leadom a gazdaságisoknál, lényeg, hogy az utazási kérelmem sínen legyen, mert a bürokrácia malmai nem gyorsak nálunk se.
Itthon aztán hajtóvadászatot rendeztem útlevél ügyben. Persze nem találtam egyik fiókomba se. Pedig biztos, hogy hazajöttem vele Párizsból. Csak hát nem mondhattam, hogy amikor hazaértem ide meg ide raktam, ugyanis azóta költöztünk.
A legutóbb a diplomáimat nem találtam és éjszaka rosszul aludtam a tudattól, hogy valahol a két lakás közt elhagytuk a tudásomat igazoló keményfedelűeket.
Egyre idegesebben kutattam, már ott tartottam, hogy mégiscsak kipakolom a szerencsétlen utazóbőröndöt, ami velem volt májusban, most viszont a nyári ruhákat rejti, amikor leesett, hogy tök tisztában vagyok vele, hogy az a fránya útlevél.
A konyhában.
A konyhaszekrény fiókjába raktam, abszolút nem jellemző helyre, méghozzá nem sokkal a költözés után, mert van még benne pénz, a vésztartalék, persze Euroban.
Most megvan az útlevél a vésztartalék pedig jó lesz költőpénznek Rigában.

Itt meg a gyűjtemény olvasható. Szerintem

Ez itt a hétfő, ami megint pörög. Úgy tűnik Riga rendezve. Már megvan a hotel, csütörtökig még a repülőt is vissza lehet mondani, de nem hiszem. Kíváncsi vagyok. Ha nem lesz túl hideg az a város nagyon is szépnek tűnik, s a konferencia csak 2 nap, nekem meg lesz 1 napom teljesen szabad, ugyanis így fele annyiba került a repcsijegy.

Korrektül kinéző nem elégett kenyér. Finom puha tészta. Elégedettek lehetünk mert első kenyérsütésünk jobban sikerült, mint az első pogácsa. Viszont másnapra kiderült, hogy igazából frissen volt az igazi. Sikereink ellenére én azért azt mondtam, hogy ne beszéljük le a szülőket arról, hogy karácsonyra kenyérsütő gépet vegyenek nekünk, mert mégiscsak jobb, ha az ember este beleszórja a hozzávalókat, reggel pedig friss kenyeret majszolhat.

A tegnapi bevásárláson megint eljutottunk oda, hogy vettünk élsztőt. Most azonban nem pogácsára gondoltunk, hanem nagyobb fába vágtuk a fejszénket: kenyeret sütünk. Itthon persze csak extra kenyérreceptek voltak a gyűjteményemet képező Fakanál, Príma Konyha újságokban. Aztán az első lefűzős Laci bácsis Főzzünk magabiztosanban (ami erős a gyanúm, hogy valami angol sorozat fordítása, mert folyamatosan szembetaláltam magamat annak idején bébisintér koromban Jayne-ék konyhájában megismert dolgokkal) végül volt egy alap kenyérrecept. Mindezt azonban azt még az internetről kiegészítgettük (megjött tegnap délelőtt a kapcsolat a világhálóval!).
Nekiálltunk hát. Kicsit szkeptikus voltam, főleg mert sokáig kellett gyúrogatni, s úgy tűnt, ebből sose lesz buci.
Miután én 10 percig fárasztottam a tésztát, a párom könnyedén befejezte és a tészta olyanná állt össze, amilyennek a könyv szerint kellett volna lennie. Szépen megkelt, újragyúrtuk, most pedig már sül.
Eredmény kb negyed óra múlva várható…

A jövő őszi Disney-Pixar filmben, a Carsban Owen Wilson az egyik hang. Remélem addigra már fogják a rajzfilmeket is szinkron nélkül vetíteni itthon.

Igazából most, hogy ennyi gyerek, unoka volt otthon és apu is ügyeletből jött meg ment zaklatottabb volt az, hogy esste kimenjünk a temetőbe. Idén direkt készültünk, hogy visszük a féynképezőgépet is, ügyelve a pótaksira, mert tavaly amint kiértünk, lemerült az elem. Ez persze most se volt másképp, de még a hugaim otthon voltak és tudtunk nekik szólni, hogy hozzák utánunk a tartalék aksit. Sőt még állványt is vittünk, hogy az éjszakában normális képek készüljenek. Úgyhogy lett fénykép az első világháborúban elesett amerikai katonák sírjairól (ott mindig ég legalább egy szál gyertya, valaki újragyújtja őket), mécsesekről és az anyai nagyszülők nyughelyéről is. (Ki lehet bogarászni, hogy milyen menő nevű őseim voltak)

Nincs időm irogatni ide. Ráadásul otthonról se megy, ugyanis szerdán úgy döntött az internetünk, hogy nem szolgál minket tovább. Pedig tegnap este még a képeket is összerendezgettem, hogy valami friss is legyen itt. Na meg skint csereberéltem. Igazából a gesztenyék miatt nem másért.
Most éppen Rigába kell jegyet foglaltatnom. Tudtátok, hogy oda Prágán keresztül lehet leggyorsabban eljutni? Úgy tűnik november végén megnézem milyen maga a város.

Feltétlenül szerepelt azok közt a filmek között, amit mindenáron meg akartam nézni. Elvégre már a traileren halálra röhögtem magam és a külföldi kritikákat olvasva úgy tűnt, hogy nem lőtték el a legjobb poénokat már az ajánlóban. Tegnapra jegyet nyertünk és elmentünk megnéztük a Kidobóst. Tényleg maradt még bőven amin lehetet hatalmasakat kacagni. A legjobb persze a nagy verseny kommentátora volt a 8-as csatornán az OCSO-n. Jah és nyertem egy Dodgeball labdát is. Úgyhogy mi már tudunk otthon gyakorolni 😀