Filmezzünk jól

Tegnap este végignéztük a polcunkon a szerény DVD gyűjteményünket és megállapítottuk, hogy bizony nem igazán akarjuk mostanában újranézni őket. Legutóbb már megint a régi CDkre kiírt filmekhez fordultunk, s ha már tegnap szóba került Gromit, gondoltam, nézzük meg a Csibefutamot. Közben azonban kezembe akadt A-tól a szülinapomra kapott Igazából szerelem 2CDs változata. Nosza, kapott rajta a párom, akkor inkább azzal töltsük az estét. Nem indult egyszerűen a műsor, ugyanis a régi codec-ünk bezavart, kockás, fejtetőre állított kép, de a hangminőség legalább jó volt. Leszedtük hát a programot, majd nem volt felirat. Gyorsan feliratozó kiegészítő letöltése következett, meg átlemezelése a netes gépről a munkagépre. S eztán (röpke 3/4 óra elteltével) már ment is a film. Vége az első CDnek, jöhet a második. Azt azonban nem hajlandó beolvasni a CD olvasó. A DVD olvasó se. Felmásolni se lehetett bad sectorok mindenfelé. Úgyhogy az Igazából szerelem második CDje összetörve a kukában kötött ki. Frusztráció körbe-körbe.
Nos, megállapítottuk a párommal, hogy ezentúl ezért nem irogatunk és irogattatunk ki filmeket, inkább kuporgatjuk a pénzt, megvesszük az eredeti DVDt, vagy megvárjuk míg akciós lesz, meg inkább kikölcsönözzük a filmeket pl. a könyvtárból.

Continue Reading

Török kávé

Radar ma végre behozta a török kávéját amit még tavasszal Jordániában szerzett. Finom gyömbérillat lengte be az épületet. Beke mindenkit nógatott, hogy menjünk, igyunk. Végül tök jó kis közös kávézás és beszélgetés kerekedett ki az egészből. Rég volt ilyen.
Ahh lassan meg kéne már írnom azt a szerencsétlen ki-kicsoda a Loboverzumban doksit…, mert lassan én se emlékszem, hogy kinek milyen nicket adtam, főleg, ha ritkán írok róluk.

Continue Reading

Őszi álom

Szerintem rajtam őszi álomkór tört ki. Tegnap délután, mikor hazamentem bedőltem az ágyba, és rá kellett vennem magamat, hogy felkeljek és ne aludjak el. Aztán vacsi után 9 magasságában megint az ágyban találtam magamat, de könyvvel, alibiként. Mégis állandóan letettem Testveer történetét és le-le csukódott a szemem. Még az se nagyon zavart, hogy a párom folyamatosan szidta a hadseregét a szomszéd szobában. Egyszer csak arra ébredtem, hogy ő már zuhanyozik. Azt hittem ezek után nehezen fog menni az elalvás, de nem, semeddig se tartott, reggel felébredtem arra, hogy bekapcsolt a rádió, majd 10 perccel később lenyomtam Gromitot, és még háromnegyed órát félig ébren de inkább alva töltöttem s rendkívül nehezemre esett elhagyni az ágyat. Legszívesebben most is hazamennék és aludnék egy nagyot.

Continue Reading

Banán

Nálunk a konyhaajtón voltak azok a bizonyos banánmatricák, s mivel üvegbetétes volt az ajtó, a félfán körbe ragasztgattuk a színes cetliket.
Csak most gondolkoztam el rajta, hogyan lehetséges az, hogy anyu sose akarta leszedetni velünk, hanem hagyta, hogy nyugodtan garázdálkodjunk.
A lakás banánmatricás ajtóval lett eladva.

Continue Reading

Folyomány

Azt hiszem ennek a tegnap esti dolognak a következménye volt, hogy ma reggel kifestettem a szemem meg a szám és az első amit a kollegák mondtam, mikor beköszöntem hozzájuk, hogy szép vagyok. Jah és a nadrágom is kicsit lecsúszik, azaz bár a mérlegem elromlott (a párom szerint ez csak kifogás), de van jele, hogy fogyok!

Continue Reading

Egomasszírozás

Tegnap esti internetezéskor jöttem rá, hogy nagyon is jót lehet tenni az egóval, ha az ember magánál teltebb, dúsabb keblű és idősebb call girl-ök képeit nézegeti, meg olvasgatja, hogy miért is szeretik őket a férfiak.

Continue Reading

Főzelék

Nem tudok főzeléket főzni. Ez most már tuti. Vagyis megy a spenót, meg a zöldborsó mierlitből és a párom találmánya a káposztás lencse, de kész, itt megáll a tudomány. Ma kelkáposzta főzelékre készültem, mert pénteken hirtelen felindulásból vettünk egy fejjel az adott káposztaféléből. Kétféle recepttel próbálkoztam, szimultán, két adagban, de egyik se sikerült. Most van egy-egy habart meg rántásos szétfőtt kelkáposztalevesem.

Megyünk és házon kívül eszünk

Continue Reading

Trendi v. blogolni

Az már megint nem leszek. Éppen Ebsiknél olvastam Madbal hozzászólását, hogy

Most már nem írni, hanem blogot abbahagyni a trendi.

Se a kezdéssel nem voltam trendi, se az abbahagyással nem leszek, ezt már látom. Ez az én sorsom: a középszerűség. Elevezgetek itt a magam kedvére és lekakilom, hogy mi a menő. Nem érdekel, hogy 10 visszajáró olvasóm van, nem fogok átköltözni a freeblogra, nem fogom lecserélni a kedvencek álneveit (akik többnyire magukra se ismernek), s nem nagyon fogok menő társalgásokba beleszólni. Írogatom a blogom a magam kedvire, néha átrendezem, néha felesleges cuccokat teszek bele (ld. jobbra a szeressük) és backup-ot csinálok, hogy meglegyen emléknek.
Azért csinálom, mert jó, bár néha tényleg egy tereh az egész.

Continue Reading

Baj Van!

Hátha tud valaki segíteni. A következő a probléma:

Van egy Tabletünk, ami nem működik amióta a múlt héten a párom megpróbálta installálni az új egerét amit anyutól kapott. Azóta az egér meg a tablet mindegyik le lett szedve, sőt az egér soha többet vissza, de a Tablet egyszerűen nem akar visszatelepedni működőképesen. jah win2000 van otthon.

A segítséget, ha van vagy tud valaki, elfogadom a gmail.com lobo1tomia postafiókjába. Mega köszi.

Continue Reading

Becherovka

Tegnap visszatért V. munkatársam, aki 2 hetet töltött otthon. Az ő otthona, legalábbis ahonnan származik az Csehország. Hozott nékem egy liter Becherovkát, mint mindig ha hazamegy. Meg kell állapítanom, éjen az EU, ugyanis most jóval olcsóbb volt a dolog, mint eddig. A Becherovka utánpótlás egyébként pontosan jókor érkezett, ugyanis a múlt hétvégén elfogyott az előző adag, a szülők elpusztították a konyakkal együtt (ez utóbbit nagyon jól tették mert mi nem isszuk). Különösen Tesz-vesz néni (alias anyósjelölt) kattant rá a Becherovkára még valamikor tavaly.
Nos mindezt még tegnap akartam megírni, de a freeweb rendetlenkedett. Ezért aztán csak az egydarab prófétás beírás maradt.

Continue Reading

Metró

Alig húsz perce hangzott el utazás közben.
Isten azt mondta nekem, hogy ma déli 12-kor ki fog sütni a nap a Bazilika fölött és én elmentem és megnéztem és nem sütött ki a nap. Pedig Isten szólt hozzám.
Arany János megálló: zuhogó eső

Continue Reading

Női magazinok

Két napja reggel az újságos elé perdültem, mert éppen nem volt bent metró az állomáson és azon filóztam, milyen magazint vegyek. Mivel a havi divatmagazin olvasatom megvolt már, hála a Glamournak ráadásul ingyenesen, ellen tudtam állni annak, hogy a Joy most olcsó és csak 295Ft, inkább Praktikát vettem. Főleg, mert volt hozzá egy kis füzetecske a szobanövényekről, ugyanis a fűszernövény projekt után (a görög bazsalikom kivételével egész jól alakut az egész) a lakásban is szeretnénk kipróbálni a növénytermesztést és ápolást. Van még két könyvtári szobanövényes könyv is a polcomon, de ez még korántsem jelenti azt, hogy növény is lesz. Állandóan azon veszem észre magam, hogy teli vagyok nagyon fontos szakirodalmakkal egy apróság miatt, amit aztán nem valósítok meg.
Ma például vettem egy adventi magazint is, azon a címen, hogy most már igazán nem hanyagolhatom el a karácsonyi készülődést arra hivatkozva, hogy az albérletet nem díszítem, ugyanis saját lakásom van. Szerintem október végén november elején el fogok menni az IKEA-ba, bevásárolok egy csomó mindent, novemberben megveszem az összes hogyan készüljünk karácsonyra magazint és a végén megint csak egy karácsonyfánk lesz, esetleg ünnepi vacsora a családdal.
Szóval az elmúlt évekhez képest biztos nem fogok semmi mást csinálni.

Continue Reading

Divat

Ma megint megfigyelhettem, hogy vannak emberek, akik hiába igyekeznek, egyszerűen képtelenek követni az éppen aktuális divatot, mert valahol, valamivel elszúrják. Egy rossz cipő, színösszeállítás vagy táska. Ennél még az én viszonyom is jobb a divathoz. Kellemesen közönbösek vagyunk egymáshoz. Ennek több oka is van. Az aktuálisan divatos dolgok 80%-a egyáltalán nem tetszik nekem. Ami mégis, azzal meg az a gondom, hogy vagy túl drága, vagy nincs a méretemben, vagy mindenki olyat hord és akkor inkább nem. Mindig is a kényelmi öltözködést tartottam szem előtt, ezért rajtam maximum mindenkinek keresztülsiklik a szeme és nem bámul meg, hogy van egy trendi cipőm de kabátot már nem tudtam volna felvenni hozzáillőt.

Continue Reading

Harag

Ma még Mentorom is megharagudott BeeJudyra. Ami azért nagy szó a részéről. BeeJudy a nyáron, amíg a lánya vidéken volt nekiállt masszívan fogyókúrázni, le is adott vagy 7 kilót, ráadásnak pedig bejelentkezett internetes társkeresőbe. Ennek eredményeként teljesen oda meg vissza ingadozik a lelkiállapota. Egyik pillanatban halálfájdalom, aztán jön egy SMS, levél és mindjárt minden szép meg jó. Illetve fordítva. Ma délelőtt aztán nekiállt valaminek, amire Mentorom azt mondta, sűrgős, és kb 10 perces munka, másfél óra múlva azonban még nem volt kész és ráadásul el is tűnt a jobbfenéken. Úgyhogy éppen jelen voltam, amikor a BeeJudyt az eddigi szelíd elnézéssel kezelő Mentorom kifakadt, hogy másfél órája megkérte, hogy sürgős, aztán nem csinált semmit a csaj. Csak közben elment ebédelni, s míg előtte halálunalom volt az arcán, azt mintha elfújták volna.

Continue Reading

100 legszexisebb

Eléggé szeretném fejbekólintani az Empire olvasóit, akik szavaztak.
Hogy lehetett első helyre Kiera Knightley-t kihozni? Mi benne a szexi? Hol látták már szexinek? Tényleg szép volt itt meg ott. De hogy maga mögé utasítsa Angelina Jolie-t és még jó pár embert?
Most nézegettem végig az ehavi Empire mellékletét és kicsit füstölögtem a helyezéseken. Én másképp csináltam volna az első kb 20 helyet. A többi meg belefér.

Continue Reading

Tegnap este

Annyi minden volt a fejemben, amiről írni akartam. El is alig tudtam aludni. Azt hiszem, akkor kellett volna gyorsan elülni és legalább valami füzetkébe felfirkantani azokat a szép gondolatokat. De ma már csak nagy vonalakban sem emlékszem rájuk. Viszont arra igen, hogy álmomban kölcsönautót kaptunk, méghozzá egy sárga 1500-as Ladát és azzal próbáltam vezetni a pesti forgalomban. Nagyszerű volt, mondhatom.

Continue Reading

Itt volt az ideje

Hogy megint egy kicsit nyalizzak magamnak. Ugyanis kvizt csináltam, amit nem is kellett tupírozni, mert így is szép eredmény jött ki. Íme:

“You are just as interesting as your weblog!”
You have an interesting weblog and an equally interesting life. You don’t need to exaggerate to make your stories sound exciting. They already are. You have a small circle of friends, both online and offline, and they all love having you around. You’re an all around nice person and the best friend anyone could ever imagine having.

Forrás, ha valakit még érdekel.

Continue Reading

Új PC

Azt ígérték a számítástechnikusok, hogy az ősszel kapunk új gépeket. Már túltettem magam azon, hogy feketék lesznek. Mer aszongyák, hogy a Dell már nem gyárt fehér gépeket, mi meg tőlük veszünk nagyobb adagokat (sőt mindent). Most azonban már várom, hogy megérkezzenek, mert 17″-os monitort ígérnek ami azért kell, praktikusan, mert átrendeztem a mailboxomat és most annyi folderem van, hogy 800x600ban, amire a jelenlegi videókártyám képes már nem fér rá egy képernyőre. Eztet pedig útálom.

Continue Reading

Abszinth

Alapvetően álszent dög vagyok, ugyanis amikor Abszinthet először kezdték el más sztárbloggerek ajánlgatni, elhatároztam, hogy márpedig én nem ajánlgatom (nem mintha bárhova is számítana az én kis naplóm), sőt olvasni és kedvelni sem fogom. Csak úgy passzív ellenállásként. Azért persze megnézem, hogy mit ír. S ott ragadtam. Azért továbbra se ajánlgatom, pedig lenne miért. Mert mindig is csodáltam azt, aki ki meri mondani a véleményét, sőt ki is áll mellette, mert én kevés olvasóból álló gyáva kukac vagyok. Ha pedig nem vonja vissza azt a bizonyos posztját, ami miatt most mindenki róla kezd írni, akkor még az is lehet, én is vállalom, hogy olvasom és kiteszem mint kedvenct (nem mintha sokat számítana).
A linkjét még mindig nem teszem ki, még a róla szóló postba se, mert nem akarom a vádat, hogy az ő, meg a botránya hátán akarok feljebb kapaszkodni, annyira desperate vagyok olvasókért.

Continue Reading

Beégésem története

Pénteken este, míg nem álltunk még neki vacsorázni, mert a diplomaosztó hál istennek rövid volt és velős, így a szülőkkel már 5 előtt hazaértünk (pontosabban ők előb, mert kocsikáztak, négyesben, had szokják egymást, mi meg BKVztunk) fényképeket nézegettünk. Anyuék azóta nem voltak nálunk, hogy költöztünk, úgyhogy csak erősen festés és tapétázás közben látták a kéglit, pedig most már nagyon pofásak vagyunk (leszámítva a konyhát meg a fürdőt), s volt egy csomó fénykép is, amit meg kellett mutatni nekik. Főleg anyósjelölték környékét gondoltuk, hogy nézzék meg, hogy lássák merre és hogy is van az a holtág. Úgyhogy kerestem egy olyan feldátumozott mappát, ami akkoriban készülhetett. Találtam is egyet, megnyitottam, láss csodát, tényleg vidéki képek, éppen a kutyát gyömöszölöm.
Néhány kutyagyömöszölés után jöttek a horgászos képek, aztán meg hirtelen ott voltam full frontal nudity amint éppen főzök a konyhában. Gyorsan még egy space-t nyomtam, de a következő képen is Lobo meztelenül szerepelt. Égővörös képpel rekordidő alatt zártam be a mappát, de már késő volt. Hagyján, hogy a szüleim láttak, elvégre nézhettek engem eleget meztelenül zéró éves korom óta, na de az anyós és apósjelölt?!
Több szó nem lett a dologra vesztegetve, minden szülő úriemberként és hölgyként viselkedett, kivéve a páromat, aki azóta is ezzel húz.
Szóval kiderült, hiba van a rendszerünkben, van néhány pikáns kép, ami nem került be a biztonsági alkönyvtárba, ahol csak mink láthatnánk őket.

Continue Reading