Itt van az ősz…

Mint ahogy az a designon is látszik. Majdnem nem sikerült ma váltanom, ugyanis a floppy megint megsérült. A kedves szerint a mobilom lehet az oka, hogy mostanában egyre többször fordul elő ilyen. Mivel a telefon a táskámban van a kis zsebben, ahol mobil előtt a tamponokat tartottam, s hiába vannak a lemezek kis tokban a mágneses erő az mágnese erő (vagy mi). Szóval valami jobb hordozót kell kitalálni. Csak éppen 5 fájlra sajnálom a CDt. De ha minden igaz karácsonyra kapok pendrive-ot. Mert megérdemlem 😀

Continue Reading

Szülinap

Bár Dóri még mindig nem száz százalékos, azért meg lett tartva a szülinap. Vidéki rokonok (nagyszülők és a hugomék) feljöttek köszönteni őt. Anyuék úgy tervezték, hogy aztán vasárnap délelőtt indulnak is vissza, főleg mert Lobi (a hugom barátja) el akart menni sárkányrepülőzni otthon, viszont az idő annyira rossz volt, hogy nem nagyon siettek. Ennek ellenére még ebéd előtt akarták elhagyni a fővárost tervezve valami kis bevásárlást üzletközpontokban. Aztán az egész bagázs sikeresen nálunk ragadt ebédre, miután megmutattuk nekik a gyémántokat. Két gépen játszottak, a maradék 2 ember meg volt a kibic, mi pedig a kedvessel ebédet főztünk, ami aztán persze el is fogyott. Így tíz óra helyett anyuék meg a hugomék csak háromkor indultak el.

Continue Reading

A 4.

Mivel kettőbe vágták, tuti, hogy lesz 5. Tarantino film is, februárban. Természetesen Empire ott volt a londoni premieren és még filmkritika is van. (Vegyes érzésekkel, s természetesen Reloaded párhuzamokkal, ami elkerülhetetlen a kettévágás miatt.) Jah és míg Uma nagyon jól néz ki, akár válik, akár nem, azért Daryl Hannah felett rendesen elszálltak az évek.

Continue Reading

Versblog

Végignézegettem a Blogszemlés kérdőív eredményeit (amit természetesen én is kitöltöttem anno, mer rendes vagyok) és meglepődve láttam, hogy valaki a Versblogot írta be, mint legjobb blogot. Bár ugye nem az igazán (ahogy ezt meg is jegyezték) de azért… Mert hol tükrözi a napomat, hol csak azt, hogy éppen kihez, mihez van kedvem. De legfőképp tudat és ismerettágító volt nekem eddig. Ezek szerint másnak is. Köszi az olvasónak, aki megemlítette. Jól esett, hogy lám, nem hiába van. Ilyenkor dagad szegény kis bloggerszívem (izé májam :D) Igyekszem folytatni is. Ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek.

Continue Reading

Tanulság

Az ember ne ugorjon csak úgy be a Szabó Ervinbe, amikor az előtérben az Osiris kiadó tart vásárt óriási kedvezményekkel. Kevés pénzből sikerült több kiló könyvet vásárolni. Aztán még egy antikváriumban is találtam Bűvös hajókat és hát eredeti célom az volt, hogy még valami mesekönyvet vásároljak Dórinak. Úgyhogy lakás még mindig nincs, viszont gyarapodott a könyvtáram pár kötettel.

Continue Reading

Nosztalgia2003

A kedves egyszer megemlítette, nem érti ezt a kazettát állítunk össze lányoknak, sokat törjük rajta a fejünket, meg azt, hogy miért is olyan fontos ez. Pedig olvasta a Pop, csajok stb.-t. Nekem kellett megmagyarázni, hogy ez amolyan szerelmi vallomás. De legalábbis eléggé léleklecsupaszítás, s mint olyan komolyabb munkát igényel. Nick Hornby nyomán legalábbis én erre jutottam. Persze ő nem annyira zeneorientált, szívesen elprogramozgat continuous playre rakott Metallica és Panthera cédék segítségével órákat. Néha persze eszébe jutnak a szomszédok, olyankor behalkít. Nem mintha én különösebben értenék a zenéhez, kifinomult ízlésem lenne, vagy ilyesmi, de szeretem, ha mindig hallgathatok valamit. Elsősorban filmzenéket. Jelenlegi gyűjteményem kb 70 százaléka OST. Megboldogult ifjúkoromban azonban én sose kaptam ilyen kazettát. Nem is voltam igazából egyetlen együttesnek se a rajongója (na jó, a New Kids on the Blockot kivéve, mert halálosan szerelmes voltam Donnie Whalbergbe :D), inkább mindenből egy kicsit hallgattam. Azt viszont teljesen éreztem, hogy a szerelemről a legtöbbet a dalokból tudhatok meg. Volt több válogatásom is a témában, amire istenien lehetett szomorkodni, sírni, énekelni és elaludni. Rengeteg dal azokból az időkből, amikor a Levis reklámokban az 50-es évek simulósai mentek és Brad Pitt még csak letolta a gatyáját a börtön előtt. Az egyiket tegnap újrahallgattam. Szomorú, hogy már hallhatóan kezd tropára menni és lassan hallgathatatlan lesz. Talán össze kéne szednem magam és összevadászni őket a netről. De igazán ebben a formában nosztalgikus. Még mindig nagyjából tudtam, mi következik egymás után és énekeltem a számokkal. Itt van a playslit, persze nem tökéletes, mert a kazettatartó régen eltűnt, pedig arra annak idején szépen felvezettem az előadókat és számokat. Lehet, hogy előkeresem a többit is, és újrahallgatom összeírogatom őket. Mindenki okulására meg magamnak is, hogy miket kéne megszereznem.

A oldal
Presser: Nagy Utazás
Malek: Nagy utazás
Ben E. King: Stand by me
Percy Sledge: When a man loves a woman
Emma Franklin: Take a little peace of my heart
Bobby Vinton: Blue velvet
The Drifters: Under the boardwalk
Queen: Who wants to live forever
Mamas and Papas: Dream a little dream
Madonna: Crazy for you
Joe Cocker: You are so beautiful
Luis Armstrong: What a wonderful world
Every day…
Bruce Springsteen: Hungry heart (2x)

B oldal
Bjork: It’s Oh so quiet
Valami mambo egy jobban sikerült Guiness reklámból (amiben nem volt Rutger Hauer)
Innen a Peter’s Friends zenéjéből jönnek számok
Tears for Fears: Everybody wants to rule the world
Nina Simone: My baby just cares for me
Cindy Lauper: Girls just wanna have fun
Bruce Springsteen: Hungry heart
The Pretenders: Don’t get me wrong
Prefab Sprout: King of Rock and Roll
Paul Young: Wherever I lay my hat
Elton John: I guess that’s why they call it the blues
Deacon Blue: Love and regret
Eric Clapton: Give me strength

Kint angliában a kedvenc esti rádióműsoromban volt egy rész, ahol be lehetett telefonálni, írni stb, és megmondani annak a három számnak a nevét, amire este szívesen vezetne az ember. Amit igazán az esti országúton haladva jólesne hallgatni hazafelé a munkából. Mivel esténként jártam nyelviskolába, többször is elgondolkoztam rajta, mik lennének azok a számok. Kettőre még mindig emlékszem a háromból: Springsteen Hungry hearts és Stingtől a Fragile. A harmadik valami éppen akkor menő szám lett volna talán, azért felejtettem el. De ez a kettő még mindig ott van az örök topban.

Continue Reading

Bee család

BeeJudy mikor megkapta nálunk ezt az állását, a lányát, akit egyedül nevel a szomszédos iskolába iratta be. Így van már itt hajnalban, miután BabyBeet bedugja a suliba, hogy friss kávéval várja a dolgozó népet (alias engem). Délután, ha nincs különórája a gyerek itt van nálunk. Először is órákat tevézik, aztán meg az anyjának külön könyörgésére áll csak neki házifeladatot írni. Közben meg félóránként akar büfébe menni, enni, inni stb. Mindent kitalál. A legnagyobb fegyvere azonban az, hogy kijátssza egymás ellen az anyját és annak nővérét. BeeBee lassan törzsgárdatag itt. Egyedülálló, negyven felé közeledik. Együtt laknak évek óta hárman (BeeJudy elvált, miután a férje már vagy 8 éve él kint Amerikában) és kettesben nevelik BabyBeet, akin ez meg is látszik. Bár BeeJudy egész más területen szerzett diplomát, sikerült a diákállás után is ittmaradnia. A gyerek meg ugyan már tavaly nyáron is végig itt volt szünidőben még ma se mindig köszön, ha belép az irodába. Tőlük is tanulhat az ember és gyarapíthatja a hogyan ne neveljünk gyereket repertoárját.

Continue Reading

Szemüveg

Tegnap voltam a céges szemészvizsgálaton. Tavaly ugye pont akkor történt az egész, amikor szakdolgoztam. Aztán mindenki nekiállt szemüveget hordani, ezzel is bizonyítva okosságát. Nah idén rám is sor került. Persze várnom kellett egy csomót, csúszás volt, mivel ebédidőben a főszervező belopta a férjét is, akinek megvizsgálták a szemét. Kiválasztottam egy keretet, még benne volt bőven a cég állta összegben. Megállapították, hogy a tavaly óta csináltatott üvegek még mindig tökéletesen működnek. Jól van, gondoltam s végül úgy döntöttem, hogy sima lencsét kérek a keretbe, csak legyen rajta mindnenféle védőborítás. Így legalább nem fog fájni a szemem és fárad el hamarabb, ha kontaktlencsével nézem a monitoromat. Ami azért mostanában (bár hetente csak párszor, mikor tornára járok hordom) eléggé észrevehető volt.

Continue Reading

Kórház

Meglátogattam Dórit. Már nagyjából elmúltak a fájdalmat okozó sebei, de még mindig nem igazán rajong az evésért, ivásért. Az anyja nagyon haza akar menni a kórházból, ő meg kijelentette, hogy inkább maradna. A tőlem kapott nyalókára, mert ugye azt kért, azonnal rábukott, de aztán félretette kicsit. Szegényke tényleg lefogyott, s biztos hogy a sok nemevéstől ivástól rossz a kedve is. Pedig ha csak elkezdene inni, azonnal hazamehetnének, mert nem kell infúzió.

Continue Reading

Sikeres fiatal

sem vagyok. Most már tuti, nem vagyok az, bár belelapoztam a kiadványba vasárnap. Az Index kommentárja alapján meg végig kellett vennem, hogy mi minden hiányzik az életemből ahhoz, hogy az legyek. Mindenesetre jóhír Confu Zeusnak, hogy alteregója benne van, sőt vonzódik a body buildinghez.

Continue Reading

Unokahúg

A múlt héten Dórinak vissza kellett mennie kontrollra, ahol aztán megállapították, hogy minden okés, ha semmi gond, legközelebb csak egy év múlva kell újra megjelennie. Másnapra belázasodott, harmadnapra kiütések lepték el a száját, szombaton már annyira fájt neki, hogy nem volt hajlandó inni meg enni, ezért a szülők bevitték a kórházba, hogy infúzióval előzzék meg a kiszáradást. Közben persze itt volt anyu hosszúhétvégézni az unokájával, a szülők is idegesek voltak rendesen össze is vesztek párszor. A kislány meg most tényleg nagyon beteg, szenved szegény, na meg örökölte a makacsságot a szülőktől és mindenkinek minden ételre hasonló dolgot kivert a kezéből, pedig még olyan, korábban tabunak számító dolgokat is adogattak volna neki, mint Túrórudi, csak végre egyen.
Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy én mennyire is gondolom komolyan a gyereket? Fel vagyok-e készülve arra, hogy a testemen kívül hordjam a szivemet? Minden egyes ilyen betegségnél én is izgulok a Dóriért, pláne a szülők. Kell nekem ekkora felelősség? Meg tudok vele ép ésszel birkózni?

Continue Reading

Kávé

Azért jó BeeJudy, mert már 8 előtt itt van és mire beérek kész a kávé. Hajnali torna után ez nagyon pozitív. Reggel mikor háromnegyed hatkor felkeltem frissnek és üdének éreztem magamat, mire megérkeztem a gyárba, már szívesne visszafeküdtem volna az ágyikóba.

Continue Reading

Rontás

Valami átok ül rajtam. A mai nap egész sokat csetlettem, botlottam, s bár ez nem meglepő, mert normál esetben is előfordul, de egymás után ennyi bakit elkövetni még nálam is ritkaságszámba megy. Kis híján felrúgtam egy felmosóvödröt, elejtettem a kulcsokat, majdnem megégettem a kezemet kávéfőzéskor, összetörtem egy poharat, mert a bögrém kicsúszott a kezemből és ráesett. Innentől kezdve kijelenthetem, hogy nem vagyok hajlandó semmit se csinálni ma már, mert ezt még mindig lehet fokozni és messze van az este.

Continue Reading

Cset

Biztonsági őrünk letelefonál a haverjainak a számítógépterembe:
Mondd meg az Öcsinek, hogy a chaten mindenki pasi, csak csajnak adja ki magát. Higgye el, én tapasztalatból beszélek, évekig csináltam.
Komoly, megfontolandó tanács 😀

Continue Reading

Wow

Nah ugyan a Karib tenger előtt volt egy Revolutions trailer, de Ez… fuuuu jónak ígérkezik a vége. Szerintem úgyis direkt csinálták, hogy a Reloaded csak összekötő legyen és a vége nagyot üssön. Remélem, igazam van 😀

Continue Reading