Mikor 1-2 alkalommal vettem a fáradtságot és utánanéztem, hogy a statcenteres keresőszavakra mégis mennyire vagyok relevánsnak osztályozva, hányadik találatként jöttem ki, meglepődve láttam, hogy egyesek mennyire ráérnek, hogy a 200. sikertelen próbálkozás után se adják fel és belémnéznek. Köszönöm a lelkesedést. Áhh, véletlenül ráakadtam, úgy tűnik, hogy Suematra elhalasztott szociológia évét mégis megkezdte idén. Éljen az internet:D

Ma fotelkúrán voltunk Redheaddel a Főnéninél. Ja meg ott volt Köcsög is. Mi le lettünk cseszve, mert valamit akartunk és végül kénytelenek voltunk visszavonulót fújni, mert főnöki támogatás nélkül nem vihettük volna keresztül a dolgot. Don Quihote tanulhatna tőlün szélmalomharc ügyben.

Beszkenneltem a cikket, megnézhető, elolvasható, letölthető az első és a második oldal is. Jó szórakozást.

Tegnap esti vacsorához elő kellett kerítenem egy lecsót, hát felmásztam a székre a konyhaszekrény tetején található üvegekhez. A múltkor anyu, amikor nálunk járt és felnézett a konyhaszekrény tetejére meg is jegyezte, hogy hűűű de renedes vagyok, mennyi mindent tettem el télire. Persze viccelt, mert nagyon jól tudja, hogy befőttjeinknek 2 forrása van, az egyik ő, a másik anyósjelölt.
Mindenesetre tegnap észrevettem, hogy lassan már csak lekvárjaink lesznek. Néhány barack és cseresznyekompót, egy üveg zöldbab és erőspaprika mellett. Jelentettem készletünk összetevőit a kedvesnek, felhozva, hogy akkor ezentúl talán lekvároskenyeret kéne ennünk, de ő azt mondta, inkább süssek süteményt és ott használjam fel.
Szegényben még mindig élénken él szerelmünk hajnala, amikor reggelente lekvároskenyérrel tömtem. Jómagam ugyanis nem reggelizek, hát semmi ilyesmim nem volt otthon, bezzeg baracklekvár, az már akkor is tömérdek. Úgyhogy az éhes férfinek vajas lekváros kenyereket kentem lelkesen, amit ő igyekezett hősiesen megenni (ld. szerelmünk hajnala). Végül aztán csak kibújt a szög a zsákból megtudtam a nagy igazságot (lekvároskenyérutálat) és elkezdtem szalámit vásárolni.
A dolog nem múlt azonban el nyomtalanul, lekvároskenyér azóta is tabu. Kivételt képez az a bizonyos vajas mazsolás zsömle anyósjelölt féle szamócalekvárral. Néha lecsúszik, még nekem is, hétvégi reggeleken.

Nah nem bírtam magammal, megvettem, elolvastam. Alig két oldal, csupán 3 bloggerinát Myreillet (persze, korai szexuálisan túlfűtött idézetével kezdenek), Zsaklin (zsaklin.blogspot.com címen, amit sose használt és ami nem is létezik) Pumpkint (persze régi címével), és Éjfél kapitányt említik. Ráadásul még mindig a blogspotot reklámozzák, pedig a freeblog megbízhatóbb, de legalább a bloglapról szólnak. Ebből leszűrhető, hogy régóta pihenhet fiókban a cikk. A pozitívuma az írásnak? Az illusztráció.

Ma reggel hallottam a Joy rádióreklámjában, hogy “Női naplók az interneten” . Szóval biztos van benne a magyar blogokról és azok íróiról. Van tippem, hogy kik lehetnek benne:D Esetleg persze a régi nagy öregekhez képest biztos felkerültek közéjük újak is, pláne olyanok akik mondjuk a blogring, freeblog körén kívül munkálkodtak. Na, lehet, hogy erőt veszek magamon, kimegyek és veszek egy Joyt, hogy megtudjam (az internetes oladluk ugyanis ma reggel nem működött)

Akkor most elárulom a megfejtést, mitől is vagyok ennyire termékeny ma. Bizony, bizony Ejtőernyős nem csücsül a hátam megett, mert ügyeletben van. Ami ugyan most fog lejárni, de még elmegy ebédelni is, úgyhogy van kb. háromnegyed óra szabad netezésem még.

Nőklapja lebukott, tavaly Szeptember 20-án találtam rá nagyszerű fás horoszpókjukra, miből kiderült, hogy Gesztenye vagyok (apu kedvenc száma jelenleg a Kicsi gesztenye, egyébként nagy TNT rajongó). Ugyanaz, ugyanazzal a képpel, szöveggel újból olvasható. Megvan a bizonyíték.
(Mire jó a blog rovatunkat olvashatták)

velem 40 év múlva? Amikor először megláttam a plakátot, csak arra bírtam gondolni, hogy remélem, nem ilyen ronda parókám. De most már mindenhol üldöznek ezzel a szlogennel, még a mailboxon is ott virít pirosan (reggel kb 10 perc telik el, hogy az összes mélcímemet ellenőrizgessem, nem akarom irányítgatni őket ide meg oda, mert akkor meg tökre elfelejtem a jelszavaimat). Mindenesetre nem akarok 40 évvel előre gondolkodni. Nem szeretek, még pár nappal, hónappal előre se. Persze néha elfog a pánik, hogy úristen, előre kellene tervezni. De elmúlik, mert amúgy Scarlett O’Harásan szívesen halogatom a dolgokat másnapra (igen, klasszikus műveltségem is kommersz). Ezért van az, hogy még mindig albérletben lakom, lassan, nagyon lassan megy a lakáskeresés, nem vagyok férjnél, nincs három gyerekem (pedig már lassan ott vagyok, hogy bőven belefért volna), hűtőszekrényem és Bulgáriában se voltam nyaralni. Hogy mi van helyette? Hát csak annyi, hogy kisebb bosszúságokat leszámítva (ld. munkahely) jól érzem magam és ez látszik is (tudjuk kinek kell ezt köszönni :D). De ha nagyon bele akarnék gondolni akár kétségbe is eshetnék. Éppen ezért ez az egész 40 év múlva dolog a frászt hozza rám. Nem kérek belőle, köszönöm. Kis rövidtávú életem van, ne erőltessenek rám mást. Nem mintha nagy hatással lenne Lobora ez az egész.

Nah ma reggelre legalább kiderült, hogy tegnap miért volt mindenki olyan nyomott. Mert az idő változott. Én rendesen kialudtam magamat, viszont nagyon elfeküdtem a nyakam. Ja, hogy ez senkit se érdekel? Nem baj, legalább a bejegyzés nem hosszú és gyorsan át lehet ugrani.

Akárhogy is nézem, zseni. Csak fel kell sorolni a Black Addert, a fekete viperát, The Vicar of Dibley A négy esküvő és egy temetést, a Notting Hillt, Robbiet a rénszarvast és persze a Bridget Jonests. Tegnap este miután lefordítottam a napi adagomat és nekiálltam, hogy megnézzem az Egy fiúrólt, beállított Cica, s maradt, míg átvettem neki egy nyelvkazettát, s inkább a Bridget Jonest kezdtük el nézni. Ma pedig kedvem támadt utánapislantani, mikor várható a következő eposz. Jön ez, ráadásul hamarosan, valamikor az ősszel, s a szereposztás bámulatos, az angolok színe java. Ha nem túl szörnyű (amit a filmográfia ismeretében kétlek), máris bérlete van a kis DVD gyűjteményemben.

Előbb utóbb írnom kell a Bee Nővérekről is. Csak az egy hosszabb sztori lenne, mindenesetre ma reggel teljesen adta magát BeeJudy, akit tegnap délután mielőtt elmentem megkértem, hogy ha valami sürgős dolog érkezne a nevemre, annak az előkészítésének reggel rögtön álljon neki. Erre amikor bejövök ma, kétségbeesve fogad, hogy nem találta, amivel dolgoznia kellett volna. Felhívtam a figyelmét, tegnap azt mondtam neki, hogy HA valami érkezik. De mivel nem érkezett, hát teljesen feleslegesen idegeskedett és túrta fel az íróasztalomat meg a környékét. Mindenesetre ebből is látszik BeeJudy alapvető tulajdonsága: Not too bright, though.

Ha valaki tud olyan körlevélről, ami szépen, komótosan finoman, humorosan stb. megfogalmazza, hogyan kell viselkednie egy munkatársnak (pl. ha beteg és állandóan szipog, akkor vagy fújja ki az orrát, vagy menjen haza ; ne bámulja folytonosan a másik képernyőjét ; ne hallgatózzon telefonálás közben ; ne szóljon bele magánbeszélgetésbe stb.) az küldje már el, hogy disztributálhassam a kollegák között. Különben kénytelen leszek magam megírni és úgy csinálni, mintha sokadik forward lenne. Mert hátha Ejtőernyős észreveszi magát. Vagy nem.

Már nem emlékszem melyik ismertetőbnen, kritikában olvastam, hogy a Karib tenger kalózai Indiana Jones óta az egyik legjobb kalandfilm, de igazat kell adni. Persze az egész nem ért volna egy lyukas garast se Johnny Depp nélkül, bármennyire is szép a két fiatal brit reménység, és jó a forgatókönyv.

Nahát, közben kiderült, hogy mi is benne voltunk a 100 nyelvben amelyen egyszerre jelent volna meg a Madonna mesekönyve, csak kicsit késett a nyomda vagy mi. De most már magyarul is lehet.

Tegnap volt szerencsém kézbevenni, olvasgatni, végignézni Madonna könyvét. Egész helyesek a rajzok és igazából a sztori van olyan jó mint bármely hasonló mese. Mindenesetre a keménykötésű gyerekkönyvárak még nyugaton is elképesztőek.

Jómagam is felkaptam, hogy jéééé megint kiadták a Mrs. Dallowayt végre, ami után hála az Óráknak hatalmas lett a kereslet. De csaldottan tettem vissza a polcra, mert nem lett újrafordítva és bár már a nyáron kölcsönkaptam Cicától a Virginia Woolf kötetet, nem bírtam továbbjutni az első oldalon. Barrrrrbieval ellentétben én nem voltam képes felfedezni Tandori fordítása alatt az eredeti szép szöveget, úgyhogy inkább várok az angol kiadásra, mert ígéretet kaptam, hogy lesz az is.

Állatkertbe péntek délelőtt is meglepően sokan vannak. De azért nincs tömeg. Nagyon meg tudtuk szerettetni magunkat a zsiráfokkal meg tevékkel, miután vettem Dórinak egy csomag csemegét, hogy ne a többiek elpotyogtatott maradékát szedegesse a földről. Aztán végül a legnagyobb sikert a nyalóka aratta. Ugyanis miután megkapta, fél órát elücsörgött az oroszlánok közelében a padon és azt eszegette. Lelkesen kínálgatott engem is, s persze a vége az lett, hogy mind a ketten nyakig ragacsosak lettünk. A kávézóban is vigyázni kellett a nyalókára, szépen visszacsomagolni és mindig szem előtt hagyni az asztalon. Biztos nagyot aludt aztán délután. Legszívesebben én is a példáját követném, de nem lehet, mert ügyelek.

Hiába értem oda korábban, volt még hely mellettem, odaült. Ez persze hagyján volt. Közben megbeszéltük, hogy lenne néhány kérdésünk az előadókhoz, hát menjünk oda hozzájuk a szünetben. Ok. Ment elől, nyomta a névjegyét, előkészítettem a sajátomat, beszélt és még véletlenül se mutatott be, hogy ez itt Lobo a kolleganőm, úgyhogy a második ilyen alkalom után fogtam és otthagytam, elmentem inkább ebédelni.
Ott is utolért és elmesélte, míg a helyi büfében vett szendvicsünket majszoltuk, hogy tavaly milyen szupi svédasztal volt terítve amikor még csak eladni akarták az emberek nekünk a cuccot, most hogy megvettük és továbbképeznek, már csak 250 forintos fejpénz jutott.
Azt mondta, hogy ő inkább hazamenne, más útvonalon, nekem meg ha útba esik, meg úgyis korábban lett vége a továbbképzésnek és szélnekeresztettek, talán behozhatnám a repianyagokat a céghez. Hát persze, mondtam, ezzel otthagytam őt valami régi ismerőssel még dumálgatni.
A busz azonban pont elment az orrom előtt, vártam vagy 10 percet a következőre, olvasgatva a japán túristák mellett a buszmegállóban, s kit láttam rajta, amikor felpillantottam a könyvemből, persze háttal nekem, messze a busz végén?
Naná, hogy Köcsögöt (nem volt nehéz kitalálni) mindenesetre nagyon jellemző volt ez a nap az ő kis aknamunkás smucig buta lényére:D
Ez most jólesett a májamnak.
Megyek postolok még egy verset, aztán irány haza, talán könyvtárba meg fordítok és rittyentek valami vacsit. Holnap lehet, hogy Zooba megyek Dórival.

Holnap ugyanis továbbképzésre megyek, méghozzá Köcsöggel. Valahogy túlélem. Lehet, hogy kések, hogy ne az elején érjek oda és akkor nem kell legalább mellette ülnöm, elzárkózhatom tőle, attól, hogy ismerem. Talán valami egyéb ismerős lesz ott, akivel aztán ellehetek és ignorálhatom Köcsögöt. Persze amilyen rendes vagyok szó nélkül fogom kibírni vele a napot. El ne felejtsek eltenni néhány névjegykártyát, hátha villogni kell.