Tegnap megnéztük a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alattot. Egész korrekt vígjáték volt, persze akadt néhány idegesítő dolog benne (minden csaj laposmellű és überkozmó volt), s nem kellett volna szinkronizálni, vagy legalábbis hagyni lehetőséget szinkronizálatlanra is. Megfigyeltem, hogy mostanában csak a legritkább esetben végződnek házassággal még az amcsi vígjátékok is. Nincs hófehér habos babos ruha, hacsak nem tényleg e körül forog amúgy is az egész történet.
Míg a kedves azt álmodta, hogy ma meg fog bukni a vizsgáján, addig én valami Mátrixosat. Felváltva voltam Trinity és Neo benne, hol mindenféle csodás dolog esett meg velem (amilyen a filmekben, trailerekben a trükkmestereknek köszönhetőek), hol meg azon agonizáltam, hogy nem igazán a legnagyobb életbiztosítás az Egyetlen egyetlenének lenni, s közben terhes is voltam (ld. Carrie-Ann Moss domborodó pocakja)

Megkaptunk egy alapos leírást arról, hogyan kell mindenféle stílusokat használni a gyárban, hivatalos levelezésben, memók írásában mire hogy hivatkozzunk stb. Tiszta Chicago Manual of Style. Valaki nagyon ráért, állapítottuk meg kollektíve, hogy kidolgozza, hogyan használjuk leírásokban az időt, neveket, központozást stb. Most csak azt nem tudom, hogy a tíz éve épülgető adatbázisunkba akkor most visszamenőleg eszerint kell javításokat elvégezni? Remélem nem.

Szombat óta szenvedek benne. Hajnalban keltünk, mert utaztunk anyősjelöltékhez, s mivel a MÁV megint kerüli az ICkkel Ceglédet, a vonatok húsz perccel korábban indulnak, s visszafele se állnak meg Köbányán, pedig az nagyon kotta lenne. Nagyjából aludtam az ICn, aztán a InterPici helyett beállított hétköznapi kispiroson is. Majd ebéd után legalább három órát. Pedig nem szoktam hétvégén ebéd után ledőlni és aludni. Ahhoz nagyon fáradtnak kell lennem. És szombat este is éjfél körül elaludtam a könyvemen, ami szintén nem szokásom (igaz mondjuk, hogy Ross King Ex libris című regénye, amit Rózsa neve klónként reklámoznak, nem kötött le.) Vasárnap ebéd után megint aludtam vagy egy órát, és ma reggel visszafele a vonaton szintén kisebb nagyobb megszakításokkal képtelen voltam nyitvatartani a szememet. Remélem, elmúlik. S csupán tényleg csak extra fáradtságomat pihiztem, szusszantam így ki.

Elnézegettem a WireImageen a Mátrix Újratöltve premierjén, meg a Cannes-i filmfesztiválon készült képeket és megállapíthatom, hogy minél kisebb sztár az ember, annál több fotón igyekszik rajta lenni, ha lehet sok egyéb híresebb emberrel együtt fotózkodni.

Délelőtt el akartam menni, hogy hatalmas köröket teszek mindenféle nyári felszerelés beszerzése érdekében. Nos végülis elsősorban a különböző turkálókba és antikváriumokba sikerült beugranom. Végülis a napi mérleg, hogy hulla nagy örömömre sikerült a Ruhagalériában tök jó nyári ruhát vennem, a kedvenc fazonom, egyszerű, lenge, hosszú, ujjatlan, kényelmes és kábé a harmada volt mint bárminek ami addig tetszett. Na meg persze vettem antikváriumban könyvet is 😀

Majd így fogja felvenni nekünk a telefont.

Na mintha az elektronyos kisüléseimet megérezte volna a boss néni és a délelőtti meeting közben odacsúsztatott nekem egy papírt, hogy 8% fizetésemelést kaptam. Merhogy Redhead nem kap annyit mint SZS és abból a maradékot szétosztotta. Biztos másnak is jut, persze. Na erre fel természetesen jobbnál jobb ötleteim támadtak, amiket azonnal meg is osztogattam a tisztelt társasággal.

Nem kerültem bele a Magyar Hírlap féle sikeres üzletasszony válogatásba. Nem is értem, miért.

A nagy nagy változások meg az egész helyzet miatt, ami az elmúlt néhány évben itt eluralkodott, teljesen kétségbe estem. Nekem itt, már látom előrelépésre nincs lehetőségem. Már nem is vagyok az a lelkes, életemet és véremet a gyárért figura, aki voltam. Nincsenek új ötleteim, csak szétforgácsolom a tudásom, energiám, mert több dolognak vagyok a felelőse, amelyek közül nem egy teljesebb embert igényelne, dedikáltat stb. Na ja kevesen vagyunk, nem is nagyon leszünk többen soha és érteni meg nem értek máshoz. Meg szeretem a munkámat, amit tanultam amit csinálok, egyszerűen csak elvette a kedvemet a lelkesedésemet az ostobaság ami folyik itt nálunk Köcsög vezényletével. Persze, féltékeny is vagyok, hiszen én előbb voltam itt, én voltam az ifjú reménység, aztán őt egyszer kiemelte a bossnéni és azóta nem látja, nem hajlandó meglátni döntése hibáit, visszavonni néhányat, sőt inkább tovább nyomja Köcsögöt, akivel szinte senki nem tud együtt dolgozni, senki se kedveli és aki mindenkit elüldöz. Na persze, csak engem nem, a lustaságok és halogatások királynőét. Még nem tudom, jobban vagyok-e attól, hogy ezt leírhattam. De olyan régen voltam már ennyire hisztis picsa. Jah, persze PMS is befigyel, úgyhogy lehet, hogy még egy hónapig most okés, aztán folyt köv.

Szóval megszülettek a döntések hétfőn, ezekről emilben kaptunk nagyjából tájékoztatást. A hírzárlat feloldásával Mentoromból is jobban kezdett folyni a szó. Na igazából 2 dolog van.
1. A jelentkezők közül senki se felelt meg SZS állására. Egyszerűen arra alkalmatlan emberek pályáztak. Megkockáztattam, hogy talán a hirdetés nem volt egyértelmű? Mert ha normálisabban fogalmazzák meg, akkor is jönnek olyanok, akik eltájolódtak, csak talán nem ennyire. Így aztán a másfél hónapja itt dolgozó ír-amierikai Redhead (mert persze gyönyörű vörös haja, és hófehér bőre van, de hát, mint mondtam, ír-amerikai) lesz megbízva a feladatkörrel. A jelentkezők közül egy lány jönni fog, (hálisten nem az, akit szintén Lobonak hívtak, mert annak nem örültem volna, tudomásom szerint én vagyok az egyetlen Lobo a cégnél és szeretném is tartani ezt az arányt) akit megint Emkéék helyére vesznek fel. (Jah, egy hete megszületett Emke kisfia, grats!)
Ugyanis 2.a koratavaszi fiaskóval L után felvett csajt kirúgták. Szintén emilből értesültünk róla, hogy I kindly inform you that XY leaves us by the 15th of May. I express my thanks to her for her work and efforts. Őt a Köcsög választotta, s XY éppen csak most végzi a szakmai középfokú tanfolyamot… igazából szegényke ki lett utálva, ugyanis GyéVé akit mindenki rendes, csendes, kedves, aranyos kis lánynak tart, nem jött ki vele. XY-nak kellett volna még segítség, hisz GYES után jött vissza, van diplomája, külföldi, 3 nyelvet beszél… és bár amíg itt volt sok hibát követett el, és azt hozta fel ellenében Köcsög (aki megint panaszkodott, hogy az elmúlt hónapokban már hány embert kellett betanítania), hogy nem látja át a folyamatokat. De hát könyörgöm, ő választotta, ő emelte a magasabb pozícióba, neki kellett beavatnia XYt, ellenőriznije a munkáját stb. És persze ki az alkalmatlan, ki húzza a rövidebbet? XY.
Sok szerencsét neki.

PS. 17-én lesz 1 éves a blogom. Megírom addigra a névmagyarázatokat 😀

Ma hosszasabb levelezés után, amiben a helyi fennforgásokról volt szó, ugyanis jól sejtettem, voltak események, a kedves ezt küldte nekem. Imádnivaló nem?

Az Empire megjelentette a kritikát. Nem öt csillag, csak négy… Persze úgyis megnézzük 😀

INT. RITZ INTERVIEW ROOM – DAY
And now William is sitting opposite an eleven-year-old American girl.
WILLIAM Is this your first film?
GIRL No — it’s my 22nd.
WILLIAM Of course it is. Any favourite among the 22?
GIRL Working with Leonardo.
WILLIAM Da Vinci?
GIRL Di Caprio.
WILLIAM Of course. And is he your favourite Italian film director?

Tegnap a film után jutott eszembe ez a jelenet. Classic, ahogy William mondaná 😀

Nos igen, tegnap megnéztem, a várva várt filmet. Ami a körítést illeti, Kossuth kisebb termében a légkondi nem bírta a 170 vagy hány percet, a végére szerintem aki nemült a légkavaró közelében (szerencsére mi igen), az halálra izzadhatta magát, és nem tudom, levegőt mondjuk kapott-e. A film előtt egy nagyon jó Mini reklám volt (lehet, hogy már tévében ezer éve játszák ezt a sárga sportkocsisat, de nekem mindenesetre új volt és szörnyen tetszett.):D
Maga a film… a történet elbukott.
A szereplők, a színészek kiválóak voltak, persze élen Daniel Day-Lewis-zal (amikor elbőgi magat a nyuszin… hát az felér jó pár Oscarral) és Jim Broadbenttel. Leonardo se volt rossz, szerencsétlen Henry Tomas meg az E.T. óta a szegény halott testvér/haver szerepére van kárhoztatva. Azt hittem, Mr. Cellophane is kiszáll a képből az elején, de szerencsére nem. A képek is jók voltak, a környezet élethű. Scorsese (igen, észrevettem őt is, amolyan Hitchcocki cameoban) imádja New Yorkot.
De mint említettem az egész a forgatókönyvön bukott el. Úgy tűnt, mintha a szerzők nem bírták volna eldönteni, hogy most történelmi filmet, vagy kicsinyes bosszútörténetet írjanak. Ez az egyenetlenség teljesen rányomja a bélyeget az egészre, felemás lett az egész. Egyes részek kiválóak, mások feleslegesek és hát valljuk be olykor unalmasak is.

A könyvkiadók annyira el bírnak szállni az áraikkal, hogy egyszerűen megáll az eszem. Én a magam részéről szeretem a regényeket könnyen kezelhető, olvasható formában élvezni. Nekem nem kell keménykötés, harminccentis gerinc, vastag lapok, mindez 3500 forintért. Nekem elég a papírkötés max. 24 centi, lehet recycled a papír stb és mindezt mondjuk max 1500ig elviselem. De most már lassan az ilyen könyvek is 2000 forintba kerülnek, és ahhoz meg már nem elég jó a minőségük. Nem hiszem el, hogy ennyibe kerülne egy regény kiadása, a szerzői jogok, a fordítás (múltkor volt a Mancsban arról hogy mennyire keveset kap még Tandori is egy-egy műfordításért), a nyomdaköltség, a terjesztés. Tudom, kis ország vagyunk, nálunk nem lehet azt megcsinálni, mint Amerikában, hogy megjelenik a drága keménykötés aztán majd a puhakötés is, a kispénzűeknek. De azt se hiszem, hogy a Szukits kiadó, mint Sci-fi és fantasy kiadó a vevőkörén sokat bír kaszálni ezekkel az árakkal. Az ember akkor már inkább megveszi az eredetit max. 2500 forintért. De kezdem már utálni magamat, hogy nem, vagy alig olvasok magyarul, pedig kéne, egyszerűen csak nem engedhetem meg magamnak. Ilyenkor persze befigyel a könyvtár, ahol ugyan várni kell pár hónapot az adott műre, de még mindig jobb, mint zsákbamacskát venni kisebb vagyonért.
Hogy mi váltotta ki belőlem ezt a nagy felhördülést? Hát az hogy ma beugrottam egy könyvesboltba, nagy örömmel fedeztem fel, hogy megjelent Neil Gaiman Amerikai Istenek című regénye. De mingyár le is hűthettem magam, 30 centi, keménykötés, vastaglap, 3500 Forint. Nyasgem Szukits.

Ma egész délelőtt főnéni, Mentorom és Köcsög bezárkóztak a boss irodájába és átvitatták a múlt héten meghallgatott jelentkezőkről támadt benyomásokat, s talán kiválasztották, hogy ki lesz a nagy ő. Egyelőre mély csönd. Mentorom kifacsarva jelent meg a monstre megbeszélés után. Lehet, hogy józan érveit leszavazták? Talán majd holnap, ha leüllepedtek a dolgok, akkor megtudhatunk egy s mást. Hogy lesz-e új kollega, ki und mikor?

Még pénteken meg akartam írni, hogy a hugom megkért, vigyázzak a Dórira. Mivel fordítás megvolt, úgy gondoltam, persze semmi gond, menjenek csak a telekre, tegyék fel a kaput. Persze vasárnap reggel jött a telefon, hogy mégse kell a segítség. De ha belegondolok, ez a hugoméknál nem is meglepő. Igazából sose lehet tudni, hányadán áll velük az ember, ami a programjaikat illeti. Gondolnak egyet és minden tervük megváltozik. Úgy volt hogy ide mennek, de jön egy ötlet és fél pillanaton belül mégis inkább a város, ország, világ másik felén vannak, gyerekestül 😀
Amikor a sógorom elkezdett udvarolgatni, anyu teljesen kiakadt, hogy az első években annyi volt az egész, hogy feljött hozzánk, Na mi van, jössz? kérdezte a hugomat és fél másodpercen belül elhúztak. De megszokták mer a gimis kapcsolat lám hova vezetett 😀
Különben nincs mit csodálkozni az egészen, minket a nagy család minidg egy órával korábbra hívott minden ebédre, mint a többieket, hogy tuti odaérjünk, mire a leves az asztalra kerül. Apu sztoikus nyugalommal ücsörgött a tévé előtt teljes gear-ben (utóbb még szabadabban, csak az utolsó pillanatokra tartogatta az öltöny-nyakkendő magára rántását), míg körülötte négy nő készülődött. Anyu mindig ideges lett, és miután 3x kellett visszaszaladni valamiért a lépcsőházból, elneveztük magunkta Mézga családnak. Ez azóta is tart, meg lehetett vizsgálni most Húsvétkor is ezt, amikoris mire odaértünk a szülinapi bulira, már mindenki más jelen volt.

Most éppen álcázza magát, ki van terítve elé egy újság, mintha olvasná, lehajtott fejjel, de innen, az én asztalom mögül fixen látszik, hogy alszik. Nos igen, ez a mai péntek este extra nyugis. Talán megint ráveszem magam, hogy Honfoglalózzak egy kicsit, már két hete nem volt hozzá kedvem. Meguntam, úgy tűnik.

Befele jövet beugrottam a könyvtárba, meg a Nemzeti Múzeummal szemben lévő Antikvárium körömet is megtettem. Közben peddig néztem, ahogy túristák csodálják, fényképezik azt, amint valamelyik gimi ott tartotta a muzicska lépcsőjén a ballagását. Tök jó ötlet, mindenképp jobb, mint tavaly, amikor az unokatesómé valami kis tornateremben volt egy fülledt, esős péntek délután.