Természetesen a hétvégén sikerült rendesen bevenni a havi tévéadagunkat is. Elképesztő, hogy délelőtt tíztől kezdve egyetlen adón se adnak olyan műsort (nem számítva a főzöcskéket), amelyeken ne szerepelne a 12es karika. Egy hétvége alatt meguntam, hogy negyed óránként reklámozták a Szulák Andrea showt, milyen eredeti, mintha az embereknek nem lenne elege már a tv2s sztárokból, itt is csak Claudiáról meg a Svábyról van szó, aki valószínűleg elmesél majd egy gusztustalan sztorit magáról.
Ja és láttam a Naplót amiben legjobban tetszett, hogy Zsanett vissalépett az interjútól miután megtudta, hogy volt Lacija az újbarátnőjével is szerepelne a riportfilmben, azon a címen, hogy az ő hátán senki ne kerüljön a tévé képernyőjére. Aszittem eldobom az agyamat, a bagoly mondja verébnek klasszikus esete hallatán.
Teljesen csalódtam, hogy anno mennyire odavoltam a Három testőrért, meg a folytatásért, de most látva a Négy muskétást, már nem bírt lekötni és az egész nagyon gagyi volt. Ami miatt meg vártam a tévézést, az Alias, na ott meg pont a következő részben lesz a folytatás. Szerencsére visszajöttünk a tévémentes környezetbe. Nem tudom, hogy hétközben milyenek szoktak lenni a műsorok (bár az összes jövő hetet beharangozó ajánló lehangolt, bár 1-2 sorozat, vagy film biztos érne néhány misét, de nem a kereskedelmi adókon vannak ezek), hétvégi kínálat mindenesetre katasztrofális.
Megint felvetettük a párommal, hogy talán kéne tévé, de aztán gyorsan úgy döntöttünk, hogy még mindig megvagyunk nélküle.

Azzal a felkiáltással indultunk neki a hétvégének a párom szülővárosában, hogy majd veszünk neki farmerdzsekit a szülinapjára. Mert hát miért ne lehetne még ott is kapni hagyományos fazonú, magas emberekre is jó kabátot. Persze tévedtünk. Összesen egy helyen tartottak farmerdzsekit férfiben is, merthogy többnyire nőiek voltak, azokból is az a szörnyű penészzöld színű, szűk meg rojtos. Pedig komolyan láttam az utcán embereket, férfiakat farmerdzsekiben mászkálni! S bár vasárnap reggel is megcéloztuk még a piacot, ott se jártunk szerencsével.
Úgyhogy most még jön egy lehetetlenebb feladat, rávenni valamikor a páromat, hogy menjünk és keressünk neki akkor itt Pesten farmerdzsekit. Azt hiszem az lesz majd, hogy én elmegyek, körbenézek, leszúkítem a kört max. 3 boltra és akkor még akármi is lehet, azaz a párom eljön és veszünk neki farmerdzsekit.

Néha már elfogott a kétség, hogy bizony öregszem erőst és nem emlékszem dolgokra. Na meg, hogy biztos agytumorom van.
A kedves szerint ez tipikusan női dolog, hogy a legkisebb megingásra is, mármint egészségügyileg, rögtön a legmerészebb betegség, elsősorban rák jut az ember eszébe. Pedig hypochonder nem vagyok, nem szoktam tapasztalni magamon újabb betegségek tüneteit, amikor hallok róluk (ld, három ember egy csónakban).
Mindenesetre a Honfoglaló legalább abban megnyugtat, hogy az általános műveltségem még mindig megvan és sikerélményem is lehet vele.
Gimiben első évben, alig pár hét után az ofőnk csináltatott egy kérdőívet mindenkivel, arra volt kíváncsi, hogy mennyire sikerült már megismernünk egymást. Arra a kérdésre, hogy “Kire bíznátok egy kulturális vetélkedő megrendezését” egy ember kivételével mindenki az én nevemet írta fel (khmm még én is :D). Ez nagyon jól esett. Úgy látszik, azért van ami maradandó.
Ez volt a hogyan növeljük önbizalmunkat mai adása.

Szóval megnéztem a filmet. Aztán első dolgom volt utánajárni, hogy is végződött Virginia Woolf élete.
Belegondoltam, mennyire vágytam arra, hogy valaha valamiben kiemelkedően tehetséges legyek. De ha ez ilyen labilis állapottal jár, és nem csak Virginia Woolf miatt, mert nem ő volt az egyetlen zseni, akinek a zsenialitása lett a veszte, azt hiszem, teljesen jó nekem így középszerűen.
A színésznők nagyon jók voltak, még Meryl Streepet is el bírtam viselni, pedig rendszerint az idegeimre megy. Nicole Kidman pedig lélegzetelállító.
Most már egyre kíváncsibb vagyok a könyvre is, Mrs. Dalloway-re is, ami egyébként a két világháború között Clarissa címen jelent meg itthon.

Ki kellett mennem vonatjegyet venni a hétvégi kiránduláshoz (a párom szüleihez megyünk, hogy a kedves bezsebelhesse a születésnapi ajándékait a rokonoktól), és sikerült elfogyasztanom idei első Karamell Eper fagyimat, édes tölcsérben. Volt olyan év, mikor ez a jeles esemény korábbra esett, például február közepére. De idén eddig még nem volt olyan szép nap, amikor megkívántam volna. Na de a mai … Nyaltam a fagyit és sétáltam egy nagyot. Még itt a belvárosban is jólesett. (még jó, hogy a madártejnek ellenálltam 😀 )

Ma megint volt a menzán Milk custard floating Island 🙂 De ellenálltam, viszont a tejszínes spenótos tésztát azt istenien csinálták mmmmmmm

Felbuzdulva azon, hogy ma akár husz fok is lehet, legalábbis az egyik rádió szerint, nem vettem fel mást, csak egy polót meg egy pulcsit. Össze is futottam pár munkatársammal, akik rámcsodálkoztak, hogy jééééé mily könnyedén vagy De tök jó volt, tényleg tavaszi fíling egy cipő, farmer, póló pulcsi összeállítás.
Eszembe jutott, hogy oviban mindig azon versenyeztünk a jóidő beköszöntekor, hogy ki jött először harisnya nélkül, és az volt aztán az igazán kúl csaj. Másnap persze már mindenki azon nyaggatta az anyukáját, hogy ő is csak szandálban meg zokniban akar menni.
Aztán a következő lépés volt, amikor már a zoknit is el lehetett hagyni és mezítláb vizelni a szandit. Ez meg már a nyár elejit jelentette óvodás időszámításunk szerint.

Tavaszi nagytakarítás a cégnél. SZS körbeküldi az emilt, amelyben ki van osztva, hogy ki mit csináljon meg, majd péntek reggel. Visszaírtam neki, hogy Mentorom meg én már a múlt héten megcsináltuk a részünket, ráadásul mentorom beteg. Mire jött a válasz kapásból SZStől: lattam! akkor besegithetsz mashol…
na majd a nagy lófaszt.
Ki segített nekem? Különben is, ha összeadjuk, hogy mekkora az én részem, akkor szépen csak csöndben maradhat mindenki más. Különben is pénteken éjszaka vagyok ügyeletes. Úgyhogy rólam le lehet szállni, már elmúlt amikor hajlandó voltam többet tenni a cégért, mint a minimum. Uff.

A pingvinek hatalomra jutása.

Úgy tűnik, az Órák kérdése meg fog oldódni. Rajta kaptam ugyanis Angyalka kolleganőt, hogy azt olvassa és elkértem tőle, amint leteszi a könyvet. Ráadásul ő azt mondta, a film is nagyon jó volt. Sőt a környéken eredetiben is meglesz a regény, szóval most már nem lehet védekezni, tiktakkolni fogok.

Nem tudom eldönteni, hogy előbb várjak és próbáljam meg elolvasni az Órákat, vagy menjek el és nézzem meg a filmet. És ez a dilemma még az Oscar elé nyúlik vissza. Próbáltam megvárni, hogy a könyvtár révén hozzájutok, mert sajnálom érte a pízt. Tipikusan az az eset, hogy szeretném előbb elolvasni, mielőtt pénztárcát nyitok. Nem hat meg a Pulitzer. Állítólag se így se úgy nem az igazi, bármelyiket is veszi előre az ember.
Mindenesetre az Ulpiusék saját honlapján a fórumban is az van, hogy félelmetes a fordítás. Talán legjobb lenne eredetiben megszerezni?

Sokkal érdekesebbnek tűnt, legalábbis a képek és beszámolók alapján az Independent Spirit Awards mint az Oscar. De ez már csak így szokott lenni, kevesebb megkötés, még sztár is több volt. És Dennis Quaid is még mindig jól néz ki 😀
Bár nem tudom, ennyi sztárral ez a sok független film is hova hova halad.

Tegnap teli voltam energiával hazafelé. Biztos sokat segített, hogy A-nál klassz volt, a kezdeti bizalmatlanság után a kissráccal is megbarátkoztam és jó volt megint látni, hogy mennyire kiegyensúlyozza barátnőmet ez az új kapcsolat. Kivirult. Lefogyott (a szemét:P), kisimult, mosolyog, és megint ugyanaz a pörgős vidám aki anno volt, amikor megismertem. Na és még hat órakor is éppcsak szürkült. Szóval megint elhatároztam, hogy futni kéne. De még nem, mert péntekig be kell fejeznem a két cikket, úgyhogy nem szabad lazsázni.
Ma délelőtt azért még kavarogtam egy kicsit torna után, de jön a munka. Most.

Szombaton reggel a Kedves kiütéssel győzött a lefolyóval szemben. Azóta élvezzük, hogy annyit zuhanyozhatunk el, amennyit a bojlerünk enged.
A hétvége nagyon eredményesen telt el, ugyanis sikerült megszabadulni a hetek óta az erkélyen száműzetésben lévő fenyőtől valamint úgy vágtam le a párom haját, hogy semmi hibát nem vétettem (na jó, lehetne kukacoskodni, de csak szakembernek!) és még romantikus moziban is voltunk (Maid in Manhattan).
Ja, hogy ehhez képest nem haladt egyikünk se a munkájával az kit érdekel? 😀

Szombaton feljöttek a szüleim és a nagybátyámékkal elmentünk a mama lakására, hogy kitakarítsuk a bútorokat, bezsákozzuk az ott maradt ruhákat, hogy ha találunk valami hasznosíthatót azt a magunkévá tegyük. Odafelé eszembe jutott, hogy novemberben tettem meg utoljára ezt az utat a mamához, akkor még találkozhattam vele is, még otthon volt, várt minket valami pörkölttel meg tésztával, és állandóan ránk akarta tukmálni az egészet, mindig mindent meg kellett ennünk, abból amit főzött.
Óvatosan nézegettük át a holmikat és valóban eldugva, egy blúzba, becsomagolva egy kesztyűbe meg zacskóba megtaláltuk a dugi pénzét, amit nem tett be bankba. Hogy bírt 300 ezret összegyűjteni a nyugdíjából, felfoghatatlan. Anyu meg is kockáztatta, reméli, nem volt titokban bankrabló. Nagybátyám persze mondta, hogy rengetegszer fizetett ki a mama helyett számlákat. Szóval így. Még szerencse azonban, hogy nem lejárt pénzekben volt a vagyon. Így tudnak majd apuék illetéket meg hasonlót fizetni.
Találtunk rengeteg fényképet, jó párat hazavittem én is. Na meg rengeteg jelvényt. Mindenféle érdemrendeket, meg külföldi buszjeleket az ötvenes, hatvanas évekből. A nagypapának még munka érdemrendje is volt, nem beszélve a sok balesetmentes vezetésért kapott éremről (buszsofőr volt, sváb, német anyanyelvvel, ezért aztán rengeteget járhatott külföldre is). Még a mama esküvői fejdíszét is megtaláltuk. A sok ruhát félretettük, hogy elküldjük majd a Máltaiaknak vagy a Vörös Keresztnek, a bútorokat is.
Nosztalgiáztunk, ezerrel, a nagybátyám felesége ráadásul sütött olyan kelt tésztát, amit csak a mama szokott és ami a fiai kedvence volt.
Újra elbúcsúztattuk őt.

Nos, hát mégis megtartották. Amit álmodtam, abból bejött hogy Nicole nyert, de Daniel Day-Lewis nem. És persze a Chicago is tarolt és a Loose yourself. A Legkulabb az egészben 😀 Igazán nem vártam volna az Akadémiától, Hogy Eminemet díjazzák.
Délután megyek A-hoz, aki felvette a cuccost videora nekem. Addig csak másodkézből van infom 😀 De legalább jól aludtam az éjszaka.

Gondoltam, megint fogom majd magamat és a szokásos boardról szedem az eseményeket és a hozzáfűzni valókat. De ott jelenleg csak azon megy a filózgatás, hogy melyik adót, melyik újságírót nézzék. Szóval Amerikában ennyit jelent ez az egész.
Megyek inkább és játszom akkor.

Szóval mentem és megnéztem. Azt hiszem az egészben az az egyik legfélelmetesebb, hogy tényleg minden annyira normális környezetben játszódik, hogy önkéntelenül is beleképzeli magát az ember. Nincsenek felesleges hatásvadász trükkök benne. Szépen megépítve az egész sztori. De azért még rengeteg mindent lehet róla beszélni, utánagondolni, hibákat keresni. De lehet hogy nem kell, mert így okés. Nem mondhatnám, ugyan, hogy kerek 😀
Nézgetem a honlapján a képeket, jéééé egy ismeretlen fazon, biztos kivágott jelenet. Hahha a rendező az, jövök rá.

[HUNYAK (Spoken)]

Mit keresek, én itt? Azt mondják,
hogy a híres lakem lefogta a férjemet én meg
lecsaptam a fejét. De nem igaz, én ártatlan
vagyok. Nem tudom miért mondja
Uncle Sam, hogy én tettem. Probáltam
a rendőrségen megmagyarázni de nem értették meg…

Hmm feltűnt, hogy mostanában mellőzöm a munkahelyi dolgokat. Igazából nagy esemény nincs, arról meg csak nem számolok be minden nap, hogy Köcsög most éppen fogadja a köszönésemet vagy sem. Merhogy a legújabb szokása, szembe jön velem, elmegy mellettem én köszönök neki de ő a füle botját se mozgatja. Csoda, hogy Köcsögnek hívom?
S bár már elhatároztam, hogy okés, akkor nem strapálom magamat és nem köszönök neki a neveltetésem eztet megakadályozza.