Szóval most már három hete jár a gyermek bölcsődébe és ilyenkor szokott lerobbanni. Most éppen betegség nem kerülgeti, meg amúgy is egy hete mi is rászántuk magunkat és adjuk neki a MultiTabs-ot, eddzük az immunrendszerét, viszont nagyon hisztis lett. A bölcsődében is hamar eltörik nála a mécses meg otthon is kicsit többet szólalkoztunk mostanában össze. Jövő hétre biztos lebetegedne és akkor meg veszélyeztetve van a 23. farsang, amire idén készül. Úgyhogy megint úgy döntöttünk, külső segítségért folyamodunk.

Elmegyünk vidékre hétvégén és ott hagyjuk a Babszemet anyuéknál egy hétre. Most hogy egészséges még a MikkaMakka játszóházba is elmehet a papával, meg van Zalában elég hó ahhoz, hogy szánkózhassanak is. Aztán majd visszajön a farsangra. Gyermekem kétbalkezes anyja már azt is kitalálta, hogy szellem lesz. Csak még azt kell elhitetni Babszemmel, hogy a szellemek nem kékek. Ugyanis esténként kék fürdőlepedővel a fején (kisajátította a mi törülközőnket) szokott szaladgálni, meg ugrálni az ágyunkon és elkezdtük, hogy ő egy szellem. Innen jött, hogy akkor megvan milyen lesz idén a farsangi maskara. Úgyhogy most már mondogatja, hogy ő farsangkor kék szellem lesz.

Mostanában nagyon nem készítünk fényképeket, derült ki. Ez abból is látszik, hogy ma kaptam levelet, már 180 napja nem léptem be a photoalbum.hu-ra és törölték a regisztrációmat. Pedig oda a gyerek első évében elég rendesen töltöttem fel képeket. Csak tavaly óta, amikor már korlátozták a méretet, akkor nem igazán foglalkoztam vele, mert addig viszont jó volt, hogy semmire nem kellett odafigyelni: akárhány képet feltehettél meg bármekkora méretben és egyszerű volt az előhívás. De hát Babszem 3 hónapos kora óta fényképet se hívattunk elő, üresen áll vagy 4 fotóalbum. Ez a digitális élet hátoldala.

Viszont most már 2x is lementettük az itthoni képgyűjteményünket (most már vagy 14500 kép van), igaz Stockholm óta nem katalogizáltam őket. Viszont vannak friss képek lefekvésről. Meseolvasás:

Na és persze mostanában az összes mozdonyt fel kell tenni mellé a csúszda tetejére. Ezekhez szokott beszélni, meséket mond, valamint éjszaka lelök közülük párat, amelyek jó hangosan szánkáznak le a csúszdán. Mi felriadunk rá, ő csak megfordul.

Eltelt egy munkás hét, Babszemnek már tegnap volt a hét utolsó munkanapja (ezt a múlt pénteken a gondozónőjével is közölte: “Azt mondták a szülők, hogy ma van a hét utolsó munkanapja“), ma nincs a bölcsődében, mert feljött a nagymama vigyázni rá. Forradalmasítottuk az ő érkezését is: kapott kulcsot, szóval be tud jönni hozzánk. Feltéve, ha nem felejtjük el a felső zárat nyitva hagyni, mert azzal mindig meggyűlik a baja. De tegnap kisebb küzdelem árán (mert persze hogy elfelejtettem a felső zárat), bejutott és takarított egyet a konyhában, mielőtt elment volna Babszemért. Aki nagyon boldog volt, még engem is mindig ki akart küldeni a konyhába, hogy kettesben maradhasson a nagyival. Aztán bementek a szobájába és magukra zárták az ajtót, miután közöltem, hogy nem megye ki.

De azért lefekvéskor volt puncsolás, mert akkor meg azt mondta nekem, hogy “veled szeretek legjobban elaludni“.

Nekem meg tegnap délután a California Coffee Company-ban nagyon rendes kiszolgálóm volt, neki hála ma kaphattam egy ingyen capuccinot meg egy bögrét a pontbeváltáskor:)

Kedden otthon dvd-re tornáztam. Babszem leült és nézte, aztán rám szólt:

Anya ne tornázz. A néni egyedül csinálja. Ne segíts neki!

El kell ismerni, hogy Budapest addig szép a havazásban, amíg ténylegesen esik a hó. Utána nagyon hamar romlik az állapota. Szombaton ugye ügyeletes voltam és bár előttünk nem nagyon hordták még el akkor a havat, a busz csak lassú volt, de járt és simán beértem a belvárosba a 151-es, Metró kombóval. Ráadásul a gumicsizmám a megtalált termobetéttel és 2 zoknival tökéletes felszerelés, meg még vidám is. A Bazilikánál a sűrű hóesésben túristák hógolyóztak. Mivel a fiúk bejöttek értem, hazafelé is hógolyóztunk Babszemmel, aki a végén azt élvezte, hogy a nagyobb hótömböket a saját fején ütötte szét.

Vasárnap pedig még reggel, egész korán kimentünk az Óhegyre. Nem voltak sokan, mintha csak a miénk lett volna az egész park. Volt szánkózás (én is én is én is), meg hógolyózás is. Bár velem nem akart lecsúszni a kis srác, csak mindig az apjával én azért feltaláltam magam egyedül is. Jó hamar el is fáradt, úgyhogy mi pont 11 felé indultunk haza, amikor jött már a tömeg. Délután pedig jó melegben töltöttük a lakásban, kísérletet tettem a januári fogadalmam folytatására. Megint csak megállapítottam, hogy a banán süteményben annyira nem nyerő. Finom lett a banános kenyér (persze megint csak szerintem meg a munkatársaim szerint), de valahogy nem elég könnyű. Mindenesetre Babszem segített keverni, mérni, tojást törni, de aztán lemaradt, mert elfoglalta, hogy a cukort kóstolgassa.

Úgyhogy ma voltunk délelőtt szánkózni kinn a parkban:

Én vagyok annyira öreg, hogy annak idején, még az általános iskola kezdetén nekünk szombaton is kellett iskolába járni (mondjuk úgy emlékszem, hogy csak páratlan héten). Aztán ez elmaradt, amikor úgy 3. osztályos lettem, viszont anyunak továbbra is kellett minden második szombaton dolgoznia. Amikor dolgozott akkor apu volt a szakács és mindig paprikáskrumplit főzött. Esetleg zacskósleves is volt előtte.

Ma dolgozni jöttem, a fiúk otthon maradtak és ebédet főztem nekik. Paprikás krumplit 🙂

Nos, tegnap felavattuk hát a szánkót. Ráadásul megtaláltam a hőzáró betétemet a gumicsizmámhoz, úgyhogy avval felszerelve mentem a csemetéért. Akit teljesen feldobott, hogy szánkója ott várta az előtérben. Örömmel újságolta mindenkinek akit ért, hogy megyünk szánkózni és szeretett volna valamelyik munkatársával ráülni. Végül a bölcsi udvarában megint a Csabiékkal találkoztunk és húztam a két fiút jó pár kört, majd a másik anyuka jött, aztán meg volt még szaladgálás, hógolyózás, bújócska és mászókázás az ovi kertjében. Csabi anyuka szeretett volna már hazasietni, mert főzni akart, de a srácokat szürkületig nem lehetett rávenni a hazaindulásra. Aztán meg Babszem közölte, hogy éhes, úgyhogy betért a sarki Fornettis boltba is.

Persze a szánkóhoz vett pertli, a fa fogantyúval (Made in Romania) nem volt jó, rosszul fúrták ki, ezért nem lehetett a zsinórt áthúzni rajta, igyekeztem valahogy a szánkóra kötni azért, de rövid lett.

Meg voltam győződve arról, hogy az egész havazás amiatt marad el, mert mi megvettük a szánkót. Ugyanis hét végén még szinte egész hétre írta az Időkép a hóhullást, aztán mindig hátrébb tolták az időpontot meg kevesebb és kevesebb centiket írtak. De amikor reggel kijöttem a Deák téren a metróból megnyugodhattam: ma délután szánkózunk.

Végre kiböjtöltük megint, hogy Babszem nem beteg már másfél hete és elmentünk délelőtt a doktornénihez beadatni a maradék védőoltásait (bárányhimlő 2. és kullancs elleni 3.). Ezeket még a hininél írta fel a doki, amikor végignézte, hogy mi hiányzik, de december 23 óta nem volt alkalmunk tanácsadásra menni.

Babszem határozottan vidám és élénk volt a váróteremben. Mondogatta, hogy “nagyon kíváncsi vagyok erre a védőoltásra“. Odafelé még a fülét is fájlalta, meg is nézte a doktornő, de szerencsére semmi gond nincs. Amint azonban a vizsgálat elkezdődött már nem volt olyan vidám a csemete és eléggé sírt a fülnézésnél is, holott azt már szépen szokta hagyni ha beteg. Persze most az egészséges rendelőben voltunk, ahol csak oltásokat szokott kapni. Amikor beteg és a másik oldalon várunk a sorunkra, tudja, hogy csak megvizsgálják és az nem fáj, szóval ott nem szokott eltörni a mécses. Szerencsére apa is jött velünk, megvárta a végét az eseménynek, de a bölcsibe már egyedül vittem vissza a csemetét. Kapott egy sajtos stanglit, s amikor odaértünk nagy örömmel újságolta mindenkinek, hogy védőoltást kapott, kettőt is.

Igazi kis hős volt. Meg is nyugtattuk, hogy amíg iskolás nem lesz oltást nem kap többet (kullancs emlékeztető 5 év múlva kell). Persze ha jön majd a fókainfluenza akkor még lehet, hogy ez változik.

Tegnap délután a bölcsiből hazafelé (a szokásos kerülőútvonalon persze), míg a buszmegállóban ácsorogtunk és nézni kellett ahogy a 151 Ikarus ajtajai sipolnak meg világítanak, mialatt becsukódnak (Babszem a kezembe kapaszkodott, hogy még véletlenül se szálljunk fel, mert neki csak a Volvo jó), körbepillantottam. Mögöttünk a parkolóban kihelyezett szelektav hulladékgyűjtő körül a Főkefe munkatársai takarítottak. Meg egy anyuka állt rezignáltan a kisfiával, aki hihetetlen odaadással nézte a munkálkodást.

Babszemet szerencsére a kukásautók nem érdeklik (még).

Mostanában Babszemet nem értjük meg.

Ha az apja rászól fürdésnél, akkor inkább engem hív “anyával szeretek fürdeni” címmel. Mikor szombat este 10-kor még nem aludt és többször is felemeltem emiatt a hangomat, azt motyogta, hogy “Nekem Skype-on fel kell hívnom a mamát“. Tegnap kisebb hiszti volt a lépcsőházban, mikor hoztuk haza a szánkót, egy darabig be se jött a lakásba, csak könnyes szemmel ácsorgott a folyosón. Aztán meg beült a számítógép elé és felhívta anyuékat, elpanaszolni, neki milyen rossz sora is van. Mondjuk a másik oldalon csak annyit értettek belőle, hogy összeveszett a szüleivel, mert hajlamos motyogni a mikrofonba.

Először csak az Oázisba akartunk visszamenni (tegnap levásároltuk a szokásos fenyőnket, vettünk növényeket), hogy földet szerezzünk az átültetéshez, aztán indulás előtt az ember megnézte, milyen idő várható. Jövő héten egy csomó hó. Ezért aztán úgy döntöttünk, beadjuk a derekunkat és veszünk szánkót, ha már a múltkor annyira élvezte Babszem a dolgot (a héten az udvari csúszkáláshoz nagymama zacskóból csinált neki szánkót).

Január végén azonban nem egyszerű szánkóhoz jutni. Először sportboltba mentünk, szóval irány a Decathlon. De ott egy fia szánkó nem volt. Akkor átmentünk a szomszédos Auchan-ba, hogy ott talán. Valóban akadt pár darab, műanyag és hagyományos fa is, bár nem túl bizalomgerjesztő kivitelben. Jó, akkor menjünk a Tescoba. Na ott aztán abszolút nem volt. Mert ha lett volna azt a sportosztályon árulják – tudtuk meg több eladótól is – de ott egy fia téli sporteszközt nem találtunk. Végül felhívtam az Obi ügyfélszolgálatát, ott mondták, hogy nekik még van. Szóval végül barkácsáruházban vettünk szánkót. De legalább a földet, meg a cserepet is elintéztük ott (utóbbiból hazafelé eltörtem a legnagyobbat, amit a fikusznak vettünk).

Remélem az Időkép nem fogja változtatni az előjegyzését, mert most már Babszem is szívesen megy holnaptól bölcsibe, amennyiben hazafelé szánkózhat. Este elő kell keresnem a termobetétet a gumicsizmámhoz.

Ugyebár egész héten otthon volt Babszem a nagymamával és majdnem mindig 8 után ébredt. Sőt volt, hogy 9-kor. Kivéve ma. Mert ma én is otthon voltam délelőtt és alhattam volna. Sőt, miután az ember felkelt szívesen visszamerültem volna abba az álomba, hogy tényleg Gerald Butler a pasim. De a gyerek matricákat akart ragasztgatni.

Utoljára Kanizsán fordult elő, hogy éjszaka bepisilt Babszem. Ma hajnalban történt újból baleset. Mostanában rászokott arra, hogy lefekvéskor iszogat, de eddig nem volt probléma belőle. Igaz 1x át kellett öltöztetnem, mert úgy érezte, történt valami, holott csontszáraz volt a pizsamája, meg volt hogy felkelt, pisilt aztán visszaaludt.

Pizsamacsere után kikötött közöttünk, miután én is megjártam a wc-t a párom is kiment. Babszem meg hozzáfűzte: “Most meg apa is elmenekült.” Aztán vagy félóráig még nem akart visszaaludni, forgolászott, dumált, mire a végén kijelentette: “Én nem tudok aludni” és ugyanazzal a szusszanással mély álomba merült.

Még úgy hagytam ott, hogy aludt, mert ma korán jöttem, ő meg a hetet otthon tölti a nagyival, hogy teljesen gyógyultan térhessen vissza a bölcsődébe.

Azért nem csak meresztettem a fenekemet mostanában, még ha ide nem is nagyon írtam. De csináltam egy nagyobb projektet a Könyves aloldalnak, méghozzá összeszedtem bloggerek segítségével az évtized legjobb könyveit.

1. Az évtized könyvei #50-41
2. Az évtized könyvei #40-31
3. Az évtized könyvei #30-21

Valamint készült velem egy interjú is ugyanitt: Ismed meg a könyvesbloggert címmel.

Minekutána múlt szerdán olyan jót szánkóztunk Babszemmel, csütörtök reggel kicsit mintha nem lett volna saját maga és az ember rábeszélt, hogy ugyan még nincs láza, de inkább ne vigyük el a bölcsibe. Nem is szóltam be, mert azt gondoltam, hogy bármi is amitől rosszabbul van, majd elmúlik a hétvégéig, s 2 napra még nem kell orvosi igazolás. Pénteken azonban már határozottan volt közel 38 körüli láz is, amit ugyan szinte azonnal levitt a Nurofen, de jött a torokfájás és a kevés evés. Szóval elvittük a gyereket Cicával a rendelőbe, ugyanis programunk volt a hétvégére: leutazni Tiszavasváriba, anyósjelölt 60. születésnapjára. Morfondíroztam rajta, hogy menjünk v. ne menjünk, de a szülinap már így is el lett tolva, ugyanis teszvesz néni igazából szenteste született, ráadásul meg lett hívva az egész család, torta, hidegtálak rendelve (vidéki verzióban: 25 személyre hús) stb. és mégis az egy szem unoka hiányozzon? Úgyhogy doki után, aki vírusos torokgyulladást állapított meg, autóba ültünk és elutaztunk.

Születésnap után, vasárnap még mindig nem javult Babszem állapota, de nem is tűnt annyira vészesnek, hogy úgy ne gondoljuk: talán jobb lenne, ha már nem utaztatnánk, hanem majd a vidéki levegő jól megápolja, úgyhogy nélküle jöttünk vissza Budapestre. Hétfő estére azonban kiderült, hogy nem lett jobban a gyerek, sőt magasabb a láza, rosszul alszik és inkább kedden leutaztam hozzá, s egy pillantás meggyőzött arról is, hogy orvosnak megint látni kell a csemetét. Mert be kell vallanom, telefonban és anyósjelölt elbeszéléseiben annyira nem bíztam, csak a saját szememnek hittem, ugyanis tartottam az erős túlzásoktól és nem szorgalmaztuk az antibiotikumot. Viszont levittem magammal (mert 1x már váltottam ki, de szerencsére használni nem kellett), s miután a helyi gyerekorvos is javasolta, meg még pár dolgot (kenőcsöt az arcra, fájdalomcsillapítót, ha panaszkodik a fülére) kiváltani se kellett, azonnal adtam neki. A több recepttel meg elmentem a helyi ügyeletes patikába, kellemesen meglepődtem: nem volt sorbaállás, gyors kiszolgálás, zéró plusz díj.

Már másnap reggel mintha kicserélték volna a manót. Azóta nem volt láz, egyre többet eszik (szerencsére ivással nem volt gond, azt már tudja, hogy a doktornéni mondta egyszer neki: “sok folyadékot kell inni, hogy meggyógyuljak“).

Tegnap óta pedig cirka óránként veszik össze valakivel. Gyógyul.

Tudom, sorozatban hoztam a rossz döntéseket. De mindig azt hittem az adott pillanatban, hogy helyesen cselekszem és nem ártok senkinek, sőt használok. Aztán meg persze jött a sok lelkiismeretfurdalás. De ugye nagy igazság: mindenki a saját kárán tanul. Szerencse, hogy komoly baj nem lett belőle. Így is eléggé ostoroztam magam a rossz anya vagyok mantrával.

Szánkózás után betegség, orvos, vidék, 60, szülinap, 2 utazás, antibiotikum, javulás.

Ma már volt rosszalkodás, reggel arra ébredés, hogy menjünk reggelizni.

Évek óta (legalább 2) úgy gondoljuk, hogy a telet megússzuk szánkó nélkül. Elvégre az összes nagyszülőnél van, ha ott esik a hó, Babszem kipróbálhatja. Amit meg is tett karácsony előtt, hisz pont Tiszavasváriban volt a nagy hóesés idején, minden nap kimehetett és belefekhetett a friss hóba a kertben, nagypapa a szántáson húzta őt és milyen jó volt direkt ledőlni a szánkóról. Anyuéknál a lépcsőházban van egy közös szánkó, a gyerek minden nap elmondta, hogy majd azzal fog szánkózni, ha lesz hó. Csakhogy nem volt a két ünnep között.

Itthon persze már hétfőn volt kevés hó, ami piszkos és kutyakakis lett, mire a bölcsődéből hazafelé mentünk. Elég nehéz volt Babszemnek elmagyarázni, hogy ez nem ugyanaz mint vidéken, itt jobb ha bele se megy az út melletti hókupacra, nem hogy ráfeküdni nem kéne.

Ma délutánra is maradt bőven hó a bölcsőde udvarában, úgyhogy én is úgy öltöztem, hogy lehessen havazni, mert reggel már kicsit rohangászhatott a hóesésben az apjával, mert ma ő vitte Babszemet. Eleinte csak szaladgált az udvaron, aztán volt egy anyuka aki a gyerekeit szánkóztatta. Felhúzta őket a bölcsőde udvarán a kis dombra, majd leszaladt velük a másik oldalon. Babszem meg rohant utánuk. Úgyhogy később ő is felülhetett a szánra. Méghozzá egyedül. Anyuka húzta pár kört, majd én jöttem, végül Babszem húzta az üres szánkót. Aztán jött az egyik munkatársa (bölcsis csoporttársait neveztük így el) és kezdődött a hógolyó csata. Előbb csak engem dobáltak, meg én gyúrtam nekik a muníciót, majd a másik anyukát is, végül egymást. Úgyhogy jó 1 órát játszottunk még, mielőtt hazajöttünk. Itthon meg az udvarban gyúrni kellett két nagy hógolyót és felhozni a folyosóra.

Babszem szereti a telet.

Az ember azt hinné, ha már több mint 7 éve blogolok és több bloggertalálkán is részt vettem, meg még hagytam, hogy olvasók csámcsogjanak az arcomon, akkor már nem izgatja, hogy újból virtuális ismerősökkel találkozik élőben. De még akkor is izgultam, amikor könyveket adtam csak át Joeymanónak, hát még amikor “munkaebédre” indulok Natashával és Bencével. Ma ugyanis ez volt a programom: kis molyos megbeszélés.

Ugyan Bence csak egy fél oldalt jegyzetelt, de kis betűkkel írt, szóval lehet hogy néhány ötletünkből álmatlan éjszakák és molyos fejlesztés lesz. De még a könyves aloldalunkhoz is találtunk ki valamit. Natasha meg tényleg úgy néz ki mint az avatarja, élőben is legalább olyan lelkes, mint leveleiből meg a blogjából sejtettem és ismét csak bizonyítottuk a nagy igazságot: lányok nem járnak egyedül a mosdóba.