Csütörtök estétől Babszem rohamosan javulni kezdett. Igen, anyára volt szüksége, hogy meggyógyuljon.
Pénteken meg szombaton volt még hőemelkedése, de az orrfolyása is lassan elapadt és szombaton lejárt az antibiotikum is, s azóta a lázat is elvágták és ma még a leoltott torokról is kiderült, hogy nem bacilusos volt, szóval nem tüszős mandulagyulladással volt dolgunk. Viszont most már biztos, hogy el fogom vinni egy fül-orr gégészeti kivizsgálásra, hogy megtudjuk végre a tutit.
Eredeti terv szerint pénteken érkeztem volna Kanizsára, mert szombaton anyuék húgomékat várták, apu ment eléjük Pozsonyba, anyu meg előkészítette a lakásukat, ugyanis Húsvét előtt egy hétig megint itt vannak a Svédek. Kedden, azaz holnap jönnek Kanizsára, szerda estére még a másik unokatestvérek is beesnek, szóval itt csütörtökön fogunk Húsvétozni, ajándékozni meg úgy egyébként családilag együtt lenni.
Közben meg a péntek ugye munkailag kiesett nekem és van elmaradásom amit meg kell oldanom. Még szerencse, hogy vidéken is van internet 🙂

Megvan a futóbicikli, ma reggel átvettem, remélem tetszeni fog majd Babszemnek is. Csak még meg kell hozzá venni a védőfelszerelést is.

Tegnap a doktornéninél Babszem csodásan viselkedett. Miután vége lett a vizsgálatnak és felöltözött be nem állt a szája és dumált, miközben én megkérdeztem, hogy mégis mit lehetne csinálni a csemetével meg ezzel a hajlamával, hogy mindig lebetegszik. Vigyük el kivizsgáltatni a fül-orr gégészetre. Ott meg tudják mondani, hogy van-e valami gócpont, esetleg nem kell-e az orrmandulájával kezdeni valamit. Valamint javasolta a doktornő, ha már a Multi Tabs mint immunerősítő nem jött be, akkor majd augusztusban, mielőtt kezdené az óvodát csináljunk egy immunerősítő kúrát. S most rögtön írt fel antibiotikumot én meg nem tiltakoztam.
Mire kiváltottuk a gyógyszereket és hazamentünk, Babszem eléggé leengedett. Aztán megjöttek a mamáék és teljesen felélénkült, alig várta, hogy induljanak Kanizsára, ahol majd meg fog gyógyulni. Azt se akarta, hogy engem elvigyenek a metróig, mert előadást kellett tartanom a város másik végében. “Anya te nem jöhetsz Kanizsára” mondta. Azt hittük, hogy végigalussza az utat, de anyuék beszámolója szerint inkább végigdumálta. Sőt még szendvicset is kellett neki venni, mert amit küldtem vele kaját az útra, abból nem kért, viszont kereste a szalámis kenyeret, amit apa csomagolt reggel (persze magának, nem neki).
Úgyhogy tegnap este már skype-on beszéltünk vele.

Ma reggel a freeblog főoldalán a retro címlapon ott vagyok én is. Egy 2003-as bejegyzéssel. Teljesen meglepett: először is teljesen elfeledkeztem, hogy ezekben a napokban vannak a szomorú évfordulók, mindkét nagymamám márciusban hagyott itt minket, másodszor meg már megint kiderült milyen régóta írom a blogot.

Tegnap dolgoztam, de szerencsére csak délelőtt, úgyhogy amikor hazaértem Babszem még aludt, s már sötét volt ugyan, mire magához tért teljesen azért elmentünk egyet motorozni és buszozni, mert anélkül nem lehet nap.

Ma délelőtt pedig Budaőrsön jártunk. Cica eljött velünk és megmutatta a környéket meg másztunk sziklát és Babszem járt barlangban is. Budaőrs nem rossz hely, viszont minden talpalatnyi hely be van építve és a legtöbb háznak kertje szinte nincs is. Ráadásul teljesen megfér egymás mellett a kacsalábon forgó palota meg a lerobbant, sötét és pici pince. Igazi tavaszi idő volt, a fiúk jól el is fáradtak, főleg az ember, akinek az idő nagy részében nyakában kellett cipelnie a fiát. De a jó levegő neki is betett, úgyhogy itthon nagyot aludtak a hímek. Én meg elmehettem finom vadas vacsorára, ahol könyves-molyos-freeblogos ismerkedés folyt meg gyömbérszörp.

Kép a kirándulóról: itt még kabátban de már sapka nélkül, a végén még ez is lekerült annyira csodatavasz volt.

A hét elején kicsit szerencsés voltam. Nyertem egy pendrive-ot meg egy könyvet. Ez utóbbit nemzetközileg. Aztán tegnap jött is a FedEx-es és átvehettem tőle a kötetet. Pont hazafelé tartottunk, a buszból már láttam a FedEx kocsit, gondoltam csak nem hozzám jöttek? Aztán a manusz épp a szomszéd nénivel beszélt a kaputelefonon, rákérdeztem, hogy kit keres, mondta a nevem (kicsit rosszul, de ráhagytam). Nagyon meg voltam elégedve a szolgáltatással.

Kedden épp ezért vettem egy lottószelvényt is. Remélem tart még egy kicsit ez a sorozat.

Tegnap este fürdés előtt még össze kellett ülnünk az ágyon és megbeszélni, hogy mi történt velünk aznap a munkahelyünkön. Babszem is elmondta, mit játszott, kivel és hogy mit evett (korábban ezt ki kellett húzni belőle), de azért legjobban az foglalkoztatta, hogy a szokásos hazaúton a 151-esen beszélgetett a mellette ülő fiúval (“Ez a legszebb busz, amin valaha utaztam” – mondta neki), nem mondta be a Volvó beszélője, hogy melyik állomás következik és még a hátsó ajtó is csak másodszorra csukódott be.

Fürdés után is megismételtük ezt: Leültünk egymás mellé az ágyra, Babszem közénk telepedett és mesélt.

Tegnap lefekvéskor megint jött a “Mesélj nekem a bolygókról” kérés. Meg kell hagyni, elég hiányos az ismeretem e téren. Szerencsére mire eljutok előadásom végéig, Babszem megunja a bolygózást.
Egyébként amikor hétfőn jöttünk vissza pestre, azt mondta az egyik pislákoló csillagra, hogy “Félcsillag” a Félhold nyomán.

Végül Babszemnek sikerült tegnap színpadra mennie. Ugyanis volt színpad az ünnepélyen, ahova elment a nagyszülőkkel meg az apjával. Szépen végigvárta az ünnepélyt, bár a zenekar nem tetszett neki és amikor “a néni a szomorú mondatot mondta” (pár színész előadta a hős nyíregyházi ellenállókat), futkározott egy kicsit az iskolaudvaron, szerzett magának egy barátot valami kislány személyében, aki szintén 3,5 éves volt, viszont senki se értette a nevét amikor bemutatkozott (Anna, Panna, Bori? tanakodtak a fiúk). Továbbá azt is előadta új barátja nagymamájának, hogy óvodába fog menni, aztán általános majd középiskolába végül egyetemre, mire a néni megjegyezte: Vannak tervek.

Nagyszülők keble is dagadhatott, mert megdicsérték az unokájukat, fiúkat (hogy hagyja kibontakozni a gyereket, figyeli de csak akkor lép közbe, ha feltétlenül szükséges), meg hogy jól nevelik, és hogy elhozták egy olyan városi ünnepélyre, ami sajnos már lassan értelmét veszti, ahova csak pofavizitből mennek a helyi képviselők, néhány nyugdíjas meg a Jobbik.

A gyerek már tud mesélni. Szinte szó szerint elmondja a kedvenc történeteit az aktuálisan olvasott Anna, Peti és Gergő sorozatból, de tudja a Rémusz bácsi meséiből is, amit a nagyiék olvasnak neki a Békák beszédét és a Jakab és a zabot is Benedek Elektől. Valamint megint kiderült, micsoda hihetetlen memóriája volt.

Tegnap este arról beszélgettünk, hogy hol lesz ma az ünnepély és hogy itt nincs színpad, erre elmondta, amikor tavaly a Balatonon a focipálya melletti színpadra feltette őt meg az unokatestvéreit a papa a színpadra és ott ugráltak. Kerek egész mondatokban.

Elhúzódott ez a névnapozás, az ünnepelt legnagyobb örömére persze. Kicsit még keverte azért, hogy mikor is van neki a születésnap meg a névnap, de azt már fullra értette, hogy ajándékot kap. Ráadásul nem is akármilyent, hanem a Duplo vasút legnagyobb darabját mert erre nagyszülőkkel dobtuk össze a pénzt. Mikor csütörtök délután megkapta a dobozt, s az apja összeállította a nagy kört, beleépítve az eddig síneket, váltókat, viaduktot, kiderült, hogy kicsi a lakás. Ugyanis kilógott Babszem szobájából a pálya vége. Ami egy darabig így is ment, aztán szombati takarítás után az ember átszerelte és most az ágy lábai között zakatolhatnak a vasutak, s nem kell lefekvéskor, ajtócsukás előtt szétszedni az építményt.

A dolog további folyománya, hogy vannak új vonatok, vagonok és most már tényleg alig férnek ezek el az ágy csúszdájának tetején. Kiszorították onnan a pohár vizet és a papír zsebkendőket.

Szombaton még anyuék is feljöttek villámlátogatásra s persze Babszem alig akarta elengedni a mamát. Nagyon tud már ő is puncsolni.

Mondjuk hamar megvigasztalódott, mert vasárnap este jött a nagyi, hétfőn pedig buszra tettem őket és elmentek Tiszavasváriba. Gyerek annyira be volt sózva, hogy engem szó szerint leparancsolt a buszról, mert azzal csak ő utazik meg a nagyi, meg Shaun, akit az utolsó pillanatban mégis magával cipelt. 

Szóval igen, megint elvitték a nagyszülők vidékre a csemetét. Ugyanis még mindig folyik az orra, de ezen túl már semmi más panasza nincs, bölcsődébe nem akarom így küldeni, mert láthatólag most időben kaptuk el a vírust, mielőtt lázat okozott volna, s a hétvégén amúgy is utaztunk volna arra, így ő már ott vár minket. Egyébként olyan hírek vannak a gyerekről, hogy folyamatos felpörgött állapotban él, elvégre 2 nagyszülő is lesi a kívánságát, plusz még állatok is vannak.

Nem is ünnepeltem meg, hogy az előző bejegyzés volt a 3500. Mindjárt 8 éves lesz a blogom. Elképesztő.

Amúgy helyzet az, hogy kicsit módosultak a heti terveink. Eredetileg szerdán jött volna a nagyi és ő hozza el bölcsődéből Babszemet, csütörtök-péntek meg vigyáz rá. Aztán hétfő éjjel kettős fronthatás volt, meg elkezdett folyni a gyerek orra és inkább nem vittük el a közösségbe, mert ilyenkor szokott rosszabbul lenni. Úgyhogy tegnap otthon maradtam vele, az orrfolyás állandósult, kicsit pirosodott a torok is, de láz még nem volt. Ma reggelre se. Amikor persze már hajnalban fenn volt, mert merő izgatottság, hogy délelőtt apa marad vele egészen addig amíg meg nem jön a nagyi. Úgyhogy bár az ember arra számított, esetleg tovább alhat mint hétköznaponként ez nem történt meg, sőt. Babszem háromnegyed 6kor kukorékolt és még nekem is lett volna vissza fél órám így, hogy korán kellett volna bejönni.

S igen, nagyszülők mindenféle aggodalma már bennünk is elültette a bogarat, hogy kicsit sokat betegeskedik ez a gyerek: pillanatok alatt elkap mindenféle hurutos dolgot. Doktornő egyelőre még nem intett minket aggodalomra, de azért most már jó lenne kilábalni vagy legalábbis megtudni, Babszem csak hajlamos az ilyenre, esetleg pszichésen csinálja (tudja, hogy nem kell bölcsibe mennie), vagy komolyabb, illetve nem és valamelyik mandulakivétellel megoldható a dolog. Bár utálnám szegényt kínoztatni ezzel 🙁

Szombat délelőtt még esett az eső, amikor elmentünk a Vasútmodell kiállításra. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, sokan voltak. Eleinte nem is gondoltam, hogy Babszemet leköti majd a terepasztalok nézegetése, hiszen nem lehetett semmihez nyúlni. Ahol meg volt esély játszani, meg vonatokat irányítani, sokan voltak, sorba kellett állni. Aztán egy idő után a gyerek feloldódott. Annyira, hogy több mint két órát töltöttünk a Patakyban. Ő meg lelkesen futkározott a nagy terepasztal egyik végétől a másikig és nézte, merre megy a fekete mozdony, ami erősen hasonlított a 424-esre, amilyent Kanizsán is látott a vasútállomás mellett.

Egyébként hiába reménykedtünk, hogy végre van másik neve is a mozdonyoknak, s nem mindegyik ami amúgy nem szerepel Thomasban Gordon nevet visel (itthon van Sárga Gordon is), az új kedvenc a 424-es Gordon nevet kapta.
Egyébként aranyos kis kiállítás volt, láttunk Hannoveri villamost lakótelepen

és persze volt szépen megépített Lego város is.

Itt meg Babszem, amint nézi, a “424”-es hogyan megy be az alagútba:

A nagy sikerre való tekintettel ma délelőtt még egyszer elmentek a fiúk a kiállításra. Állítólag nagyobb tömeg volt, 424-es nem ment, de még így is jól szórakoztak.
Én meg közben megfőztem az ebédet és beélesítettem az Olvasónapló új külsejét. Holnaptól játék is fog ott menni, könyvet lehet nyerni!

Ha valaki nem vette volna észre. Én ma például már elővettem az átmeneti kabátomat és nem fáztam benne. Babszeméket is vitték ki az udvarra délelőtt, tegnap azért nem, mert végre beindult a sóbarlangozás a bölcsiben és szerda azzal telik. De még délután is vagy egy órát rohangászott a csemete az udvaron. Az ovisok részén rengetegen voltak, láthatólag minden gyereket feldobott, hogy végre kevés ruhában, kesztyű nélkül lehet csúszdázni, mászókázni, rohangászni. Láttam apukát aki más ruhájába öltöztette a gyerekét, de szerencsére megérkezett anyuka és gyorsan visszavitte a kislányt átvedleni abba a szerelésbe, amiben reggel ment.

Babszemnek jó hete volt. Hétfőn ugye itthon maradt velem, kedden farsangolt, szerdán sóbarlang, csütörtökön jó levegő (estére hulla is volt rendesen), holnap apa fogja elhozni a bölcsiből mert ügyelek, hétvégén pedig Vasútmodell kiállítás lesz Kőbányán és hát oda el kell menni 🙂

Kicsit persze kihasználtuk, hogy Babszem nem volt itthon. Nem rohantam haza a munkaidő lejárta után 1 perccel, benn maradtam megbeszélésekre, ha kellett, rendrakásban és mosogatásban se jeleskedtünk és DVDket is kölcsönöztem a könyvtárból, bár szépen melléfogtam, becsületesen végignéztem őket  legalább én. Mondjuk a legjobb film a héten az Egek ura volt, amit csütörtök este néztünk meg az emberrel az Arénában. Előtte kínait ettem és másnap olyan hasmenésem volt, mint már régen. Szombat délelőtt elmentünk szaunázni, aztán meg dolgozni voltam. Vasárnap reggel meg kitakarítottunk, aztán még az IKEA-ba is elugrottunk (saját rekord, vasárnap kb. 30 perc alatt megvolt a parkolás-vásárlás), vettünk anyagot a jelmezhez. Még mindig szellemben utazunk, méghozzá kékben, az ember szerint ugyanis nem érdemes abban bízni, hogy miután hetekig kék törülközőben rohangászott itthon mint szellem meg tudom győzni arról, hogy a  szellemek tradícionálisan fehér lepedőt hordanak.

Aztán kimentünk a csemetéért, mert anyuék busszal hozták fel Kanizsáról. Nagy élmény volt Babszemnek, megtanulta az összes feliratot, szépen sorolgatja, hogy “Dohányozni tilos! Leszállási szándékát kérjük idejében jelezze! Ügyeljen a tisztaságra!” stb.

Itthon meg nagyon örült a családnak, annyira fel volt dobva, hogy délután képtelen volt elaludni. Este ezért aztán magához képest is korán beájult, s ma csak fél 9 körül kelt. Még itthon maradtam vele, majd holnap megy a jelmezbálba.

Annak idején jártam zeneiskolába. Már általános iskolás elsős korom óta. Először csak énekelgetni tanultunk, aztán jött a szolfézs, majd választott hangszer: zongora. Nagymamáméknál volt egy igazi versenyzongora. Anyu is azon tanult 6 évig zongorázni. Egész hamar elsajátítottam a pötyögést, kottaolvasást. Ment minden szépen, csak éppen az, hogy a város másik végébe kellett eljárni gyakorolnom kicsit visszavetette amúgy is híresen gyenge szorgalmamat. A zeneiskola az általános iskolával szemben volt és néha még a környékünkön lakó tanárnőmhöz a lakására is eljártam, órára. Csak hát gyakorolni is kellett volna, ugye. 3 évig tanultam zongorázni. A 3. évben eléggé lazán vettem az órára járást. Persze igazolt volt minden hiányzásom, de inkább a gyakorlás hiánya mint betegség miatt nem mentem el. Aztán szolfézs vizsgán nagyon remekeltem, legtöbbet én jelentkeztem, pedig előtte párszor nem mentem el órára. Még a zongora vizsga is jól sikerült, egészen megtanultam az előadandó darabot.

Mégis meghúztak. 4,5-ös átlaggal. Íme a bizonyíték, amit 7végén találtam otthon. A zeneiskolai bizonyítványom (Tananyagot nem végezte el, tanulmányait a megkezdett osztályban folytathatja):

Mondanom se kell, többet a zeneiskola felé se néztem. A húgaim már nem tanultak zongorát, a mamáék el is adták. Én még mindig tudok kottát olvasni és fél kézzel lepötyögni papírról bármit. Ennyi maradt.

Na van még akit 4,5-tel meghúztak?

Az Időképet folyamatosan szem előtt tartva végül úgy döntöttünk, péntek este mégis a legjobb lemenni Kanizsára. Mert a pályára nem mondtak semmi gázosat. S valóban, csupán a városból volt nehéz kijutni, aztán meg 1x volt valahol Keresztúr környékén egy átfújás, szóval semmi gond nem volt az autózással. Leszámítva persze, hogy Babszem kétpercenként jelentette ki, hogy menjünk vissza meg “lassíts apa, lassíts!”, holott rendesen be volt tartva a sebességkorlát, sőt még alulról is pozícionált a párom. Aztán amikor megérkeztünk és a mama megkérdezte, hogy mit csinált unokája az úton, Babszem azt felelte: “Gondolkoztam” ezen mindenki jót vigyorgott, úgyhogy innentől meg azt kotyogta, hogy “Vicceset mondtam“. Gyermekünk humorérzéke kialakulóban van.

A hétvége szokásos módon telt anyuéknál, pihenés és tiramisu volt a program. Meg szánkózás és hóember építés (utóbbit én követtem el és nem tudtam igazi gömb alakra venni a figurákat, szóval eléggé amorf lett és hamar összedőlt, s még kép se készült róla).

Visszaúton vasárnap este se volt semmi gond, csak a párom nem tudott a parkolóba beállni, mert az őr elment valahova. Lógása nem maradt titokban, ugyanis riasztottam a tulajt, aki gondolom jó kis fejmosást adott neki. Az eredeti terveknek megfelelően természetesen Babszem maradt a mamáéknál. Sok mindent terveztek a hétre, de este azzal hívott anyu, hogy láza van a csemetének. Valószínűleg megfázhatott, vagy még utoljára hazahozott valamit a bölcsiből, emlékre a szünetére.

Kísértettem a sorsot: pénteken kaját rendeltem hétfőtől (ezzel lehet biztosra menni abba, hogy megbetegszik a gyerek)